Augusztus 4., évközi tizennyolcadik vasárnap, prédikáció (C egyházi év)
Krisztusban kedves Testvérek!
A mai vasárnap, a mai olvasmányok és Szent Ignác ünnepe (július 31. – a szerk.) egységet alkotnak. Egy közös nevező rejlik a kettőben. Az olvasmányokban megcsendült, hogy hiúságok hiúsága, minden csak hiúság. Ez az ószövetségi bölcs hangja. De az Evangéliumból is azt hallottuk ki, hogy milyen esztelen az a bizonyos ember, akinek jó termést hozott a földje és a jó termésen örülve elkezdett úgy gondolkodni, hogy no, most már örülhet, nyugodtan élhet önmagának. Hogy milyen esztelenség ez, milyen hiú dolog!
Azt hiszem, Szent Ignác életében a nagy fordulót éppen ez a fölismerés jelentette, bár igen nehezen jutott el odáig, hogy mi a különbség az életben a semmi, az értéktelen, az elmúló, a hiábavaló dolgok között.
Hogy erre az egyszerűnek látszó fölismerésre milyen nehéz eljutni, éppen azt mutatja Szent Ignác élete, fiatalsága. A Loyola család a följegyzések szerint annak a környéknek az átka volt és elviselhetetlen terhe. A Loyola fiúk garázda, féktelen társaság voltak, és a legkisebb, a 13. gyermek is így indult. Benne volt minden garázdaságban. Egyetlen álma az volt, hogy katona lesz, éspedig a javából. El is indult ezen az úton.
Egy herceg udvarában tanulta a katonamesterséget és a világi élet stílusát. Vigyázott, hogy szép legyen a körme; göndör, szőke haja, választékos ruhái legyenek. Becsületről, hírnévről ábrándozott. V. Károly legfiatalabb húga álmaiban szerepelt, hogy majd kitünteti magát...
És 1521. pünkösd hétfőjén, amikor megkapta a megtisztelő kitüntetést – rábízták Loyola védelmét –, jött az az ágyúgolyó. Az egyik lábának a fölső szárát átütötte, és a másik lábát is megsértette. A térdét összeroncsolta.
A betegágyon aztán elkezdődött benne a folyamat, hogy fölismerje: mi a semmi, és mi az, amiért érdemes egy életet is, mindent föltenni. Keserves, nehéz dolog volt ez, mert a végsőkig ragaszkodott a semmihez. Mikor eltört a lába, minden igyekezetével meg akart gyógyulni, hogy újra járhassa azt az utat, amit elkezdett. De nem sikerült a láb összeforradása. Akkor újra összetörette a térdét, a csontot. És még mindig kitartott a régi álmai, a semmi mellett. Aztán összeforrt a csont, de kiállt egy darab, pont térdben. Katonacsizmát nehogy húzzon. Akkor magas szárú csizmák voltak, fölértek a térden fölül. Spanyolcsizma. Akkor lefűrészeltette azt a kiálló darabot érzéstelenítés nélkül – még mindig a semmihez való ragaszkodás erejénél fogva.
Mikor aztán élet halál között volt, éppen Szent Péter és Pál apostolok ünnepének az éjszakáján volt a forduló. Mellesleg nagyon tisztelte Péter apostolt. Középkori ember lévén mindenféle együtt volt az életében...
Bekövetkezett a fordulat: gyógyulni kezdett, és még mindig lovagregényeket kért, hogy szórakozzon. Csakhogy nem tudtak neki adni. Volt viszont négy ősi, bőrkötéses könyv, a vár négy kincse Krisztus életéről. Egy karthauzi ismeretlen írása, Szent Ferenc és Szent Domonkos élete elindított benne egy fölsőbb belátást. Valóban Istentől jövő fény, világosság kellett neki, hogy a semmi semmiségét fölismerje, és elkezdjen másként gondolkodni, meglássa azt, hogy például Domonkos azon az úton jár, amelyen az örök értékek bevilágítanak ebbe a semmivel érintkező világba.
