Szeptember 22., évközi huszonötödik vasárnap, prédikáció (C egyházi év) (1977)
Krisztusban kedves testvérek!
Nagyon drága az a világosság, amit a mai írásrészletek tartalmaznak. Főleg azt érdemes megnézni, ami az evangélium mögött van. Az Úr Jézus rólunk beszél: megbízottak vagyunk. Egyetlenegy igazán gazdag valaki van: a Mennyei Atya, a mi teremtőnk, és mi mindnyájan az ő vagyonkezelői, gondnokai, intézői vagyunk. Ez az emberélet alapvető helyzete.
Ez érvényes mindenre a világon, de érvényes még a saját életünkre, testi-lelki, képességeinkre, adottságainkra is: minden mínára, minden talentumra, minden garasunkra. És érvényes a föld minden értékére, javára, helyzetére, kultúrértékekre, társadalmi értékekre, időre, mindenre. Ez mind ránk van bízva egy időre és ez az idő egyszer elmúlik. Számot kell adnunk.
Nekünk igen nagy hajlandóságunk van arra, hogy elfelejtsük ezt az alapigazságot.
Aki más pénzével úgy bánik, mintha az övé volna, megy, költ, bevásárol, ahogy kénye-kedve tartja, arra azt mondjuk: szélhámos, csaló. Hát mi ne szélhámoskodjunk!
Mindnyájan hajlandók vagyunk a szélhámoskodásra: már reggel elfeledkezünk arról, hogy az Uram vagyona van rám bízva. Minden perc, minden pillanat, minden adottság, minden alkalom az Uramé, ezekkel nekem gazdálkodnom kell.
Az Úr Jézus szeretné a szemünk elé tárni, hogy legyünk hűségesek, legyünk éberek, vigyázzunk, hiszen szolgák, alkalmazottak, gondnokok vagyunk.
Ez nem ellenkezik azzal, hogy ugyanakkor gyermekek is vagyunk. A gyermekéletünk egy korszak az életünkben. A kiskorúság ideje – ahogy Szent Pál mondja. De kiskorunkban is kipróbál az Isten. És felnevel, mint az édesanyánk, amikor először bízott ránk valamennyi kevés pénzt, hogy menjünk a boltba élesztőért. Van, aki elveszti a pénzt, van, aki másra költi. Ilyen próbákon át vezet az ember élete a kiskorúság ideje alatt, hogy ráébredjünk az alapvető helyzetre.
Aztán eljön az idő, amikor ránk bízza a Mennyei Atya a végtelen nagyot, az igazit. Ez még csak a „mintha". Mintha már a mienk lenne. De még nem a mienk.
Vajon hogy köll gazdálkodni, mit kell csinálni ezzel a hamis mammonnal, ezekkel a helyzetekkel nap mint nap? Hogy köll ebben hűségesnek lenni, mire kell ezt fordítani?
Egymással jót tenni – azt mondja az evangélium. Az Urunk vagyonát akkor használjuk föl jól, ha egymással teszünk jót.
Drága jó testvéreim!
Mi rettentő hajlandóságot hordozunk a pazarlásra, a könnyelműségre, a felelőtlenségre – kicsik, nagyok egyformán.
Az Úr Jézus ezt a példabeszédet a tanítványainak mondta. Az előző fejezetben, Lukács tizenötödik fejezetében a farizeusoknak és az írástudóknak mondja azokat a gyönyörű példabeszédeket az elveszett emberről, az elveszett drachmáról és juhról, mert a farizeusi írástudó ember még nincs az Atya házában, még gyermek. Még át kell lépnie az Atya házában a küszöböt, haza kell jönnie.
Most azoknak beszél az Úr Jézus, akik már otthon vannak, akik már hazatértek, mint a tékozló fiú, és otthon dolgoznak már az Atya házában. Különös, hogy ezt emeli ki: a hűséget a ránk bízott dolgokkal. Hogy használjuk ki az időt, jól gazdálkodjunk és ne pazaroljuk az Atya vagyonát.
De milyen indító okot hoz föl? Érdekes: nem azt mondja az Úr Jézus, hogy nagy szigorúan számon kér az Atya és bevasalja rajtatok. Ezt is mondja egy-két helyen, de itt nem. Azt sem mondja, hogy nézzétek, milyen végtelen bőkezű, nagyszerű atyátok van, iparkodjatok szeretetet tanúsítani iránta. Ez is igaz, ez is érvényes, szeretni is kell, de itt nem ezt mondja.
Itt azt mondja, hogy saját érdeketekben bánjatok jól a dolgokkal, mint az a hűtlen sáfár is: a maga nemében okos volt, mert legalább saját magáról, saját jövőjéről gondoskodott. Ti is bánjatok jól a rátok bízott dolgokkal: idővel, élettel, javakkal, mindennel – a saját érdeketekben! A jövőtök érdekében!
