Január 27., évközi harmadik vasárnap, prédikáció (C egyházi év) (1977)
Kedves Testvérek!
Ha jól megfigyeljük, hogy Isten szava mit mond ma, akkor nagy mélységekre és nagy gyakorlati következtetésekre találunk.
Az első olvasmány arról szól, hogy a fogság után a nép egész sokasága összejött egybe és hallgatta Isten igéjét. A második olvasmány, a szentlecke a titokzatos testről szól. Az evangélium pedig arról, hogy az Úr Jézus magáról kimondja: az ősi jövendölés – a Szentlélek rajta lesz az Úr választottján – most teljesedett be.
Ha mára ültetjük át ezeket a szavakat, akkor megjelenik előttünk a világon szétszórt keresztények sokasága. Nagyjából egymilliárdnyi keresztény. És a milliárdnyi keresztényen kívül a többi sokaság. És az egésznek a magvában Jézussal egy Egyház. És ez az Egyház hallgatja Isten Igéjét.
Egy probléma bontakozik ki az Írások szavai mögött: az egység és a sokaság kérdése. Isten egy. Nem tudom, belegondoltunk-e már életünkben igazán, hogy minden ettől az egy Istentől való. Minden egyetlen forrásból származik. Mindnyájan. Amikor találkozom egy emberrel, s ha át tudnám érezni ezt: te is, én is az egyetlen Istentől eredünk...
Milyen kimondhatatlan sokasággá lett a teremtés által ez a világ! Lettünk mi emberek, és sokasodunk állandóan. Pedig a forrás egy. Ez a végtelenbe sokasodó teremtés mutatja meg éppen Isten gazdagságát. Mikor egy találmány születik, például föltalálták a motort, a benzinmotort, annak az egy találmánynak alapján aztán bámulatos gazdagsággal készülnek újabb példányok. Ha egyben meg van oldva valami, akkor a sokaság már nem olyan nagy probléma.
Ha szabad ezt a hasonlatot Istenre átvinni: Benne meg van oldva egy örök szabadalom: a létezés, a tudás, a szeretet szabadalma együtt. Az Ő létében, az Ő egységében a lét, a tudás és a szeretet hármas egysége van ott. És ez az alapja a sokaságnak. Olyan végtelen gazdag alap, megrendíthetetlen alap, hogy az időtlen, végtelen örökkévalóságban kinyílik, és megszámlálhatatlan változatnak ad alapot ez az Isten. Őbenne nincs probléma. Benne minden meg van oldva.
De mikor a teremtés által sokasodva, a sok-sok kis megcsillanó változat megjelenik, egyszerre a problémák is megjelennek. Mert mihelyt többen vagyunk, akkor már megjelenik a különbözőség, az ütközés, a változás; minden létező a maga külön útját kezdi járni, mindegyikünknek más a gondolata, más az ízlése, érzése, célja, erőviszonyai, ahol a belátás szintjén áll, az mind más és más: és adódik a probléma.
Megéljük a családban, mi történik, ha a szülők nincsenek otthon, csak a négy-öt gyerek. Ha elszabadul a gyerekekben a sokaság ösztöne, akkor csatatérré változik minden. Az emberiségen belül is időnként elszabadul a sokaság törvénye, és akkor a sokaság problémájának borzalmas csatatere lesz egy világháború. Mindenki egymásnak megy; és a legborzasztóbb, mikor a gyűlölet szabadul el. Foggal, körömmel, minden eszközzel a tudásnak azon a szintjén, ahol vagyunk, egymásnak megy az emberiség.
A sokaság problémája ott lappang a mi korunkban is. Pedig létkérdés: meg kell oldani az egység kérdését. Ha Isten igéjére figyelünk: a sokasággá vált emberiség életében igazi probléma a sokaságból akkor lett, mikor az ember meglett, de Isten szavára nem figyelt, nem hallgatott, nem engedelmeskedett neki. Ősszüleink elnéztek fölötte, hogy mit mondott nekik Isten. Már ketten voltak. És rendkívül finoman érzékelteti a Szentírás: a kettő már sok. Már kettőnek is eltér a véleményük Istenétől. És ha nem figyelnek, hogy mit mond Isten, akiben még egyek vagyunk, akkor szétszakadunk és egymásnak ütközünk. Isten szétszórt gyermekei lettünk. Igen. Ez titok: Isten ezt is beletervezte a teremtésbe.
