1983. december 8., szeplőtelen fogantatás ünnepe (A egyházi év)
Kedves Testvérek!
Nem tudnánk ennek az ünnepnek örülni, ha semmi közünk nem volna hozzá. Ebben az ünnepben az a legvonzóbb nekünk, hogy az írások mindegyikében, amelyeket olvastunk, azt látjuk, rólunk van szó. Ez egyáltalán nem csökkenti azt, hogy a figyelmünk a Boldogságos Szűzre irányul. Teljesen leköt bennünket. Azért köt le bennünket olyan nagyon, mert a mi létünknek, életünknek, örök sorsunknak a megoldását látjuk benne.
Az első olvasmányban ott van az a különös, mély értelmű jelenet. A mi ősünk, vagyis mi, Isten előtt azért rejtőzünk, azért nem merünk igazán megjelenni, azért zavaró nekünk mindig, hogy Isten elé lépjünk, azért olyan nehéz imádkoznunk is, mert – ahogy a Szentírás kifejezi – mezítelenek vagyunk. Nem vagyunk fölöltözve Isten előtt. Isten nem ilyennek alkotott.
Hallunk sokat Párizsról, hogy ott milyen ruhatervező művészek élnek. Csodájukra járnak messze földről, amikor bemutatnak ruhaterveket, ruhacsodákat. Mi emberek vagyunk csak a teremtmények közül a ruhával összenőve. Nekünk a ruha különösen sokat számít. Véd; hozzánk tartozik; a biztonságunkat, a föllépésünket adja.
De a teremtő Isten csodálatos ruhatervező. Bennünket, a mi emberi természetünket Isten kezdettől fogva együtt gondolta el egy csodálatos öltözettel. (Nevezzük öltözetnek, a Szentírás is annak nevezi.) Ez az öltözet nem valami külsőség. Isten az emberi természethez teljesen hozzákapcsolta, hozzátervezte. Kiegészíti, belülről átragyogja az értelmünket, akaratunkat. Egészen egy velünk ez a ruha, eggyé forrt velünk.
Ez a ruha az Isten megszentelő kegyelme. Az a belső fény, az a belső ragyogás, amely egész természetünknek az értelmét adja: ebben a ruhában vagyunk mi otthon. Ameddig ez a ruha nem a miénk teljesen, addig nem találjuk a helyünket. Eggyé vagyunk vele formálva. Ez a ruha a titka annak, hogy megjelenhetünk Isten előtt. Az ősszüleinknél egy pillanatra megvillan a Szentírásban, hogy Isten ott jár velük a délutáni hűvös szellőben a fák árnyékában. De ők is ott laknak; abba a kertbe helyezi be Isten az embert, amelyben ő is ott van. Együtt: Isten az emberrel.
Gondoljuk el, hogy milyen borzasztó kínos volna, ha valaki egy diplomáciai fogadáson rongyokban jelenne meg. Rettentően kínos jelenet. Ezt kell átéreznünk most, a szeplőtelen fogantatás ünnepén, hogy mi alapjában véve így állunk Isten előtt. Ilyen kínosan, ilyen szedett-vedett rongyokban – mindaddig, ameddig nem kapjuk meg azt a ruhát, amely a Boldogságos Szűzé, és ha megjelenhetünk, azért jelenhetünk meg, mert már itt van.
De még nem lett egészen a miénk, még nem lett igazán ránk szabva. Mi még elütünk ettől a ruhától! Napról napra mások a gondolataink, a tetteink, a megjelenésünk, mint amit a megszentelő kegyelem ruhája kívánna.
A Boldogságos Szűznél tökéletes az összhang. Semmi szakadás, semmi diszharmónia az emberi természete és a megszentelő kegyelem között. Ez a ruha az Istennel való teljes, tiszta, zavartalan kapcsolatot jelenti nála. De nálunk is. Azért ünneplünk ma szívből, mert a mi öltözetünk is az, amit a Boldogságos Szűzön látunk. A mi örök ruhánk is, amibe majd mi is egyszer egészen szépen föl leszünk öltöztetve.
