Szeptember 18., évközi huszonötödik vasárnap (A egyházi év)
Krisztusban kedves testvérek!
Ezt az evangéliumi részt először el kell helyeznünk Máté egész evangéliumában. Ez a 20. fejezet eleje már. A múltkor a 18. fejezetből láttuk, hogy az Úr Jézus tanítványainak közössége az egyház az Isten irgalmában részesülő közösség, ahol a legnagyobb gond a leggyöngébbekre, a legveszélyeztetettebbekre van. Az elveszettekre. Isten irgalmát tovább kell adni egymásnak ebben a közösségben.
Máté megrajzolta az egyház leglényegesebb vonásait, hogy hogyan kell itt élni. Az Úr Jézustól ezeket az irányításokat szedte össze. Most öt fejezeten keresztül, útban Jeruzsálem felé, előjönnek a nehézségek.
Azt is lehetne mondani, mintha pereskedés folyna itt a tanítványok és a választott nép, a farizeusok részéről Istennel szemben. Viszont Isten részéről meg az Úr Jézus már olyan, mint előrevételezett bíró, aki ítél fölöttünk. Isten részéről is súlyos vádbeszédek hangzanak el.
Itt vannak azok a súlyos beszédek az írástudók ellen, hogy: „Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok…” Itt van a tanítványoknak is éles, erős kioktatása, hogy föl kell venni a keresztet, bizony, nincs más út.
Ebben az egészben helyezkedik el ez a példabeszéd is. Eléggé az elején. Közvetlen ezelőtt van az a fejezet, amelyben a dúsgazdag ifjú szomorúan elmegy, mert a törvényt megtartotta ugyan, de mindent elhagyni nem tudott. Pedig Isten országáért mindenkinek mindent el kell hagyni! Úgy léphet csak be.
Közvetlenül ez előtt a rész előtt van Péter fölszólalása. Hát mi? Akik mindent elhagytunk, velünk mi lesz? Mondja neki az Úr Jézus, hogy nektek azért meglesz a külön jutalmatok. Részt vesztek az ítéletben, és itt a földön százannyit nyertek, mint amennyit elhagytatok.
De ez az Úr Jézus válaszának csak az egyik oldala. Most a példabeszédben jön az Úr Jézus válaszának a másik oldala a dúsgazdag ifjú esetére is, meg Péter esetére is. A dúsgazdag ifjú esetére ott van az Úr Jézus válaszának a kulcsa, hogy ha a végén érkezik is majd be, azért akkor is megkapja a jutalmát. Istennél minden lehetséges. Ott volt: „Hát akkor ki üdvözülhet?” A pereskedés, a nehézségek fölvetése megy itt, mondtuk az előbb. Mindenki, még az utolsó pillanatban érkezettek is üdvözülhetnek. De akik az első órában állnak a szőlőbe, azok is csak ingyen kapják azt az egy dénárt. Nem az emberi igazságosság érvényes Isten országában. Így helyezkedik el ez a rész Máté evangéliumában.
Most nekünk az tűnik föl, ha kicsit járunk, magunk körül is körülnézünk – nekem legalábbis az ütötte meg a fülemet, azon akadt meg a szemem –, ami ott az elején áll, hogy: „…kiment, látott másokat is ott ácsorogni tétlenül…” Bizony, akik Isten országán, a szőlőn kívül vannak, akik nem a szőlőben dolgoznak, azok tétlenül ácsorgók. Csakhogy az ember sose tudja, hogy ki dolgozik a szőlőben, és ki nem. Mindenesetre ez igazság. Részünkre is: a szőlőben kell dolgoznunk, nem tétlenül állnunk! Aergosz: erőtlenül, dologtalanul. Ne legyünk dologtalanok! Ez az első, amit ez a példabeszéd nekünk fölvet.
