(Az A egyházi évben
Urunk mennybemenetelének ünnepére
nincs az archívumban prédikáció.
Helyette egy 2000-ben tartott lelkigyakorlat részletét közöljük,
amely a tékozló fiú történetéről szól.)
Most a tékozló fiú példabeszédén keresztül betekintünk az Úr Jézusnak a lelkületébe, emberi, istenemberi lelki világába, s abba, hogyan mutatja be nekünk a Mennyei Atyát, de aztán az emberi életet is. Ezen a példabeszéden keresztül tapintjuk ki Isten legcsodálatosabb tulajdonságát: irgalmát a bűnösök iránt.
Egy embernek két fia volt, és a fiatalabb odaállt az apja elé, hogy apám add ki nekem az örökségemet, ami megillet engem. Mi volt ebben a fiatalabb fiúban, hogy erre a lépésre határozta el magát? Ott volt benne már egy különös elképzelés, befészkelődött a lelkivilágába egy hazug dolog. Tapasztalatlan fiú volt, és az a hazug dolog, ami befészkelődött, hogy otthon unalmas. Messze, valahol messze jó nekem, ott találom a boldogságomat.
Nem tudta, hogy mi az a messze. És az apja hallja a fiának a szavát, és mindjárt átlátja. Hát, ő most nem tudja kivenni, erőszakkal nem lehet, nem tudja kivenni a fiából ezt a téves elképzelést, ezt a hazugságot.
Ezek a kísértések! A hazug dolgok, mikor belopózik valami az emberbe, és másképp látja a világot, mint van. Hazug módon, mint ez a fiú, tapasztaljuk, majd kiderül. Az apa is, ugye, mindjárt láthatta ezt a helyzetet, és hiába beszélnék neki, hát menjen. Fáj, kedves fia volt, fáj az apjának, de menjen, találkozzon azzal a messzeséggel. Tapasztalja ki azt a messzi világot. Kiadja az örökséget, a fiú elmegy. És akkor fokozatosan, ínség, éhínség, beszegődik ott annak a messzeségnek a meggyökerezett polgárához, valakijéhez, ebben rejlik a Lucifer. És az, kajánul, ugye, aha! Ismeri, hogy ki az apja. Ez a borzasztó a Lucifernél, hogy képes Istent gyűlölni. Isten ellen van. A fiúban az apát akarja megalázni: menj a disznaimhoz. Döbbenetes annak az előkelő fiúnak ez a helyzete, és éhezik, és még a moslékot se tudja megkapni. Minden szó valami jelképes, szimbolikus értelmet is rejt.
És tényleg, a fiúból eltűnik ez a hamis elképzelés, hogy messze jó neki. Ahogy találkozik ezekkel a dolgokkal, eltűnik a hazugsága. És ráébred: otthon, az apámnál, a cselédnek is van kenyere bőven. Eddig hátat fordított az apjának, most ez az igazi fordulat, igazán ő az apja felé fordul. Meggyőződik a gondolatában, és aztán mindig erősödik. A meglátás megszületik benne. És akkor az becsületére válik ennek a fiúnak, hogy mindjárt le is vonta, el is határozta, hogy megyek, fölkelek, megyek. Ez egy nagyon-nagyon fontos dolog. Ne dekázzunk, ne próbáljunk okoskodni, gyerünk! Ha látom, hogy mi a jó, gyerünk!
Az Úr Jézus nem annyira ezt a fiút, hanem minket akart bemutatni. Ha utánagondolunk, minden vétkünkben valami hazugság belopakodik a lelkünkbe.
Ez a fiú.
Na, most az apa.
