Március 6., évközi kilencedik vasárnap (A egyházi év)
Krisztusban kedves Testvérek!
Ma különösen bőséges az Isten szava hozzánk. Ha fölfogjuk, hogy mit mond, az segíteni fog bennünket abban, hogy igazán közelebb jussunk hozzá, megértéséhez és kimeríthetetlenül megnyíljon egy forrás arra, hogy szeressük őt és a viszonyunk hozzá sokkal jobb legyen.
Döntő dolgot világítanak meg ezek a ma fölolvasott részek a Szentírásból. Egy szóval azt mondhatnánk, hogy a megigazulásunkról van szó, de hogy ezt megértsük egy kicsit, valahogy a megértéshez először föl kell idézni magunkban az emberi igazságszolgáltatás tapasztalatát, ízét, hangulatát.
Ugye nálunk, embereknél, hogyha valakinek a másikkal támad valami vitája, megrágalmazott a másik, vagy a becsületemben kárt tett, vagy bántott, testi épségemet fenyegette, vagy a vagyonomhoz nyúlt igazságtalanul, jogtalanul, vagy meggátolt engem valami jogomban, ugye akkor mi törvény elé megyünk. Vannak törvényszékek és az országban meghozott törvények szerint aztán ott a bíróság előtt egyik is előadja a maga szemléletét, érveit, tanúit felvonultatja, a másik is, és akkor ott a bíróság kimondja, hogy neked van igazad – és akkor én megigazulok. Ez a megigazulás szónak az ősi értelme: az igazamhoz jutok hozzá. És az nagyszerű dolog. Aki már volt törvényszék előtt és kimondták az igazát, annak minden kárt megtérítenek, az jogaihoz jut, ha igazságos a törvény.
Mert az is megtörténik itt a földön, hogy pont ellenkezőleg: éppen azt marasztalják el, akinek becsülete megvan, igaza megvan, rendes, igaz ember. Előfordul, mert a földi igazságszolgáltatás gyönge, véges.
Gondoljunk ezekre a dolgokra, gondoljunk azokra, akik vizsgálati fogságban, vád alá helyezve már várják, hogy majd igazságot szolgáltatnak nekik, vagy eldől a perük. És gondoljunk azokra, akik tele vannak még mindenféle ügyekkel. Van úgy is, hogy férj és feleség akarja egymással szemben az igazát kiharcolni, vagy egyáltalán válni egymástól, vagy gyermekek a szüleik ellen, szülők a gyerekek ellen, testvér testvér ellen; szóval folyik ez a földön – és mindnyájan az igazukhoz akarunk jutni.
Na, mostan a Szentírás megmutatja, hogy Isten és miköztünk, emberek között is valami hasonló dolog van. Az ember mindjárt az elején, a Szentírás elején úgy mutatkozik be, mint aki Istennel szemben gyanakszik: valamit titkol előlem, elrejtegeti előlem a titkot, hogy hogyan lehet olyannak lennem énnekem is, mint ő. Mikor pedig aztán vét az ember, akkor a bűnös ember Istenre próbálja hárítani a vétkét: akit Te adtál nekem, az csapott be engem és az vitt vétekre. És Éva, és a kígyó… nem tehetek róla. Te vagy a hibás, mert Veled van kapcsolatban az, hogy az a kígyó itt volt.
Az ember vádolja Istent. Most is folyik ez a vád. Milyen Isten az, aki megengedi, hogy egy ártatlan csecsemő szenvedjen és milliók és milliók haljanak éhen? Minthogyha az Istenen múlna. Folyik a vád.
De a Szentírás azt is megmutatja, hogy Isten is akarja, hogy az emberrel szemben, ő napnál fényesebben igaznak bizonyuljon, szentnek bizonyuljon. Ki tudja eldönteni ezt a pert? Mert ha jól megnézzük, akkor azért az embernek is van valami igaza.
