Április 3., nagyböjt negyedik vasárnapja (A egyházi év)
János az evangéliumát az Úr Jézus halála és feltámadása után írta le, amikor már teljes lett a zsidóság és a keresztények közötti halálos elszakadás. Amikor ott volt a probléma előttük: hogyan lehet ez, hogy ennyire másképp gondolkozzanak ugyanarról a dologról? Itt már Szent János evangelista is úgy beszél a saját népéről: hogy lehet az, hogy akik az Úr Jézusban hittek és elfogadták az Úr Jézust, azok annyira másképp látnak mindent?
Szent János ezt a keresztények és a zsidók számára is abból az eseményből akarja megvilágítani, amelyet ezzel a távlattal, ennek a problémának a tudatában idéz föl: Jézus látott egy vakon született embert.
Szent Pál meg azt mondja a keresztényeknek: valamikor sötétség voltatok. Így mondja, a magyar fordítás csak elmossa a dolgot. Sötétségben éltetek: sötétség voltatok. Tömény, tiszta sötétség. De most világosság lettetek Krisztusban.
Minekünk is fölmerül, hogy mekkora sötétség tud lenni az emberben. Nem tudom, ki mögött mi van, de ahogy a magam életére gondolok, voltak olyan időszakok az életemben, amikor tényleg azt kell mondanom most utólag magamra is, hogy teljes sötétségben éltem.
És mennyi olyan embertestvért láttam, akikben mintha csupa sötétség lett volna, egész az öngyilkosság kísértéséig mentek el; és volt olyan is, aki öngyilkos lett, vagyis a teljes elsötétedés állapotába került. Nem ismerték föl az életük értelmét, nem ismerték föl Istent, a Teremtőt, hogy ő vállalta az életünkért a felelősséget. Hogy mennyei Atyánk és úgy szeret, hogy mindenét odaadja. Mindez elsötétült előttük. Hányszor elsötétül előttünk is!
Erről van szó itt erről a titokról. A csecsemőkori megkeresztelés után az ember Jézus Krisztust megismeri és igazán keresztény lesz. Ez az első gyógyítás, amely öntudatlan állapotban ér bennünket. Hiszen az életet is öntudatlan állapotban kapjuk. A keresztségünk hasonlít ehhez. Mint a születésünknek, az újjászületésnek is ez a titka az életünkben. Isten az Egyház cselekményén keresztül már belénk adta az új, az örökkévalóságra szóló életet. Odaszülettünk, beleszülettünk az Isten örök világába, nemcsak a Földre. De ez még öntudatlanságban maradt előttünk; még szükséges, hogy amikor fölnőtt lesz az ember és öntudatra ébred, akkor meglássa, hogy nemcsak ide a Földre tartozom, ahol az ember születik és meghal, és bomlik és sírba kerül és megrothad, hanem én már Krisztus Urunk ajándékából bele vagyok születve az Isten országába. Isten engem úgy szerzett meg öröktől, hogy oda való vagyok már, nem pedig csak ide a Földre.
Krisztus Urunk ezzel megvilágosít bennünket, sőt még további titkaival is, mint az Eucharisztia titka. Aztán a föltámadt Krisztus vissza-visszajön és dolgozik rajtunk, formál bennünket, hogy ne valljon szégyent velünk a Mennyei Atya előtt, amikor bevonul velünk az Atyai házba a föltámadás nagyszerűségében, ünnepében. A gondolkodásunkat, az egész viselkedésünket átformálja, hogy Istenhez méltó legyen az életünk.
Mint Szent Pál mondja: a fény gyermekei csupa jóság, csupa igazvolt, egyenesség. Ez a görög eredetiben, a keleti beszédmódban így jelenik meg: a Fény gyermeke a szikra, a Fény gyermeke a gyertya. Amit meggyújtok a lánggal, az is ugyanolyan, mint ahonnan a láng jön; születik egy új láng.
Most azt mondja Szent Pál, mi ezek vagyunk, a Fény gyermekei:, szikrák, új fények, keresztények ebben a világban, amelyik olyan sötétségben tud élni, hogy képes atombombákat telepíteni ezrével, egymásra irányítani… Szörnyűség, ami a világban van, és itt ezen a Földön egyedül a keresztények képviselik az igaz isteni Világosságot.
