Augusztus 21., évközi huszonegyedik vasárnap (A egyházi év)
Krisztusban kedves testvérek!
A római levél felkiáltása egy dolognak szól most, ahogy az egyház Isten igéjét ezen a vasárnapon elénk adja. Annak a ténynek, annak a titoknak, hogy ez a kifürkészhetetlen, csodálatos, végtelen Isten az ő országának a nyitját, kulcsát, ügyét egy ember kezébe tette le. Péter kezébe, akire az egyházát bízta a földön. Péter és ez az egyház hordozója a földön Isten országának és az egyháznak így minden tagja részese ennek a roppant felelősségnek. Ez az a tény, ami valóban kicsalja belőlünk ezt a csodálkozó fölkiáltást.
Próbáljuk egy kicsit közelebbről megnézni, hogy mi ez az Isten országa. Hogy viszonylik ez az egyházhoz? Hogy valósul meg bennünk?
Természetesen, ami a legközelebbről érint mindnyájunkat, az utolsó: bennünk hogyan valósul meg Isten országa. Isten országa vagy királysága ez a gondolat, ez a fölismerés, hogy ilyesmi létezik, közel van az emberhez, mert számunkra itt a földön a legnagyobb valóság az ország, a királyság, a hatalom. Az ember nem tudja ezt megfogni, pedig a tényezői, akik hordozzák a földi hatalmat, azok itt vannak közöttünk, de bizonyos titokzatosság veszi körül még ezeket is. A földi országok kormányzása, adminisztrációja, ereje mind látható tényezőkön nyugszik, mégis maga a hatalom az egy kicsit mindig körül van véve titokzatossággal, és megfoghatatlan.
Ehhez kapcsolódóan, ezt a fogalmat használva fejezték ki ezek az emberek, akik meglátták, fölismerték, hogy Isten is ilyen megfoghatatlan hatalommal viszonylik az egész teremtéshez. Akik ezt fölismerték, ezzel a szóval fejezték ki: Isten királysága, Isten országa. Rahner így fogalmazza meg: nem más Isten országa, mint Isten akaratának érvénye és érvényesülése a teremtésben. Az érvényesség más, mint az érvényesülés, legalábbis számunkra. Mert érvényben lehet egy törvény például, de senki se tartja meg. Isten országának érvénye tehát, hogy Isten akarata érvényben van, azt jelenti, hogy az egész teremtés alá van vetve Isten akarata érvényének.
De ez nem olyan ám, ez az érvény, hogy nem érvényesül! Hogy pusztán csak törvény, de nem tartja meg senki. Ez érvényesül is. Más szóval ez azt jelenti, hogy a teremtés nincs magára hagyva: megteremtette Isten, aztán a saját lábán járjon tovább – mint a deisták a múlt században gondolták. Nem hagyta magára Isten a teremtést, hanem az akarata mindenen keresztül, még a teremtés legapróbb zugaiban is érvényesül. Még amikor mi azt gondoljuk, hogy nahát, itt az ember akarata érvényesül, akkor is Isten akarata van érvényben, mert ő akarja, hogy mi szabadok legyünk.
De akik meglátták, hogy ez a végső valóság, ez az akarat, ez a királyság az egész teremtés fölött érvényesül, azok azt is keresték és kutatták, és meg is látták, hogy hogyan érvényesül Isten akarata a teremtésen át. Isten akarata az emberi világon belül látszólag már nem érvényesül, hiszen az ember úgy lép föl itt a földön, mint aki megtagadja Isten akaratának az érvényesülését. Az ember úgy viselkedik, mint hogyha az ő akarata érvényesülne. Egyenként is, meg birodalmakban is. Akiknek Isten megmutatta, hogy az ő akarata érvényesül, gondolhatjuk, hogy azoknak milyen gyönyörűséges teher volt ennek a titoknak a hordozása. Például Ábrahámnak megmutatta Isten az ő akarata érvényesülésének az útját, hogy majd általad, belőled származik valaki, aki áldás lesz minden népnek. Mert ez az áldás nem más, mint Isten országának, Isten akaratának érvénybelépése. Gyakorlati érvényesülése valakire vonatkozólag. Hiába áld meg a pap valakit, ha az illető nem fogadja be szívvel-lélekkel Isten akaratának az érvényesülését magára nézve. A kettőnek együtt kell járni. Ábrahám, Noé hordozták ezt a kínos, szép terhet: látták, hogy Isten akarata érvénybe lép általuk is. Mózes, aki a szövetséget is átvette, és fölismerte, hogy Isten akarata az, hogy azon a rabszolgaságban sínylődő kis népen keresztül konkretizálódjon Isten uralma. Egy népet, konkrét népet, annak az életét, szinte államiságát is kisajátította Isten bizonyos fokig, hogy az uralmáról adjon fogalmat, megízleltesse, megkóstoltassa velük. Szép volt ennek a népnek, az ő számukra hordozni ezt a rettentő nagy terhet és föladatot a földön. A nemzetek között Isten népének lenni.
