Január 23., évközi harmadik vasárnap (A egyházi év)
Kedves testvérek!
A kereszténység egységéért végzik az egész világon az imanyolcadot. Ebben a keretben helyeződik el az a három olvasmány, amit hallottunk; amit az Anyaszentegyházon át Isten nekünk mondani akar.
Az Evangélium a döntő. Szent Máté – hallottuk a múltkor – az evangéliumát azzal kezdte: Jézus a Krisztus. A családfáján keresztül megmutatta, hogy micsoda hosszú nemzedékek során épült be közénk az Úr Jézus, az Isten fölkentje, akinek neve: velünk az Isten.
Aztán megmutatja a gyermekség evangéliumi részein keresztül: ahogyan Mózest a veszedelmek közül megmentette az isteni gondviselés, és vitte a pusztába, ahonnan később előhívta, hogy vezesse a népet, ahhoz hasonlóan az Úr Jézust is: Heródes mesterkedései közül, a megölt kisdedek közül menti át mint új Mózest, hogy vezesse a választott népet Isten országa felé, új országba.
Akkor föllép Keresztelő János. Érdekes, hogy csaknem ugyanezekkel a szavakkal kezdi ő is: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.” Aztán egy ellentétet látunk. Most az Úr Jézus is ugyanazt mondja: „Tartsatok bűnbánatot…” Mintha a két felszólítás között ellentét lenne. Keresztelő János így festette le a Megváltót: „Szórólapátja a kezében van már, és meg fogja tisztítani szérűjét: összegyűjti búzáját a magtárba, a pelyvát pedig olthatatlan tűzzel elégeti.” Ez volt Keresztelő János gondolata a Megváltóról. Ő volt az utolsó próféta, és prófétai képet festett róla. A valóság nem ilyen lett. Az Úr Jézus egészen másképp jelenik meg: a bűnösök közé áll; Szentlélek száll rá. Az égből hangzik: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik.”
Isten szeretett gyermeke, kedves szolgája, aki majd szenvedni fog, és magára veszi a világ bűneit. Ez az igazság domborodik ki mind jobban Máténál. Így illik teljesíteni minden igazságot. Nemcsak a végső, eszkatologikus, prófétai képet fogja ő beváltani, hanem Isten szegény, szenvedő szolgájának útján fog haladni. Így jön el Isten országa. Így vezeti népét is.
Tudnunk kell, hogy amikor Keresztelő János föllép, amikor az Úr Jézus föllép, a zsidóságban a legkülönbözőbb elgondolások kavarognak a megváltóról. Látjuk, hogy Keresztelő János gondolata is mást mutat, mint amin az Úr Jézus indul.
Keresztelő Jánosnál és az Úr Jézusnál is megjelennek az írástudók, akik a törvény szőrszálhasogatóan pontos betartásától remélték Isten országának csodálatos eljöttét.
Ott vannak a szaddúceusok, akik politikai úton, a rómaiakkal és a hellén műveltséggel egyezkedve próbáltak nemzeti önállóságra jutni. Várták, hogy a megváltóban majd politikai vezérük támad. Micsoda különböző elképzelések a megváltásról!
Aztán ott voltak a zelóták, akik a pusztában gyakorolták a fegyverforgatást, és azt remélték, hogy a megváltó a vezérük lesz.
Ott voltak az esszénusok, akikről például a qumráni tekercsekből tudunk. Ők azt gondolták, velük köt szövetséget az Isten a tiszta, elkülönülő vallásosság útján. Megint milyen más elgondolás!
A mi emberi eszünk nagyon korlátozott. Konkrét elgondolást keresünk arról, hogy milyen az Isten országa. Szeretnénk pontosan megragadni, hogyan vezet bennünket Isten útján a Megváltó, hogyan szabadít föl. Az elgondolásaink szanaszét szakadnak, mint a kereszténység különböző irányzatai.
Milyen különbségeket észlel az ember, ha protestáns keresztények között jár, és hallgatja, nézi őket! De közöttünk is, az Anyaszentegyházban, mennyi különböző elgondolás támad!
Most is megtalálhatjuk a külsőséges vallásosságot: pontosan megtartani valamit, ennyi imát elvégezni, azt megtartani.
Aztán ott van a politikai irány, a békepapság.
Dél-Amerikában a felszabadítás teológiája azt hirdeti, hogy a szabadságot és igazságosságot fegyverrel is ki lehet vívni.
Olyanok is vannak, akik szentül hiszik a jövendöléseket, és azt gondolják, ők imádkozzák ki Isten országának eljövetelét.
Most is tükröződik az a kép, amit az Evangéliumban látunk. Nekünk is meg kell találni, mert ez életünkben a legkomolyabb feladat: hogy Isten igazi útját lássam világosan, tisztán magam előtt. Ezt mutatja meg nekünk az evangélium.
Valami tévedést látok itt az olvasmányok összeállításában, mert az egyetemes direktórium ide veszi Péter és András meghívását, és azt is, hogy az Úr Jézus tanítva és az örömhírt hirdetve bejárta Galileát és gyógyított. Itt mindjárt meg is mutatja az Úr Jézus az ő útját.
Isten országa: valójában az ő követése. Benne támadt az a nagy világosság, az a nagy fényesség a halál árnyékában ülőknek. Ő az Isten országa, őt kell követni. Ahogy a tanítványok is elindulnak utána, őt figyelik, a nyomában vannak.