Azért tartozik ennyire ide, ehhez a vasárnaphoz Szent Ignác élete, mert megmutatja, hogy ez a mélységes belátás, a semmi, a mulandó fölismerése milyen értékes alap lehet, hogy élet épülhessen rá: gazdag, évszázadokat betölteni tudó, évszázadokon át értékeket, kincseket árasztó élet épülhet arra a fölismerésre, amikor az ember meglátja, hogy mi a semmi és mi a valami. Mi az értéktelen, a múló, a divat, a pillanatnyi, a hiábavaló – és mi az, ami ebből a múló világból Isten szerinti érték, amit ki kell mosni mint aranyat mindnyájunknak, amit számon kérnek aztán, ami szerint aztán megítélnek, hogy mennyit értünk.
Mikor Ignác ezt belátta, gyökeresen elfordult a semmitől, és odafordult ahhoz, amit meglátott: igen, ez maradandó. Ahogy az Úr Jézus is mondta – mert Isten fia létére az Úr Jézusnak is nagy élménye volt az elmúló és az örök –: „ég és föld elmúlnak". Pedig tudta, hogy az ő igéi el nem múlnak, és mondta is, hogy gyűjtsetek magatoknak kincseket, amiket a rozsda meg a moly nem emészt meg, amik megmaradnak az örök életre, amit nem lophat el semmiféle tolvaj.
Hogy erre a fölismerésre milyen nagyszerű élet épülhet föl! Mikor Xavéri Szent Ferenc levelei megérkeztek a párizsi egyetemre és olvasták a fiatalok, az egyetemisták, hogy az a nagyszerű egyetemi tanár, Ferenc, akit még ismertek, az Japánban, Indiában mit csinál, és Isten iránti odaadásból hogy változtatja az életét csupa kinccsé, maradandó értékké Krisztus országában, akkor százával mentek és léptek be Szent Ignác és Xavéri Szent Ferenc rendjébe. Mint most is hallom sok helyen a fiatalokról: megszületik ez a fölismerés bennük, hogy ebben a mi világunkban is mi érdemel meg egy életet, és mi nem érdemel meg, mert nagyot lehet ám tévedni.
A nagy kérdés az, hogy mi hogyan változtassuk a tűnőnek, mulandónak megélt világunkat, életünket maradandóvá. Az biztos, hogy az első, a döntő az ember belső meglátása. Menjen bennünk végbe a belső látásbeli változás: hogy különbséget tudjak tenni, mit érdemes, mit nem érdemes.
Ezt a fényt csak fölülről és belülről lehet kapni, és akikben a hit már megvan és ez a meglátás megszületik, azokban ott van a szándék: ahol a kincsük, ott a szívük. Az igazi, őszinte, becsületes szándékkal – amely az ember tetteit is igazítja – már irányt vehet a semmi az örök érték felé. Fontos, hogy a szándéknak legyen ereje, legyen hatása az életünk alakítására. És mikor így irányt vesz az életünk Isten felé a hit fényében, a Mennyei Atya előtt a rejtekben elkezdünk jót tenni, és rengeteg jót lehet tenni.
Volt egy rendtársam, Lajos: Verőcén éltem együtt vele. Sétáltunk a temetőben, és őszintén elmondta, hogy mi mozgatja az ő életét. Hat vagy hét különböző szakmája van ennek a testvérnek, most már nyugdíjas, de ott az otthonban minden elképzelhető dologgal hozzá mennek a nővérek. Ha kell órát javítani: Lajos testvér. Ha elromlott a rádió: Lajos testvér. Ha a szódakészítő palacknak enged a nyakán a szigetelés: Lajos testvér. A motort, az autót Lajos testvér javítja meg.
