Január 16., Évközi második vasárnap (A egyházi év)
(Rendhagyó módon két prédikáció szövegét közöljük.
Az első töredékes, a második teljes,
de mindkettő ezen a vasárnapon aktuális.
– A szerk.)
1.
… a szerkezetét a belső fölépítését vagy tartalmát ennek a tanúságtételnek nézzük meg egy kicsit! Nem saját magától gondol ki az Úr Jézusról dolgokat. Azt mondja – Nem is ismertem őt! Vagyis, magamtól nem jöttem rá, hogy Jézus kicsoda. Hogyan tud akkor tanúságot tenni? Isten vezette rá Keresztelő Jánost, a maga belső útján, belső megvilágosításaival, hogy kicsoda Jézus.
Ebben mi is csatlakozhatunk Jánoshoz. Ha magunkba nézünk, megállapíthatjuk, igen, az emberek is közreműködtek abban, hogy fölismerjük az Úr Jézust. De végül is a belső megvilágosodást, a hit fényét Isten adja az embernek. A legkülönbözőbb körülmények hatására, de Isten kelti föl bennünk, ez tőle való. Azért olyan kimondhatatlanul drága a hit ajándéka, mert ez isteni ajándék.
Mi a tartalma Keresztelő János tanúságának? Az, hogy Jézus – noha utána jön, fiatalabb is nála – mégis előtte van, és nagyobb Jánosnál.
A keresztény tanúságtétel is mindig ilyen: Jézusban sokkal nagyobbra mutat a mi tanúságunk, mint mi vagyunk. Mi nem is vagyunk olyan fontosak. Nekünk háttérbe kell lépni, és úgy mutatni a nálunk nagyobbat, a nálunk végtelenül többet, Jézus Krisztust.
János az Úr Jézus öröklétére mutat rá: mint Ige, Isten küldötte volt, mielőtt ember lett. Ez az egyik tartalma a tanúságtételének. A másik: Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit. A világ bűneinek elvétele: ebben az Úr Jézus minden embert felülmúl. Erre nem képes ember. Ez olyan feladat, amire isteni személye képesíti az Úr Jézust. Isteni szeretetének ereje, hogy a kereszten föláldozza magát az egész emberiségért.
A keresztáldozat a szeretet műve. Nem filozófia, nem logika, nem ideológia, hanem tény, kitörölhetetlen tény! Úgy szereti Isten a világot, hogy közénk jön emberként. Vállalja az ember terheit a kereszten kifeszítve, kiszögezve. Erre mutat Keresztelő János. Még nem tudta, hogyan fogja Jézus elvenni a világ bűneit, de tudta, hogy ez az ő hivatása, ez a küldetése. Ebben az Úr Jézus minden ember fölé nő, mégis minden ember között van. Miénk, és fölöttünk van.
Így keresztel meg az Úr Jézus bennünket is: nem csak vízzel, hanem Szentlélekkel. Megkeresztelni – görögül: baptidzein – azt jelenti: vízbe meríteni. Szentlélekkel keresztelni, azt jelenti, hogy Szentlélekbe meríteni. Istennel érintkezésbe hozni. Így keresztel az Úr Jézus. Akkor is, amikor valaki vízzel keresztel, ez a döntő: Istennel kapcsolatba hozni. Ez a tanúságtétele Keresztelő Jánosnak, amit megköszönünk neki.
Azóta sem tudunk az Úr Jézusról szebbet, jobbat, igazabbat mondani, mint ezek a szavak. Örvendünk ebben a tanúskodásban, tanúságtételben, mert mi is ezt szeretnénk életünkkel, hivatásunkkal, küldetésünkkel erősíteni.
Adja meg erre az Úr Jézus a kegyelmet! Segítsen, hogy imánkkal, áldozatunkkal, életünkkel tanúsítsuk ezt. Még ha a világnak ebben az eldugott sarkában (értsd: Püspökszentlászlón – A szerk.) élünk is. Akik ide jönnek, érezzék meg az életünkön, hogy Istené vagyunk, Istenben hiszünk, Jézus Krisztusban hiszünk. Tudjuk, hogy ő a Megváltó, ő az üdvösség, ő az Isten Fia. Ebben fejezzük ki a hitünket is!
2.
Krisztusban, kedves testvérek!
Vízkereszt titka volt az a valóság, hogy az Úr Jézus, a megtestesült Ige kiárasztja a fényét az emberiségre. A mai olvasmányok középpontjában az a mondat áll, amelyben Keresztelő János megmondja, hogy miért jött: azért, hogy Jézus Izrael előtt fényességben ragyogjon, megmutatkozzék fényben, igaz valóságában.
