December 31., az év utolsó napja, közös hálaadás (C egyházi év)
Kedves Testvérek!
Az évnek ezen az utolsó napján nemcsak mi, hanem mindazok, akiknek ez az év jelenti az idő, az esztendő fordulását, megsejtenek valamit egy természetes titokból, az idő múlásából. Valami elemi érzés, szinte borzongás vesz ilyenkor erőt az embereken, hogy megélik: megint egy esztendőt fordult az életükben az idő; az a titokzatos folyamat, amibe Isten belesűrítette a történelmet, sok-sok egymás után kibontakozó dolgot, és azok között a mi életünket is.
Különös, hogy amikor az időre gondolunk, akkor Isten is eszünkbe jut. Érezzük, hogy nem mi szabtuk meg az idő és tér határát. Még azokat a határokat sem, amelyek közé a mi testünk, a mi lényünk van beszorítva.
Amikor ezekre a határokra gondolunk, ezeket jobban megérezzük, akkor Isten jelenléte is megborzongatja az embert. Áldott legyen az Isten. Mi áldjuk az Istent. Ha csak ezt az idő és tér határain túli Istent ismernénk, akkor mi is megborzongnánk, talán félelem hatna át bennünket, mert azért borzasztó dolgok tudnak lenni tér és idő határai között.
Ahogy a Szentírás mondja: egy emberen keresztül bejött ide a bűn, és a bűnön keresztül a halál. És az rengeteg szörnyűséget jelent: a kárhozat betörését az időbe, a térbe.
De mi másképp is ismerjük Istent, nemcsak így, hogy „áldott legyen az Isten, aki teremtett, aki az időt és teret határokkal látta el". Mi ezek között a határok között azt az Istent is áldjuk, aki csodákat művel. Aki egy esztendőn keresztül, a tér és az idő határain át – amelyek bennünket körülvesznek – elhalmoz bennünket a természetes világ ajándékaival is.
Mennyi ajándék áradt ránk ebben az esztendőben, térben és időben! Ha csak egyet-egyet választanánk is ki... mondjuk azt, hogy itt meleg van. Ennek a melegnek a létrehozásában mennyi gondos közreműködése van Istennek, és sokaknak, akik Isten szolgálatában ezeket a dolgokat biztosítják. Elhozták az olajat, kiszedték a földből, a kazánt beállították, a tartályokat, és így tovább. Ebben az esztendőben a melegünk is jobban biztosítva lett. De napról-napra mennyi kimondhatatlan kedves részlete a gondviselő Isten jóságának! Ami ajándékok érkeznek, azok az Ő jóvoltából érkeznek. Áldott legyen az Isten!
Mindezért áldott legyen, és mindazért is, amit távol tartott tőlünk veszedelmet, szörnyűséget, amit hallunk más részein a világnak. Áldott legyen a mi Urunk, Istenünk, mert titok az, hogy miért részesít bennünket ennyi minden jóban, amikor egészen másképp is történhetett volna.
Szent Pál azonban nem áll meg itt, hogy „Áldott legyen az Isten!" Mindjárt átmegy arra, hogy „Áldott legyen az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja!" Mindjárt azt az Istent áldjuk mi is vele, Szent Pállal, aki a mi Urunk Jézus Krisztus arcvonásain, szavain, életén keresztül, az idő és téren túli végtelenből kibontakozik előttünk mint Atya.
Vannak népek a földön, akik nem ismerik a személyes Istent. Áldott legyen Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, hogy megismertette velünk az Ő személyes voltát – Atya voltát – Jézus Krisztuson keresztül. És ez sokkal többe került Neki, mint teremteni e világot. Hogy Jézus Krisztuson keresztül olyan pici gyermek lett, és a gyermek vonásain pillant ránk ez az Atya. Jézus Krisztuson keresztül fárad, küzd értünk, beszél, ellenségekkel tusakodik egészen a keresztig, és a kereszten onnan pillant ránk az Atya, mert azt mondja az Úr Jézus Krisztus: aki engem lát, látja az Atyát.
Különösen legyen áldott az Úr Jézus Krisztus Atyja, hogy Jézus Krisztusban mindezt megmutatta nekünk: ezt a végtelenül irgalmas és szerető arcot. Hogy ez az Ő titka, hogy Ő ilyen. Ilyen végletekig szerető Atya, és ezen keresztül minden lelki áldással megáldott minket. Ebben itt az ő lelki igazsága, kegyelme, szentsége. Itt van igazságossága is, de szeretete is. Békéje, amit nekünk létrehozott, hogy kibékített magával. Áldott legyen!