A másik meg talán az, hogy mennyi munka van abban a szőlőben. Menjetek ti is a szőlőbe! Ti is! Mind! Az ember egy kicsit kinyitja a szemét: hát az a szőlő, most már mi tudjuk, hogy mi az a szőlő. Izrael azt hitte, hogy ők a választott szőlő, az Úr szőlője. Itt az Úr Jézus megmutatja: nem, sokkal tágabb az a szőlő. Ott mindenkinek van munkája. Mi meg már azt is tudjuk János evangéliumából, hogy az az Úr Jézus. Az igazi szőlőtő, ahová minden vesszőcskének be kell oltódni, és gyümölcsöt teremni szeretetben. Ahol szeretetben élnek, ott van a szőlő. Ott bent vannak a szőlőben. Még hogy ha látszólag nagyon messze is vannak. Még ha azt gondoljuk, hogy azok csak ott ácsorognak. Éppen egy olyan családnál voltam most a Felvidéken, és kiadják az egyik szobát az oda érkező turistáknak. Igazán, talán ez volt a legnagyobb élményem az egész hét alatt, hogy milyen hősies szeretetben élnek, azok, akik talán a mi életmódunktól messze járni látszanak. A szőlő az Úr Jézus. Aki szeretetben él, Istenben él. A szeretet által Istenben élnek, akkor benne vannak a szőlőben. Mi meg, ha nem élünk szeretetben, akkor nem vagyunk a szőlőben. Még ha a látszat az is, hogy a munkások között vagyunk.
A harmadik meg, talán ami tanulságul fölötlik a példabeszédben, hogy Isten mértéke egészen más, mint a mi emberi mértékeink. Isten mértéke az az irgalmas mérték, amit a múlt vasárnap láttunk. Amiben mindnyájan részesedünk. Amit mindnyájunknak tovább kell adni! Azt az egy nagy dénárt. Mutassátok meg a képet! Kinek a képe az a dénáron? Isten képe van a jutalom dénárján. Azt az egy dénárt az utolsónak jöttek örömmel fogadják, az elsők savanyúan. A jutalom a szerint nagy, ki hogy van fölkészülve rá. Ki hogy veszi? Boldogan, vágyva, mint kimondhatatlan, meg nem érdemelt jutalmat és ajándékot. Úgy kell fogadnunk minden nap Isten ajándékait! Akkor lesz az a jutalom nagyobb mindennél számunkra.
Talán ilyen dolgokat mond ma Isten nekünk ezen az evangéliumon keresztül. Könyörögjünk, hogy a szőlőben az Úr Jézus titokzatos testébe beoltódva az egyházban boldogan dolgozva tudjuk tölteni egész életünket, minden napunkat. Az Úr Jézussal együtt élve munkálkodjunk az Atya dicsőségére, hogy megkaphassuk azt az igen nagy jutalmat!
Függelék – a szentmise olvasmányai
Iz 55,6–9
Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van!
Hagyja el útját a gonosz, és gondolatait a bűnös; térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban.
Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok - mondja az Úr.
Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim - a ti gondolataitoknál.
Fil 1,20c–24.27a
Krisztus, mint mindig, most is megdicsőül testemben, akkor is, ha élek, akkor is, ha meghalok.
Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.
Ha meg tovább kell élnem, az gyümölcsöző munkát jelent. Nem tudom tehát, mit válasszak.
Mind a kettő vonz: Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal egyesüljek, mert ez mindennél jobb volna.
De hogy értetek életben maradjak, arra nagyobb szükség van.
Éljetek hát Krisztus evangéliumához méltóan.
Mt 20,1–16a
„A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe.
Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, kiküldte őket a szőlőbe.
A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piacon.
Megszólította őket: Menjetek ki ti is a szőlőmbe, és majd megadom, ami jár nektek.
Azok ki is mentek. A hatodik és kilencedik órában újra kiment, s ugyanígy tett.
Amikor a tizenegyedik óra tájban is kiment, megint talált ott ácsorgókat. Megkérdezte tőlük: Mit ácsorogtok itt egész nap tétlenül?
Nem fogadott fel minket senki - felelték. Menjetek ki ti is a szőlőmbe - mondta nekik.
Amikor beesteledett, így szólt a szőlősgazda vincellérjéhez: Hívd össze a munkásokat, és add ki bérüket, kezdve az utolsókon az elsőkig.
Jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra tájban álltak munkába, és fejenként egy dénárt kaptak.
Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy ők majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak.
Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen.
Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak - mondták -, s ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.
Barátom - felelte egyiküknek -, nem követek el veled szemben igazságtalanságot. Nem egy dénárban egyeztél meg velem?
Fogd, ami a tied és menj! Én az utolsónak is annyit szánok, mint neked.
Vagy nem tehetem a sajátommal azt, amit akarok? Rossz szemmel nézed, hogy jó vagyok?
Így lesznek az utolsók elsők, az elsők meg utolsók.”
