November 18., évközi harmincharmadik vasárnap, prédikáció (B egyházi év) (1979)
Krisztusban kedves testvérek!
Az egyházi év vasárnapjai összefüggnek egymással. Így ezek az év végi, egyházi év végi vasárnapok is. Nem véletlen, hogy a szeretetről szóló vasárnap itt volt.
Két vasárnapja ugye láttuk, hogy teljes szívből, teljes lélekből csak az Úr Jézussal és a Szentlélekkel együtt szerethetjük Istent. Egy csodálatos, nagy szeretet lehetősége bontakozik ki. A múlt vasárnap meg azt láttuk, hogy a szeretetnek a nagy tere adni, mint a szegény asszony két fillérje, meg az a sareptai özvegy, aki mindenét odaadta.
Most ennek a vasárnapnak a hangját próbáljuk megérezni az Anyaszentegyház elénk terjesztett szavaiból, Isten Igéjéből: mit tesz ez hozzá a két előző vasárnaphoz? Hogyan fejeződik be az egyházi év?
Mert ennek a vasárnapnak meg kell találnunk a sajátos ízét, helyét. Sok vonás egyesül ebben a vasárnapban, hiszen nem is csoda, az egyházi év végén minden összefut már. Tévedne az, aki ezt a vasárnapot ott ragadná meg, hogy micsoda félelmes. Ég és föld elmúlnak, minden elpusztul, volt, nincs, vége! Egy nagy kataklizmában fog befejeződni ez a világ.
Nem ez a színe ennek a vasárnapnak, nem ez a helye, nem ez az igazi mondanivalója.
Hát mi? Amint az Úr Jézus ott ül az Olajfák lejtőjén, tanítványaival együtt, s az ő kérdésükre, hogy mikor lesz mindez, felel, előtte Jeruzsálem, tudja róla, hogy kő kövön benne nem marad. Azt is tudja az Üdvözítő Úr Jézus, hogy ebből az előtte lévő világból mi múlik el, és mi marad. Őelőtte nemcsak az a város terül el ott, hanem ez az egész óriási vállalkozása Istennek, ez a világ.
Az Üdvözítő átéli ennek a vállalkozásnak az egyedüli voltát. Ő már a vállalkozás kezdeténél ott van, hisz kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek közös vállalkozása ez a hallatlanul izgalmas és érdekes valami.
Mindenkit – a művészeket is – az alkotásaikból ismerünk meg. Ennek a vasárnapnak az egyik mondanivalója, a legfőbb mondanivalója az, hogy belőle, az itt jelzett dolgokból igazán ráérezzünk, ráismerjünk Isten valójára, tulajdonságaira, mivoltára, szívére, lelkére, egyéniségére. Mert Isten óriási kezdeményezéséről van szó ebben a vasárnapban.
Elkezdődött ez az egész. A kezdetnél ott van az örök Ige. Minden általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett, tehát szép a kezdet, nagyszerű a kezdet. De a mi emberi érdeklődésünk, nagy kérdőjelünk az, hogy mi lett ebből a kezdetből.
Az izgalmas az, hogy a kezdetnél belépett ide egy furcsa, érthetetlen, különös hang, a kísértő, aki szintén Isten által lett és teremtmény. De arra használja föl minden erejét, hogy Istent megkísértse, megmérje, próbára tegye. És itt van ennek az egész világnak az izgalmas jellege, hogy mindjárt az elején, a kezdetnél belép egy tényező, egy szellem, valaki, aki szembeszegülve Istennel kísérti Istent, próbára teszi Istent, megméri Istent, és Isten megengedi, hogy őt megpróbálja az egyik teremtménye lemérni.
És ott van a másik nagy, izgalmas mozzanat: minket, embereket, az emberiséget megnyerte a kísértő arra, hogy becsatlakozzunk, hogy megmérjük Istent, próbára tegyük Istent. Ki vagy Te tulajdonképpen? Milyen vagy? Ebből a Te vállalkozásodból most próbára teszünk: igazán az vagy, akinek lenned kell? Igazán szeretet van Benned és örök jóság? Hát lássuk!
Van a prófétáknál is egy ilyen megdöbbentő rész, hogy menjünk neki, tegyük próbára az igazat. Az ember is becsatlakozott ebbe a küzdelembe. Így lett az emberiség Izrael, azaz Istennel küzdő valaki. Azok vagyunk, akár akarjuk, akár nem.
Ez a kezdet után következő nagy része ennek az időnek, a mindenségre rendelkezésre álló időnek a dereka: folyik a küzdelem Istennel.
A másik nagy korszak ott következik be, amikor észrevétlenül, csöndben, mikor minden már nyugodott, az éjszaka kellős közepén, az istennel való sötét küzdelem közepén valami csodálatos dolog történik: Isten – mindnyájunk legnagyobb meglepetésére – eddig is belement a játékba, próbáljatok ki, küzdjetek meg velem. De most beereszkedik emberként a történelem harcába, és kiszolgáltatja magát a kísértésnek, az embernek.
Maga is ember fia lesz, és az a hallatlan dolog történik meg, hogy ez az Isten, akivel mi küzdünk, egyszer csak mellénk áll. Egyszer csak ott látjuk mellettünk a küzdelemben. Ő lesz az igazi Izrael, Ő az igazi Istennel küzdő, velünk küzdő.
Ez a nagy pillanata a történelemnek, ezt kell mindnyájunknak észrevenni itt ezen a vasárnapon is. Ez adja ennek a küzdelemnek a nagyszerű jellegét. Más korszak kezdődik.