Ez a ruha kapcsolatot jelent Istennel. A kapcsolatok az érdekesek mindenben. Egyszer már említettem, hogy kezdettől, az atomok világától követhetjük a kapcsolatokat, mert azok az érdekesek. Egy atom, vagy egy sejt magában csodálatos. De mit ér az? De ha már atomok találkoznak, kapcsolódnak! H2O: két hidrogénatom meg egy oxigén. Mi jön ki a kapcsolatukból? A víz, az a frissítő, üdítő, tiszta, jó, hasznos, drága víz. Minden élőnek a tartozéka.
Valahogy így vagyunk mi emberek is. Magunkban lehetünk csodálatos szerkezet, Isten teremtménye. De sötétben van az ember. A múlandóság átjárja minden sejtjét, ha csak úgy magában marad. Ha viszont kapcsolatba lép Istennel, akkor az emberi természet a legnagyszerűbb szépségében ragyog föl! Fölszikrázik, mint a gyémánt. Mikor teljes sötétség van, nem is látni, hogy ott van, de ha egy kis fény vetődik rá, és azt befogadja, akkor szikrázik, ragyog, tündöklik.
A mi Földünk, ha el volna zárva a Naptól, akkor jégverem lenne. Megfagyna itt minden, nem teremne semmi, kihalna az élet. A Nappal kapcsolatra lép a fény által, akkor fölragyog, tündöklik titokzatos fényben, ahogy az űrhajósok látták. Kezd virágozni, gyümölcsöt teremni minden, és élet van.
A Boldogságos Szűz embersége teljes, harmonikus kapcsolatban van Istennel. Befogadja Istent. Isten teljes fényét, a Szentháromság fényét. Ezért kimeríthetetlenül szép. A jelenésekben elsőként az köti le, nyűgözi le, bűvöli el a látnokokat, hogy szép, csodálatosan szép a Boldogságos Szűz. Isten ott tud ragyogni, ott tud fényleni minden szépségében, melegében, csodálatosságában. Az a kapcsolat a szeretet kapcsolata. A szép szeretet anyja.
Igen, a Boldogságos Szűzben ez a kapcsolat látszik fölragyogni. Azért mondja: titkos értelmű rózsa; olyan rózsa, amely mindig virít, mindig a legszebb pompájában van. Mert van egy titkos értelme: Isten ragyog benne. Befogadta Istenét. Nem kellett olyan rendkívüli dolognak történnie, mint az angyali üdvözlet volt.
Természetesen beleillett az életébe, mert már kezdettől fogva befogadta Istent.
Ezt érezzük a Boldogságos Szűzben ma, az ünnepén. Ezért érint bennünket annyira. Ezért van közte és a rossz, a tökéletlenség, a gonosz között ellenkezés örökre. Ezért a legrettenetesebb ellenség a sátánnak a Boldogságos Szűz. Nem tud vele mit kezdeni. Nincs semmi helye benne.
Ezért ösztönző a Boldogságos Szűz szeplőtelen fogantatása számunkra. Egyszerre megérezzük minden tökéletlenségünket, a legkisebb hibánkat is valóban hibának érezzük. Érezzük egész lényünkben azt: bennem még nem ragyogott föl Isten! Milyen az én kapcsolatom Istennel? A megszentelő kegyelem még nem egészen az enyém. Még elveszthetem! Poros, szennyes lehet napról napra. Gyónnom kell, és tisztítani azt a ruhát, hogy kedves legyek Isten előtt, mikor találkozóra jövök a szentmisében.
Ezért a Boldogságos Szűz az Anyaszentegyház számára a minta. A tiszta Anyaszentegyház az Istennel összhangba épült emberi természet. Az Anyaszentegyház is jegyese az isteni vőlegénynek. Az Anyaszentegyháznak olyannak kell lennie, mint a Szűzanya! Szűznek és édesanyának. Akkor leszünk termékenyek is. Addig az ember nem apostoli, amíg nem hasonlít a Szűzanyára. A Szűzanyába kell öltözködnünk! Át kell vennünk tőle az Úr Jézus befogadásának tisztaságát, alázatát! Benne nincs semmi önhittség! Ő tudja azt, hogy minden szépsége Istentől van, a Szentháromságtól, az örök Igétől. Az ő szenvedéséből. Azért teljesen befogadja Istent.
