Május 15., húsvét negyedik vasárnapja (A egyházi év)
Krisztusban kedves testvérek!
A múlt vasárnap volt szó arról, hogy milyen életet él Jézus. Az Atyával való legbensőbb kapcsolata az ő élete, ebbe akar bennünket beemelni. Ezért járt ő a két emmauszi tanítvány után, és jár mindnyájunk után, hogy minket is az ő boldogságába besegítsen. Ebbe a benső rejtekbe, amelyben ő él az Atya előtt. Hogy minden böjtünk, imánk, cselekedetünk ebben a benső térben történjék, hogy mi az Atya környezetében éljünk. Nem bujdosva, mint Ádám az Isten színe előtt, hanem egyenesen, tisztán, odaadóan Isten előtt járjunk.
Még a mai olvasmányok is ebben a húsvéti titokban vezetnek tovább bennünket. Nagyon mesterien vannak összeválogatva ezek a szövegek. Olyan drámai, eleven az egész, ahogy kiindul Péter apostol pünkösdi beszédéből: szíven találta a hallgatóit. Olyan egyedülálló szó ez az egész szentírásban, amit itt találunk. Ez a „szíven találás” olyan szóval van kifejezve a görögben, hogy „átdöfte a szívüket” Péter szava. Azt jelentette abban az időben ez a szó, hogy a szív az ember legbensőbb énje. Ott behatolt Péter szava, és fölforgatta őket. Fölajzotta őket, egészen új alapra helyezte a látásukat.
Mi által? Mit mondott Péter? Valóban megdöbbentő, amit mondott nekik, hogy akit ti keresztre feszítettetek, vagyis kivetettetek magatok közül – mert pár napja történtek a dolgok, a hallgatói közül többen részesei voltak az eseményeknek, talán ott voltak a Pilátus ítélőszéke előtt a zajgó tömegben, vagy látták a Kálvárián az Úr Jézus kivégzését –, ezt a Jézust Isten megtette Kyriosznak, úrnak, uralkodónak, mindenek urává és fölkentnek, Krisztusnak, Szentlélekkel fölkent választottjának, egyedül az egész emberiségből. Ez döbbenetes az ő hallgatóinak.
Valahogy most, húsvét negyedik vasárnapján az anyaszentegyház azt akarja, hogy mi is meglepődjünk húsvét titkán. Megdöbbenjünk. Isten egész másként ítél, mint mi, emberek. Isten előtt más a nagy, mint előttünk. Nézzük, az emberiség kiket tömjénez, kiket nevez nagyoknak, szupereknek. Megdöbbentő: a legmegrögzöttebb, háborúban, kannibalizmusban gondolkodó embereket tartanak nagynak, akik önmagukat tömjénezik, és önmagukat jelentik ki rendkívülinek, mint akiknek a kezében minden hatalom, és döntenek fegyverkezésről és háborúról. És huzakodnak, száz és száz konferencián nem tudnak addig jutni, hogy lemondjanak a legőrültebb dolgokról. Ezek az emberi szemekben nagyok. Isten pedig megtett egy keresztre feszítettet, egy utolsót, egy kicsit, egy életét föláldozó, értünk föláldozó Jézust tett meg legnagyobbnak, pásztornak. Egyedülálló ez.
Mi is úgy ébredjünk rá: Isten útja ez. A mi ítéleteinket is ide kell szabni. Ne tartsunk más semmit nagynak, a külső dolgokat, a világ ítéletét, hanem csak a Keresztre Feszítettet tartsuk nagynak. Ő az ajtó, ő a pásztor, az egyedüli, akin keresztül Istenhez lehet jutni és üdvözülni lehet. Akkor igazi ez a mi húsvétunk, akkor térünk meg mi is, ha szíven talál bennünket.
S kérdezzük meg mi is: akkor mit tegyünk? Mit tegyetek? Péter apostol levele is mintegy folytatása annak, amit itt mond: térjetek meg, keresztelkedjetek meg, merüljetek bele Jézus Krisztus életébe és halálába.
A levelében meg azt írja, hogy ő olyan, aki elébetek írt. Az itt szereplő szó (epigramma) jelentése: mint a tanító néni ír a gyerekek elé betűket, hogy aztán azok utána írják. Jézus ilyen nyomokat hagyott előttetek: föltűnő, hatalmas nyomokat, hogy a nyomaiba lépjetek, a pásztorotok és lelketek püspökének nyomaiba lépjetek. Ezt tegyétek. Egészen szegődjetek ehhez a Jézushoz.
Éspedig milyen nyomot hagyott ő húsvéttal, húsvét titkával? Ami nyomot minden nap a szentmisében fölújítotok, hogy beleléptek ebbe az ő nyomába. Azt a nyomot hagyta, hogy szenvedett ártatlanul, életét odaadva. Átkozták, szidták, de nem szitkozódott, vele szemben igazságtalanok voltak, de nem lázadozott, elítélték és átadta magát az igazságtalan ítélőnek. Föláldozta magát. Ezt cselekedjétek.
