Karácsony napján olvasmányaiban, mondanivalójában eltér egymástól a hajnali szentmise (pásztorok miséje) és az ünnepi szentmise. A prédikációk is nyilván eltérőek. (a szerk.)
December 25., karácsonyi ünnepi szentmise (A egyházi év)
Krisztusban, kedves testvérek!
Olyan lényegesek ezek a szentírási részek a mai ünnephez, hogy röviden ezeket is föl kell eleveníteni. Főleg az evangéliumot. A dolgok nyitja itt van. A karácsonnyal arról van szó, hogy Isten és az ember között a kapcsolat jön helyre. Mi az, hogy helyre jön! Olyan kapcsolat indul el, amelyből örök, végtelen dolog lesz. Olyan kapcsolat, amelyre az örökkévalóság épülhet. Erről van szó az üdvösség egész történetében.
Azzal indul az ember élete, hogy az igazi kapcsolat szakad meg a Teremtőjével és az Atyjával. Azon munkálkodik Isten, a végtelen jó Atya és Testvér és Szentlélek, hogy ezt a furcsa, különös jószágot, aki olyan végtelen messze indulunk, vagy vagyunk indítva a teremtéssel, a semmiből; hogy bennünket aztán belevonjon a legcsodálatosabb világba, a kapcsolatba önmagával.
Ez olyan érthetetlen dolog nekünk testvéreim: a semmiből valamit elindítani, elővarázsolni! Azt, akit Isten alkot, a gyermekének megtenni! Azzal a gyermekével örök szeretetkapcsolatban élni boldogan! Ez felülmúlja minden emberi gondolkozásunkat. A határainkba ütközünk, az emberi értelmünk határaiba ütközünk. Ezt majd csak ő fogja megmondani, ennek a titka nála van; de ma a Szentírás egy kicsit föllebbenti a fátylat erről a titokról.
A legmélyebb részét olvastuk most a Szentírásnak: az örök Igéről szóló részt. Istenben egészen másképp van minden, mint bennünk. Akármennyire képmására alkotott minket, az értelmünkkel nem tudjuk átérni azt a távolságot, amely közte és köztünk van.
Istenben ott van az örök Ige. Kapcsolat ő is, mert Istenben hármas kapcsolat van, vagy jobban mondva inkább kettő. Az Atya és a Fiú között, az Atya, Fiú és Szentlélek között.
Az Atya és Fiú közötti kapcsolat, amelybe mi is bele vagyunk véve – ahogy a legnagyobbak próbálják közelíteni, Szent Ágoston –, onnan sejthető a mi élményvilágunkból, ahol a mi megismerésünk van. Ahol a mi tudásunk átmegy szavakba. Ezt éljük meg mindig, amikor beszélünk, amikor közlünk valamit a másikkal. És olyan tehetetlenek vagyunk mi ebben a közlésben! Magunkat teljesen átadni, ami igazi boldogságunk volna, magunkat minden nehézség nélkül, teljesen közölni, átadni: ez tiszta gyönyörűség! Ha csak egy gondolatot is meg tudunk a másikkal értetni, ha egyetértésre tudunk jutni valakivel, egy meghitt félórát tudunk tölteni valakivel: életünk legszebb percei ezek!
Istenben van valami csodálatos ezen a téren: a közlés terén. Az Atya az ő isteni mindentudásának alapján olyan csodálatos valaki, hogy azt mind közölni tudja. Meghitten, teljesen, árnyék és hiány nélkül. A Fiúval ilyen közlő viszonyban van. Tökéletesen zavartalan közlő viszonyban. Te-én viszonyban, tegeződő viszonyban, a legmeghittebben a Fiúval.
Ebbe von be minket is az Atya. Azért vagyunk mi a képmására teremtve, mert ezt a legbensőbb, szinte megközelíthetetlen teljességet, ezt ajándékozza majd nekünk. Ezt kezdte el a kinyilatkoztatással, a kegyelemmel. Ez a kegyelem!
A másik kapcsolat pedig, amely Istenben van, az, ahogyan az Atya és a Fiú szereti egymást. Nem az ismeret vonalán, mert ez feltételezi az ismeretet. Valakit szeretni csak a tudásközlésen, az ismeretközlésen keresztül lehet. Vaktában nincs szeretet. Tehát akkor, amikor ez a tökéletes közlés már megvan az Atya és a Fiú között, akkor ott a szeretet is tökéletes! A szeretetben is van közlés. Ott igazi a szeretet.
