Július 1., évközi 13. vasárnap, helyettesítő szöveg (B egyházi év) (2003. január 24–26.)
(Erre a vasárnapra nincs az archívumban prédikáció.
Helyette egy 2003 januárjában tartott,
háromnapos lelkigyakorlat nyolcadik részletét közöljük.
További részek: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 9. 10. 11.)
Ami a keresztény ember életének nélkülözhetetlen tulajdonsága kell, hogy legyen, az az adás. Valamilyen formában. Akár úgy, hogy meglegyenek azok a szegények, akiknek az ember tud adni.
Az emberiség nagyobb része fogyatékos, szegény és rászoruló, és egy kisebb része, a szerencsésebb helyzetbe került, akiknek van valamijük. Rájöttem, hogy a kettő között szoros kapcsolat van: a nincstelenek és a módosak között. A fogyatékosak meg a jó adottságúak között. Szinte azt mondhatnám, hogy amennyire rászorulnak a fogyatékosak az egészségesekre, legalább annyira szorulnak rá az egészségesek a fogyatékosokra. Hát kivel tegyenek jót? Hogy gyakoroljuk az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit, ha senki sem szorul rá? Ezt érdemes meggondolni.
Nézzünk magunk köré, hogy kik azok, akiknek segíthetnénk. A legközvetlenebb példa az, hogy ha kórházba kerül valaki, akkor legalább látogassuk. Vagy, ha valaki elöregedett, nem jó a szeme, akkor olvasni neki. Segíteni.
Igen, olvasmány, barátok, de a keresztény életünket talán semmi sem segíti úgy elő, mint az életünkből adódó, egyszerű, névtelen jócselekedetek. Amikor adhatunk tényleg magunkból, és abból, ami nekünk van. Ez még, ami hozzájön a délelőtt vettekhöz. Az ima és az exámen, a számadás. És akkor ezeken a pontokon, ezeken haladunk előre.
Az Úr Jézus életét nézve is talál az ember ezekhez a pontokhoz valami példát. Hát neki aztán lelkiismeret-vizsgálatra nem volt szüksége, de azért számot vetett a körülményeivel, ezt látni a Szentírásból. Mert Ő igenis látta, hogy körülötte mi történik. Mikor a főpapok külön küldtek hozzá, a környezetébe olyanokat, akik majd szaván fogják valamiért, amivel aztán vádolni lehet, akkor már látta, hogy itt a lelkesedés már elmúlt, az emberek visszahúzódnak Tőle, és Neki sem tanácsos már a nyilvánosság előtt megjelenni. Akkor átment a Jordán túlsó partjára, mert az már nem volt a főpapok hatáskörében. Ott biztonságban érezhette magát. Mert Ő húsvétra akarta tenni az életének ezt az áldozatát, amit előre tudott.
Szóval látszik az Úr Jézus életében, hogy amit tehetett, azt megtette. Az imát, a jó cselekedeteket. Gondoskodott aztán arról, hogy az Újszövetség írásai megszülessenek. Ez már a föltámadott Úr Jézus hatása, amelyet Szentlelkével ért el.
Milyen nagyszerű, hogy ez a pár csodálatos, eleven, élő írás a kezünkben van! Az Apostolok Cselekedetei, az evangéliumok! Az olvasmányok között azért az első helyen a Szentírás van. Hogy az mindennapos táplálékunk legyen.
Kedves, jó Testvérek!
Mikor most itt vagyunk együtt, és látjuk, hogy a keresztény életünk a világnak valami hallatlan nagy kincse, új, valami egészen új és örök dolog, hogy mi az Úr Jézusban a Mennyei Atya gyermekei lehetünk, hogy már az örök élet elkezdődött számunkra, csak még rejtve van, és ezt érzékeljük mindennél jobban! Amit a keresztségünkkel kaptunk, az elindult, és azóta is csak egyre fejlődik, bontakozik! Óriási kincs ez!
Ennek az új életnek a fönntartásához és fejlesztéséhez kellenek ezek, amiket vettünk délelőtt. Az ima, a meditáló ima, találkozás az Úr Jézussal, minden élet forrásával, és a számba vétel, hogy „Hol vagyok? Hol is tartok?" Ellenőrzöm a házam táját, hogy „Megvan minden? Nem mulasztok el valamit? Nem tettem valamit rosszul? Hogy köll gondoskodni, hogy azt kijavítsam?" Ez az exámen.
És akkor Krisztus nevét érősítsük az életünkkel, a szentek értékeivel, életrajzával, azokból rengeteget tanulhatunk a Szentíráson túl. És akkor az élő, keresztény közösségek; ha találunk olyanokat, akik komolyan veszik a keresztény életet, keressük a kapcsolatot azokkal! Korunkban jelentkeznek ezek az új kezdeményezések, hogy bekapcsolódjunk, hogy ebbe az emberi környezetbe, ebbe a hatáskörbe kerüljünk bele.
És adjunk, amit tudunk adni, hogy ne legyen az életünk meddő, terméketlen. Kérjük ezt! Akár úgy, hogy írásban, ha valakinek megadatott, hogy írásba foglalja. A keresztény lapokban is jelennek meg néha ilyen nagyon értékes, eredeti írások. És adjunk, akiknek tudunk adni! Vegyük észre környezetünkben a rászorulókat! Mert mi rájuk szorulunk. Ők adnak alkalmat nekünk arra, hogy adjunk.
Azt mondja az Úr, hogy „Gyűjtsetek magatoknak kincseket, amiket a rozsda meg nem emészt!", hát ezek a mi kincseink, amikor jót tudunk tenni, amikor adni tudunk. És akkor az életünk valóban ilyen megújult élet lesz. Imában, testvéri kapcsolatokban, értékekben megújult, sok-sok jó indítást tartalmazó új élet lesz, ami a Mennyei Atyának kedves. Fölismeri bennünk a gyermekeit.