Ugye hallottuk, hogy vésd a szívedbe, a lelkedbe, tedd a homlokodra, mint valami ékszert a karodra kösd, amit mondok neked: a törvényt tartsd meg, és átok vagy áldás lesz az életeden aszerint, hogy a törvényt megtartod. A törvény dönti el a pert, a törvény alapján leszel megítélve.
Ezt aztán félreértették a farizeusok és az írástudók, minthogyha ők kiharcolhatták volna Istennel szemben az igazukat. Minthogyha őnekik elég erejük lett volna a törvényt megtartani és követelni Istenen, hogy most már jár az, hogy én örökre előtted igaznak mutatkozhatok. Ez teljesen hamis. Hiú ábránd az ember részéről.
Jób az már érzi ezt. Nagyon tanulságos Jób könyvét ilyen szempontból elolvasni. A barátai arról próbálják meggyőzni, hogy Te vétkes vagy, csak egyedül Istennek van igaza. Jób érez valamit, hogy nem. Itt őneki is van valami igaza, csak nem tudja Istennel szemben azt napfényre hozni. Valami rendezetlen dolog van itt még.
És ezt a mai ember is érzi, a fiatalok is érzik: például perelnek a szüleikkel. Te hoztál engem a világra, miért akartad, hogy megszülessek? Most itt vagyok, most viselj el, a hibáimmal együtt.
Valami hasonló hang érvényesül az ember részéről Istennel szemben is. Te akartad, hogy legyek, én hozzá se szólhattam ahhoz, hogy legyek. És ilyen viszonyok közé születtem. Nekem van igazam.
Isten pedig a Szentírásban világosan kimutatja, hogy az ember a bűnös. De ott is van valami, ami nem tisztázott előttünk. Ezen az alapon, hogy kinek van igaza, még Istennel kapcsolatban sem dönthető el az ügy, a per. Nem látjuk át, hogy kinek van igaza. Egy ateista is meg tudja valahogy védeni a maga fogalmaival az álláspontját. Nem lehet, ilyen Isten nincs. És bizonyos szempontból igaza van, mert olyan Isten, amilyent ő elképzel – hál’ Istennek – nem létezik. Egész másmilyen Isten létezik.
És Jób már érez valamit. Jób könyvében van egy csodálatos rész: azt mondja, bár fölírnák a szavaimat valami kőtáblára, vagy ércvesszővel vésnék be és festékkel festenék ki, hogy örökre megmaradjon, hogy tudom, hogy az Isten az én pártomra fog állni.
A nagy perben Jób megérzi; az ő gyermeki, igazi, élő, igaz szívével megérzi, hogy nem ez lesz az eldöntése az Isten és ember közt folyó pernek, hogy kinek lesz igaza, hanem fog történni itt valami egész rendkívüli dolog, hogy az Isten átjön az ember oldalára, s az ember mellé áll, s az ember védője lesz. És úgy fog kitűnni Isten igazsága, igaz volta.
De akkor mi örökre el leszünk marasztalva? Mi örökre bűnösnek vagyunk kijelentve? És soha nem szabadulhatunk attól a mardosó, sötét tehertől, hogy én bűnös vagyok és vétkes? Legföljebb csak úgy be van takarva, mint a protestáns testvéreink. Luther után valahogy elfogadták ezt a szemléletet, hogy ránk van borítva az Úr Jézus igaz volta, de mi még az alatt is azért igazában romlottak és vétkesek vagyunk. Ez volna a megoldás? Hát nem ez, hál’ Istennek.
Történt itt egy óriási lépés, csodálatos dolog, amiben Isten igazán Istennek bizonyul. Hogy ahogy Szent Pál mondja a római levélben: a törvényen kívül, a törvénytől függetlenül történt valami, ami megoldja a kérdést. Jézus Krisztus jött el.
