November 6., évközi harminckettedik vasárnap (A egyházi év) (1978)
Krisztusban kedves Testvérek!
Az egyik barátom mesélte el, hogy van neki egy hétvégi üdülő háza, és egyszer kiment oda. Este ért már ki. Hát be akart volna menni fáradtan, hogy egy-két napot ott tölt, és keresi a kulcsot, nem vitte magával. S fölkiáltott: Hogy lehetek ennyire ostoba?
Más hasonló esetek is vannak, hogy az ember színházba megy, és pont a jegyet nem viszi. Vagy utazni akar, és pont a pénztárcát felejti otthon.
Valami hasonlóról van itt szó, csak sokkal mélyebbre menő dologról, amire mi emberek képesek vagyunk, ezt az Úr Jézus nagyon jól tudja, hogy el tudunk irányulni az életünkben valahogy másfelé, mint kellene. S az Úr Jézus ebben a példabeszédben még idejében figyelmeztet bennünket. Mert milyen jó az, ugye, mikor az ember megy valahova, és valaki megkérdezi, hogy nem felejtetted el a kulcsot? a pénztárca nálad van? Mint azt szokták a gondos feleségek tenni otthon.
A tíz szüzet nézzük meg mostan egy kicsit jobban, hogy is nézett ki ez az ő meghívásuk, mert ebbe rejtette el az Úr Jézus a maga figyelmeztetését.
Azt a tíz szüzet a vőlegény személyesen kérte meg a lakodalomhoz. Díszkíséretnek hívta meg őket, leginkább ismerősöket választott. Gondolunk arra, hogy tudjuk mi nagyon jól, hogy miről van itt szó: minket is az Úr Jézus meghívott. „Öröktől fogva kiválasztottalak téged. Mielőtt az anyád méhében fogantál, én már ismertelek”: erről van szó.
Vagy arról van szó, hogy a Mennyei Atya minket öröktől a fiának teremtett, a fiának gondolt el, hogy hozzá tartozzunk örökre. S a Szentlélek azon dolgozik, hogy mi egészen hozzá igazodjunk a Fiúhoz, méltó kíséret legyünk.
És a balga szüzeknél miről van szó? Arról, hogy ezt az egyet, amire hívva voltak, ami tulajdonképpen az egész életnek a fölkészülése, azt veszélyeztették. Nemcsak hogy díszkíséret nem lesznek a vőlegény mellett, ha nem ég a lámpa, nincs olaj, hanem szégyenére lesznek. Az egész násznép megütközik. Hát mi az, ilyeneket hívott? Ilyeneket választott maga mellé? Erről van szó.
Az Úr Jézus becsületéről van szó az egész emberiség, az egész világ előtt: azok, akiket választott – mert itt nem akárkiről beszél az evangélium, hanem külön a választottakról, az övéiről –, nehogy kilógjanak a világmindenségből, ne illeszkedjenek oda be a vőlegény mellé, az örök ünnepre, amit Isten készít a Fiának. Tehát nagyon súlyos dologról van szó.
Most mindnyájunkat érdekelne az, hogy mit jelent az olaj. Hát biztos, valami nehezen megfogható az életünkben. Olyasmiről van szó, mint a múltkor a menyegzős ruha volt. Valami, ami nélkül Isten színe elé nem kerülhetünk.
Nem a Mennyei Atya jön az ítéletkor az emberiség elé. A Fiú jön, mint vőlegény. Ez a világmindenség rendje, hogy az Atyához mi csak a Fiú által juthatunk.
Most arról van szó, arról a nélkülözhetetlen valamiről, hogy mi, emberek, a Fiúhoz hozzáigazodjunk. Ne csak külsőleg: egy-egy kis vallásos gyakorlat, egy kis ima… benne legyen az életünkben az is, hogy valami vallásossággal egy kicsit megszépítsük a dolgunkat, s aztán különben, hát azért csak mással vagyunk elfoglalva, ki-ki a maga dolgával, a napi teendőmmel, vagy azzal a szórakozással, ami leköt engem.