Mennyi felsorolhatatlan lelki áldás árad itt felénk Jézus Krisztuson keresztül! Mert mindent Jézus Krisztusnak köszönhetünk! Mindazt az egész ismeretet az Atyáról, ami nemcsak ismeret. Ahogy Pál mondja: áldott legyen azért, mert a világ teremtése előtt már kiválasztott minket Jézus Krisztusban, hogy oda tartozunk, az ő egyszülött fiához. Annak a képmására vagyunk szabva, és szeretetből eleve arra rendelt, hogy Jézus Krisztus által gyermekei legyünk. Itt van a mi hálánknak az igazi nagy, kiapadhatatlan forrása: messze túl azon, hogy megteremtett, a tér és idő keretei közé minket is betett, s ezáltal a teremtmény és a teremtő viszonya jött létre közte és köztünk, új viszonyt létesített, és erre öröktől fogva gondol.
Ez az új viszony: a gyermekség. Ez is Jézus Krisztuson keresztül van. Ezt is neki köszönhetjük, hogy eljött értünk, akik idegenek voltunk, itt reszkettünk a tér és idő hidegében, és idegenből fölkarolt minket Jézus Krisztus, kimondhatatlan szeretettel. Az Anyaszentegyházban örökre eljegyzett minket magával, és örök szeretetben egybeforrva visz minket az atyai házba: „Itt vannak, fogadd el őket gyermekeidnek!"
Ilyen különös a mi gyermekségünk. Jézus Krisztusra épülünk, ezért legyen áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki egyszülött fiát is odaadta értünk. Áldott legyen a Fiú is a Szentlélekben, hogy mindezt művelte velünk. És nemcsak úgy messziről, hanem a kegyelmének a titkával, itt bennünk rendezkedett be.
„Aki szeret engem és hisz bennem, hozzája megyünk és lakóhelyet készítünk nála. Ezekért az ajándékokért, amik az Egyházon keresztül egész esztendőben áradnak ránk, napról napra, a bűnbocsánatokért, a szentáldozásokért, hogy imádkozni tudunk, hogy részesültünk a betegek szentségében. És annyi, de annyi benső tényben, látásban. Ezekért áldott legyen a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, mert ez másképp is lehetett volna.
Tartózhatnánk azok közé is, akik nem ismerik Jézus Krisztust. Micsoda titok ez, hogy minket eleve arra rendelt, hogy fiában gyermekei legyünk. Így segít minket Pál, Szent Pál, hogy ezen az estén megteljen a lelkünk hálával. Ámen.
Első függelék – a szentmise olvasmányai
1Jn 2,18–21
Gyermekeim, itt az utolsó óra, és mint hallottátok, hogy eljön az antikrisztus, most sok antikrisztus támadt. Ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra.
Közülünk mentek ki, de nem voltak közülünk valók. Mert ha közénk tartoztak volna, megmaradtak volna velünk. Rajtuk kellett nyilvánvalóvá válnia annak, hogy nem mindenki közülünk való.
Titeket azonban fölkent a Szent, és ezt mindannyian tudjátok.
Nem azért írtam nektek, mintha nem ismernétek az igazságot, hisz ismeritek és (tudjátok), hogy az igazságból semmiféle hazugság nem származik.
Jn 1,1–18
Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige,
ő volt kezdetben Istennél.
Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.
Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága.
A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.
Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve.
Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.
Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról.
(Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít.
A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ.
A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.
Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében,
akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.
János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: „Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én."
Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.
Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk.
Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.
Második függelék
(az elmélkedés az alábbi páli levelet veszi alapul)
Ef 1,3–14
Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki a mennyeiek között Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket.
Mert őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből
eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által - akarata és tetszése szerint - fogadott gyermekeivé legyünk;
hogy magasztaljuk felséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket.
Őbenne nyertük el a megváltást a vére árán, és bűneink bocsánatát bőséges kegyelme folytán,
amelyet végtelen bölcsességében és megértésében gazdagon árasztott ránk.
Tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervét,
hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban, mint Főben, újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van.
Igen, mi is őbenne nyertük el az örökséget annak végzéséből, aki mindent szabad elhatározása szerint tesz.
Szolgáljunk hát felsége dicsőségére, mi, akik már korábban is Krisztusba vetettük reményünket.
Benne kaptátok meg ti is a megígért Szentlélek pecsétjét, miután hallottátok az igazságról szóló tanítást, üdvösségetek evangéliumát, és hittetek benne.
Ő a foglaló örökségünkre, arra, hogy teljesen megváltva az övéi legyünk az Isten fölségének dicsőségére.
