Október 27., évközi harmincadik vasárnap, prédikáció (C egyházi év) (1983)
Krisztusban kedves Testvéreim!
Olyan különös, hogy mi, emberek, az élő állatvilágtól elütve rászorulunk, hogy ruhákat vegyünk magunkra. Az ember ahhoz, hogy megjelenjék mások előtt, ruhákra szorul, és egész külön ágazata az emberi kultúrának a ruhakultúra. A divat. Művészi fokon keresik, kutatják, változtatják, hogy milyen ruhába öltözzön az ember.
És valóban: ha igazán jó megoldást sikerül találni az öltözködésre, akkor egy íratlan törvény szerint átveszi szinte az egész világ. Aszerint akar járni.
De az emberi ruha hiányból ered. És egyoldalú, mert a külsőre ad az ember. Azt, hogy mi van egy embernek a belső világában, inkább igyekszik eltakarni a külső megjelenésével. A világban megvan ez az aránytalanság: a külsővel takarni igyekszik a belsőt. Sokszor belsőleg megjelenésre képtelen és kétes emberek is előkelően jelennek meg, a legújabb divat szerint.
Bizonyos, hogy valami belső hiányt jelez az emberi divat. Az ember Isten előtt képtelen megjelenni. Egyikünk se jelenhet meg Isten előtt. Ha valaki Isten elé lép, akkor Uram, irgalmazz. Mint a vámos: könyörülj rajtam, szegény bűnösön. A farizeus pedig kérkedve lép Isten elé, mintha kielégítené Isten igényét. Mintha úgy öltözött volna fel belülről, hogy Isten előtt megállhasson. Ki állhat meg Isten előtt?
Az emberiségben – Jézus Krisztust kivéve – egyetlen egy van, aki létének első pillanatától kezdve föl van öltöztetve az üdvösség ruhájába: a Boldogságos Szűz. Emberi szemnek szinte láthatatlan, igaz voltából szőtt fényöltözet van a Boldogságos Szűzön. És ma már ez a divat. A régi ember, az ádámi ember divatja már elmúlt.
Érdekes, hogy a világon ez a két divat járja. Az ádámi divat szerint élő emberek kérkednek. Úgy akarnak megjelenni, mintha az új divat szerintiek nem is lennének „udvarképesek". A valóság pedig az, hogy az ádámi divat az, amelyik nem udvarképes. Ha valaki a szerint öltözködik, állandóan összepiszkolódik. És akkor szükség van a mosógépre: a bűnbánatra. Azzal újra rendbe hozhatja magát az ember, és megjelenhet Isten előtt. És ezt jó éreznünk, jó tudnunk.
Ha imádkozni kezdünk, mindig meg kell magunkat nézni: Istenem, megjelenhetek előtted? A Boldogságos Szűz ruhája, divatja szerint öltöztem?
Ő pedig, az örök Ige, Isten képmásának a divatja szerint öltözött. Jézus Krisztus a láthatatlan Isten képmása.
Istennek kell tükröződnie rajtunk, akkor vagyunk megjelenésképesek. Ez a titok: a megszentelő kegyelem. És a hozzá kapcsolódó, belőle sarjadó erények, amelyek csodálatos öltözék: a hit, a remény és a szeretet.
A kérdés, hogy kinek-kinek mit kell tennie a Megváltó érkezése előtt. Mit kell tenni annak érdekében, hogy Jézus Krisztus és mi igazán találkozzunk? Hogy ne legyen akadály köztünk? Hogy ne legyen semmi zavaró körülmény, semmi békétlenség, semmi bizalmatlanság, csüggedés? Hogy igazán fölismerjük benne Megváltó Istenünket, aki végtelen bölcsességében jónak tartotta, hogy ilyen hosszú utat válasszon. A mi utunk, a mi életünk is ilyen körülmények között bontakozzék.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Sir 35,12–14. 16–18
Az Úr igaz bíró: nem nézi az ember személyét,
és nem részrehajló a szegény kárára; meghallgatja azt, aki balsorsában kéri.
Nem utasítja el az árva könyörgését, sem az özvegyet, aki tele van panasszal.
Aki szívből szolgálja, azt az Úr elfogadja, s az imádsága a felhőkig hatol fel.
A nyomorgók jajszava áthatol a felhőkön, és nem csendesül, amíg el nem éri célját.
Nem tágít, amíg rá nem tekint a Magasságbeli, s amíg nem szolgáltat neki igazságot.
2Tim 4,6–8. 16–18
Az én véremet ugyanis nemsokára kiontják áldozatul, eltávozásom ideje közel van.
A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam.
Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét.
Első védekezésem alkalmával senki sem állt pártomra, mindenki cserbenhagyott. Ne számítson nekik bűnül!
Ám az Úr mellém állt, és erőt öntött belém, hogy befejezzem az evangélium hirdetését, s tudomást szerezzen róla minden pogány. Így megmenekültem az oroszlán torkából.
Az Úr ezután is megszabadít minden gonosz cselvetéstől és átment mennyei országába. Dicsőség neki mindörökké, Amen.
Lk 18,9–14
Az elbizakodottaknak, akik meg voltak róla győződve, hogy igazak, s a többieket megvetették, ezt a példabeszédet mondta:
„Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos.
A farizeus odaállt előre, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is.
Kétszer böjtölök hetenként, mindenemből tizedet adok. –
A vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni az égre, inkább a mellét verte és könyörgött: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek! –
Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, az nem. Aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki megalázza magát, az felmagasztaltatik."
