Január 20., évközi második vasárnap, prédikáció (C egyházi év)
Krisztusban kedves Testvérek!
A mai vasárnap még vízkereszt ünnepéhez tartozik tartalma szerint.
Valamikor vízkereszt ünnepében három evangéliumi esemény, titok találkozott. Istennek, vagyis inkább az Úr Jézus Krisztus istenségének a megmutatkozását ünnepeljük vízkeresztkor. Megmutatkozott a csillagon keresztül, megmutatkozott a feltámadáson keresztül, és megmutatkozott a víz borrá változtatásán keresztül, ahogy János itt mondja: „Megmutatta dicsőségét".
Szent János apostol ezen az eseményen át valóban mélyebben akarja feltárni a megváltás titkait. Figyeljük csak meg! Nagyon jól kínálkozik neki ez a menyegző Kánában. Mindnyájan részt vettünk már lakodalmon, menyegzőn. Sajátos, egyedülálló íze, zamata van egy ilyen lagzinak. Az előzmény az, hogy gyermekkorból felnövekszik egy lány s egy fiú. Fölnőtté. Megismerik egymást, érdeklődik egyik a másik iránt, és felfedezi egyik a másikat. Megszeretik egymást, és szövetségre lépnek egymással. Szeretetszövetségre: ez lesz új életek forrásának a titka. Olyan nagy esemény ez, hogy lakomát rendeznek: meghívják az ismerősöket, a kétoldali rokonságot, a barátaikat, és persze bort is adnak a jókedv fokozásához.
Előttem van egy Boldog községben lezajlott lakodalom. Ott valami páratlan szépségű régi szokások szerint bonyolódik. A menyasszonyi háznál voltam, amikor jött a vőlegényi házból a táncoló menet. Voltak vagy hétszázan. Szépen, párban jöttek, és hozták az ajándékaikat. Bekötve tányérban, szép kendővel, vagy becsomagolva, és feltartották a kezükben, és közben táncoltak, és úgy jöttek be vidáman, boldogan a menyasszonyi ház udvarába, és ott körbeálltak: először volt egy kis kör, utána volt egy nagyobb, és meg nagyobb kör. Valami hallatlan feloldott módon táncoltak, szemet-lelket gyönyörködtető volt.
Egy ilyen menyegzőre hívták meg az Úr Jézust – de Mária is hivatalos volt oda. Különös, az ember nem gondolná: miért hivatalos? Mi köze van Máriának és Jézusnak egy lakodalomhoz? Természetes módon, ott valami rokonság lehetett. De mélyebb értelmében a dolgoknak, János itt rámutat, hogy minden, az emberi természethez tartozó dologhoz köze van Máriának, Jézusnak és tanítványainak. Sokkal nagyobb köze van Máriának az emberi életünk dolgaihoz, mint bárki gondolná, hiszen Ő a szeplőtelen, akiben emberi természetünk a maga teljes tisztaságában ragyog.
Mária minden emberi dolgunkhoz hivatalos. Ő tudja, hogyan kell véghezvinni az emberi élet dolgait. Mi azoknak a sajátos, igazi, ősi eredeti szépsége. És Jézus is hivatalos oda. János mondja éppen, hogy „minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett".
Emberi természetünk végső titka, és az emberi természeten belül a menyegzőnek, a férfi és a nő titkának végső értelme az Igében van. Tehát nélkülük – Jézus és Mária nélkül – nincs értelme az emberi természetnek, és azon belül semmiféle mozzanatnak. Csak rajtuk keresztül tárul fel Isten gondolata velünk, emberekkel. Jézus későbbi tanítványai is hivatalosak a menyegzőre.
VI. Pál pápa megírta a „Humanae Vitae" enciklikát: éppen az emberi élet forrása körüli problémákról, a foganás és a családtervezés kérdéseiről. Most II. János Pál pápa a „Redemptor Homini" körlevelet írja, első enciklikáját, amelyben szintén az ember kérdésével foglalkozik, és megmutatja, hogy Jézus nélkül minden emberi forrás elfogy, bedugul. Nincs boruk, fogytán a bor. Minden emberi teremtett erő elfogy.
És egyszer csak oda jutunk, hogy az erők fogytán bomlásnak indul minden emberi jelenség. Bármilyen nagy legyen a vitalitása az emberi természetnek, fölbomlanak a családok: nincs boruk. A gyermeknevelés csődbe jut. Valami hiányzik, elfogy. A társadalmi élet, a munkamorál, az önzetlenség a betegápolás terén, a tanítás terén. Nincs áldozatkészség, nincs bor, nincs íze az életnek – elfogy a lendület. A nemzetközi élet teljesen zűrzavarba torkollik, jön az erőszak, az önkény kavargása: elfogy a bor. Ha Jézus és Mária nem jön, akkor megint marakodásba és világháborúba bonyolódik bele ez a szegény emberiség. Ez így van!
János ezt külön kiemeli azzal, hogy Mária szól az Úr Jézusnak: „Nincs boruk." Megállapítja ezt a borzalmas nagy valóságos tényt, hogy minden teremtett dolog fogyatékos, elfogy.