Az ő istentiszteletük az Isten országával volt kapcsolatban valahogy, de rá kellett jönniük, hogy ők még csak képe, ígérete az Isten igazi országa eljöttének. Ők még csak ígéretben birtokolják Isten országát. De már ezt hordozni is szép volt.
Aztán jött a második korszaka Isten országának a földön, mikor eljött ténylegesen. Amikor az ígéretek beváltak. Az ígéretek egy valakire szóltak, aki majd megvalósítja Isten országát. A várakozások is mind valakihez kapcsolódtak, és azt gondolták, hogy valami nagy, döbbenetesen nagy külsőségekkel hozza el az a valaki Isten uralmát a földre.
Mikor pedig megérkezett, akkor a várakozásoktól elütő volt teljesen, ahogy Jézus Krisztus a személyében hozta ezt a titokzatos, láthatatlan uralmat. Isten uralmát az ember fölött. Annak a titkait, annak a törvényeit, a mikéntjét, belső fölfoghatatlan szépségét, békéjét. A szeretet és igazság uralmát. A szentség, és az ajándékok, a kegyelmi ajándékok áradását.
Micsoda nagyszerű volt a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak, emberi szívének, akaratának, lényének ez a tudat, hogy ő hordozza ténylegesen, most már a teljes valóságában az egész emberiség, az egész jövő számára, az örökkévalóság számára hordozza Isten uralmát. Azt a szépséges, tiszta, igaz uralmat, a Szentháromság egy Isten légkörét, hatókörét, hatáskörét, boldogságát.
Azzal is kezdte, mikor meghirdette Isten országát: a boldogságokkal. Boldogság megélni ezt. Ez az egyetlen boldogság – bár mindnyájan minél teljesebben már itt a földön megélhetnénk! Mert ez valóság, realitás, de minden várakozás ellenére a kicsik, a szegények, a gyermeki lelkek, az üldözöttek fogadhatják be csak. Akik vállalják az embertársaikat, azok szolgálatát, azokban valósul meg mindig jobban és jobban, a bélpoklosok, a haldoklók szolgáiban. Akik magukat a legutolsó helyre teszik, akik a keresztet minden nap fölveszik. Ilyen furcsa, ellentétes dolog ez az Isten országa.
Most már rátértünk arra, hogy az Úr Jézus nemcsak személyében hordozta, hanem minden törekvése az volt, hogy azok, akik befogadják Isten országát, azokból létrejöjjön egy közösség a földön. Egy elpusztíthatatlan, az utolsó ítéletig érvényben lévő és meglévő közösség, amelyre rábízza a maga szívének a kincseit. Isten országának a titkait. Ti vagytok azok, akiknek megadatott ismerni Isten országa titkait, mondja a kicsinyeknek, a megriadt apostolok nyájának, meg mindnyájunknak, akik hozzájuk csatlakoztunk. Fokozatosan mindig jobban és jobban, az egyház kapja meg a teljességét, a kulcsokat, Isten országa kulcsait. Mert akié a kulcs, azé a ház, azé a város. Mindent ránk bízott Isten. Az egyházra, és nem másra.
Az egyházon kívül nincs Isten országának teljessége. Legfeljebb valami, amit úgy el-elcsennek, átvesznek illetéktelenül, vagy illetékesen. Tudva vagy tudatlanul átvesznek az egyháztól.
Most térünk rá a harmadik pontra: mi egyenként hogyan vagyunk Isten országának hordozói? Az egyház még nem Isten országa: emberekből álló közösség. Csak hordozza Isten országát. Mi sem vagyunk teljesen Isten országa, mi is csak befogadjuk. Miránk is csak ránk van bízva. Amilyen mértékben nyitunk és kapjuk Isten országát, olyan mértékben a miénk. De érezzük, hogy ebben áll a mi életünk egész szépsége, nagysága, felelőssége, hogy ezt hogyan cselekedjük meg.
A vágy ott van mindnyájunkban. A hívást megkaptuk. Isten országát Jézus Krisztusban személyesen befogadni a Szentlélek kegyelmein át, a Szentlélekkel együtt az Atyát is, hogy hozzánk jöjjön, lakóhelyet építsen nálunk mind a három isteni személy. De különbözőképpen állunk, ha azt a kérdést vetjük föl, hogy hogyan értünk mi ehhez? Magunkban tudjuk Istent és a mennyországot? Vagy valahol a felhők fölött képzelgetjük? Nem ott van.
Bennünk van Isten országa! Befelé kell imádkozni, itt érintkezünk vele egyedül a földön, és az ő titkaiban! A titkai, a szentségek velünk vannak kapcsolatban, értünk vannak, hogy bennünk minél teljesebben eljöjjön Isten országa! Értünk hozzá, hogy mi a módja, hogy minél teljesebben miénk legyen Isten országa? Az ima titkait ismerjük? Keressük? Jobban, mint minden mást?
