Szeptember 15., évközi huszonnegyedik vasárnap, prédikáció (C egyházi év) (1977)
Krisztusban kedves Testvérek!
Ezt a képet az evangélium elején jól a lelkünkbe kell vésni, mert az egész életünkre szóló magatartásról van szó. Azzal kezdődik, hogy „abban az időben". Ez most is lehet: akkor zajlott, de azóta is zajlik szüntelenül. Aztán azt mondja Lukács, hogy a vámosok és bűnösök mind közeledtek Jézushoz. Akkor írta ezt Lukács, amikor az első keresztények élete elkezdett kibontakozni. Mindenféle emberek voltak közöttük. A vámos kifejezést a zsidók magától értetődően összekapcsolták a gyilkos, a rabló, a házasságtörő értelmezéssel. A vámos a legelső helyen volt az elutasítandó emberek között. A bűnös pedig végképp az aljanép, akik még a törvényt sem ismerik. Pásztorok, mindenféle szedett-vedett népség, a lenézettek. Ezekről van itt szó: ezek a szegények mind közelednek Jézushoz.
Lukács gyönyörű görög szójátékot használ. Engüzontesz azt jelenti, 'közeledni'. A farizeusokra és az írástudókra pedig azt használja: gonguzontesz, vagyis 'botránkozni', 'távolodni'.
A farizeusok távolodtak Jézustól, visszahúzódtak tőle, megbotránkoztak benne, és őt is megvetették, hogy pártfogásába veszi a bűnösöket és a vámosokat – akik pedig közeledtek hozzá, mert érezték, hogy itt az üdvösség ideje. Megérezték Jézusból Isten hívását.
Erre felel az Úr Jézus ezzel a három példabeszéddel.
Az első kifogásra – hogy gondjába veszi a bűnösöket – felel a két első példabeszéd. Az elveszett juhról, a jó pásztorról, meg a gondos asszonyról. Arra a vádra pedig, hogy együtt eszik velük, felel a harmadik példabeszéd a tékozló fiúról: külön lakomát készít az Atya a bűnösöknek. Nézzük meg egy kicsit mind a hármat, mert látni belőlük, hogy az Úr Jézus hogyan közvetíti felénk Isten viselkedését a bűnösökkel, mindnyájunkkal szemben.
A két első példabeszéd azt mutatja meg, mi van Istenben. A harmadik példabeszéd pedig azt mutatja meg, hogy mi zajlik a bűnösben, mikor megtér.
Mi van Istenben, mikor megtalálja a bűnöst, és mi van Istenben, amikor a bűnös ember megtér? Az Ószövetségben Isten sokszor szerepel pásztorként. Minden egyes bárányára gondja van. Tudni kell, hogy amikor eltéved egy bárány, akkor különösen viselkedik: tanácstalanná válik, és nem keresi a nyájat, hanem letelepszik egy bokor aljába és csöndben van. Mintha megbénulna. Úgyhogy nagy gond egy ilyen eltévedt bárányt megkeresni. Nagyon kell figyelni, mert még el is bújik.
Isten így viselkedik a bűnössel szemben. A farizeusok azt tanították, hogy a megtérőket Isten már elfogadja, a prófétáknál is az áll, hogy nem akarja a bűnös halálát – de ameddig meg nem tér, addig Isten gyűlöli a bűnöst. Az Úr Jézus pedig épp azt mutatja meg, hogy még a megtalálás – a megtalálás a megtérés – előtt már megy Isten a bűnösök után. Már akkor szereti őket. És a megtalálás pillanata! Mennyi gondot, mennyi utánjárást, mennyi figyelmet igényelt a megtalálás! Ez tulajdonképpen kölcsönös egymásra találás: maga a megtérés. Ez nagyon nagy pillanat!
A szentgyónásainknak is ilyennek kellene lenniük: igazi bűnbánatnak, megtérésnek – és egymásra találásnak. Új és új egymásra találásnak Istennel.
Az Ószövetségben azt tartották, hogy két ember tanúságát már el kell fogadni. Az Úr Jézus is kétszer, két példabeszédben bontja ki Isten bűnösök iránti szeretetét. A zsidóknál nem az asszonyok kezelték a pénzt. A pénz a férfiaknál volt, ők is vásároltak be. Tehát nagy eset volt, ha egy asszonynak volt egy drachmája: az egy munkás egynapi bére. És ez az asszony éppen ezt vesztette el! Nagy gonddal kisöpört, kitakarított mindent: Isten is ilyen nagy gonddal van irántunk. Ritka, drága tulajdonának tekint bennünket – hiszen a gyönyörű szép álma valósulhat meg bennünk. És Isten megtalál. Az ember elveszett, eltávolodott Istentől, messze vidékre ment – és most megtalálják. Ez akkora öröm, hogy nem fér se a pásztorba, se az asszonyba. Összehívja a barátait, mondja fűnek-fának, hogy elvesztettem, de meglett. Ez a nagy öröm van Istenben is: nagyobb, mint az összes többin, akik már megvannak. Bár mi is tudnánk így örülni egy megtérő bűnösnek! Bár mi is át tudnánk venni Istentől ezt a kereső magatartást a bűnösökkel, meg nem tértekkel szemben! És bár átéreznénk annak a boldogságát, hogy mi magunk is megtaláltak vagyunk – és megtaláltuk Istent!
