November 1., mindenszentek ünnepe, prédikáció (B egyházi év) (1979)
Krisztusban kedves Testvérek!
Figyeltük ezeket az olvasmányokat, amelyeken keresztül kibontakoznak előttünk a mai ünnep jellemzői. Minden ünnep Isten ünneplése. Ünnepelni tulajdonképpen mindenben és mindenkiben csak Istent lehet, a teljes Szentháromságot. Ilyen szempontból ez a mai ünnep nagyon lényeges ünnepe az Anyaszentegyháznak. Már a IV. században, a szír egyházban volt külön ünnepe mindenszenteknek.
Aztán mikor Miklós pápa a Panteont, a római összes isteneknek szentelt szentélyt átalakíttatta a Boldogságos Szűz szentélyének úgy, amint ő minden szenteknek a királynője, akkor már nyugaton is ugye föltűnik ennek a titoknak az ünneplése. És utána mindinkább egyetemessé válik.
A mai ünnep megértésére és kifejezésére segítségemre volt a tegnapi nap néhány élménye. A temetőben voltam Vácott, édesapám sírjánál, és míg vártam a testvéreket, akikkel összejöttünk, a temetőben mászkálva fölfigyeltem rá, hogy milyen különböző emberek jelennek ott meg.
Egyszerű munkás férfit figyeltem: nem volt éppen az arcára írva, hogy jámbor keresztény lett volna, aki minden nap szentmisére jár. Olyan vadasan nézett ki. És mégis hozott koszorút, kapát, megigazította a sírt, és aztán ott állt némán a sír előtt. És sok sírnál láttam ilyen csöndben álló embert. Az volt az élményem, hogy itt valami összeköttetés, összetartozás fejeződik ki az élők és az elköltözöttek között: valami nagyobb, egyetemesebb valóság.
Aztán amint utaztam be Pestre, elgondolkozva néztem egy-egy embert. Megragadott az emberi arcok térképe: mennyi különös szépség, komolyság ragyog, vetődik ki az emberi arcokon, az emberi viselkedésen, magatartáson. Milyen külön világ lehet minden ember!
S fölötlött előttem a mai emberiség: Istenem, valóban a Te sajátos működési területed az ember, mi vagyunk, mindnyájan! Ez az a különös világ, ahol Te most is dolgozol! Ahogy az Úr Jézus mondja: Atyám mindez ideig munkálkodik a Fiú által és a Szentlélek által. Itt van Isten sajátos alkotásának, tevékenységének a legcsodálatosabb területe, ami valamiképp most hozzáférhető számunkra.
Így ment tovább a gondolatom a mai ünnepig: mennyi munkája van már Istennek ebben az emberiségben! És mire nem jutott már eddig a csodálatos isteni mű ebben a még vad emberiségben, az ádámi fajtában, amelyben még sötét szakadékok nyílnak, és amely úgy ellent tud állni az Istennek! Kitör, mint a Nap; váratlanul kirobban... Megdöbbenve tapasztaljuk, hogy mit csinál az ember!
Még itt is, ebben az ádámi fajtában, tapasztaljuk, hogy mit művel Isten, milyen csodálatos dolgok tűnnek föl.
Az emberiség kutatja az ismeretlent. Megy Isten felé. Nem elégszik meg azzal, amit maga körül lát. Érzi, hogy ez az egész világ kevesebb, mint ő, és ő meg kevesebb, mint az a valaki, aki felé tör.
Milyen műve vagyunk mi Istennek, mint fajta is, emberfajta?
Ebbe az embertalajba – ahogy az evangélium mondja: kiment a magvető vetni – az Ige belehullt. Minden emberbe. Kivétel nélkül mindenhova hullott a mag, még a sziklás talajra, meg az útfélre is. És nemcsak az egyes kis magvak, hanem az örök Ige maga hullott ebbe az emberföldbe. S akkor tűnt föl, hogy mi van Isten gondolatai mögött. Mit akar ő itt, ebben a semmiből sarjasztott emberfajtában? Ne ártsatok a fáknak se, a tengernek se, semminek, mert ez mind összetartozik. Ez az Isten terve: az örök Ige bukkan elő ebből a vad emberfajtából.
A embertalajból pedig valami isteni kezd elősarjadni: olyan ember, aki hordozza Isten örök titkának a csíráját, az örök Igének, az Egyszülöttnek, az örök Szülöttnek, az örök Gyermeknek a képét. Kezd Isten mindent átteremteni a képére, a képmására. Ő a láthatatlan Isten képmása, és ezen dolgozik most.
Mennyire haladt az egyház megalkotásában? A szentségek titkainak a megformálásában, az Oltáriszentség titkának a megformálásában? Ne ártsatok a fáknak, a földnek, az alkotó elemeknek: az anyagnak se szabad ártani. Az anyag is fölemelkedik.
Milyen művei születtek már, milyen fürtjei a szőlőtőnek! Egyben kell nézni az egészet.