Most az apa. Az apáról azt mondja Szent Lukács a Szentírásban, hogy messziről meglátta, megesett rajta a szíve. Ha itt megállunk, mit mond ez? Pontosan azt, szereti a fiát és irgalmas. Megesik rajta a szíve, és itt néhány szó van a az evangéliumban, amit a magyar fordítók nem adtak vissza hűségesen. A magyar fordítók azt mondják, hogy a fia elé sietett. Nem így van az eredetiben. Rohant. A leghevesebb rohanást fejezi ki a szó, mint a harci szekerek. Olvastuk Xenophon Anabázisában a tízezer görög esetét, akik Kürosz szolgálatában álltak és egy csatában a harci szekerek rohamát élték meg. Annyira be voltak gyakorolva, hogy a harci szekerekről tudták, hogy azok kaszás szekerek, a tengely végén két-három kasza. És tudták, hogy ha két szekér éri egymást, akkor összegabalyodnak. És tudtak olyan sorba állni, hogy kikerülték a harci szekerek hatáskörét: egy ember sérült meg a tízezerből. Fú, fantasztikus begyakorlottságot mutat! Na ezt jelenti a rohanni. Ezt a szót használja Szent Lukács. Megesett rajta a szíve, rohant elébe, a fiam jön! Valami csodaszép ábrázolása Isten irgalmának.
És akkor tovább. A magyar azt mondja, hogy megölelte a fiát, mikor találkoztak. Nem ez van, az van szóról szóra, hogy nyakába esett a fiának. Megint csak elemi erejű szeretetmegnyilvánulás. Nem törődik azzal, hogy a piszkos disznóktól jön, ő maga is moslékos. Nyakába esik. És nem az van, hogy megcsókolta, hanem az, hogy össze-vissza csókolta. Csókolta, ahol érte. Egy édesapa, egy férfi!
Így, hallatlan erőteljesen ábrázolja az Úr Jézus Isten irgalmas szeretetét.
Mink valahogy ezt az Istent sokszor mintha nem is ismernénk. Mikor az életünk megjavításáról van szó, megtérésről van szó: odatérsz, Vele találkozol! Addig ez a fiú azért ment haza, mert éhen veszett volna. Önféltés.
Most, hogy tapasztalta az édesapjának ezt a hallatlan szeretetét, most ébredt föl benne az igazi bánat. Ezt az apámat bántottam én meg, és ezt hagytam ott? És nem törődtem vele?
És akkor most már, amit eltervezett, hogy… akkor másképp mondja: apám. Mennyire másképp mondja itt ezt a szót, mint az, mikor odaállt az apja elé: apám, add ki a nekem járó örökséget. Most apám, édesapám, vétkeztem ellened és az ég ellen, nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béresed lehessek.
Aztán jön az apjának a további viselkedése. Hazaérnek együtt, és akkor új ruha, saru, gyűrű és lakoma, muzsika.
Örülnünk kell, meglett az elveszett, föltámadt a halott!
Na, most jön még a másik fiú, aki messzebb van az apjától, mint a fiatalabb. Az a másik, aki külsőleg kötelességteljesítő. Jön haza, hallja a muzsikát és: mi ez, miféle muzsika? S egy szolgát kérdez. Megjött az öcséd, és az apád levágatta a hizlalt borjút lakomára… Hú! Nem akart bemenni. Az a taknyos kölyök, eltékozolta az életét, és annak az apám ezt csinálja. És nekem?!
Mi ez? Milyen lelkület ez? Szeretetlen. Az apja jön ki elé! És szemrehányást tesz: megjött ez a te fiad – nem az én öcsém, a te fiad –, és leöletted neki. Nekem meg?! Egy gödölyét se adsz, mikor a barátaimmal el akarok menni… Fiam, hát fiam, hát mindenem a tied. Tévedsz, hogy nem adok neked. Ez is hazugság. Ebben is hazugság van. Teljesen másképp látja az apját, mint ténylegesen van. Nagyon ellenszenves nekünk ez a másik fiú. Az ilyen típusú emberek a legalista emberek: nem irgalmasok, nem a szeretet alapján döntenek, hanem formaságok, külsőségek, hamis kép, hamis látszat alapján.
És akkor megint kimegy: Fiam, illett, hogy vigadjunk, mert ez a te öcséd el volt veszve, és most meglett, meg volt halva, és most újra él!
Milyen okos, bölcs, egy-két szóban megnyilvánuló lelkivilág! És türelem: ezt a másik fiút nem szidja le, nem mondja neki: hogy gondolod? az öcsédről így gondolkodsz?
Nem, ez az Isten türelme velünk szemben.