A harmadik példabeszéd azt mutatja meg, hogy mi zajlik a bűnösben – hogy feleljen a farizeusoknak: ez együtt eszik és iszik a bűnösökkel... Ez a történet csodálatos! Az Isten szemével nézett ember! Az örökség kikérése, a távolodás, a messzeség, az álom, az elképzelés, a hamis kép, hogy majd messze, ott lesz az ő boldogsága... És megy ellenállhatatlanul, ameddig csak meg nem tapasztalja, hogy valójában mi van ott messze. Ez a gyerekek magatartása: mennek, mennek az orruk után, viszi őket a kíváncsiság. Így látja Isten a bűnöst.
És aztán a fordulat: a megtérés. Nekünk is a gyónásainkban mindig ezt a fordulatot kell megélni, akkor igazi a bűnbánatunk. És akkor Isten is, mihelyt észreveszi ezt a fordulatot – amelyet az ő hiánya idézett elő bennünk, az éhínség –, már közeledik ő is. Hogy a találkozás létrejöjjön.
És ez a találkozás elválaszthatatlan a lakomától. A lakoma minden jónak és szépnek az összefoglalása. Az ünnepi ruha a megkülönböztetett vendégnek jár. A pecsétgyűrű visszaadta a rendelkezési jogot a fiúnak mint fiúnak. A saru a méltóságot.
És különös, hogy Istennek kell megvédeni az emberrel szemben ezt az eljárást. A szent Istennek – akitől távol van minden bűn – kell védekezni a bűnös emberrel szemben, hogy a másik bűnöst le ne nézze.
Az első keresztényeknél is létezett ez a probléma: fogadjátok be a bűnösöket mint testvért. Megint csak nekünk szól: tűnjön el belőlünk a bűnösökkel szemben az idősebb fiú, az ószövetségi ember tartózkodása. Az Ószövetségben a törvény azzal akarta megvédeni a népet, hogy „irtsd ki a népből". Így akarta a népet egységben tartani, egyisten-hitben tartani.
Óriási változás, hogy ne irtsd ki, hanem: egy asztalhoz telepszik velünk. Hát illik vigadni minden szentmisében!
Függelék – a szentmise olvasmányai
Kiv 32,7–11.13–14
Az Úr így szólt Mózeshez: „Siess, menj le, mert vétkezett a nép, amelyet kihoztál Egyiptomból.
Hamar letértek az útról, amelyet előírtam nekik. Öntött borjút csináltak maguknak, azt imádták, áldozatot mutattak be előtte, és így beszéltek: Izrael, ez a te istened, aki kihozott Egyiptomból."
Az Úr még ezt mondta Mózesnek: „Látom jól, hogy keménynyakú nép ez,
engedd, hadd gyúljon fel ellenük haragom, hadd töröljem el őket, és téged teszlek nagy néppé."
Mózes igyekezett kiengesztelni az Urat, az Istent, s így szólt: „Uram, miért lobbannál haragra néped ellen, amelyet nagy hatalommal és erős kézzel hoztál ki Egyiptomból?
Gondolj Ábrahámra, Izsákra és Jákobra, a szolgáidra, akiknek megesküdtél magadra, és akiknek megígérted: utódaitokat úgy megsokasítom, mint az ég csillagait, s azt az egész földet, amelyről beszéltem, utódaitoknak adom, hogy az övék legyen örökre."
Erre az Úr visszavonta a csapást, amellyel népét megfenyegette.
1Tim 1,12–17
Hálát adok Urunknak, Jézus Krisztusnak, aki erőt adott nekem, megbízhatónak tartott és meghívott a szolgálatára, engem,
aki azelőtt káromoltam s üldöztem és erőszakos ember voltam. De megkönyörült rajtam, mivel hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem.
Sőt valósággal elárasztott az Úr kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és az iránta való szeretettel.
Igaz beszéd ez, és teljes hitelt érdemel: Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy üdvözítse a bűnösöket, s közöttük én vagyok az első.
De éppen azért nyertem irgalmat, hogy Jézus Krisztus először is rajtam mutassa meg végtelen türelmét, példaképül azoknak, akik a jövőben hisznek majd benne, és így eljutnak az örök életre.
Az örökkévalóság királyának, a halhatatlan és láthatatlan, egyedülvaló Istennek tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké! Amen.
Lk 15,1–32
Abban az időben a vámosok és a bűnösök mind jöttek, hogy hallgassák.
A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük" – mondták.
Erre mondott nekik egy példabeszédet:
„Ha közületek valakinek van száz juha, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a pusztában a kilencvenkilencet, hogy keresse az egy elveszettet, amíg meg nem találja?
Ha megtalálja, örömében vállára veszi,
hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait: Örüljetek ti is – mondja –, mert megtaláltam elveszett bárányomat!
Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyek országában egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége rá, hogy megtérjen.
Vagy ha egy asszonynak van tíz drachmája, és egyet elveszít, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja?
És ha megtalálja, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat: Örüljetek ti is – mondja –, mert megtaláltam elveszett drachmámat! –
Mondom nektek, az Isten angyalai is éppígy örülnek majd egy megtérő bűnösnek."
Majd így folytatta: „Egy embernek volt két fia.
A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát.
Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát.
Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett.
Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni.
Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki.
Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg éhen halok itt.
Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened.
Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be.
Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta.
Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.
Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut.
Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk,
hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot.
Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt.
Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült – felelte.
Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte.
De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal.
Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. –
Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied.
S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült."
