1983. december 11., advent harmadik vasárnapja (A egyházi év)
Kedves Testvérek!
A három olvasmányt nézve, nem veszünk észre valami ütközést az első és az utolsó között, Izajás szavai és az evangélium szavai között?
Izajásnál a teljes, fölszabadult örömről van szó: a pusztaság, a sivatag majd virágba borul; tele lesz ujjongással; a csüggedő ember, akinek a karja gyönge, a lába roskadozik, új erőre kaphat, fölbátorodhat, hiszen maga Isten jön szabadítani az embert. Akkor majd föloldódik minden kötelék: a sánták járnak, ugrándoznak, megoldódik a némák nyelve.
Az evangéliumban pedig maga Keresztelő János – aki az Úr színe előtt előre küldött angyal, ahogy az Úr Jézus mondja; akinek hangja már a pusztában a Megváltó jöttét jelzi, hogy fölrázzon másokat is, hogy készüljenek –, ez a Keresztelő János: börtönben! Anélkül, hogy kinyílna a börtön ajtaja, és a Megváltó kiszabadítaná őt! Ott mondja a tanítványainak, akik a börtönben meglátogatták, hogy menjenek, kérdezzék meg a Megváltót, kérdezzék meg ezt a Jézust: „Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?”
Ellentét látszik a kettő között. Hol van az ujjongás? Hol van az, hogy minden virágba borul, és föloldódik? Maga Keresztelő János sem tudja talán felismerni az óriási pillanatot? Azt a próféták által gyönyörű képekkel előre mutatott pillanatot?
Valóban, kedves testvéreim, nem volt könnyű. Sem Keresztelő Jánosnak, sem a választott népnek Isten jöttének felismerése. Egyetlen nemzedéknek sem könnyű.
Ez a legnagyobb emberi teljesítmény: Isten felismerése. Hiszen Isten nem járhat nyíltan közöttük. Ő a jelekre van utalva. A jelekből felismerni Istent, bizony, az nagy feladat.
Az evangéliumok alapján tulajdonképpen csak az egészből lehet valahogy jobban látni, hogy mi történt itt. Keresztelő Jánosnak nagyon nehéz dolga volt. Ő csak hallott a tettekről, amelyeket az Úr Jézus végbevitt. Isten neki belül, a hivatásán át mutatta meg, hogy el kell most jönnie a Megváltónak. Ő lángoló, prófétai képet festett az Úr Jézusról: kezében a szórólapátja, és megtisztítja szérűjét. Benne épp ezért fölmerülhetett a kérdés: hol az a lángoló próféta? Csak tettekről hall… Ezek prófétai tettek ugyan, a Megváltóhoz kellene tartozniuk, de magát az odatartozást nem láthatta. Ő csak hallott. Azért mondja finoman az Úr Jézus a követeinek: mondjátok el, amit láttok és hallotok!
Ez már valamivel több, de a felismeréshez együtt kellenek ezek a dolgok: a belső kegyelmek, a szív, és a hivatás, amelyet János kapott, és amely megmutatta neki, hogy tűzzel keresztel a Megváltó. Az a belső hang, amely megszólalt benne, hogy Isten báránya ez, aki elveszi a világ bűneit – és a tettek, a jelek, együtt.
Két útja van annak, hogy fölismerjük Istent. A belső fejlődésünk útja az Isten kegyelmeivel, és a külső jelen. A kettő egybevetéséből jön létre az a csodálatos, nagy dolog, a fölismerés: tulajdonképpen a hit. Akkor, abba a pillanatba van belesűrítve az, hogy a sivatag kivirul. Virág virágot ér. Maga Isten jön el. Föloldódik mindenünk az örömben. Az a mélységes öröm a fölismeréssel, az Úr Jézus fölismerésével jár.
Ilyen szempontból korunknak is nehéz dolga van. Hiszen a mi korunkban, a mai embernek az egyházból kell fölismernie Jézus Krisztust, Istent. Hogy az egyház fölragyogjon az emberek előtt a maga igazi mivoltában. Mint elválaszthatatlan a Megváltótól, mint olyan, amiben Isten ott lakik. A teljes Szentháromság földi otthona. Isteni és emberi találkozása.
Ennek a felismerése a legnagyobb feladat!
Ehhez, drága jó testvéreim, kellünk mi is!
Kellenek azok a sánták, akik már táncolnak, meggyógyultan, örömükben. Lényeges a világ számára a keresztények viselkedése. Örülnek-e? Megoldódott-e a nyelvük? Szólnak-e és dalolnak-e? Ujjonganak-e? Látja-e a világ rajtunk az örömet, a boldogságot? A világnak kell, hogy tükröződjék előtte, az egyházon, Isten jötte. Maga Isten kell hogy itt legyen valamiképpen. Nem elég a tanítás! Kell a hívek élete, a keresztények élete, a keresztények egysége, szeretete. Drága testvéreim, egymás számára is kell hogy érződjék az a kegyelem, amely a másikban van. A másik fölismerése az Úr Jézusról; mindnyájunké.