Máté föltárja, hogy Jézus mellett hogy jönnek felszínre azoknak a gyöngeségei, hibái, gyarlóságai, akik mellé szegődnek. Annak a tömegnek, amelyik az Úr Jézus mellé szegődik, ott vannak a betegségei, gyöngeségei, bűnei. Isten az apostolokat is kiemeli az emberi gyöngeségeikből. A betegeket meggyógyítja. A bűnöket megbocsátja. Lehajol hozzánk. Elkezd bennünket konkrétan vezetni a Mennyei Atyához az ő útján, a gyermekek útján.
Íme, a kereszténység imanyolcadának a vágya: megtalálni az Úr Jézust, azt a nagy világosságot.
Úgy néz ki, hogy világosodik a keresztények előtt, hogy itt a lényeg. Nem vitatkozni kell a különböző elgondolásokon. Az Úr Jézus minden csoportból választotta az apostolait. Volt közöttük zelóta, mint Simon. Volt Keresztelő János tanítványa. Júdás is valószínűleg zelóta volt, az erőszak híve lett volna. Esszénusok közül is voltak. Az Úr Jézus minden irányzatot összekapcsolt. Ő az Isten országa köztünk. Rá kell találnunk a Szentíráson keresztül, az Eucharisztián keresztül, az apostolok testületén keresztül.
Ez lesz az igazi út ezen a mai napon. Ezért a nagy fényességért könyörgünk. Egyikünk se bizakodjék el, mintha mi már megtaláltuk volna az Úr Jézust. Mindegyikünknek keresni kell, napról napra figyelni kell azt a világosságot: merre vezet bennünket az Úr Jézus?
Oda kell vinni hozzá a betegségeinket, gyöngeségeinket, hogy abból kigyógyítson. Végig kell menni vele a halálon, a szenvedésen a föltámadás felé, mert még csak elindultunk Mózesünk után. Ő fog vezetni a pusztaságon át. Egy beláthatatlan világ bontakozik ki. Az az ő igazi útja, annak alapjában a keresztje van. Ott a megváltásunk. Így jön el Isten országa. Így jön el Isten: „Veletek vagyok minden nap a világ végezetéig.”
Drága jó testvérek, belenyit ez az evangéliumi rész a valóságba, az életünkbe, a problémáinkba. Szegődjünk tudatosan az Úr Jézus mellé! Keressük őt minden nap, figyeljük, menjünk utána! Könyörögjünk azért a nagy világosságért, hogy ő legyen a mi nagy fényességünk, tűzoszlopunk, Mózesünk, mindenünk! Akkor járunk a biztos úton.
Akkor egymással is egységre tudunk találni. Ámen.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Iz 8,23b–9,3
Egykor megalázta az Úr Zebulun földjét és Naftali földjét. De az eljövendő napokban megdicsőíti majd a Tenger útját, a Jordánon túli vidéket, a pogány nemzetek tartományát.
A nép, amely sötétben jár, nagy fényességet lát. Akik a halál országának árnyékában laknak, azoknak világosság támad.
Nagy ujjongással töltöd el őket, kitörő örömet adsz nekik. Úgy örülnek majd színed előtt, ahogy aratáskor szoktak örülni, s ahogy akkor örülnek, amikor a zsákmányt osztják.
Mert terhes igáját, a vállára nehezedő rudat, sanyargatója botját összetöröd, mint Midián idejében.
1Kor 1, 10–13,17
Testvérek, Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban.
Kloe hozzátartozói ugyanis azt a hírt hozták felőletek, testvérek, hogy pártokra szakadtatok.
Arra gondolok, hogy akadnak köztetek, akik így nyilatkoznak: „Én Pállal tartok, én meg Apollóval, én Kéfással, én meg Krisztussal.”
Talán megoszlott Krisztus? Vajon Pált feszítették értetek keresztre, avagy Pál nevében keresztelkedtetek meg?
Krisztus ugyanis nem keresztelni küldött, hanem azért, hogy hirdessem az evangéliumot, de nem bölcselkedő beszéddel, nehogy Krisztus keresztje elveszítse erejét.
Mt 4,12–23
Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost börtönbe vetették, visszavonult Galileába.
Elhagyta Názáretet, és a tenger melletti Kafarnaumba költözött, Zebulun és Naftali vidékére.
Így beteljesedett Izajás próféta szava:
„Zebulun és Naftali földje, a tenger menti út a Jordánon túl, a pogányok Galileája,
a nép, mely sötétségben ült, nagy világosságot látott. Világosság támadt azoknak, akik a halál országában és árnyékában ültek.”
Ettől fogva Jézus elkezdett tanítani. „Tartsatok bűnbánatot - hirdette -, mert közel van a mennyek országa!”
Amikor Jézus a Galileai-tó mellett járt, látott két testvért, Simont, másik nevén Pétert és testvérét, Andrást. Halászok voltak, s épp hálót vetettek a tengerbe.
Megszólította őket: „Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket!”
Azon nyomban otthagyták hálójukat és csatlakoztak hozzá.
Útját folytatva megpillantott két másik testvért is, Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Épp hálójukat javítgatták a bárkában, apjukkal, Zebedeussal. Őket is hívta.
Rögtön otthagyták a bárkát apjukkal egyetemben, és a nyomába szegődtek.
Jézus bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógákban, hirdette országa evangéliumát, s gyógyított minden betegséget és fogyatékosságot a nép közt.