De a nyom nemcsak eddig vezet! Hanem elvezet a föltámadásig is. Húsvét egész titka csak így világos előttünk, így allelujás, így nagyszerű: bátor nyom, hősies nyom! Amit az Úr Jézus járt előttünk, amibe nekünk is lépnünk kell! Hogy a halálon keresztül a föltámadás nyitva. Így az ajtó Jézus számunkra.
Az egyedüli ajtó. Ezért van az az evangéliumban: nem értették az apostolok, hogy mit akar mondani, hogy mind kivezeti az akolból és előttük megy. Ezt nem értették, hogy hova megy előttük. Hát a halálon keresztül ment mindnyájunk előtt.
Ez a legnagyobb reális dolog, amit az Úr Jézus az embereknek adott. Nem áltatott senkit. Nem csinált nem tudom, micsoda nagy ideológiákat meg programokat. Konkréten előttünk ment a legkeservesebb, legnehezebb úton, hogy mi is szegődjünk a nyomába. Ez nagy dolog Isten előtt, ez a kegyelem Isten előtt.
Drága jó testvéreim, olyan tiszta, világos, egyszerű dolog így a húsvét. És a tennivalónk is, de napról napra, konkréten lefordítva mindig nehéz. De olyan jó, hogy minden nap ezt a leckét az Úr Jézus megismétli előttünk, és a szentmisében mindig elénk írja azt a betűt, amit aznap föladatnak szán, hogy abból írjunk sokat. Az áldozat betűjét.
Van még egy mondanivalója ennek a vasárnapnak. A pásztor, a jó pásztor hagyott a földön is egy pásztort, és ez a földi pásztorunk a szentatya, ma, a hivatások vasárnapján mindnyájunktól kér dolgokat. Üzenetet ad az egész világnak. Ilyeneket mond, hogy az Úr szolgái, szőlőművesei, pásztorai közül hányan haltak meg és hány hely maradt betöltetlenül.
Térjetek meg lelketek Pásztorához, ezt a fiatalok számára kérjük különösen, akik még az élet elején vannak, hogy úgy igazán mint pásztort megkívánják az Úr Jézust, hogy az életüket mint pásztorok szenteljék az Úr Jézusnak, hogy általuk legyen, lehessen pásztora mindnyájunknak, a híveknek.
Ezt kérjük ma nagyon a lelkünk Pásztorától, és biztos, hogy meg is fogja adni, mint ahogy bámulva látjuk, hogy milyen hivatások ébrednek. Érett, kész férfiak értik meg az Úr Jézus szavát, s mennek, hagynak ott mindent. Bízzunk a mi lelkünk Pásztorában, és így forduljunk most hozzá.
Péter apostol azt mondta az ő hallgatóinak, hogy megadja a Szentlelket mindazoknak, akik hozzá térnek. És most látjuk, nem olyan formában talán, mint mi gondoljuk, hanem szanaszét csoportokba, kis közösségekre kiárasztja azt az ajándékot… (az utolsó mondatok hiányoznak a felvételről – A szerk.)
Függelék – a szentmise olvasmányai
ApCsel 2,14a.36–41
Péter a többi tizeneggyel előlépett, és zengő hangon beszédet intézett hozzájuk:
Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Krisztussá tette!”
E szavak szíven találták őket. Megkérdezték Pétert és a többi apostolt: „Mit tegyünk hát, emberek, testvérek?”
„Térjetek meg – felelte Péter –, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát.
Mert az ígéret nektek és fiaitoknak szól, meg azoknak, akiket – bár távol vannak – meghívott a mi Urunk, Istenünk.”
Még más egyéb szavakkal is bizonyította ezt, és buzdította őket: „Meneküljetek ki ebből a romlott nemzedékből!”
Akik megfogadták szavát, megkeresztelkedtek. Aznap mintegy háromezer lélek megtért.
1Pét 2,20b–25
Ha ellenben jót tesztek, és mégis türelmesen szenvedtek, az kedves az Isten előtt.
Mert erre vagytok hivatva, hiszen Krisztus is értünk szenvedett, példát adva nektek, hogy kövessétek nyomdokait.
„Bűnt nem követett el, hamisság nem volt ajkán.”
Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos bíróra.
Vétkeinket a saját testében fölvitte a (kereszt)fára, hogy meghaljunk a bűnöknek, s az igazságnak éljünk. Sebei szereztek számotokra gyógyulást.
Olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és oltalmazójához.
Jn 10,1–10
„Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló.
Aki a kapun megy be, az a juhok pásztora.
Az őr kinyit neki, a juhok pedig megismerik a hangját. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket.
Amikor mindegyiket kivezeti, elindul előttük, s a juhok követik, mert ismerik a hangját.
Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az idegennek nem ismerik a hangját.”
Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de nem értették, mit akart vele mondani.
Jézus folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok a juhok számára a kapu.
Azok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok.
Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál.
A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.”