Már a férj-feleség iránti vagy a szülő-gyermek közti szeretet, áldozatkészség, mind elsorvad; elsorvadnak az emberi kapcsolatok; már Isten nincs, már Istenhez való gyermeki viszony nincs; micsoda sötétség van ebben a világban. Nekünk, keresztényeknek a feladatunk itt ébren tartani ezt a világosságot: a fény gyermekeinek születtünk mindnyájan.
Erről szól ez a vasárnap. Ez az evangélium, testvéreim. Bár adná meg Urunk Jézus mindnyájunknak, hogy fölujjongjon bennünk ez a keresztény hivatás, ez a keresztény küldetés.
És a kedves nővéreket meg kérem, hogy ne csak mi örüljünk annak, hogy mi már látunk, hogy Krisztus Urunk mindent megvilágított. És minél közelebb vagyunk az úr Jézushoz bensőleg, minél szorosabb ez a belső rend, érintkezés, beszélgetés, barátság Jézus Krisztussal, annál jobban megvilágít bennünket, mert mindenki Őtőle jött, Ő alkotott, Ő adja a szent lelkét belénk.
A mi feladatunk az, hogy itt, ezen a csendes helyen igazán szívből könyörögjünk az embertestvérekért, akiknek nincs alkalmuk – nem hagy nekik időt a sok feladat, munka, lótás-futás, az életükért való küzdelem, a megélhetésért való gond –, hogy elmélkedjenek, olvassák a Szentírást, beszélgessenek róla, imádkozzanak. Minekünk kell valahogy helyettesíteni őket, értük beugrani, belépni a jó Isten elé.
Add meg, Uram, mert előtted mindenki nyitva van; add meg, Uram, nekik ezt a világosságot, ami az életükre való fölkészüléshez kell. Amen.
Függelék – a szentmise olvasmányai
1Sám 16,1b.6–7.10–13a
Az Úr így szólt Sámuelhez: Töltsd meg szarudat olajjal, és kelj útra. Menj el Izájhoz Betlehembe, mert a fiai közül szemeltem ki királyt.”
Amikor megérkeztek, s meglátta Eliábot, azt gondolta: „Nos, itt áll fölkentje az Úr előtt.”
Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek: „Ne a külsejét és magas termetét nézd, mert hisz elvetettem. Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.”
Izáj így bemutatta Sámuelnek hét fiát, de Sámuel így szólt Izájhoz: „Ezeket nem választotta ki az Úr.”
Aztán Sámuel megkérdezte Izájt: „Mind itt vannak a fiaid?” „A legkisebb nincs itt – válaszolta –, a nyájat őrzi.” Sámuel erre meghagyta Izájnak: „Küldj el valakit, keresse meg, mert addig nem ülünk hozzá az áldozati lakomához, amíg itt nincs.”
Izáj elküldött érte. Vörös volt, nyílt tekintetű és szép termetű. Az Úr így szólt: „Rajta, kend föl, mert ő az!”
Erre fogta az olajosszarut és fölkente testvérei körében. Attól a naptól eltöltötte Dávidot az Úr lelke.
Ef 5,8–14
Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság fiai.
A világosság gyümölcse csupa jóság, igazságosság és egyenesség.
Azt keressétek, ami kedves az Úr szemében.
Ne legyen részetek a sötétség meddő tetteiben, inkább ítéljétek el őket.
Amit ugyanis titokban tesznek, azt még kimondani is szégyen.
Mindarra, amit elítéltek, fény derül,
s ami így világossá válik, fényforrás lesz. Ezért mondják: Ébredj, aki alszol, támadj fel a halálból, és Krisztus rád ragyog.
Jn 9,1–41
Egyszer útközben (Jézus) látott egy vakon született embert.
Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?”
„Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk.
Addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat.
Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.”
Míg ezeket mondta, a földre köpött, nyálával sarat csinált, s a sarat a vak szemére kente,
majd meghagyta neki: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Ez annyit jelent, mint: „küldött”. Az elment, megmosdott, s amikor visszatért, már látott.