János azt is kiemeli, hogy „közünk van nekünk ehhez, segítő társam?" „Asszony" – azt jelenti ez. A legnagyobb megtiszteltetés ez Mária felé, hogy ezt a szót használja Jézus, ami a Teremtés könyvének az elején van: „Asszony". „Segítő társ, a mi dolgunk ez?" János ezzel azt is kiemeli, hogy igen, az ő dolguk. Mélységes köze van Jézusnak és Máriának a természethez. És Mária ennek megfelelően szól is. Az egyetlen kiút minden emberi csődből: tegyük azt, amit Jézus mond.
Mi is megéljük azt, hogy fogytán a borunk. Az emberi természetünk erői elfogynak. Minden nap megéljük: nincs kedvem, elfogyott a kedvem, valami sötétség zuhant rám, nem látom az értelmét semminek... elfogyott a borom. Akkor tedd azt vakon, amit Jézus mond! Jöjj ide az Oltárszentségben jelenlévő Jézushoz, és mondd el neki: Fogytán vannak már az emberi erőim, már az utolsókat lélegzem... nincs borom! Ekkor – ha figyelünk Jézusra – megmondja: „Higgy, remélj!"
A második olvasmányban Szent Pál rámutat a Szentlélek ajándékaira. Jézus mindenkire árasztja az Ő ajándékait. Az első pünkösdkor mondták a nézők, hogy olyanok, mintha tele lennének édes borral. Ez Jézus bora: a Szentlélek ajándékai.
Amikor idejövünk, akkor ezt minden nap tapasztaljuk. Az ember csak bután, minden gondolat nélkül ül itt egy negyedórát az Oltáriszentség előtt, és azt veszi észre, hogy erősebb lett; valami ismeretlen forrásból megjött a kedvem, a lendületem az élethez. Fölkelek és megyek tovább újra, új erővel. Haldoklok már, és jön Jézus érintése a szent kenet szentségén keresztül, és megnyugszom, és a hit fényében azt a titkot, ami előtt állok, meg tudja nyitni az én hitem.
Ez a titok rejlik, drága jó testvérek, ebben az evangéliumban. Ez a mélységes titok.
A Szentlélek adományai között, amelyek Jézus borát közvetítik hozzánk, a legnagyobb a szeretet. Keresnünk kell ezeket az ajándékokat – leginkább ezt a legnagyobb ajándékot – minden nap, hogy merítsünk a vedrekből – a hat kővederből –, a szentségek forrásaiból. Akkor tudunk csak élni, különben nem. Különben mi is kedvetlen, lendületet vesztett, elsötétült, sokszor talán egymással marakodó kis gomolyag leszünk, nem pedig Jézus tanítványai.
Merítsünk minden nap a borból – most is, ma is –, és akkor leszünk Jézus egyháza; mint ahogy meríteni kell minden keresztény közösségnek: csak akkor oldjuk meg a keresztények egységének a kérdését is. Imával merítsünk minden nap! Ámen.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Iz 62,1–5
Sion miatt nem hallgathatok, és Jeruzsálem miatt nem nyugszom, míg föl nem ragyog igazsága, mint a hajnal, és szabadulása, mint a fáklya, nem tündököl.
Meglátják majd a népek igazságodat, és a királyok dicsőségedet. Új néven hívnak majd, amellyel az Úr ajka nevez el.
A dicsőség koronája leszel az Úr kezében, királyi fejdísz Istened kezében.
Nem hívnak többé elhagyottnak, sem országodat magányosnak, hanem így neveznek: „én gyönyörűségem", és országodat: „menyasszony", mert az Úr örömét találja benned, s országod újra férjhez megy.
Mert amint a vőlegény feleségül veszi a leányt, úgy fog frigyre lépni veled fölépítőd; és amint a vőlegény örül a menyasszonynak, úgy leli örömét benned Istened.
1Kor 12,4–11
A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz.
A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz.
Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz.
A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele.
Az egyik ugyanis a bölcsesség ajándékát kapja a Lélektől, a másik a tudás adományát ugyanattól a Lélektől,
a harmadik a hitet kapja ugyanabban a Lélekben vagy pedig a gyógyítás adományát szintén ugyanabban a Lélekben.
Van, aki csodatevő hatalmat kap, van, akinek a prófétálásnak vagy a szellemek elbírálásának képessége jut osztályrészül. Más különféle nyelveket vagy pedig a nyelvek értelmezését nyeri el ajándékul.
Mindezt azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek.
Jn 2,1–12
Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt.
Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt.
Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk."
Jézus azt felelte: „Asszony, a te gondod az én gondom. De még nem jött el az én órám."
Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!"
Volt ott hat kőkorsó, a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős.
Jézus szólt nekik: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!" Meg is töltötték azokat színültig.
Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak." Odavitték.
Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta honnan való - a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták -, hívatta a násznagy a vőlegényt,
s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort."
Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne.
Aztán lement anyjával, testvéreivel és tanítványaival Kafarnaumba, de csak néhány napig maradtak ott.
