December 18., advent negyedik vasárnapja (B egyházi év)
Krisztusban, kedves testvérek!
Az adventi előkészület során az első adventi vasárnapon láttuk, hogy tulajdonképpen ez az egész világ egy óriási készülődés arra, amit Isten tervez: menyegzős lakomát készít a fiának. Ennek a készülődésnek vagyunk a részesei. Ilyen nagy advent a mi egész életünk, az egész világ.
Aztán láttuk közelebbről a készülődést, hogy utat kell ennek készíteni, hogy simán, szépen, finoman be kell illeszkednünk ebbe a nagy készülődésbe konkrét cselekedetekkel. Bűnbánattal lehordani az akadályokat, betölteni a szakadékokat.
A múlt vasárnap meg az öröm vasárnapja volt. Az domborodott ki az adventi készülődés során, hogy mekkora öröm ez.
Most a negyedik vasárnap próbáljuk a három olvasmányból kivenni, amit az Anyaszentegyház, a mi édesanyánk, finom tapintattal közvetlen az ünnepre való előkészítésül mondani akar nekünk. Mert ez már a legközvetlenebb előkészület szava. Betekintés, hogy mit is akar Isten. Azt szeretném ezzel a pár szóval elősegíteni, hogy az olvasmányok során egy kicsit föllebbentsük a takarót a titokról, ahogy Szent Pál is mondja.
Kétségtelen: az első olvasmány és az evangélium nagyon szorosan összetartoznak. Az első olvasmányban viszont egy különös dolognak vagyunk a tanúi. Szinte versengésnek Dávid és Isten között. Isten és az ember között. Dávid röstelli, hogy maga cédruspalotában lakik és az Úr szekrényének, a szövetség szekrényének, amelyhez kötve volt Isten jelenléte, még nincs állandó helye és méltó helye. Azt tervezi, hogy épít majd az Úrnak ő, Dávid, valami megfelelő, nagyszerű helyet. Nátán első hallásra, mint maga is ember, tetszéssel fogadja ezt. Igen, ez jó lesz. Veled van az Isten. Aztán jön egy éjszaka és Nátán emberi lelkébe Isten beleteszi, ahogy ő látja a dolgot. Egy mosoly az Isten részéről, hogy te akarsz nekem templomot építeni? Dávid, akit úgy hoztam el a birkák mögül és én tettelek uralkodóvá! Te picike ember, engem az ég és a föld együtt sem tud befogadni!
Itt már látjuk, hogy milyen problémáról van szó, mikor fölmerül az, hogy Istennek tegyünk mi valamit, Istennek, pláne templomot építeni. A templom az otthon, az befogja azt, aki benne lakik.
Egy merész fordulattal, Isten mintegy vetélkedve üzeni Dávidnak, hogy majd én fogok építeni helyet neked, házadnak, örökre és még a népednek is, hogy belefér az egész nép. Azt nem hozza most ez az olvasmány, de előzőleg, ha megnézzük az egészet, ott van Sámuel könyvében.
Miről van itt szó? Vetélkedés Isten és ember között. Az Isten és az ember elválaszthatatlanul egybe tartozik.
Tegnap Szent Ireneusztól volt egy csodálatosan szép hely a papi zsolozsma olvasmányában. Azt mondja, hogy az ember dicsősége Isten. Glória homini Deus. Isten működése, bölcsessége, ereje számára viszont a receptátulum, aki ezt mind befogadja: az ember. Szent Ireneusz megfogja ezt a csodálatos, örök összetartozást Isten és ember között. Ez van az evangélium hátterében: Isten látása, örök gondolata, terve, törekvése, hogy az embernek Ő legyen a temploma. Az emberrel egységre lépjen, mint a templom a benne lakóval.
Itt van az a titok, amiről Szent Pál szól, hogy rejtve volt évszázadokon keresztül, és most föltárult. Mikor az angyal beszél Máriával, és megtörténik a megtestesülés titka, ami karácsony mögött van, akkor ez a titok világítja meg az egészet: Isten törekvése, az emberrel egységbe lépni. És ez megvalósul Máriában a Szentlélek erejénél fogva… (töredékben maradt prédikáció – a szerk.)
Függelék – a szentmise olvasmányai
2Sám 7,1–5.8b–11.16
Amikor már a házában lakott a király, és az Úr nyugalmat adott neki körös-körül minden ellenségétől,
a király így szólt Nátán prófétához: „Nézd, magam cédrusfából készült házban lakom, az Úr ládája meg sátorban lakik.”
Erre Nátán azt mondta a királynak: „Vigyél véghez mindent, ami szándékodban van, mert veled van az Úr.”
Még akkor éjszaka történt, hogy az Úr szózatot intézett Nátánhoz:
„Menj, és mondd meg szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Te akarsz nekem házat építeni lakóhelyemül?
Ezt mondja a Seregek Ura: Elhoztalak a legelőről, a juhok mögül, hogy népem, Izrael fejedelme légy.
Veled voltam minden vállalkozásodban, és minden ellenségedet megsemmisítettem előtted. Nagy nevet szerzek neked, olyat, mint a föld nagyjaié.
S meghatározok népemnek, Izraelnek egy helyet, és oda telepítem. Ezen a helyen fog majd lakni, és nem hányódik többé ide-oda. A gonoszok nem szorongatják, mint eddig,
attól az időtől kezdve, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Megszabadítom minden ellenségétől. Az Úr naggyá tesz, s házat épít neked az Úr.
Házad és királyságod örökre fennmarad színem előtt, trónod örökre szilárd marad.”
Róm 16,25–27
Annak pedig, akinek hatalmában áll megerősíteni benneteket evangéliumomban, a Jézus Krisztusról szóló tanításban, annak a titoknak kinyilvánításában, amelyre ősidők óta csend borult,
de amelyet most az örök Isten parancsára a próféták írásai kinyilatkoztattak, és minden nemzet előtt ismertté tettek, hogy így a hit befogadására eljussanak:
neki, az egyedül bölcs Istennek legyen dicsőség Jézus Krisztus által örökkön-örökké! Amen.
Lk 1,26–38
A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába
egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták.
Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.”
E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez.
Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél.
Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni.
Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját,
és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.”
Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?”
Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni.
Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták,
mert Istennél semmi sem lehetetlen.”
Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Erre az angyal eltávozott.