A törvényben már megvolt, hogy majd el fog jönni, de ezt nem vették figyelembe a zsidók, az írástudók és a farizeusok. És mikor eljött, akkor tetézték a vétkeiket ellene. Jézus Krisztusban történt meg az a csodálatos lépés, hogy a per eldől. Jézus Krisztusban bizonyul Isten is igaznak. Ragyog fényesen, csodálatosan az Isten igaz volta, mert az atyai irgalmas, szent, tiszta, vétlen, szerető igazság, az Isten igazsága megmutatkozott Jézus Krisztusban. Elmegy a végsőkig az atyai szeretetében és kimutatja, hogy neki igaza van, az ő atyai szívének igaza van velünk szemben. De ez valami egészen különös igazság: a szeretet igazsága.
És Jézus Krisztus megoldotta azt, hogy mi is igazak lehetünk Isten előtt örökre. Mi is minden bűn terhétől igazán megszabadulhatunk, mert Jézus Krisztus testvérünk lett. Beépült az emberi közösségbe: itt létesített egy új családot, és az a család megkapja az ő gyermeki életét, a keresztségben megkapjuk ezt: ez a megigazulás kezdete. Valóságosan az Atya gyermekeivé tesz minket. Valóságosan átültetődik belénk – és mi belé. Aki eszi az én testemet, issza az én véremet, énbennem marad és én őbenne. Tulajdonképpen az igazi titka a megigazolásunknak itt van.
Hogy történhet ez? Ezt oldotta meg Jézus Krisztus: új emberiséget létesített.
Nem a szenteknek meg az igazaknak az emberisége ez. Mindenestül, minden gyarlóságunkkal, minden gyöngeségünkkel beoltódunk Jézus Krisztusba a keresztségünkkel. Együtt lesz bennünk a régi ember és az új, és napról napra eldől ez a küzdelem, napról napra megharcoljunk magunkban a bűnös ember és az igaz ember perét. Itt dől el, hogyan küzdjük ki magunkban magunkkal szemben annak az új embernek az életét és jogait, aki lettünk a keresztség által. Ide helyeződik át a per.
Azért mondja az evangéliumban az Úr Jézus, hogy nem mind az, aki mondja, Uram, Uram. Nem lehet csak úgy eldönteni a pert, hogy most már én Jézus Krisztusban igaz vagyok, most már könnyen élhetem a világomat, mint sok keresztény gondolja, és nem is törődik azzal, hogyan is áll a szénája valójában. Hanem hinni Jézus Krisztusban; remélni, bízni, szeretni és megtenni mindent, amit mond. A bölcs ember hallja az én szavaimat, és megteszi. Ebből áll elő a teljes értelemben vett igaz ember.
Ez a küzdő, a vétkeivel magában mindig könyörtelenül szembeszálló ember, aki ellene mond a gonosznak, minden kísértésének, minden pompájának. De az Úr Jézus tudja azt, hogy milyen gyönge anyagból vagyunk gyúrva, és megmutatja, hogy nem köll kétségbe esni a vétkeinkért is. Ő mindig a miénk. Kegyelmével mindig rendelkezésünkre áll. Már igazak vagyunk, egész életünkben számíthatunk az Atya segítségére mint gyermekei.
És eldől az életemben a harc, a küzdelem, a per. Isten mellém áll, nem vádlóként van velünk, keresztényekkel szemben, hanem segítőként, ahogy Jób megérezte: tudom, hogy az én megváltóm él, és mellettem fog állni. És az én szememmel, az én testemben fogom meglátni az üdvözítőmet; mellettem van az Isten. Ezt nyilvánította ki az Úr Jézus.
Ez a nagyszerű, amit a mai szentmisében mond: mellettünk van az Isten, és nem a törvény alapján történt a megigazulásunk, hanem a törvényen kívül létrejött egy csodálatos kibékülés az Isten és az ember között. Ezt kell nagyon komolyan venni. És ez felbonthatatlan, örök kibékülés. Minden nap ezen az alapon állunk.