Így áll össze az a kép, amelyet a próféta jelez. A pusztaság átalakul paradicsommá, mert Isten ott van. Ahol Isten van, ott már minden ujjonghat és örülhet, ott már minden megoldódik.
Mindennapi öröm: ez a feladatunk.
Emellett az is feladatunk, hogy a mai emberiségnek azt a belső oldalát, amely kell még a Megváltó fölismeréséhez, az Isten kegyelmének azt a belső működését is megmutassuk.
Itt a mi második nagy feladatunk. Ez az a titokzatos összefüggése ennek a belső kegyelmi világnak, működésnek, a kegyelmi erők munkájának minden egyes emberben. Ez összefügg a fölszabadultak imáival.
Tehát lássák az örömünket, és valahogy érkezzék el hozzájuk a mi imánk hatása, ereje! Így lesz az Úr Jézus jövetelének öröme fölismeréssé és valósággá a mi korunkban is. Keresztényként át kell éreznünk ezt a roppant feladatot! Mert mi, és az Anyaszentegyház minden tagja kovásznak van szánva. Fénynek, világosságnak van szánva.
Az egyház ennek az emberiségnek az egység-szentsége. Széttépett, gyötört, még megváltásra el nem jutott embertestvéreink számára az egyházban mi vagyunk a szentség, a kegyelemnek a jele, méghozzá hatékony jele.
Mindegyikünk hozzá tud ehhez járulni. Ez a mi érdemünk Isten előtt. Ez teszi a mi örömünket nagyobbá. Minden nap ilyen irányban éljünk!
Ez a harmadik adventi vasárnap. A harmadik gyertya lángja így gyulladjon ki bennünk, akkor lesz igazi. Ámen.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Iz 35,1–6a.10
Örüljön a puszta és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag és viruljon!
Virulva viruljon, mint a liliom, és örömében ujjongva daloljon! Mert övé a Libanon dicsősége, a Kármel és a Sáron pompája; meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk ragyogó fönségét.
Erősítsétek meg az elernyedt kezeket, és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg!
Mondjátok a csüggedt szívűeknek: „Bátorság! Ne féljetek! Nézzétek, eljön Istenetek, eljön, hogy bosszút álljon és megfizessen. Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek.”
Akkor megnyílik a vakok szeme, s a süketek füle hallani fog.
Ugrándozik majd a sánta, mint a szarvas, és a némák nyelve ujjongva ujjong. (Mert vizek fakadnak a pusztában, folyóvizek a sivatagban.
A száraz vidék tóvá változik, a szomjas föld vizek forrásává. A sakálok egykori lakóhelyén zöldellő fű és nád terem...
És egy tiszta út vezet majd át rajta, úgy fogják hívni: a szentek útja. Tisztátalan nem léphet rá, sem a balgák nem bolyongnak rajta.
Nem lesz ott oroszlán, más ragadozó sem jár arra; a megváltottak vándorolnak rajta,)
akiknek az Úr szabadulást szerzett, azok térnek vissza rajta. Éneket zengve érnek a Sionra, s örök boldogságot tükröz az arcuk. Öröm és ujjongás jár a nyomukban, mert fájdalom és siralom nem lesz többé.
Jak 5,7–10
Legyetek hát türelemmel, testvérek, az Úr eljöveteléig! Lám, a földműves türelemmel vár a föld drága termésére, míg a korai és a késői eső meg nem érkezik.
Legyetek türelemmel ti is, erősítsétek meg szíveteket, mert az Úr eljövetelének ideje közel van!
Testvérek, ne panaszkodjatok egymásra, nehogy ítéletet vonjatok magatokra. Nézzétek, a bíró már az ajtóban van.
Testvérek, a szenvedés elviselésében és a kitartó türelemben vegyetek példát a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak.
Mt 11,2–11
Közben János a börtönben hallott Jézus tetteiről. Elküldte tanítványait, hogy kérdezzék meg:
„Te vagy az eljövendő, vagy mást várjunk?”
Jézus így válaszolt és mondta: „Menjetek, s adjátok tudtul Jánosnak, amit hallotok és láttok:
Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot.
Boldog, aki nem botránkozik rajtam.”
Amikor azok elmentek, Jézus Jánosról kezdett beszélni a tömegnek: „Mit mentetek ki látni a pusztába? Széltől hajladozó nádat?
Vagy mit mentetek ki látni? Finom ruhába öltözött embert? Aki finom ruhában jár, királyi palotában lakik.
Miért mentetek ki? Prófétát látni. Igen, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat.
Ő az, akiről az Írás szól: Nézd, elküldöm követemet előtted, hogy előkészítse utadat.
Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála.