Érezhető az Úr Jézus a végtelen testvéri szeretete, amivel lelkünkre akarja kötni saját javunkat. Saját javunk kívánja, hogy ezt a soha vissza nem térő alkalmat, az életet, annak eltűnő és soha vissza nem térő pillanatait, napjait használjuk ki. Legyünk hűségesek a kicsiben.
Ez olyan csodálatos szép dolog: egy-egy nővérben is látjuk, akik elköltöztek közülünk. Az életük nagy részében semmi mást nem tanúsítottak, de ezt a hűséget a kicsiben, ezt igen. Olyan szép ez: mikor jönnek látogatók hozzánk, csodálják, hogy milyen szép tisztaság van itt mindenütt, a kertben is mennyire gondozva van minden. Azt szoktam mondani nekik: mindenkire csak egy kis dolog van bízva, egy kis részlet, és abban igyekeznek hűségeseknek bizonyulni a nővérek – így áll elő ez az egész szép rend ebben a házban.
Odakintről pedig sokan mondják: micsoda felelőtlenséget tapasztalni sokszor a munkahelyeken, az utcán... hogy milyen meggondolatlanok, nemtörődömök az emberek. De az egész emberiség is: micsoda pazarlás folyik! A fegyverkezésre költött milliárdok – miközben a testvéreink éhen halnak. Borzasztó ez a felelőtlenség az ember részéről.
Az Úr Jézus ezt akarja a lelkünkre kötni mindnyájunknak: legyünk az övéi, a kicsiben hűségesek, és akkor kialakul a rend. Akkor rendben lesz mindaz, amit Isten ránk bízott. És jó lesz! Szent Pál mondja Timóteusnak: Isten azt akarja, hogy nekünk jó legyen. Hogy békés, boldog, nyugodt időket éljünk.
Imádkozzunk szívből azokért, akikre itt a földön döntő, nagy dolgok vannak bízva – és magunk is iparkodjunk hűségesek lenni a ránk bízott dolgokban, a mi Urunk Jézus kedviért meg a saját érdekünkben. Ámen.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Ám 8,4–7
Halljátok ezt, ti, akik eltiporjátok a szegényt, és szorongatjátok az országban a szűkölködőket!
Azt mondjátok: „Mikor múlik már el az újhold, hogy eladhassuk a búzánkat? A szombat, hogy árulhassuk gabonánkat? Csökkentjük a mértéket, növeljük a sékelt, meghamisítjuk a mérleget,
hogy megvehessük pénzért a szegényt, egy pár saruért a szűkölködőt, és eladhassuk a gabona ocsúját."
Megesküdött az Úr Jákob dicsőségére: Sose felejtem el egyetlen tettüket sem!
1Tim 2,1–8
Mindenekelőtt arra kérlek, végezzetek imát, könyörgést, esedezést és hálaadást minden emberért, a királyokért
és az összes elöljárókért, hogy békés, nyugodt életet élhessünk, szentségben és tisztességben.
Ez jó és kedves üdvözítő Istenünk szemében,
aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.
Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus,
aki váltságul adta magát mindenkiért és tanúságtételül a meghatározott időben.
Ezért kaptam a küldetést, hogy hírnök és apostol legyek – igazat mondok, nem hazudom –, a pogányok tanítója hitre és igazságra.
Azt kívánom hát, hogy a férfiak mindenütt tiszta lélekkel emeljék imára kezüket, ne haragos és viszálykodó érzülettel.
Lk 16,1–13
Aztán a tanítványokhoz fordult: „Egy gazdag embernek volt egy intézője. Bevádolták nála, hogy eltékozolja vagyonát.
Magához hívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok felőled? Adj számot vagyonomról, mert nem maradhatsz tovább intéző.
Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek? Uram elveszi tőlem az intézőséget. Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek.
Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek házukba, amikor elcsap az intézőségből.
Egyenként magához hívatta urának minden adósát. Megkérdezte az elsőt: Mennyivel tartozol uramnak?
Száz korsó olajjal – felelte. Erre azt mondta neki: Fogd adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet.
Aztán megkérdezett egy másikat: Te mennyivel tartozol? Száz véka búzával – hangzott a válasz. Fogd adósleveledet – mondta neki –, és írj nyolcvanat.
Az úr dicsérte a mihaszna intézőt, hogy okosan járt el. – Igen, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.
Azt mondom hát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogyha majd elfogy, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba.
Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is.
Ha tehát a hamis mammont nem kezeltétek hűen, ki bízza rátok az igazit?
És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket?
Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert az egyiket gyűlöli, a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak."