Kérdeztem tőle, hogy mi vezeti az életében. Azt mondta: jótetteket gyűjtök. Van neki egy kis számoló zsinórja, rajta kis golyókkal: igyekszik estére minél több jótettet gyűjteni, hogy azt másnap, a szentmisében odaadhassa Istennek Jézus Krisztus kezén keresztül; mert Jézus Krisztus kezébe veszi a kenyeret, amit fölajánlunk, és átváltoztatja. Ennek a mulandó világnak az értékátváltoztatója Jézus Krisztus.
Testvéreim, fiatalok!
Azért érdekes a szentmise, mert itt beletesszük Krisztus kezébe az életünk minden összegyűjtött jótettét, és Ő átváltoztatja. Itt van az érintkezője az örök életnek és a mulandó világnak Jézus Krisztusban. Amit neki adunk, azt veszi, és az már jó helyen van, mint egy bankban. Az örök kincseket így gyűjtjük. A te éned, a te emberséged, amit eddig éltél, és ami abból érték, az már ott van. Amiről azt gondoltad, hogy elmúlt, semmivé lett, az is ott van összegyűjtve.
A mai vasárnap indítson minket arra, hogy gyűjtsük ezeket a kincseket, legyen adnivalónk minden szentmisében. Minden héten, mikor eljövünk, legyen mit letenni Krisztus kezébe, amitől mi összeállunk ott Istennél egész emberré.
Mert Isten azt mondja: teremtsünk embert. Teremtsünk mi is, működjünk közre, hogy megteremjen az ember, a teljes ember, az örök értékű ember. Isten nem azért teremtette a világot, hogy elmúljon, eltűnjön, semmivé váljon. Isten azt mondta, hogy legyen világosság. Teremtsünk embert. Ezért adta az életét. Próbáljuk így ezzel a meglátással alakítani életünket.
Szent Ignácnak sikerült. Lelkigyakorlata 400 év óta megszámlálhatatlan ember életét alakította át: segített meglátni a különbséget a semmi és a valami között. A rend 400 év óta dolgozik az Egyházban mindenütt: segíti az embereket és szolgálja Jézus Krisztust, az örök Isten országát. Kapcsolódjunk be mi is ebbe az óriási vállalkozásba, az igazi emberteremtés nagy művébe, hogy értékké váljon az életünk Jézus Krisztus mellett az ő hitében, reményében, szeretetében. Ámen.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Préd 1,2; 2,21–23
Hiábavalóság, csak hiábavalóság, ezt mondja a prédikátor, hiábavalóság, csupa hiábavalóság. Minden hiábavalóság!
Hisz jó néhány ember munkálkodott bölcsen, okosan és sikerrel, aztán át kell engednie szerzeményét olyannak, aki mit sem fáradt érte. Ez is hiábavalóság és nagy baj!
Igen, mije marad az embernek minden fáradozásából és törekvéséből, amivel emésztette magát életében?
Valóban: minden napja csupa szenvedés és minden tevékenység csupa bosszúság. Szíve még éjjel sem tud megnyugodni. Ez is hiábavalóság!
Kol 3,1–5.9–11
Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján.
Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre.
Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben.
Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen.
Öljétek meg tagjaitokban azt, ami földies: az erkölcstelenséget, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás.
Ne hazudjatok egymásnak. Vessétek le a régi embert szokásaival együtt,
és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig.
Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben.
Lk 12,13–21
Ekkor valaki megszólalt a tömegben: „Mester, mondd meg testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget."
De elutasította: „Ember, ki hatalmazott fel rá, hogy bírótok legyek és elosszam örökségeteket?"
Majd a néphez fordult: „Vigyázzatok és óvakodjatok minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete."
Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek bőséges termést hozott a földje.
Így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet.
Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat.
Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van annyid, hogy sok évig elég! Pihenj, egyél, igyál, s élj jól!
Ám az Isten így szól hozzá: Esztelen, még az éjjel visszakérik tőled lelkedet. Amit gyűjtöttél, kire marad?
Így jár az, aki vagyont halmoz fel magának ahelyett, hogy az Istenben gazdagodnék."