Eszembe jut az élmény, amelyet többen is megélhettek Pesten, amikor kivilágítják a várost. A nagyvárosokban a legpompásabb épületeket reflektorfénybe vonják. Pesten a királyi palotát, a Mátyás templom tornyát, az Országházat, a Citadella falait. Érdekes hatása ennek, hogy ilyenkor az egész város másképp mutatkozik. Ezeken a fénybe vont épületeken keresztül az egész város fölemelődik, szép lesz és vonzó. Az ember sétál a Duna-parton a gyönyörű világosságba borított épületeket bámulva.
Ez jut eszembe, amikor Keresztelő János azt mondja: azért jött, hogy fényben jelenjen meg Izrael előtt az Úr Jézus. Ő látja is az Úr Jézust fényben. Addig igazán ő sem tudta, hogy kicsoda, de amikor ezeket a szavakat mondja, már tudja, hogy milyen fényesség ragyog föl az Úr Jézusban. Elsősorban Izrael számára, de – ahogy az első olvasmány mondja – az összes nemzetek számára.
Mi már tudjuk, ismerjük ezt a fényességet, az Úr Jézus fényességét. Vízkeresztkor olyan gyönyörűen hangzott: Kelj föl, világosodj meg, Jeruzsálem, eljött a te fényességed!
A földet sötétség borítja. Nagyon jól ismerjük, magunkban hordoztuk ezt a sötétséget. Az első ősünk által az egész emberiség belépett ebbe a sötétségbe: Istentől elforduló életet kezdett élni, a maga útját kezdte járni ahelyett, hogy Isten gyermekeként a gyermekség fényében élt volna. A kettős nagy kapcsolat erejében Istennel. Nemcsak mint teremtmény, puszta ember, hanem mint gyermek is. Ez lett volna a fény, amelyben élnie kellett volna. De az ember belevágott a sötétségbe: Istenre nemet mondott, és a maga útját kezdte járni. Borzasztóan sötét ez az út, amin jár. A káini gyilkosság, a bálványimádások jellemzik ezt az utat; emberrablások, terror, félelmek, szörnyűségek, kínzókamrák sikolyai. Nekem is módom volt egyszer kihallani egy kínzott ember üvöltését. Erre képes az ember, erre képes a sötétség! Ne is részletezzük tovább ezt a sötétséget! Mi lesz ebből a csodálatosan megszerkesztett emberből, ha elfordul Istentől! Az értelmével, képességeivel, alkotásaival, amelyekkel a Földet teleszórja… mégis hová jut!
Ne menjünk messzire, a magunk életéből is tudjuk, hogy mire lennénk képesek. Milyen vak, ostoba, sötét dolgokat tudunk mi is művelni, ha a világosság nem világít be bennünket! Jézus Krisztusban ez a világosság jött el.
Keresztelő János látja, a szavaiból tudjuk, hogy fölismerte. „Íme, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűnét!” Aki egyszerre megszünteti a sötétséget az emberiség fölött. Akiből egyszerre kiárad mindnyájunkra Isten fénye. Ő világosan ragyog föl előttünk; olyan szépségben, amit emberi szavakkal leírni nem lehet. Isteni szépségben ragyog. Azt mondja majd: „Én és az Atya egy vagyunk. Aki engem lát, látja az Atyát.”
Az Úr Jézusban emberi természetünk isteni világításban jelenik meg. Tisztán, engedelmességben, hűségben, megindító önzetlenségben, szerető szívben. Ahogy nekünk is meg kellene jelennünk: kivilágítva Istennel, Isten fényével, Isten országa értékeivel. Így látja őt Keresztelő János, aki azért jött, hogy ráirányítsa a világosságot, a fényt, hogy mindenki Jézust nézze Izraelben. Izraelt pedig nézhessék a népek, nemzetek. A forrást is tudja János, ez az ő jele, amiről fölismeri. A Szentlélek száll rá, és nyugszik meg rajta. Akkor fényes az emberi természet, amikor a Szentlélek bevilágítja, belülről áthatja, tiszta belátásra vezeti. Emiatt olyan fényes az Úr Jézus, emiatt lett Izrael fényessége. Emiatt lett az Atya drága, kedves szolgája és Fia. Azért van a Szentlélek fényében, hogy azt átárassza ránk. Az egész város fényben ragyogjon, Isten világosságában. Ő Szentlélekkel keresztel meg bennünket is.
Drága jó nővérek!
