Szeptember 4., évközi huszonharmadik vasárnap (A egyházi év)
Krisztusban kedves Testvérek!
(…) nem az a nehéz, hogy ezt a világot létrehozza, hogy létezzen, hogy ilyen nagyszerűen létezzen, ilyen színesen, változatosan, bámulatosan, hanem az igazán istenien nehéz dolog az, hogy miután van ez a világ és mi emberek ezt a világot magunkban összefoglaljuk, a tiszta szeretet Istenének az a nehéz, hogy bennünket felemeljen arra a tiszta szeretetre, hogy mi a tiszta szeretet emberei legyünk.
Miért olyan Istenien nehéz föladat ez? Azért, mert ahhoz, hogy ilyen tisztaszeretet-emberek legyünk, vagyis Istennel teljesen kapcsolatban álló emberek, nemcsak kapcsolatban, teljes egységre jutott emberek legyünk Istennel, ahhoz nekünk embereknek magunkból kell kilépni. Istennek ki kell csalogatni bennünket valahogy magunkból, hogy túl lépjünk magunkon és Istent fogadjuk be. Ez a nehéz az egész dologban! Ez ami fölülmúlja az embernek még a gondolatát is! Teremteni olyanokat, akik magukat elfelejtik teljesen és maguk helyett az Istent fogadják be. Ezért nem lehet önmegtagadás nélkül, áldozat nélkül, önmagunknak meghalás nélkül szeretni. Ezek a dolgok elválaszthatatlanul összetartoznak.
Ez a mai három olvasmány a szeretetre akar nevelni. Egészen gyakorlatian, az Isten bölcsességével.
Az első olvasmányban a próféta szeretetre van fölszólítva: arra, hogy a népének gondját magára vegye, lépjen ki annyira önmagából, hogy a népe gondját vegye magára, hogy ha vét az a bűnös, merje figyelmeztetni Isten nevében, a bűnös saját érdekében. Még akkor is, ha a Próféta életét is kockára teszi. Amilyenek az emberek: ha figyelmeztetjük őket, a vad ember mindjárt nekimenne annak a figyelmeztetőnek.
A másik olvasmány is így érthető: csak szeretetre vagyunk kötelesek egymás iránt, semmi másra. Szép. Jól hangzik, hogy semmivel se tartoztok, csak a szeretetettel. Hiszen a szeretetben minden benne van. Az egész törvény, minden benne van, ez is innen érthető. Mert ha csak szeretettel vagyunk egymásnak adósak, akkor az azt jelenti, hogy magamnak meg kell halni, és a másikat be kell fogadnom mindenestül. Csak szeretetre, semmi több? Csak mindenre…
Isten eljárása, hogy bennünket szeretetre emeljen, igazán mesteri. Mert ott kezdi, hogy az emberbe beleidőzítve, betáplálva ott van a szerelem. Az egyedüli ember először csak egyvalakire lobbanjon lángra, gyulladjon föl, hogy magát is felejtve, legalább azt a másikat befogadja.
De hogy csalogat Isten erre! Ráhangolta már az embert kezdettől fogva a másikra, hogy az kedves legyen előtte, ne olyan mint ő, hanem másféle. Szép legyen, valami vonzó legyen benne, akkor majd csak kilép magából az ember érte. Aztán azt a kettőt úgy rögzítette, azt úgy időzítette, hogy befogadjanak egy harmadikat, akit nem nehéz befogadni, mert a testükből való, az életükből, az emberi természetet átadják neki, közvetlen közelségben van hozzájuk, hát ez csak nem nehéz.
És akkor valahogy a család érdekében már a szomszédságot is be kell fogadnia az embernek magába: mindig kijjebb és kijjebb csalogatja az embert az Isten önmagából. Csak így jön aztán Isten.
Nem mindjárt azzal kezdi Isten, hogy szeresd Uradat, Istened, most már az Újszövetségben teljes szívedből, teljes erődből – hanem a felebaráttal. Erre figyelmeztette az Úr Jézus azt a farizeust. Isten itt kezdi.
Akkor aztán jön Isten megtestesülve, emberré szegényedve, kicsinyedve, hogy most már Istent így fogadjuk be, emberként. És milyen borzasztó nehéz volt a zsidóságnak befogadni az Úr Jézust! Nem akarták, csak egy kis rész fogadta be azt az Istent, aki emberré lesz és igaz, és mindenben Istent képviseli.
Mert itt már óriásit tágul a dolog. Egy ilyen Istent befogadni, mint Jézus Krisztus, aki ember, aki aztán a bűnöst úgy befogadta, hogy magára vette a világ bűneit! Nem figyelmeztette az embert a bűneire. Vagy ha mégis, akkor úgy figyelmeztette, hogy magára vette a világ összes bűneit. Ez már igazán nagy figyelmeztetés annak a bűnösnek! A keresztig magára venni a világ bűneit! Hogy ne menj ezen az úton!