Amikor a Szentírás bemutatja, miért van így szétszórva az emberiség – az engedetlenség miatt, nem hallgattunk Isten szavára, az örök Igére, akiben minden teremtve van –, akkor lassan kezdi odavinni a Szentírás a figyelmünket, hogy Isten Igéje végre megjelent. Itt beszél az evangéliumban, s figyelnek Rá mind.
Aztán később persze bekövetkezik a változás: eszébe jut valakinek, hogy „ez csak egy ács fia, hogy beszél ez?!" És megsértődnek, és egyszerre csatatér lesz az egész, egyszerre szétválnak. Ütközés, veszekedés, kitaszítása az örök Igének.
A Szentírás viszont megmutatja, hogy Isten elküldte már a közénk az Ő örök Igéjét. Ő az egység titka: Jézus. Akin az Isten lelke nyugszik, és ebben a Lélekben érkezik az örök Isten Ige Igéje, hogy örömhírt vigyen Isten szétszórt gyermekeinek.
Hogy hallottuk az első olvasmány végén? Isten öröme a mi erősségünk. Örömhírt vigyen: szabadulást minden sebtől, haragtól, gyűlölettől, ösztönös erőtől, ami ráz, mar, tép bennünket. Szabadulást a foglyoknak. Látást a vakoknak. És minden problémánkra megoldást.
Az Úr Jézushoz kapcsolódik ez. Benne kaptuk meg azt a természetfölötti, az emberi teremtett világon túli, titkot, Isten egységének a titkát, hogy az átjárjon bennünket – noha sokaság vagyunk.
A hindu gondolkodók is látják, hogy minden probléma a sokaságból ered. Azt gondolják, hogy az volt valami eredeti ősbűn, hogy sokan lettünk és kiszakadtunk az Isten egységéből. Ez téves fölfogás. Nem látják, hogy a művészben hiába egy még a látás, ha nem kap külön létet a sokaság, nem válik valósággá. Tehát nem az a baj, hogy Isten tökéletes örök egységéből kilépett a teremtésbe a világ, hanem az Isten iránti engedetlenség a baj.
És az Úr Jézus, az örök Ige elhozta a megoldást: rá hallgassunk, és akkor rendeződünk. Elhozta Isten országának a javait, igazságát, békéjét, szeretetét. Elhozta a kegyelmet, a bűnök bocsánatának titkát. Egy titokzatos testté tett bennünket. A sokaság ellenére eggyé.
Itt a mi föladatunk, mindnyájunk föladata: hallgatni Isten Igéjét. Figyelni Isten szavára. Figyelni Jézusra, Akiben Isten ki van már mondva. Belépni ebbe a közösségbe, ebbe az Isteni közösségbe.
Hatalmat adott nekünk, hogy Isten gyermekei legyünk. Amikor a gyermekek összevesznek, akkor ellenséggé válnak. Az emberiség is összegabalyodik ellenséggé. De itt a hatalom. Isten Egyszülötte elhozta, hogy gyermekekké váljunk. És, ha igazán gyermekekké válunk, akkor megtaláljuk Istennel is az egységet. De ez minden nap föladat: a súrlódásokat, ütközéseket, éles, bántó szavakat, az indulatok összecsattanását, összegabalyodását kikerülni.
És ez a gyermekeknek a hatalma. A szeretet erejében, a Szentlélek erejében. Ezért könyörgünk: hogy gyermekekké váljunk, hogy fölszabaduljon köztünk a gyermekség hatalma, amit kaptunk. És úgy tanúskodjunk ugyanarról az Atyáról és egy Fiáról és egy Szentlelkéről. És ne szégyenére, hanem dicsőségére váljunk a Szentháromság egy Istennek.
Ugye: szívből szakad föl ezen a szentmisén belőlünk a könyörgés, hogy mindnyájan egy legyünk? De látjuk a föladatot is: nem pottyan az égből az egység ajándéka, hanem mindnyájunk közreműködésével születhet csak meg. Ha a Szentlélek ereje rávezet bennünket. Ezt kérjük mindnyájan. Ámen.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Neh 8,1–6.8–10
Akkor egy emberként összegyűlt az egész nép a Víz-kapu előtti térségen. Felszólították Ezdrás papot, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, amelyet az Úr rendelt Izraelnek.
