Május 19., Pünkösdvasárnap (C egyházi év)
Egyszer éjjel jöttem haza, elég későn már, és ahogy jöttem az országúton, rendőrautó állt meg mellettem. Kiszálltak a rendőrök és igazoltattak: Ki maga? Igazoltam magam minden további nélkül, azt a néhány adatot a személyi igazolványban is megnézték. De utána, ahogy hazafelé jöttem az éjszakában, elém állt a kérdés: valóban ki is vagyok én? Meg tudom mondani, hogy ki vagyok?
És akkor próbáltam fölsorolni az adatokat, amiket tudok magamról az életemből, gyerekkoromból, ifjúságomból. Fölszentelés, későbbi életem... Adatokat tudok mondani az életemből, de hogy ki vagyok, nem tudom megmondani. Csak Isten tudja.
Hogy tudnám akkor fölfogni, hogy ki az Isten? És hogy lenne sikeres a vállalkozásunk, ha most odaállnánk a harmadik isteni személy, a Szentlélek elé, és megpróbálnánk igazoltatni: ki vagy te?
Mégis: a pünkösdi olvasmányok azért föltárják a szükséges személyazonossági adatokat a Szentlélek Istenről.
Az első olvasmányból – ha azzal a kérdéssel olvassuk, hogy ki vagy te – azt a választ kapjuk, hogy a Szentlélek Isten vihar. Fúj, ahol akar és hallatlan erejű, mint a vihar; halljuk, hogy mikre képes. Akikben a Szentlélek különösen jelen van, azokat részesíti ebben a viharzó erőben. Magukkal ragadnak embereket. Az Úr Jézus, aki Szentlélekkel teljes, elindult és magával ragadja az egész emberiséget, a legjobbjait. Végül mindenki, mindenkinek a térde meghajol majd előtte. A Boldogságos Szűz, aki kegyelemmel teljes, Szentlélekkel teljes, mondhatja magáról, hogy boldognak mond engem minden nemzedék, mert elragad minden nemzedéket. A szeretet vihara ez.
Azt is mondja az első olvasmány a kérdésünkre, hogy ki vagy te: tűz. Egy nagy tűzlángból szétoszló nyelvek jelennek meg, tűz, aki lelkeket gyújt megismeréssel, szeretettel. A Szentlélek az, aki nem szűnik meg fölismeréseket gyújtani az emberi szívekben, a hit csodálatos fölismeréseit fölgyújtani a Szentháromságban való részesedésünk titkáról, az Oltáriszentség titkáról, Jézusban a megtestesülés, megváltás titkáról. Ezt a Szentlélek tárja, gyújtja föl: lángnyelvek jelennek meg mindnyájunkon, Ő az.
A második olvasmány, a szentlecke a Korintusi levélből, azt mutatja, hogy a Szentlélek minket, sok tagot egy testté fog össze. Így igazolja magát a Szentlélek, ha azt kérdezzük, ki vagy te: én vagyok az, aki titeket, mindnyájatokat a kegyelem által egy Krisztussá teszlek. Én vagyok, akin keresztül a fej, a föltámadt, megdicsőült Krisztus mindegyiktekben ott van. Mint a fő a test esetében, kiterjeszti hatását az egész testre. Én teszem azt, hogy Krisztussal egy vagytok, és egymással is egy vagytok. Hiszen az Atyát és a Fiút is én teszem egyetlen isteni közösséggé, hogy megtalálja helyét az egyben a sok. Csodálatos bemutatkozása ez a Szentléleknek. Bárcsak aprópénzre váltanánk ezt a titkot!
És az evangélium: rájuk lehelt, vegyétek a Szentlelket, akiknek megbocsátjátok bűneiket, azok bocsánatot nyernek; én vagyok az, aki megbocsát, aki Isten irgalmát esetenként, személyenként valósággá teszem az életetekben.
Milyen mind nagyobb és nagyobb titok bontakozik itt ki előttünk, ha azt kérdezzük, hogy ki vagy te! Hogy tudnánk megmondani, hogy ki ő?! Legfeljebb azt, hogy mit tesz, mi tartozik hozzá, mit tulajdonítunk neki. Ő az, aki minden igazságot föltár; ő az, aki minden vigasztalást megad, ő Jézus eltávozása után a Vigasztalónk. Ő az, akin keresztül az Atya és a Fiú hozzánk jön, ahogy az Úr Jézus mondta: hozzája megyünk, és lakóhelyet készítünk nála. Tulajdonképpen talán ez mond legtöbbet nekünk, ez hozza a legközelebb hozzánk a Szentlelket. Ő az, aki a lelkünkben valósággá, jelenvalóvá teszi az Atyát és a Fiút. Vele mondhatjuk: Isten temploma vagyunk, Isten él bennünk és mi Istenben.
Ő az, aki beépít minket Isten életébe: a Szeretet Lelke. Az igazságot és a szeretetet teszi jelenvalóvá bennünk. Mi következik ebből? Hogy nagyon-nagyon kell figyelnünk rá, erre a titokzatos harmadik isteni személyre.
És mindezen keresztül ő, az ő jelenlétének, működésének a gyümölcse a béke és az öröm a Szentlélekben. Be vagyunk emelve Istenbe, otthon vagyunk már Istenben. Vigyázva, de boldogan, félve, de boldogan munkáljuk üdvösségünket. Ahogyan a Lélek vezet: gondolatról gondolatra vezeti szavainkat, vezeti tetteinket.
Függelék – a szentmise olvasmányai
ApCsel 2,1–11
Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak.
Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek.
Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre.
Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket.
Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, az ég alatt minden népből.
Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek.
Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: „Hát nem mind galileaiak, akik ott beszélnek?
Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?
Mi pártusok, médek, elamiták és Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának,
Frigiának, Pamfiliának, Egyiptomnak és Líbia Cirene körüli részének lakói, a Rómából való zarándokok, zsidók és prozeliták,
krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit."
1Kor 12,3b–7.12–13
Ezért értésetekre adom, hogy nem mondhatja senki: „Jézus az Úr", csak a Szentlélek által.
A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz.
A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz.
Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz.
A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele.
A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is.
Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át.
Jn 20,19–23
Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: „Békesség nektek!"
E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.
Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket."
Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket!
Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad."