Ezt az Istent befogadni, ezt az Istent, aki önmagát így el tudta veszíteni a keresztig! Ilyen biztatást ad az embernek is, hogy hát ne sajnáld magadat, lépj ki magadból, gyere ki drágám – csalogatja az Isten ki, hogy annyira ki kell jönnöd magadból, hogy engem fogadja be. Isten szeretettel csalogat, a végső szándéka az, hogy szeretet emberré tegyen bennünket, istenné tegyen bennünket. Ez aztán nagy föladat Istennek!
A harmadik olvasmány, az Evangélium egész konkrét ponton nevel bennünket szeretetre. Ha a másik ellenünk hibázik: a legkényesebb dolog. De nem azért veszem négyszemközt magamhoz azt a másikat és figyelmeztetetem, mert engem bánt, hogy ő ilyen, hogy kellemetlen nekem, hanem azért, mert a felelősséget őfölötte annyira magamra vállaltam, annyira érdekes ő számomra, hogy fáj nekem, hogy ő vét. Vét ellenem, vagy nem ellenem, az már mellékes, de vét és a vétke az rossz neki, az már Istentől távol tartja.
Szólok neki. Ezért már ki kell lépni az embernek magából. Magamra veszem azt, hogy neki szólok – nem a másiknak szólok, mint szoktuk csinálni. Én is tapasztaltam, hogy a harmadiktól hallottam meg, hogy nekem mit akarnának mondani, vagy bennem mi a kifogás. Nem jó ez. Nem merték az illetők magukra venni, hogy engem négyszemközt elővegyenek, hogy nézd, így és így áll a dolog, ez már mégiscsak sok.
A másik lépés: még jobban lépj ki magadból, végy magad mellé másik kettőt, aki az illetőhöz közelebb áll talán, mint te, mert téged nem fogadott be, rád megdühösödött, mert szóltál neki. Végy kettőt és úgy szólj: ez még többet kíván tőlünk.
De még akkor sem nyugszik meg, nem hagyja az Úr Jézus, hogy megnyugodjunk a másik vétke fölött, mert az rossz neki. Hát osszuk meg a dolgot, az ügyet az egyházzal, bízzuk hivatalosan az egyházra, vonjuk be a dologba azt, aki az egyházat képviseli.
Ha rá se hallgat, akkor bízd Istenre az ügyet. A pogányok és a vámosok gondja Istené volt, nem Izraelé.
De még ezzel sem fejeződik be a dolog. Mintha biztos akarna lenni az ember, hogy Isten majd kisegíti őt vétkéből: elkezdek imádkozni érte. És nem csak magam, hanem az imában is magam mellé veszek még kettőt vagy hármat, akkor aztán már biztos meghallgatja Isten. Ennyire magunkévá köll tenni a másiknak a javát!
Így emel Isten bennünket, nevel a szeretetre. Látni, hogy emögött valóban a tiszta szeretet van. Micsoda távlat áll előttünk, amire Isten föl akar bennünket emelni! Igen, az ár is nagy, magunkat elhagyni, magunknak meghalni. Tudom, hogy csak ezen az áron lehet, tudom, hogy Isten szándékában ilyen veszedelmes dolog van velem szemben. De vágyom rá, hogy ez a veszedelmes dolog megtörténjen, vágyom rá, hogy Isten a halálom árán is megszabadítson magamtól engem, hogy szeretni tudjak.
Hát, testvéreim, bizony, ha megnézzük, hogy ezen a végtelen úton mennyire jutottunk, bizony azt kell mondani, hogy jaj, de nagyon a kezdet kezdetén állunk még. Hát fogjunk össze, haladjunk napról napra ezen az úton a szeretetben, és kérjük ketten-hárman, de nemcsak ketten-hárman, hanem mindnyájan, hogy itt legyen körünkben az Úr Jézus, és meglegyen igazán, amit kérünk!
Függelék – a szentmise olvasmányai
Ez 33,7–9
Emberfia, őrnek állítottalak Izrael háza mellé, hogy halld számból szavaimat és közvetítsd intelmeimet.
Ha azt mondom az istentelennek: Istentelen, meg kell halnod, és te nem teszel semmit, hogy az istentelent visszatérítsd útjáról, az istentelen vétke miatt hal ugyan meg, de vérét tőled kérem számon.
Ha ellenben meginted az istentelent, hogy hagyjon fel életmódjával és térjen meg, de nem tér le útjáról, meghal ugyan gonoszsága miatt, de te megmented életedet.
Róm 13,8–10
Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert aki embertársát szereti, a többi törvényt is megtartja.
Hiszen a parancs: ne törj házasságot, ne ölj, ne lopj, a másét ne kívánd, s ami egyéb parancs még van, mind ebben az egyben tetőződik: Szeresd embertársadat, mint saját magadat.
A szeretet nem tesz rosszat az embertársnak. A törvény tökéletes teljesítése tehát a szeretet.
Mt 18,15–20
Ha testvéred megbántott, menj, és figyelmeztesd négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyered testvéredet.
Ha nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két másik embert, hogy két vagy három tanú bizonyítsa a dolgot.
Ha ezekre sem hallgat, jelentsd az egyháznak. Ha az egyházra sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldotok a földön, a mennyben is fel lesz oldva.
Azt is mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól.
Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.”