Ennek az ünnepe van ma. Ez a valóság bontakozik ki a hitünk előtt, a reményünk előtt és a szeretetünk előtt is. Mert ezt a titkot a három isteni érzékkel közelítjük már meg. Isten sarjasztotta bennünk ezeket, az érzékeket. A hitnek, szeretnek, reménynek az érzékeit, ragyogását, fényét. Olyan valóság bontakozik ki, amely már Isten vonásait hordozza. Itt láthatjuk legjobban, hogy milyen csodálatos a mi Istenünk, és itt mondhatjuk azt, hogy dicsőség, áldás, hála, magasztalás Neked, Istenünk, aki vagy, aki voltál, aki leszel öröktől fogva, és aki munkálkodsz ilyen csodálatosan rajtunk!
Ebben a különös valóságban, a világban is, amelyben még a Világ Fejedelme is a Te munkatársad. Így ünneplünk most, és vesszük körül az oltár titkát, mindenszentek titkának a legbensejét, a főt, aki köré épül, akinek építi az Atya, a Szentlélek ezt a csodálatos művet, amelyik kibontakozik, és amelynek nem lesz vége.
Az Ő országának nem lesz vége. Mert olyan ország ez, amelyben minden együtt van, ami a földi boldogulásunkhoz kell. Itt is minden isteni együtt van végtelen gazdagságban, szépségben és erőben. Beláthatatlan valóság ez. Arra utal, hogy Istent színről-színre fogjuk látni. Ennek a mindenszentekből álló egész minden tagja – a szenvedők, a küzdők is – fokozatosan átalakul, és dicsőséges, győztes egyház lesz. Amelyben dicsőséges lesz mindenki, és még tovább dicsőül és tovább fénylik, és tovább megy az egyház. Megy át az égi muzsikába, örömbe, ujjongásba, istentiszteletbe, áldozatba.
Beláthatatlan távlatokat rejt ez a mai titok, Mindenszentek ünnepének a titka. Így vesszük körül az oltárt, és így kezdünk egymásra nézni: tisztább szemmel, hogy ne ütközzünk meg semmin egymásban, mert Isten munkája folyik mindegyikünkben. Csak az a fontos, hogy a magunk részéről keressünk, zörgessünk, kérjünk és nyíljunk ki, és tárulkozzunk ki, kínálkozzunk föl Isten munkájának, a Szentháromság művének, mert Ő már bennünk lakik. Hozzánk jött és a lakóhelye vagyunk. Csak így tudunk igazi szemmel nézni az emberre, a világi embertestvéreinkre is, mert minden összetartozik. A világi emberek munkáján is emelkedik föl ez az isteni építmény. Építem egyházamat és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta.
Tisztelettel, vigyázva, gyöngéden tekintsünk egymásra és nyúljunk egymáshoz, a betegekhez, a szűkölködőkhöz, a szenvedőkhöz. Legyünk büszkék azokra, akikben elosztotta Isten az ajándékait. Egyeseket megtett apostolnak, másokat tanítónak, harmadikban vértanúi hősiességet bontakoztat ki, meg hitvallókat, meg szüzeket, özvegyeket, ahogy az egyházban a különböző rendek kialakultak.
Mi is egyházat, a szenteknek kis egyességét valósítjuk meg – Isten dicsőségére. És bennünk is megszólal az örök muzsika: minden napunkban, istentiszteletünkben az örök liturgiából valami.
Isten országának végtelen és örökkévalóságba áradó gazdagsága mind Jézus Krisztus szenvedésén és keresztjén épül – a hozzá csatlakozó, hitből élő tagoknak, a titokzatos test tagjainak szenvedéseiből, küzdelmeiből, áldozataiból.
Itt értjük meg a mi szenvedéseinknek, áldozatainknak is majd az értelmét. Most még nem, most még csak hisszük. Ámen.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Jel 7,2–4.9–14
Majd láttam, hogy napkeletről egy másik angyal száll fel, az élő Isten pecsétje volt nála. Nagy hangon kiáltott a négy angyalnak, akiknek hatalmuk volt rá, hogy ártsanak a földnek és a tengernek:
„Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak, míg meg nem jelöljük homlokukon Istenünk szolgáit!"
Ekkor hallottam a megjelöltek számát: száznegyvennégyezren voltak Izrael fiainak minden törzséből.
Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaág.
Nagy szóval kiáltották és mondták: „Üdv Istenünknek, aki a trónon ül és a Báránynak!"
Az angyalok mind a trón, a vének és a négy élőlény körül álltak, arcra borultak a trón előtt, és imádták az Istent,
mondván: „Amen, áldás, dicsőség, bölcsesség, hála, tisztelet, hatalom és erő a mi Istenünknek örökkön-örökké! Amen."
Ekkor a vének közül az egyik megszólított. Azt kérdezte tőlem: „Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek?"
Így válaszoltam: „Te tudod, uram." „Ezek a nagy szorongatásból jöttek – magyarázta meg –, ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében.
1Jn 3,1–3
Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri.
Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van.
És mindenki, aki így remél benne, megszentelődik, ahogyan szent ő is.
Mt 5,1–12a
A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek,
ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket.
Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.
Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.
Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket.
Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam.
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is."
