November 3., évközi harmincegyedik vasárnap, prédikáció (C egyházi év)
Krisztusban kedves testvérek!
Az Úr Jézus úton van, igazi zarándokúton, föl Jeruzsálembe. Ez a földön az utolsó – emberileg az utolsó – útja. De ez az út csak jelzi Isten útjait közöttünk, emberek között: itt járt, végigment Jerikón is. Mindenütt végigmegy az Isten, mert jelen van mindenütt.
A döntő, és különösen figyelemreméltó ebben az evangéliumi jelenetben a találkozás az Úr Jézus és Zakeus között. Mindnyájunk életében az a döntő: van-e ilyen találkozásunk, igazi találkozásunk az Úr Jézussal?
Az evangéliumok elmondják, fölvillantják a legkülönbözőbb találkozásokat. Heródes is találkozott az Úr Jézussal. Igazán emlékezetes volt: az Úr Jézus hallgatott. Heródes meg sokat faggatta és sokat beszélt. Pilátus is találkozott vele, és Annás, Kaifás, Júdás is. De Péter is találkozott vele, az apostolok is mind, és Magdolna is, és a beteg asszony is. Mennyire különbözőek ezek a találkozások!
Most olyan találkozás van előttünk, amelyik szinte mintaszerű. Látjuk, hogy az Úr Jézus körüljár és jót cselekszik: ebből a találkozásból nagy jó fakad. Figyeljük meg, hogy Jerikóban zajlik le ez a találkozás. Jerikó volt Afrika és Európa között a vámszedő központ. Ott áramlottak a különböző fűszerek, cikkek, áruk: a vámosok paradicsoma volt a hely. Zakeus a vámosok között is fővámos volt, ő bérelte a fővámszedő helyet, és biztosan sok vámos tartozott alá.
Jerikó egyébként is sötét hely volt: már ismerjük máshonnan. Lent feküdt: a huszonhét kilométer távolság Jeruzsálemtől csaknem ezer méter szintkülönbséget jelentett. Mély hely volt, sötét hely volt, és rablók voltak a környékén. Itt zajlott le a találkozás.
Egész Jerikóból egyetlen személyt tart említésre méltónak az evangélista: Zakeust. Pedig sokan várták ott Jézust, egész tömeg kísérte. De csak ez az egy ember akarta látni Jézust, ez az egy akart vele találkozni.
Zakeusban különös vágy volt, hogy lássa Jézust. Zakeusnak a neve is tulajdonképpen Zakariás, azt jelenti, hogy 'megemlékezik rólam az Isten'. Megemlékezett: Zakeus is akarta ezt a találkozót. Kíváncsi volt az Úr Jézusra. Hogy miért volt kíváncsi? Hallott róla. De nagyon kíváncsi volt, mert nem törődött azzal, hogy olyan akadályok vannak, mint a tömeg, ő meg kicsi, meg hogy mit szólnak majd az emberek. Ő szaladt előre. A gyerekek biztosan kiabáltak, hogy: „Nézzétek, ott szalad Zakeus!" És talán csúfolták is. Mászott a vadfüge fára, jól kinézte magának. Biztosan arra megy majd el az Úr Jézus.
A fa alatt zajlott le a találkozás legfontosabb része, mert Isten mindent tud. Az Úr Jézus mindenkinek belelát a szívébe. Nagyon jól tudta, hogy Zakeus látni akarja őt, és Isten senkitől nem zárkózik el, aki őt látni akarja és keresi. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák.
Ránéz. Igazi találkozás a tekintetük is. Elképzelem ott a fa levelei között Zakeus két szemét. Egyrészt kíváncsi szem, de most aztán csodálkozó, meglepetést eláruló, amint az Úr Jézus szemébe mélyed: Uram, te mindent tudsz, mennyire akartalak látni! És akkor sietve leszáll, és örvendezve fogadja.
Mennyire másképp fogadja a házába! Hét közben volt egy másik vendégség. Az Úr Jézus egy farizeus házába tért be, hogy egyék. Ott megfigyelték, nézték, szemmel tartották őt. Minden mozdulatát, minden szavát. Micsoda különbség a két hely között! Egy vámos lakása – és a farizeusi vendéglátás között.
Drága jó testvéreim!
Azt mondja a Szentírás, hogy az Úr Jézus „katalizáj". Azt jelenti: 'föloldódni'. Betért föloldódni Zakeushoz. Ha betér hozzánk föloldódni egy vendég, vajon az neki igazán földódás? Egymás között találkozni, egymással beszélgetni: ez föloldódás? Jól érzi magát az Úr Jézus itt köztünk? Nem savanyú és unott a képünk, ha egymással találkozunk? Az Úr Jézus jól érzi magát, és pont a vámosnál érzi jól magát.
Ez udvarias ember. Mélyen emberi ember. Nem a hibákat leső, figyelő ember.
Drága jó testvéreim!
Olyan jó volna, ha az Úr Jézus köztünk is jelen lenne. Ha amikor betér hozzánk, azt mondhatná, ma nálad kell maradnom. Hogy itt igazán jól tudja magát érezni, föloldódjék nálunk. És elindítója legyen igazi jó cselekedeteknek, jó szavaknak, jó gondolatoknak, hogy kikergessen belőlünk minden farizeusi dolgot, ami mindnyájunkban egy kicsit azért ott lappang.
Mondta páter Kardos, hogy mindenikünkben ott van az a kis farizeus. Az a kis leselkedő, a másikat megfigyelő ember. Olyan jó az Úr Jézussal teljesen fölszabadulva együtt lenni. Mennyire más: akkor indulnak szabad útjukra a jó elhatározások, a jó gondolatok, ha az Úr Jézus föloldódva lehet köztünk.
