Június 12., pünkösdvasárnap (A egyházi év)
Kedves Testvérek!
Az egyik legcsodálatosabb szentírási hely ez a pünkösdi leírás. Együtt voltak a tanítványok, egy akarattal imádkoztak. Gondoljuk csak bele magunkat ebbe az együttlétbe, ahogyan ők imádkoztak – azok után, ami mögöttük van már. Evvel a Jézussal, akin keresztül Isten országa elérkezett számukra a földre. Az a Szentlélek, akit várnak, már ott van a szívükben, és az imájukat már vezeti. Már világosságot kelt bennük. Már ösztönzi, indítja, vezeti őket, hogy mit tegyenek. De valami, valami még nincs úgy, ahogy kell lennie. Még az imájukban valami hátráltatja őket. Talán még mindig van bennük félelem. Hiszen egy kis csoport csak, ott a zsidóság fővárosának egy elrejtett, egy föl nem tűnő házában, egy teremben. A benső teremben.
Gondoljuk bele magunkat: kis csoport a maga egyszerűségében; egyszerű emberek, nem tudnak nyelveket, nem értenek ahhoz, ami a világban történik akkor ottan. A népük körében ott van az a feszültség, mint egy méhkasban: az egész nép akkorra várta a megváltót – egyik így, a másik úgy. Az egyik erőszakkal, a másik imával, félrevonulva – az esszénusok –, valamit éreztek, hogy rajtuk keresztül kell eljönni valami rendkívüli, csodálatos nagy dolognak, betörni Istennek az emberi világba.
És ott van fölöttük a megszálló hatalom vasökle és légiói, és nem látnak világosan, nem tudják a dolgokat – de a föladat ott áll előttük: rajtuk keresztül kell eljönni a világba Istennek. És most itt vannak mind, érzik a föladat óriási nagyságát, súlyát, és érzik a maguk kis tehetetlenségét, szegénységét. Nem ők lettek ennek a világnak a szele, a tüze, az élő vize, hanem mögöttük, a lelkük mélyén ott zúgnak ezek a vizek, ott kell felgyulladni annak a tűznek, és a viharnak ott kell valahogy betörni ebbe a világba. De még ott vannak az akadályok. Még ott van a félelem, a kicsiségük tudata; így imádkoznak Máriával, Jézus anyjával együtt. Kérik Istent, hogy merüljenek bele a lélekbe, keresztelkedjenek meg. Megkeresztelkedni, baptizmein, azt jelenti, hogy vízbe merülni. Most nekik kell a lélekbe merülni, hogy eltűnjön belőlük minden akadálya az Isten országának.
S amint így imádkoznak, ott van már a lelkükben az Úr Jézus biztatása: várják a Szentlelket, addig ne mozduljanak, addig úgyis hiába minden. Itt történik meg az, amit leír a Szentírás: az áttörés. Hogy a szegény kis emberi eszközökre, amelyeket az Úr Jézus nevelt, vezetett, akikre rábízta Isten országának a titkait, most mérhetetlen gazdagság zúdul.
Bekövetkezik a pünkösdi csoda, pünkösd misztériuma, titka: a szegényeken keresztül hallatlan gazdagság tölti el az emberiséget. Nem lehet ezt a gazdagságot igazán másképp megfogni, mint azokon a szavakon meg képeken keresztül, amiket a Szentírás jelez: vihar, szélzúgás. Olyan erejű szélzúgás ez, hogy megremeg a helyük, ahol vannak. És tűz, hatalmas tűz, láng jelenik meg, és abból jut mindenkire, akik ott vannak. Betölti a házat, amelyben vannak. Az élő víz már mindegyikükben ott csobog Jézus Krisztus szavai nyomán. Most az egész házat – és az egyházat – betölti ez a vihar, ez a tűz, és leszáll mindegyikük fejére, hogy rajtuk keresztül menjen tovább. Ez történik meg itt, és innen árad ki aztán az egész világra, az egész emberiségre. Most is folytatódik: pünkösd van most is.
Pünkösd van most is, pünkösd van itt nálunk is kedves jó nővérek, kedves jó testvérek.