Az a mi nagy hivatásunk, hogy tanúságot tegyünk Isten országáról, és nem más. Hogy Isten országáért valóságosan lemondjunk mindenről. Igazán szegények legyünk, minél teljesebb lelki szegénységgel. Minél teljesebben Istennek szentelve magunkat, mert ezt jelenti a második fogadalom, a tisztaság fogadalma, hogy övé legyek, az én Uramé, Istenemé, Jézus Krisztusomé.
Az engedelmesség fogadalma, hogy minden erőmmel beépüljek az egyházba. Rendelkezésére adjam magamat az egyházának. Dolgozzam érte, vele! Benne dolgozzam!
Így vizsgáljuk meg ezen a napon az életünket, kedves jó nővérek! Mert a boldogságunk, sorsunk, örök életünk fokozatai ahhoz vannak kötve, hogy hogyan sikerül itt, most Isten országát befogadni. Az egész szeretetével, gazdaságával, erejével, mindenestül. A Szentháromság mind a három személyét. Én Benne, Ő bennem. Aki eszi az én testemet, énbennem él, és én őbenne. Itt van Isten országának a királya.
Ma is a szentmisében valósul meg az, hogy neked adom az Isten országa kulcsait, gazdálkodj vele. Keresd! Kincset találsz, drágagyöngyöt találsz! Mindenedet add el, megéri! Bármit kínálhat ez a világ!
Kedves fiatalok, nektek is mondom, akik idejöttetek, szinte haza az ismerkedés után, ebbe a kis otthonba. Mindent megér Isten országa! Érdemes, mint az evangélium mondja, mindent odaadni érte, mert bármit próbál ez a világ produkálni, mint a tűzijáték ott a Gellért-hegyen, elpattan, semmivé lesz. Csak Isten országa marad az Ő szeretetével örökre, és bontakozik majd tovább, tovább, az örökkévalóságba, ahol aztán a harmadik fokozata az Isten országának megvalósul. Amikor majd eljön a teljességében, az Emberfiának dicsőségében.
Azért imádkozunk, hogy ez a harmadik fokozat megvalósuljon.
Lehetne még szó az Isten országáért vívott harcokról is, hogy mindegyikünk életében micsoda küzdelmeket kell folytatni Isten országának. Milyen stratégiát, milyen állandó háborút kell folytatnia Istennek az Ő országáért.
Szó lehetne arról, hogy milyen szépek azok, akik Isten országát teljesen befogadták és hordozták: a szentek. A Boldogságos Szűz, elsősorban.
Szó lehetne még arról is, hogy Isten ezt a teremtést az emberen át a földi országokon, azok küzdelmein, a civilizáción, a kultúrán, a technikán át azért jelzik. Bizonyos titkai az Isten országának még a technikán át is előre látszódnak. Például a kommunikációs eszközöknek a fejlődése afelé tart, hogy egyszer majd tökéletes lesz a kommunikáció, az érintkezés egymás között mindenkinek mindenkivel Istenben érintkeznie lehet. A közszolgáltatások, ahogy fejlődnek, az orvostudomány. Egyszer mindenki gyógyult lesz. Egyszer mindenki eléri a teljes kort, a teljes egészséget. Egyszer túlhaladjuk az átlaghalálozásnak minden számokban kifejezhető mértékét, mert nem lesz halál. Egyszer eljutunk a teljes tudásra, a teljes szeretetre. Ezek a titkok magvaikban itt rejlenek a földi országok küzdelmeiben is. Átfénylenek rajtuk.
Minderről szó lehetne, és szó lehetne Szent Teréznek a belső várkastélyáról is, ahogy Isten országa megvalósul bennünk.
Jöjjön el a Te országod! Már bennünk elkezdődve itt van. A teljes színében fog még eljönni.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Iz 22,19–23
Kivetlek tisztségedből, és elmozdítalak hivatalodból.
Azon a napon elhívom szolgámat, Eljákimot, Hilkijahu fiát,
és a köntösödbe öltöztetem, s körülövezem az öveddel. A kezébe adom hatalmadat. Így mintegy atyja lesz Jeruzsálem lakóinak és Júda házának.
Az ő vállára teszem le Dávid házának kulcsát, amit kinyit, azt senki be nem zárja, s amit bezár, azt senki ki nem nyitja.
Mint a szeget, szilárd helyre verem be, és dicsőséges trónjává lesz atyja házának.
Róm 11,33–36
Mekkora a mélysége az Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának! Mily kifürkészhetetlenek szándékai, mily megfoghatatlanok útjai!
Vajon ki látta az Úr gondolatait, s tanácsot ki adott neki?
Ki kölcsönzött neki, hogy visszakövetelhetné tőle?
Minden belőle, általa és érte van. Dicsőség neki mindörökké! Amen.
Mt 16,13–20
Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?”
Így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak vagy valamelyik másik prófétának.”
Jézus most hozzájuk fordult: „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?”
Simon Péter válaszolt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.”
Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám.
Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.
Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.”
Aztán lelkére kötötte tanítványainak, ne mondják el senkinek, hogy ő a Krisztus.