Akkor Ezdrás a férfiak, a nők és mindazok gyülekezete elé tárta a törvénykönyvet, akik meg tudták érteni. A hetedik hónap első napja volt.
A Víz-kapu előtti térségen reggeltől délig olvasott belőle a férfiaknak, a nőknek és mindazoknak, akik meg tudták érteni. Az egész nép figyelt a törvény könyvére.
Ezdrás írástudó felállt az erre a célra készült faállványra. Jobbja felől Mattitja, Sema, Anaja, Urija, Hilkija és Maaszeja állt, balján Pedaja, Misael, Malkija, Hasum, Hasbaddana, Zakariás és Mesullam.
Ezdrás kinyitotta a könyvet az egész nép szeme láttára - magasabban állt ugyanis, mint a nép -, s amikor kinyitotta, az egész nép felállt.
Akkor Ezdrás áldotta az Urat, a nagy Istent, s az egész nép kitárt kézzel ráfelelte: ámen, ámen, ámen, majd mélyen meghajoltak, s földre borulva imádták az Urat.
Ezdrás felolvasott az Isten törvénykönyvéből, lefordította és megmagyarázta az értelmét, úgyhogy meg is értették, amit felolvasott.
Akkor [Nehemiás, a kormányzó], Ezdrás pap és írástudó, s a leviták, akik a népet tanították, így szóltak az egész néphez: „Ez a nap az Úrnak, a ti Isteneteknek van szentelve. Ne szomorkodjatok hát és ne sírjatok!" Mert amikor a törvény szavait meghallotta, az egész nép sírt.
Így szólt továbbá hozzájuk: „Menjetek és egyetek zsíros ételeket és igyatok édes italokat! Küldjetek belőle azoknak is, akik nem készítettek! Ez a nap ugyanis szent a mi Urunknak. Ne szomorkodjatok, hiszen az Úrban való öröm az erősségetek."
1Kor 12,12–30
A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is.
Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át.
Mert a test nem egyetlen tagból áll, hanem sokból.
Ha a láb azt mondaná is: „Nem vagyok kéz, tehát nem tartozom a testhez", azért a testhez tartozik.
Ha pedig a fül azt mondaná: „Nem vagyok szem, tehát nem tartozom a testhez", azért a testhez tartozik.
Ha a test csupa szem volna, hol maradna a hallás? Ha meg csupa hallás, hol volna a szaglás?
Isten határozta meg minden egyes tag feladatát a testben, tetszése szerint.
Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test?
Így azonban sok a tag, de a test csak egy.
A szem nem mondhatja a kéznek: „Nincs rád szükségem" vagy a fej a lábnak: „Nincs rád szükségem."
Ellenkezőleg, a gyöngébbnek látszó tagok sokkal szükségesebbek.
Sőt a test alacsonyabb rendű tagjait nagyobb gonddal vesszük körül, és a tisztességtelen tagok nagyobb tisztességben részesülnek,
a tisztességes tagoknak ugyanis nincs erre szükségük. De Isten alkotta így a testet, és azért részesítette az alacsonyabb rendű tagot nagyobb tisztességben,
hogy a testben ne támadjon meghasonlás, hanem a tagok törődjenek egymással.
Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, mindegyik örül vele.
Ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai.
Ám az Egyházban Isten némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat tanítóvá tett. Adott csodatevő hatalmat, gyógyítóerőt, segítőkészséget, kormányzóképességet, különféle nyelvadományt.
Vajon mind apostolok? Mind próféták? Mind tanítók? Valamennyien rendelkeznek csodatevő hatalommal
és gyógyítóerővel? Mindnyájan értelmezik a beszédeket?
Lk 1,1–4. 4,14–21
Mivel már sokan megkísérelték, hogy a köztünk beteljesedett eseményeket leírják, úgy,
ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az Igének,
jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek szorgalmasan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletreméltó Teofil,
hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanok, amelyekre tanítottak.
Jézus most a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken.
Tanított a zsinagógákban, és mindenki magasztalta.
Amikor Názáretbe ért, ahol nevelkedett, szombaton szokása szerint bement a zsinagógába, és felolvasásra jelentkezett.
Izajás próféta könyvét adták neki oda. Szétbontotta a tekercset, és épp azon a helyen, ahol ez volt írva:
„Az Úr lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat,
és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét."
Összetekerte az Írást, átadta a szolgának és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött.
S elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok."