Mi, testvéreim, a keresztségünkkel már átléptünk ebbe az új korszakba: fölismertük, hogy változott a világtörténelem jellege. Fölismertük a velünk küzdő Istent: íme, én veletek vagyok minden nap, Emmanuel, veletek vagyok a küzdelemben egész a halálig, a kereszthalálig. És ez változtat meg mindent, ez adja meg ezeknek a szavaknak, amit itt mond az Üdvözítő, az igazi jellegét, a szeretetjelleget. Mert ettől fogva, hogy mellénk áll, egyszer csak ezer és ezer alkalommal kinyílik előttünk a lehetőség, hogy megismerjük az Istent úgy, amint van. A szívén keresztül, hogy őszinte, hogy igaz, hogy építeni lehet rá, hogy végleges a szeretete, hogy nem vonja vissza soha a szeretetét.
Most itt az alkalom, hogy egészen melléálljunk Istennek, és elkezdjük magunk ellen fordítani a harcot, és magunkat győzzük le. Ő is biztat erre: aki követ engem, az maga ellen fordítsa a harcot, magát győzze le minden nap, és a keresztjét vegye föl.
Így lesz a történelem harca, Isten elleni harca, azok részéről, akik már látnak, és megismerték Istent, önmaguk ellen fordított harc és igazi fölszabadulási harc, szabadságharc, igazi forradalom. Mert ez aztán nagy forradalom, nagy fordulat a történelemben, mikor egy nép születik, amely ráismer Istenre, hogy együtt küzd velünk, hogy kicsoda igazán az Isten.
Drága jó testvérek!
Az Úr Jézus szándéka azzal, hogy a szenvedése előtt erre rámutat ez: itt egy vállalkozásról van szó, amely egyszeri alkalom mindnyájunknak, el fog múlni az egész, most kell megragadni az alkalmat. Most kell mindnyájunknak belevetni magunkat ebbe a harcba, ebbe az egyszeri harcba úgy, ahogy már megismertük a helyünket.
Ezzel azt akarja az Úr Jézus, hogy fölébresszen bennünket az álomból, abból a sodrásból, amibe a világ bele akar bennünket vinni; hogy józanok legyünk, és virrasszunk, és ne múló dolgokat keressünk, hanem olyan kincseket, amik el nem múlnak, amik megmaradnak örökre. És ilyen csak egy van, tudjuk, Szent Pál megmondja: a szeretet. A szeretet harcává változtatta át az Úr Jézus a világtörténelmet.
Erre nyílt alkalom és nyílik alkalom ezer és millió minden nap mindnyájunknak. Ezt kell fölismernünk.
A mi vezérünk, aki ezt a harcot vezeti, az Úr Jézus, minden nap itt van köztünk, velünk van, egy lesz velünk. És így menthetjük meg ezt a világot, mert amit szeretettel érintünk benne, az már örök lesz, az már meg van mentve, átalakult, megmarad.
Az Úr Jézus ezen a vasárnapon, mielőtt a királyságát köszöntenénk, ünnepelnénk, föl akar bennünket ébreszteni erre az egyedülálló lehetőségre: nem jön vissza soha többé ez az alkalom, ez egyetlen alkalom! Egyetlen életetek van! Minden nap egyetlen, és azt minden nap meg kell ragadni!
Erre ad lehetőséget, a szeretet küzdelmét éljük, a szeretetnek kell győzni, a szeretet királysága Isten országa. Félreérthetetlenül a döntő főparancsa, törvénye ennek a különös vállalkozásnak Isten részéről a szeretet, más nem is lehet, mert Isten a szeretet maga.
Ha ezt fölismertük és elkezdtük a harcot magunk ellen fordítani – nem egymás ellen, mert a kísértő minden nap ezt akarja, hogy harcoljunk egymás ellen, mint a világ –, akkor az életünk jó vágányon halad.
Adja meg ezt nekünk a mi Üdvözítőnk, aki minden nap mondja nekünk, hogy én az odaadott ember vagyok köztetek. Odaadott test és kiöntött vér, és örök szeretetszövetség szerzője. Én egyesülök veletek a szentáldozásban, az égi ember a földi emberekkel. Jöjjetek velem, tartsatok velem!
A következő vasárnap pedig kinyilvánítja, hogy királyotok vagyok. Ne féljetek, győzni fogunk! Amen.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Dán 12,1–3
Abban az időben fölkel Mihály, a nagy fejedelem, néped fiainak oltalmazója; mert olyan szorongattatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak. Abban az időben megszabadul néped, mind, aki be van írva a könyvbe.
Akik a föld porában alszanak, azok közül sokan feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra.
Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.
Zsid 10,11–14.18
Minden pap naponta elvégzi szolgálatát, és ugyanazt az áldozatot többször bemutatja, ezeknek azonban nincs erejük a bűn eltörlésére.
Ő ellenben csak egy áldozatot mutatott be a bűnökért, s örökre helyet foglalt az Isten jobbján.
Már csak arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába előtt.
Egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket.
Ám ahol ezek bocsánatot nyertek, ott nincs szükség bűnért való áldozatra.
Mk 13,24–32
Azokban a napokban, amikor a gyötrelmek véget érnek, a Nap elsötétedik, a Hold nem ad világosságot,
a csillagok lehullanak az égről, és a mindenséget összetartó erők megrendülnek.
Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, hatalommal és dicsőséggel.
Szétküldi angyalait, és összegyűjti választottait a szélrózsa minden irányából, a föld szélétől az ég határáig.
Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.
Így ti is, mihelyt látjátok, hogy ezek mind bekövetkeznek, tudjátok meg, hogy közel van, már az ajtóban.
Bizony mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek.
Az ég és föld elmúlnak, de az én szavaim nem múlnak el.
Ám azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya.
