Június 30., évközi tizenharmadik vasárnap, prédikáció (C egyházi év)
Talán olvastuk azt a regényt: Köntösömre sorsot vetettek. Arról van szó, hogy az a köntös az Úr Jézus köntöse, palástja, amelyre sorsot vetettek. A századosnak jutott, aki ott volt a katonákkal. A regény követi, hogy milyen átalakulás ment végbe abban, aki ezt a köntöst fölvette.
Most itt Illés próféta adta rá valakire a köntösét: Elizeusra. Képzeljük bele magunkat: 12 pár ökrös gazda volt az apja. Ő a 12 pár ökörrel szántogatott ott a szolgák között.
Illés próféta köpenye csodálatos volt: az összehajtogatott köpenyével ráütött a Jordánra, és szétvált a folyó, hogy átmehetett rajta. Ezt mondta a nép akkor. És ezzel a köpennyel mintegy birtokába veszi őt. Igaz, a szabadsága megmarad: ilyen gyorsan tudott a szabadságával dönteni; az egész életének más irányt szabott.
Szent Pál is a szabadságról beszél, amelyre Krisztus fölszabadított bennünket. Rendelkezhetünk magunkkal a bűnök, tévedések uralma alól kiszabadítva. Teljesen rendelkezhetünk magunkkal. Bennünk a legnagyobb, legmagasabbrendű képesség a szabad akarati döntés.
Tulajdonképpen mindhárom olvasmányban ez vonul végig. Az a három eset is, akik az Úr Jézust akarják követni, vagy akiket Ő meghív, mind ezt mutatja, hogy a döntés tekintetében hogy állnak.
És a középpontban, az evangélium elején azt olvassuk, hogy Jézus is elindult Jeruzsálem felé. Az eredeti szövegben – a görögben és a latinban – olyan kifejezés áll, hogy az arca kemény lett, irányt vett Jeruzsálem felé, ment a szenvedések elébe.
A múlt vasárnap arról volt szó: „kinek tartanak engem az emberek?" Péter megvallotta hitét az Úr Jézusban. Ennek folytatása a mostani vasárnap: aki hisz Jézus Krisztusban, azt lefoglalja Jézus Krisztus. Az menjen el minden egyéb mellett, menjen utána úgy, ahogy Ő elindult Jeruzsálem felé. Aki hisz Benne, az menjen utána. Úgy, ahogy mondja is aztán több helyen, hogy: „aki utánam akar jönni, az vegye föl a keresztjét és kövessen engem".
Olyan korban élünk, amikor az emberek tömegével inogtak meg a döntésükben, a hitükben. Nem vették komolyan azt, hogy mit jelent kereszténynek lenni. Most kezd valami hullám betörni az emberi lelkekbe: látják, hogy téves volt a döntésük, nem lehet „semmihez nyúlni", nem lehet „sehova se tartozni", nem lehet az, hogy semmire sem mondok igent, csak erre az anyagi világra.
Az Isten arra teremtett minket, hogy döntsünk. Használjuk a legmagasabbrendű képességeinket is, döntsünk; éspedig afelé, amire Ő teremtett.
Önmagáért teremtett Isten. Ez egyetlen nagy döntést kíván az embertől életében, hogy minden további döntésem ebben a térben mozogjon az Isten felé, Istennel való kapcsolatomban. Az Ő megismerésére, csodálatára, dicséretére szentelem az életem. Papi jellege van az életemnek. És a kisebb napi döntéseimet is egységes módon – életemet nem széttördelve, szétszabdalva, ide-oda pazarolva, hanem egészen Istennek – akarom ajánlani.
Ez jön napfényre ezekből a jelenetekből. A Szentírásban látszik: az Úr Jézus ilyen útbaigazítást ad azoknak, akikben megérlelődött a fölismerés és döntés Őmellette.
Kérjük most ezt a nagy kegyelmet: a mi életünk is ilyen legyen és részesedjünk abban a kegyelemben, amiben az Úr Jézus itt részes. Megszilárdítja, megkeményíti arcát, indul Jeruzsálem felé. Visszaút nincs. Teljes odaadással életét adja a keresztig, és ennek az ereje átsugárzik azokra az emberekre, akikben fölébredt, hogy: „Mester! Megyek én is utánad!" Megérezték Jézusban ezt az elhatározást.
Kérjük a kegyelmet, hogy a mi életünk is mindig jobban és jobban ilyen egyértelműen Jézushoz tartozó legyen és mivelünk is tudjanak jönni mások. Átsugározzon a mi döntésünk a környezetünkre, olyanokra, akik még keresgélnek vagy tétováznak.
Függelék – a szentmise olvasmányai
1Kir 19,16b.19–21
Elizeust, Safát fiát, Abel-Melochából kend fel magad helyett prófétává.
Amikor onnét elment, találkozott Safát fiával, Elizeussal. Éppen szántott, tizenkét pár ökör haladt előtte, maga pedig a tizenkettedik pár mögött haladt. Illés odament hozzá és rávetette köntösét.
Az otthagyta az ökröket, Illés után szaladt és így szólt: „Engedd, hadd adjak előbb búcsúcsókot apámnak meg anyámnak, aztán követlek." Azt mondta neki: „Menj csak, de térj vissza! De hát mit tettem veled?"
Azzal (Elizeus) elment, fogta a pár ökröt, feláldozta, majd az ekét felhasználva megsütötte az ökröket és odaadta az embereknek, egyék meg őket. Aztán elindult, Illés nyomába szegődött és a szolgája lett.
Gal 5,1.13–18
A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak benneteket.
Testvérek, a meghívásotok szabadságra szól, csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak.
Mert az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.
De ha marjátok és rágjátok, vigyázzatok, nehogy felfaljátok egymást!
Kérlek tehát benneteket, hogy lélek szerint éljetek, s akkor majd nem teljesítitek a test kívánságait.
A test ugyanis a lélek ellen tusakodik, a lélek meg a test ellen. Ellentétben állnak egymással, s így nem azt teszitek, amit szeretnétek.
Vezessen benneteket a lélek, akkor nem vagytok alávetve a törvénynek.
Lk 9,51–62
Amikor már közeledtek szenvedésének és megdicsőülésének napjai, szilárdan elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy.
Követeket küldött maga előtt. Ezek elindultak, s eljutottak a szamariaiak egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki.
De nem fogadták be, mert meglátszott rajta, hogy Jeruzsálembe megy.
Ennek láttán a tanítványok, Jakab és János felháborodtak: „Uram, ha akarod, lehívjuk az égből a tüzet, hadd pusztítsa el őket!"
De ő hozzájuk fordult és rájuk pirított.
Ezután más faluba mentek.
Amint mentek az úton, valaki megszólította: „Követlek, bárhová mész is."
Jézus azonban ezt mondta: „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hová fejét lehajtania."
Egy másikat felszólított: „Kövess engem!" Az így válaszolt: „Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat."
„Hagyd a holtakra, hadd temessék halottaikat – mondta neki –, te meg menj, és hirdesd az Isten országát."
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek, de engedd meg, hogy előbb elbúcsúzzam a családomtól."
Jézus így válaszolt: „Aki az eke szarvára teszi kezét és hátrafelé néz, nem alkalmas az Isten országára."