A farizeusok megütköznek az Úr Jézuson, hogy megint mit csinál. De ők mindenen megütköznek. Viszont csak messziről ütköznek meg: a házon kívül maradnak. Bent már szabad az Úr Jézus egészen. Jól érzi magát a bűnösök között is. Zakeusnál. S Jézus jelenléte elindítja Zakeusban a jó gondolatot.
Ez bennünk is így van. Mi is minden nap küzdünk, hogy kívül maradjanak a farizeusok. Bennünk is Ő indít el minden jót. Látom a Zakeust, ahogy odaáll az Úr Jézus elé: „Uram, a vagyonom felét odaadom a szegényeknek." A farizeusok is tanácsolták, hogy aki megtér Istenhez, adjon a szegényeknek. Kiszámították pontosan, hogy az ideális az lenne, ha a vagyona negyedét vagy ötödét adná oda. Zakeus meg azt mondja: a vagyonom felét odaadom, s ha valakit megsértettem, annak nem negyedrészét, hanem négyszeresét adom oda.
És üdvösség köszönt a házra, elérkezett az üdvösség, mert az Úr Jézus arra jött, Zakeus pedig megragadta ezt a pillanatot. Készen volt a lelkülete, és a találkozásból kisarjadt az ő üdvössége. Kinőtt, mint egy virág a földön.
Az evangélium minden egyes jelenete élő valóság minden nap. Az Úr Jézus valóban betér hozzánk: a szentmisében minden nap jön, s a maga megdicsőült isteni valóságából bennünket fölkarol. A szentmisében fölemel az átváltoztatás szavaival: „Ez az én testem". Mindazt, amit odaadunk neki, fölkarolja. „Ez az én testem", s a mennyei Atya elé visz, a Jó örök forrásához, hogy abból szülessen jó, sok jó minden nap.
Mindig új és új napot viszünk a szentmisébe. Mindegyik napunk más, viszontagságos, az apróságai között egészen új. Ezt odavisszük, és az Úr Jézussal megtárgyalhatjuk. Uram, ma egy igazi, jó szót adtam. Ma a szegény, fáradt testvéreimnek egy mosolyt adtam. Ma nemcsak egy mosolyt, hanem egész jóra törekvő lényemet. S ha valakit megsértettem, Uram, akkor bocsánatot kérek. És akkor az Úr Jézus is azt mondja: „Most lett üdvösség nálad!" Elérkezett hozzád az én üdvösségem.
Mert összefüggés van ám, drága jó testvéreim, a cselekedeteink és az imádságaink között. Most jelent meg Jálics atya könyve, a Tanuljunk imádkozni. Észrevette, hogy amikor lehetősége lett volna segíteni, de elhárította magától – például nem mosogatott el, pedig megtehette volna –, akkor utána nem tud olyan jól imádkozni.
Minden cselekedetünk összefügg az imádsággal. Ha rossz szót mondok a másiknak, hibáztatom, nem szólok hozzá, bántom, akkor nem fogok tudni imádkozni. Hiába mondogatom az imádságomat, nem megy. Tessék, meg lehet próbálni, de inkább ne próbáljuk meg! Inkább a másikat próbáljuk meg, hogy mennyivel elevenebb és őszintébb az imádságunk, hogy ha azt megelőzi egymással szemben az a viselkedés, amit itt láttunk az evangéliumban.
Nem csak a háznak lesz üdvössége, hanem mindazoknak, akik ide jönnek. Kiárad az üdvösség ebből a házból még az Egyházra is, az országra is – amit adjon meg nekünk az Isten! Ámen.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Bölcs 11,23–12,2
De te mindenkin megkönyörülsz, mert mindent megtehetsz, és elnéző vagy az emberek bűnei iránt, hogy bűnbánatot tartsanak.
Mert szeretsz mindent, ami van, és semmit sem utálsz abból, amit alkottál. Ha gyűlöltél volna valamit, meg sem teremtetted volna.
Hogy is maradhatna meg bármi, ha te nem akarnád, és hogyan állhatna fenn, ha te nem hívtad volna létre?
De te kímélsz mindent, mert a tiéd, életnek barátja.
Mert a te el nem múló szellemed van mindenben.
Ezért enyhén bünteted, akik hibáznak, és a bűneikre emlékeztetve figyelmezteted őket, hogy hagyjanak fel a gonoszsággal és higgyenek benned, Uram.
2Tessz 1,11–2,2
Ezért állandóan imádkozom értetek, hogy Istenünk méltóvá tegyen benneteket a meghívásra és tökéletessé a jóra való törekvésben s a hitből fakadó tettekben.
Így dicsőül meg Urunk Jézus neve bennetek, és ti is őbenne, Istenünknek és Urunknak, Jézus Krisztusnak kegyelméből.
Van még egy kérésünk: Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét és vele való egyesülésünket illetően ne veszítsétek el rögtön józanságotokat,
és sem lelki kinyilatkoztatás, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél ne ijesszen meg benneteket, mintha az Úr napja már küszöbön állna.
Lk 19,1–10
Aztán odaért Jerikóba és végigment rajta.
Élt ott egy Zakeus nevű tehetős ember, a vámosok feje.
Szerette volna látni Jézust szemtől szemben, de a tömeg miatt nem tudta, mert alacsony termetű volt.
Így hát előrefutott, felmászott egy vadfügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia.
Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le hamar! Ma a te házadban kell megszállnom."
Erre az gyorsan lemászott, és boldogan fogadta.
Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték, hogy bűnös emberhez tér be megpihenni.
Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Íme, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette."
Jézus ezt felelte neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia.
Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett."