Ez az a világosság, amelyben a hitünkön át az Anyaszentegyházban a lelkünk fürdik. Nem tudjuk ezt megragadni, de mégis ebben látunk. Minden jó, ami bennünk van, a Szentlélek fényében indul el, fogantatik, fejlődik, nő, erősödik és nyilvánul meg: minden jó cselekedet. Így bontakozik ki lassan Isten csodálatos terve. Azért teremtett bennünket, embereket, hogy képmása legyünk, és fölemeljen bennünket Szentlelke által az ő országába. A sötétség országából áttesz minket szeretett Fia ragyogó országába. Azért van minden örömünk, minden ujjongásunk, ünneplésünk. Azért érezzük, hogy mi fényben ragyogunk, szentek vagyunk. Szent Pál mondja azzal a gyönyörű köszöntéssel, amit mi nehezen értünk már, de néha újra fölsejlik az íze ezeknek a köszöntéseknek: Kegyelem nektek és békesség az Atyától és az Úr Jézus Krisztustól. Ez az a fény, amelyet a Szentlélek hoz belénk; a kegyelem és a dicsőség fénye.
A mai vasárnapnak ez a fő mondanivalója. Azt akarja Isten, hogy mi mindnyájan ebben a fényben ragyogjunk, megújuljon bennünk a törekvés a sötétséggel szemben. A mindennapi szavainkat, tetteinket ne a sötétség hassa át. Ne terjedjen, és ne gyilkolja, gyötörje, terhelje a másikat. Ne akarjunk mindenáron fölé kerekedni, és a saját akaratunkat, elképzelésünket ráerőltetni. Ezek a régi Ádám megnyilvánulásai, amik ellen mindig újult erővel kell felvenni a harcot.
Az Úr Jézus fénye ragyogjon át a szavaink kedvességén, tapintatán, finomságán, megértésén. A szívünk, lelkünk ott legyen az egymással való érintkezésben, mert mi a világosság gyermekei vagyunk, nem a sötétségé! Nem a világ szerint kell megítélni egymást, nem a világ felé kell tájékozódnunk, annak a külsőségei szerint, amelyek mögött sötétség van, gyűlölet, küzdelem, harc, a gonosz sötétsége, kínja, kétségbeesése.
A következő héten, kedden kezdjük az imanyolcadot a keresztények egységéért, hogy Izrael, a választott nép az egység helyreállításával új fényben ragyogjon. Így nem tudjuk az emberiség, a nemzetek előtt az Úr Jézus fényét továbbadni. Így nehezen látják meg azt a fényt, pedig az Úr Jézus azért jött, hogy minden nemzet fénye legyen.
Imádkozzuk ezt majd szívünk mélyéből! Életünkkel támasszuk alá, az Úr Jézus fényébe borult életünkkel!
Naponta kapjuk ezt a fényt hazulról, az Atyától. Fogadjuk be elmélkedéseinkbe, imáinkba, olvasmányainkon, az írásokon át! Akkor teljesíteni fogjuk azt, amit Isten ránk bízott. Akkor elmondhatjuk, hogy azért jöttem, arra vagyok, hogy őt, az Úr Jézus Krisztust fénybe borítsam, kivilágítsam. Ámen.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Iz 49,3.5–6
S így szólt hozzám: „A szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni!”
Becses vagyok az Úr szemében, és Istenem az erőm.
És most ezt mondja az Úr, aki már anyám méhétől fogva szolgájává tett, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izraelt köréje gyűjtsem:
„Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. Nézd, a nemzetek világosságává tettelek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.”
1 Kor 1,1–13
Pál, Jézus Krisztusnak Isten akaratából meghívott apostola és Szosztenész testvér,
Isten korintusi egyházának, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, a meghívott szenteknek s mindazoknak, akik náluk vagy nálunk segítségül hívják Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak nevét.
Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentől és Jézus Krisztustól, a mi Urunktól!
Veletek kapcsolatban szüntelenül hálát adok az Istennek azért az isteni kegyelemért, amelyet Krisztus Jézusban nyertetek.
Benne gazdagok lettetek minden tanításban és ismeretben.
A Krisztus melletti tanúságtétel is megszilárdult köztetek.
Így semmi kegyelmet sem nélkülöztök, amíg Urunk, Jézus Krisztus megjelenését várjátok,
aki mindvégig megerősít titeket, hogy feddhetetlenek legyetek Urunk, Jézus Krisztus napján.
Hűséges az Isten, aki által meghívást kaptatok Fiának, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak közösségébe.
Testvérek, Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban.
Kloe hozzátartozói ugyanis azt a hírt hozták felőletek, testvérek, hogy pártokra szakadtatok.
Arra gondolok, hogy akadnak köztetek, akik így nyilatkoznak: „Én Pállal tartok, én meg Apollóval, én Kéfással, én meg Krisztussal.”
Talán megoszlott Krisztus? Vajon Pált feszítették értetek keresztre, avagy Pál nevében keresztelkedtetek meg?
Jn 1,29–34
Másnap, amikor látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.
Róla mondtam: A nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.
Én sem ismertem, de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy megismertessem Izraellel.”
Ezután János tanúsította: „Láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt rá a mennyből, s rajta is maradt.
Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hogy leszáll a Lélek s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni.
Láttam és tanúskodom róla, hogy ő az Isten Fia.”