Nekünk is föl kell őt öltenünk magunkra. Azt a gyöngéd érzékenységet, azt a finom szolgálatkészséget, érzéket Isten iránt, hogy szolgáljuk, meg ne bántsuk, kövessük. Érzéket a Szentlélek iránt, hogy bennünk Isten a művét elvégezhesse. Azzá tegyen, amivé szánt öröktől fogva: kegyelemmel teljes emberekké. Ezért ma forrón kérjük a Boldogságos Szüzet, hogy az ő ruháiba öltözködhessünk. Ő is akkor ismer gyermekeire. Az ő szeretetével és féltő gondjával legyünk az iránt az Úr Jézus iránt, akit ma két szín alatt fogadunk. Hiszen több rendi közösségnek ma ünnepe van. Ez ajándék mindnyájunk számára, hogy két szín alatt találkozhatunk az Úr Jézussal. Találkozzunk a Szűzanya szeretetében!
Érdemes arra gondolnunk, hogy a mi kegyelmi ruhánkat összehasonlítsuk a Boldogságos Szűzével, akié egy pillanatra sincs letépve, gyűrve, porosan, foltosan. Mi meg a bűneinkkel hányszor letettük, elvesztettük, leszaggattuk magunkról a megszentelő kegyelmet! Mennyi folt, gyűrődés, szennyezés, szakadás van rajta! De Isten csodálatosan tudja újraszőni, Ő tud újat adni. Bár azért a valóság, az igazság átüt rajta. Ha dicsőségünkre válik is majd a bánat által az a sok folt…
Hasonlíthatjuk a Boldogságos Szűz kegyelmi ruháját, szeplőtelen fogantatását ahhoz a csodálatos ajándékhoz, amikor valaki zenei tehetséggel születik. Odajön az orgona mellé egy csöpp gyerek, és mihelyt ráteszi a kezét a billentyűkre, már érezni, hogy biztos benne, és gyönyörű zene tud csak fakadni a keze alatt és semmi más. Odaülünk, és nyekergetjük azt az orgonát, és csupa disszonáns akkord születik, amíg nagy keservesen meg nem tanulunk játszani, s Istennek muzsikálni.
A Boldogságos Szűz nem tud nem Istennek tetsző hangot adni. Ezek segíthetnek abban, hogy őt a mai napon igazán csodáljuk. Benne áldjuk Istent. Ő tudja, hogy az ő szépsége, fénye Istentől van. Azért szól imája: „Magasztalja lelkem az Urat.” Teljesen a lelke központjában tudja áldani Istent.
Neki nem kell keresni valahol Istent, míg ráakad. Önmagában találja meg mindig: így tudja áldani, és így tud Istenhez nőni. Segítsenek ezek a gondolatok az ő ünnepén.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Ter 3,9–15.20
De az Úristen hívta az embert és így szólt hozzá: „Hol vagy?”
Ő így válaszolt: „Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mert meztelen vagyok, tehát elrejtőztem.”
De ő így szólt: „Ki adta tudtodra, hogy meztelen vagy? Ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?”
Az ember így válaszolt: „Az asszony adott a fáról, akit mellém rendeltél, azért ettem.”
Az Úristen megkérdezte az asszonyt: „Mit tettél?” Az asszony így felelt: „A kígyó vezetett félre, azért ettem.”
Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.”
Az ember Évának nevezte feleségét, mert ő lett minden élő anyja.
Ef 1,3–6.11–12
Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki a mennyeiek között Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket.
Mert őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből
eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által - akarata és tetszése szerint - fogadott gyermekeivé legyünk;
hogy magasztaljuk felséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket.
Igen, mi is őbenne nyertük el az örökséget annak végzéséből, aki mindent szabad elhatározása szerint tesz.
Szolgáljunk hát felsége dicsőségére, mi, akik már korábban is Krisztusba vetettük reményünket.
Lk 1,26–38
A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába
egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták.
Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.”
E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez.
Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél.
Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni.
Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját,
és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.”
Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?”
Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen.”
Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Erre az angyal eltávozott.