A szomszédok és akik azelőtt koldulni látták, megkérdezték: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?”
Némelyek azt állították: „Igen, ez az”, mások ellenben tagadták: „Nem az, csak hasonlít hozzá.” De ő kijelentette: „Én vagyok az.”
Erre megkérdezték tőle: „Hogyan nyílt meg a szemed?”
Elmondta nekik: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, a szememre kente s meghagyta: Menj, mosakodj meg a Siloe tavában. Elmentem, megmosdottam és látok.”
Erre megkérdezték tőle: „Hol van?” „Nem tudom” – felelte.
Az imént még vak embert elvitték a farizeusokhoz,
mert az a nap, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a szemét, szombati nap volt.
A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan nyílt meg a szeme. Elmondta nekik: „Sarat tett a szememre, megmosdottam és látok.”
A farizeusok közül némelyek így vélekedtek: „Ez az ember nem Istentől való, hisz nem tartja meg a szombatot.” Mások ellene vetették: „Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodát?” Így szakadás támadt közöttük.
Azért hát tovább faggatták a vakot: „Mit tartasz arról, aki visszaadta a szemed világát?” „Azt, hogy próféta” – felelte.
De a zsidók sehogyse akarták elhinni, hogy vak volt, és hogy visszanyerte a szeme világát, azért odahívták az imént még vak embernek a szüleit
és őket faggatták: „A ti fiatok? Azt mondjátok róla, hogy vakon született! Hogy lehet akkor, hogy most lát?”
Szülei ezt válaszolták: „Azt tudjuk, hogy a mi fiunk, és hogy vakon született.
De hogy most miképpen lát, azt nem tudjuk. S azt sem tudjuk, ki adta vissza a szeme világát. Kérdezzétek meg tőle magától, hisz megvan hozzá a kora, mondja el maga.”
A szülők azért beszéltek így, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis elhatározták, hogy azt, aki Messiásnak vallja, kizárják a zsinagógából.
Ezért mondták a szülei: „Megvan hozzá a kora, kérdezzétek meg tőle magától.”
Erre másodszor is hívatták a vakon született embert és figyelmeztették: „Dicsőítsd meg az Istent! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.”
„Azt, hogy bűnös-e – felelte –, nem tudom. Csak azt tudom, hogy vak voltam, és most látok.”
Erre újra faggatni kezdték: „Mit csinált veled? Hogy adta vissza a szemed világát?”
„Már elmondtam nektek – felelte –, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Talán ti is tanítványai akartok lenni?”
Erre becsmérelték, s azt mondták neki: „Légy a tanítványa te! Mi Mózes tanítványai vagyunk.
Azt tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten, de hogy ez honnét való, azt nem tudjuk.”
„Épp az a különös – felelte az ember –, hogy nem tudjátok, honnét való, mégis visszaadta a szemem világát.
Tudjuk, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, azt azonban, aki istenfélő és teljesíti akaratát, meghallgatja.
Amióta fennáll a világ, sohasem lehetett hallani, hogy valaki visszaadta volna egy vakon születettnek a szeme világát.
Ha nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.”
Erre rászóltak: „Te akarsz minket tanítani, aki mindenestül bűnben születtél?” Ezzel kidobták.
Jézus meghallotta, hogy kidobták, s amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel az Emberfiában?”
„Ki az, Uram – kérdezte az ember –, hogy higgyek benne?”
„De hisz látod – felelte –, ő beszél veled.”
Erre felkiáltott: „Hiszek, Uram!” – s leborult előtte.
Jézus pedig azt mondta: „Azért jöttem a világba, hogy ítéletet tartsak, hogy akik nem látnak, azok lássanak, és akik látnak, azok vakok legyenek.”
Amikor a körülötte álló farizeusok közül ezt néhányan meghallották, megkérdezték: „Csak nem vagyunk mi is vakok?”
„Ha vakok volnátok – felelte Jézus –, nem volna bűnötök. De azt állítjátok: Látunk. Ezért megmarad bűnötök.”
