Július 10., évközi tizenötödik vasárnap – helyettesítő szöveg (A egyházi év)
(A mai vasárnapra nincs az archívumban prédikáció.
Helyette egy elmélkedés részletét közöljük.)
Istenem, egészen új világ tárult föl előttem.
Látásomban, gondolkozásomban ezen a mostani elmélkedési anyaggal, amit most adtam a két lelkigyakorlatozónak.
A lelkigyakorlatnak ezen a harmadik napján, amikor már az önismereti anyagon túl vagyunk, az ösztönvilágunkat is átvettük, most villan föl egy egészen új dimenzió a mi emberi lényünkkel kapcsolatban, hogy tágulhat ki a mi emberi lényünk a személyi viszonyokon keresztül, mint hidakon, mint összeköttetéseken, kábeleken keresztül.
Egyrészt az emberek felé hallatlan finom, kényes, csodálatos, fejleszthető, gazdagítható így a mi életünk. És még inkább, hogy hogyan tágul ki, gazdagodik a végtelen örökkévalóságba a mi kis emberi, csöppnyi kis létünk Istenhez fűződő viszonyunkon keresztül, aminek ugye legelsődlegesebb alapja, legősibb alapja a teremtés titka.
Mert a teremtés titkán át megmásíthatatlan, visszavonhatatlan, örök viszony lehetősége nyílik. Létbeli viszony keletkezik így a teremtésen át, amire épülhet a mi tudatos istenkapcsolatunk Istenhez mint teremtőnkhöz. És ennek a tartalma kibontakozhat. A formája az ima.
Amióta csak ember van a földön, ez a formája a viszony élésének: az imán keresztül. Ez a gazdag ima. Költészet formájában, de tánccal, zenével, muzsikával, építményekkel is ki lehet fejezni ennek a viszonynak a gazdagságát, értékeit.
De minden ilyen formánál mélységesebb maga az ima mint a mi legbensőbb megnyilatkozásunk. Egy kis könyv van most a birtokomban, egy kis apró, kis csöppség életével foglalkozik ez a könyv. Csodálatos kis élettel. A címe ez: Hello Mr. God, here sprecht Anne. A kis csöppség, mintegy telefonösszeköttetésen keresztül beszélget Istennel – az élete legkülönbözőbb szakaszain keresztül. Rövid kis élet volt, mert aztán 8-9 éves kora körül leesett a fáról és gerinctörés következett be és belehalt, de a viszonya Istenhez csodálatos volt.
Most itt a lelkigyakorlatban, ebben az elmélkedésben egész különösen ezzel a viszonnyal foglalkozunk. Erre a viszonyra szinte rátalálunk, mint egy fölfedezés eredményére: csodálkozva tekintsünk. Lépjünk ebbe be, köszönjük meg, hogy ez van, hogy ez lehetséges, hogy ezen keresztül az örök életbe nyúló léttel rendelkezünk és kimondhatatlan lehetőségeket rejt ez magában a hit, remény, szeretet útján.
El se mondhatom, hogy milyen nagy jelentőségűnek érzem ezt az én újabb felfedezésemet, régi fölfedezéshez kapcsolódó új meglátásomat, hogy az elmélkedésnek a célja az, hogy megtanuljunk erre a viszonyra vigyázni, ügyelni, ennek a követelményei szerint élni, cselekedni, hogy a világért se romoljon meg ez a viszony, vagy terhelődjön meg ez a viszony, vagy maradjon parlagon, befulladva, hanem éljen. Tanuljuk meg ezt a viszonyt gazdagítani napról-napra.
Istenem, mennyire szól ez nekem is, amit másoknak akarok mondani.
Aztán majd itt próbálunk továbbmenni a következő elmélkedésben a Szentháromság felé.
Istenem, ha arra gondolok, hogy a Te részedről mennyi minden történt ennek a viszonynak az érdekében. Hiszen maga a teremtés is egy kimondhatatlan nagy lépés, amely megalapozza ennek a viszonynak a lehetőségét. Hát még a többi, amit ezután a teremtésre épülve teszel! S ezzel szemben pedig mi az, amit én teszek! Ó, Uram, Istenem!
Uram, Jézus, mint ember Te vagy a legcsodálatosabb viszonyban Istennel mindnyájunk nevében. Micsoda alázat, micsoda hódolat, tisztelet, odaadás! Nem tartod soknak még az életed föláldozását sem. Ó, Uram, Istenem!
A Boldogságos Szűz életét is nézve: ó, Édesanyánk! Milyen bensőséges, egyedülálló a Te csodálatos viszonyod Urunkhoz, Istenünkhöz, az Atyához, a Fiúhoz, a Szentlélekhez!
Következő elmélkedésnek szánom azt, hogy hogyan emeli fel ezt a teremtményi kapcsolatot a mi Urunk Jézus Krisztus által Isten irgalma, kegyelme gyermeki kapcsolattá. Hogy beléphessünk mi kicsiny kis teremtmények, emberek, mint Isten gyermekei léphessünk be a Szentháromság örök templomába, életébe, birodalmába, dicsősségébe, viszonyába, viszonyaiba az Atyához a Fiú által és az Atyától és a Fiútól eredő, származó Szentlélekhez. Hogy mi is részesedjünk ebben a csodálatos szentháromsági viszonyba, hogy itt éljünk. Hiszen itt van a mi megváltásunk tulajdonképpen. A testből, a teremtett világból való kilépésünk, továbblépésünk, továbbjutásunk, szabadulásunk, menekülésünk, üdvösségünk, föltámadásunk. Itt lesz az.
Ez a föltámadás lesz az a végső belépés ide.