A mi élményvilágunkban is megtaláljuk ezt. Pont karácsonykor… mennyire szeretnénk megajándékozni a másikat; és nem tudjuk! Az volna az igazi gyönyörűség, ha mindent oda tudnánk ajándékozni egymásnak. De erre mi nem vagyunk képesek. Istenben ez is megvan.
Ez a tökéletes szeretetajándékozás a legteljesebb zavartalanságban és kölcsönösségben a Szentlélekben jön létre. Örökre Istenben, a Szeretet Lelkében, mert ez a szeretet körébe tartozik.
A szeretet egész más világ ám, mint a tudás, bár feltételezi a tudást. Ide visz minket karácsonynak az ünnepi miséje. Ezt kellene megközelítenünk napról napra. Ezt kellene kóstolgatunk, valósítanunk: ne zárkózzunk el! Ha tudunk valamit, ne féltsük azt a másiktól! Ha olvasunk, nézünk, látunk valamit… amikor véletlenül egy jó tévéműsor van, egy trombita kellene: Gyertek, kedves nővérek (a püspökszentlászlói szerzetesnővérek előtt hangzott el a prédikáció – a szerk.) mind-mind ide, egy nagyon értékes dolgot látunk! A legtöbb nem tud fölfigyelni rá magától. Ez a közlés az ismeret vonalán legyen meg köztünk. A másik meg a szeretet vonalán.
Ezt a gyöngeségek teszi lehetővé. Azt mondja Szent Pál a titokzatos testről, hogy fontosabbak a gyönge tagok, mint az erősek. Mert a gyöngébb tagok teszik lehetővé a szeretet. Az erőseket hogy szeressük? Mindenük megvan! Az erőseknek azért adta Isten az erőt, hogy a gyöngébbek felé közvetíthessék. Ez a két kapcsolat tevődik át a kinyilatkoztatás során belénk. Ezt kell munkálnia a Szentléleknek bennünk.
Ezért kérjük nagy vágyakozással a Szentlelket, hogy szabadítson föl minket. Az örök Ige szabadítsa föl a megismerés vonalán a közlést, hogy mindig többet tudjunk mondani az Atyának és egymásnak.
A Szentlélek fölszabadítja a szeretetközlést. Tulajdonképpen a Szentlélek részesít bennünket a Szentháromságban. Ez az üdvösség.
Drága jó testvéreim! Mikor az Anyaszentegyház végtelenül jól megszerkesztett, csodálatos, gazdag életét időnként, nagy ünnepeken föltárja, akkor fürödjünk meg ebben, merüljünk meg ebben! Indítsuk el a jó elhatározásainkat, hogy ebben fogunk élni… (a felvétel itt megszakad – a szerk.)
Függelék – a szentmise olvasmányai
Iz 52,7–10
Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz; aki békét hirdet, örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást. Aki azt mondja Sionnak: „Királlyá lett a te Istened.”
Figyelj csak! Őrszemeid felemelik a hangjukat, és mind ujjonganak, mert szemtől szemben látják, hogy visszatér az Úr a Sionra.
Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert az Úr megvigasztalja népét, és megváltja Jeruzsálemet.
Az Úr felfedte szent karját minden nemzet szeme láttára. És meglátja a föld minden határa, hogy szabadulást szerez Istenünk.
Zsid 1,1–6
Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz,
ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, aki által az időket is teremtette.
Mint dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása, ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget. A bűntől való megtisztítást elvégezve helyet foglalt az isteni Fölség jobbján,
s annyival kiválóbb, mint az angyalok, amennyivel különb nevet örökölt náluk.
Vajon melyik angyalnak mondta valaha: „A fiam vagy, ma szültelek?” Vagy: „Én atyja leszek, ő meg a fiam.”
Ám amikor Elsőszülöttét bevezeti a világba, ezt mondja: „Imádja őt Isten minden angyala.”
Jn 1,1–18
Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige,
ő volt kezdetben Istennél.
Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.
Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága.
A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.
Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve.
Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.
Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról.
(Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít.
A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ.
A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.
Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében,
akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.
János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: „Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.”
Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.
Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk.
Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.