Egymással szemben sem lehetünk többé a törvény alapján – neked van igazad, nekem van igazam. Ez pogány dolog. Keresztényeknek nem lehet ezen az alapon állni, se a házasságban a házastársaknak, mert akkor válás lesz a vége. És egyiknek se lesz igaza. Testvéreknek se, szülőknek gyermekekkel szemben se, embernek embertárssal, nemzetnek nemzettel szemben nincs igazunk. Nem az igazság alapjára helyezett bennünket Isten, hanem az irgalmas, szerető kibékülés alapjára, hogy melléállunk a másiknak, hogy szolidaritásra lépünk, egységre lépünk. Atyám, add, hogy egy legyenek! Se protestánsnak, se katolikusnak nincs igazunk, ha az igazság alapján akarjuk keresni az igazságot, a kibékülést, a megoldást. Egyiknek se, senkinek nincs igaza a földön, mert más alapra, törvénytől független oldalra, területre helyezte át Isten a világ rendjét.
Ezt kell megértenünk, drága jó Testvéreim, akkor szabadulunk föl, akkor leszünk igazán keresztények! Akkor ki tudunk lépni, mint Isten kilépett a törvény mögül. Nekünk is ki kell kerülnünk a törvényeskedés alól, és szabadultan, gyermekként kell a Mennyei Atya karjaiba vetni magunkat Jézus Krisztusban minden nap a szentmisében, a szentáldozásban, egy boldog feloldódásban. Akkor tudunk szeretni, akkor tudjunk Isten törvényeit is megtartani mind. Más szívvel, új szívvel, új lélekkel.
Ez a Szentlélek, a vigasztaló, az ügyvéd, az Isten, aki ügyvédünk lett, mert paraklétosz azt jelenti, hogy ügyvéd. Egyszerre nem vádló lett az Isten, hanem mellénk álló ügyvéd.
Be kell fejezni itt, drága Testvéreim, érezzük mindnyájan, hogy ma mi az Isten szava hozzánk. Bár fölfognánk, javunkra fordítanánk, fölszabadulnánk, kiengesztelődnénk, minden sötét bűntudatot félre tudnánk tenni a gyermekek fölszabadultságával – mint ahogy egy gyermek is sír egy kicsit, és aztán boldog újra. Így mondjuk el a Hiszekegyet a Mennyei Atya iránt, és így könyörögjünk ma hozzá.
Függelék – a szentmise olvasmányai
MtTörv11,18.26–28
Véssétek szívetekbe, lelketekbe szavamat, kössétek őket jelül a kezetekre, legyenek ék a homlokotokon!
Nézzétek, áldást és átkot ajánlok ma fel nektek:
áldást, ha engedelmeskedtek az Úr, a ti Istenetek törvényeinek, amelyeket ma szabok nektek,
s átkot, ha nem engedelmeskedtek az Úr, a ti Istenetek törvényeinek, hanem letértek arról az útról, amelyet ma mutatok nektek, és más isteneket követtek, akiket nem ismertek.
Róm 3,21–25a.28
Most azonban az Isten előtti megigazulás a törvénytől függetlenül lett nyilvánvalóvá, amint a törvény és a próféták is tanúsítják:
az az Isten előtti megigazulás, amely a Jézus Krisztusban való hitből ered, és amely minden hívőnek szól. Ebben nincs különbség.
Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsőségét.
Megigazulásukat azonban ingyen kapják, Isten kegyelmének erejéből, Jézus Krisztus megváltása árán.
Őt adta oda Isten véres engesztelő áldozatul a hitben, hogy kimutassa igazságosságát.
Mi azt valljuk, hogy az ember a hit által válik igazzá, a törvény szerint tettektől függetlenül.
Mt 7,21–27
Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: - Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon:
Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöt? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? -
Akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti gonosztevők!
Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát.
Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja.
Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette.
Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.”