Ez azt jelenti, hogy ugyanaz a dolog lejátszódik itt. Mi is együtt vagyunk itt imádságban. Egy szív, egy lélek. Ami elválaszt bennünket, azok kis semmiségek: egyiknek ez az öröklött szokása, a másiknak amaz; értelme, gondolkozása, a jellege, ahogy cselekszik, különbözik. De ugyanaz a hit, ugyanaz a törekvés, ugyanaz a Jézus, Isten országának ugyanazok a titkai élnek mindnyájunkban. Igen, mi is imádkozunk, és átérezzük a kicsiségünket. Mi mit jelentünk ebben a világban? Mint az a maroknyi tanítvány a zsidóság forrongása, fővárosa közepette. És abban a hatalmas Római Birodalomban elvesztek ők. Mi mit jelentünk itt? Egy maroknyi idős nővér, meg akik ide jönnek hozzánk, közénk. Érezzük a kicsiségünket, érezzük a gyöngeségünket, erőtlenségünket. De olyanok vagyunk, mint a csap. A csapban éppen csak egy kis vizecske jelenik meg. De mögötte? Egy hatalmas vízvezeték, egy kimeríthetetlen forrás. Így vagyunk Isten kezében mi is. Minket csak egy kis lélek tölt be, a mi kis lelkünkre terjedő Szentlélek-világosság, Szentlélek-fényesség, Szentlélek-tűz, szeretet, tudás, ismeret, titkok birtoklása, akarat. De mögöttünk? Ezt kell ma megéreznünk, testvérek, hogy mögöttünk ott van a hatalmas szélvihar zúgása.
Isten örök akarata, hogy az ő örök életét árassza bele az emberi életbe, az emberi világba – de rajtunk keresztül, akik hiszünk. Élő vizek forrása – mondja az Úr Krisztus. Aki hisz bennem, abban élő víz forrása fakad föl. Mondhatta volna az Úr Jézus azt is, hogy tűztenger van mögötte, és lángnyelv száll a lelkére és gyújt a lelkében lángot; mondta is. Tűzcsóvát jöttem dobni ebbe a világba, és azt akarom, hogy fölgyulladjon és égjen.
Ezek az élet elemei. A levegő, ami nélkül nem lehet lélegzetet venni se. A víz, ami nélkül nincs élet. A tűz, ami nélkül nincs meleg. De az Úr Jézus Krisztus azt is mondta, hogy ő kenyér. Étel, élet – vegyétek, egyetek-igyatok az Isten országának az asztalánál. Teljetek be! Joel próféta is mondja, hogy jön majd az idő, amikor gyerekek, ifjak és vének betelnek mind Szentlélekkel és jövendölni fognak, prófétálni fognak, mondják az Isten nagy titkait.
Ennek kell megtörténni bennünk, drága jó testvérek. Hogy a mi kis hibáinknak, akadályainknak falán keresztültörjön a Szentlélek.
A napokban itt dolgoztak kedves vendégeink, akik a villanyszerelést csinálják, épp a kábeleket forrasztották össze. A forrasztócsapjuknak valami baja lett; a gázpalackból nem tudott kijönni a gáz. Fújták a csapot, forgatták, csak nem jött. És akkor azt mondta az egyikük, hogy nincs-e egy tű? Hoztam nekik egy tűt. S azzal a csapnak a finom nyílásába belenyúltak. Valami kis szenny lehetett, ami eldugaszolta azt a finom kis nyílást. Amikor eltávolították ezt onnan, akkor megindult a gáz, jött a láng és tudtak forrasztani, ment újra a munka.
Lehet, hogy bennünk is ilyen kis akadály van. Egy kis harag, ellenségeskedés, bosszankodás vagy kishitűség akadályozza, hogy Isten öröme, ereje, tüze betöltsön bennünket. Tűnjön el az most, ezen a pünkösdön!
Ne nézzük a rosszat, hogy milyen kis hibáink vannak, milyen akadályok, ez miért ilyen, miért olyan, ne bosszankodjunk, ne csüggedjünk, hanem mint az Úr Jézus mondta: túláradó legyen a mi igaz voltunk, és akkor érződik meg ebből a csöppnyi kis közösségből, hogy mi van mögötte, mögöttünk. Az Isten egész országa van mögöttünk.
Azért könyörgünk most, hogy az egész hát beteljen Isten lelkével és erejével. Amikor a hitünket kifejezzük, belépünk Isten országába, és Isten országának a titkai hívnak meg bennünket. Amen.
Függelék – a szentmise olvasmányai
ApCsel 2,1–11
Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak.
Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek.
Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre.
Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket.
Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, az ég alatt minden népből.
Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek.
Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: „Hát nem mind galileaiak, akik ott beszélnek?
Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?
Mi pártusok, médek, elamiták és Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának,
Frigiának, Pamfiliának, Egyiptomnak és Líbia Cirene körüli részének lakói, a Rómából való zarándokok, zsidók és prozeliták,
krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.”
1Kor 12,3b–7. 12–13
De azt sem mondhatja senki: „Jézus az Úr”, csak a Szentlélek által.
A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz.
A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz.
Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz.
A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele.
A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is.
Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át.
Jn 20,19–23
Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: „Békesség nektek!”
E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.
Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”
Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket!
Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.”
