Október 6., évközi huszonhetedik vasárnap, prédikáció (C egyházi év) (1977)
Krisztusban kedves testvérek!
Az első olvasmányban meglep bennünket a próféta panasza: meddig kiáltsak segítségért, Uram, hogy meghallgass! A második olvasmányban a csüggeteg Timóteust biztatja Szent Pál, hogy szítsa föl magában a kézrátétel kegyelmét. Az evangéliumban pedig a csüggedő apostolokat bátorítja az Úr Jézus, akik érezték, hogy az előzőkben eléjük táruló föladatokra kicsik, és kérték az Úr Jézust, hogy növelje bennük a hitet. Tegyen hozzá még a hitükhöz – úgy van az eredetiben.
Valahogy mi is mindig újra és újra csüggetegséggel küzdünk. Nem csak a próféta, amikor látja az akkori társadalomban a rengeteg sok erőszakoskodást, visszaélést, igazságtalanságot. Ez is minden nemzedéknek közös alapja a csüggetegségre. De mi magunkban is küzdünk, amikor az életünkre nézünk és csak az eredménytelenséget látjuk. Nem jutottam semmire az egész törekvésemmel valamiféle tökéletesebb keresztény egyéniség kialakításában; ott vagyok, ahol kezdtem. A cselekedeteim, a próbálkozásaim, amivel igyekszem valamit elérni, eredménytelenek, mintha nem is volnának. Aztán az egész kor is, amiben élünk: mit tudunk mi tenni, hogy ezt megváltoztassuk, vagy más irányba tereljük? Ránehezedik az emberre a csüggetegség.
A mai vasárnapon figyeljük meg, hogy az írásokon keresztül mivel biztat bennünket a jó Isten, mivel emel föl a csüggetegségből.
Az első olvasmányban azt mondja a prófétának válaszolva az Isten, hogy írd föl két lapra, vésd bele, úgy, hogy előtted legyen, és ha csak ránézel, mindjárt láthasd, hogy csalhatatlanul be fog teljesedni, amit az Úr mondott: Eljön! Ez az egyik, amivel a prófétát vigasztalja Isten, segítségkérésére ezt adja neki.
Mi már – visszatekintve az üdvösség történetére – láthatjuk, hogy valóban: amit Isten eddig mondott előre – például Ábrahámnak –, csalhatatlanul bekövetkezett. Úgy vezette Isten végtelen hatalmában a történelem menetét, hogy egy ponton beteljesedett: elérkezett, megjött a Megváltó. Elhozta Isten uralmát, Isten országát közénk. Ez az egyik, amiben a csüggetegségünkben erőforrást találunk. Be fog teljesedni, amit Isten mond előre, azok a hallatlan nagy dolgok, csodák, ígéretek az örök életről, amivel az Úr Jézus is búcsúzik az övéitől: csak egy kis idő, aztán velem lesztek, hogy egy legyetek ti is, mint énbennem, mint én az Atyában. Elképzelhetetlenül nagy dolgok vannak még eljövendőben. Emeljétek föl a fejeteket! Ne csüggedjetek.
A másik forrása az erőnek, amit Timóteusnak mond Szent Pál: kézrátételem által benned új forrás nyílt meg, ne csüggedj, azt éleszd föl magadban, ne a magad kis erőit nézd! Hasonlóan biztathatjuk mi is magunkat. Csüggedés idején nem a kézrátétel, nem a pappá szentelés szentsége alapján, hanem már a keresztség alapján és a bérmálás alapján emberségünkben új forrás nyílt meg. A keresztséggel a puszta teremtmény Isten gyermeke lett, fölemelve hallatlan magasba. A bérmálással az emberi gyarló halandó test-lélek-természetben megnyílt valami ajtó, valami birodalom, valami belső tér, és a Szentlélek temploma lettünk. Bárhogy csüggednék is, ha beletekintek ebbe a csodálatos titokba, ami a keresztséggel, a bérmálással és a többi szentséggel lettem, hogy a szentségi föltámadt Jézus Krisztussal egyesülök a szentmisében és a szentáldozásban, ez minden csüggetegséget kell, hogy gyógyítson bennünk.
De aztán egy sajátos válasz, amit a csüggetegségünk ellen az Úr Jézus mond, hogy... (a felvétel itt megszakad – a szerk.)
Függelék – a szentmise olvasmányai
Hab 1,2–3; 2,2–4
Meddig kell még Uram, segítségért folyamodnom anélkül, hogy meghallgatnál? Hozzád kiáltanom: „Erőszak!", anélkül, hogy megszabadítanál?
Miért feded fel előttem a gonoszságot, és mutatod meg a nyomorúságot? Csupa fosztogatást, csupa rablást látok magam előtt; a vádaskodás és civakodás egyre fokozódik.
Az Úr meg is szólalt és ezt mondta: „Írd le a látomást, vésd fel táblára, hogy könnyen olvasható legyen.
Mert ez a látomás a maga idejében beteljesedik s nem hiúsul meg; ha késik, csak várj, biztosan bekövetkezik, tévedhetetlenül.
Akinek nem igaz a lelke, az elbukik, de az igaz élni fog hűségéért."
2Tim 1,6–8. 13–14
Ezért figyelmeztetlek, éleszd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem folytán van benned.
Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk.
Ne szégyellj hát tanúságot tenni Urunk mellett, sem mellettem, aki érte fogoly vagyok. Ehelyett vállald az evangéliumért a szenvedéseket velem együtt, bízva az Isten erejében.
Eszményed az a tanítás legyen, amelyet Krisztus Jézus hitében és szeretetében tőlem hallottál.
Őrizd meg a rád bízott kincset a Szentlélek erejével, aki bennünk lakik.
Lk 17,5–10
Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet."
Az Úr ezt felelte: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül és verj gyökeret a tengerben! – megteszi nektek.
Ki mondja közületek béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: Gyere gyorsan, ülj asztalhoz.
Helyette nem ezt mondja-e inkább: Készíts vacsorát, övezd fel magad és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, aztán majd ehetsz és ihatsz magad is?
Megköszöni tán a szolgának, hogy teljesítette parancsait?
Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: Mihaszna szolgák vagyunk, hisz csak kötelességünket teljesítettük."