Arról van szó, hogy egész bensőleg fölkészüljünk, hogy az Úr Jézust megismerjük, és Ő majd megismerjen bennünket. Az Úr Jézushoz való kapcsolatunkról van szó.
Hogy ez a kapcsolat ez olyan legyen, amilyent az Úr Jézus akar.
Máshol is előfordul hasonló dolog az evangéliumban többször. Az első nagy beszéde végén is, mikor a hegyi beszédet befejezi, ott is, hogy az okos ember, meg az ostoba ember, aki a házát megalapozta, nem alapozta meg a házát. Az egyik megtette, amit mondott az Úr Jézus, a másik meg nem tette meg.
Ugyanarról van itt szó. Az a valami, amit magunkkal kell vinnünk a lámpásba, az az evangélium életté váltása.
Az első nagy beszédben arról beszél az Úr Jézus, hogy mi tartozik az igaz voltunkhoz. Most ez az ötödik nagy beszéd, amibe tartozik ez a tíz szűzről szóló példabeszéd. Utána már a jeruzsálemi bevonulás jön és az Úr Jézus szenvedése.
Tehát az utolsó ítéletről, az egész történelem lezárásáról beszél itt az Úr Jézus, és a tíz szűzben, az okos és a balga szüzekben még egyszer fölveti azt, hogy az egész élethez, az egész világmindenséghez, az Ő érkezéséhez, az örökkévalósághoz köll fölkészülni.
Mi emberek el tudunk aludni, el tudunk tájékozódni, olyan rutinkeresztények, rutinszerzetesek tudunk lenni. Képesek vagyunk arra, hogy minden nap mondjuk az imáinkat, az imaszándékot, a Szentlélek segítségül hívását és így tovább, és már egy fél óra múlva elfelejtjük az egészet. Már képesek vagyunk annyira eltájolódni, nemcsak egy-egy nap, hanem lassan-lassan más irányt vesz az életünk.
Lassan a vőlegény helyett egészen magunk felé fordulunk. El tudjuk felejteni azt, hogy mi teljesen Isten dicsőségére, Isten tiszteletére, szolgálatára vagyunk teremtve, az Ő kedvét kell keresnünk, és nem a magunkét. Annyira tele tudunk lenni magunkkal, annyira meg tudjuk követelni a környezetünkön is, hogy velünk törődjenek, minket tartsanak nagyra, hogy nekünk sikerüljön az a megszokott szórakozás.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Bölcs 6,12–16
A bölcsesség ragyogó és hervadhatatlan, könnyen felismerik, akik szeretik, és megtalálják, akik keresik.
Már előre megmutatkozik azoknak, akik vágyódnak rá.
Aki korán reggel keresni kezdi, nem kell fáradnia, mert ajtajánál ülve találja.
Róla elmélkedni tökéletes okosság, és aki érte virraszt, hamar megszabadul a gondtól.
Hisz maga megy, s megkeresi azokat, akik méltók rá, barátságosan megjelenik nekik az utakon, és minden szándékukban találkozik velük.
1Tessz 4,12–17
Akkor a kívülállókból tiszteletet vált ki életetek, és nem szorultok rá senkire.
Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, testvérek, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reményük.
Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el.
Az Úr tanítása alapján ugyanis ezt mondjuk nektek: Mi élők, akik az Úr eljöveteléig megmaradunk, nem előzzük meg az elhunytakat.
A parancsszóra, a főangyal szólítására, Isten harsonájának zengésére az Úr maga száll le a mennyből. Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik életben maradtunk.
A felhőkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk.
Mt 25, 1–13
A mennyek országa hasonlít a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és a vőlegény elé mentek.
Öt balga volt közülük, öt pedig okos.
A balgák lámpásukat ugyan elvitték, de olajat nem vittek bele.
Az okosak lámpásukkal együtt olajat is vittek korsójukban.
A vőlegény késett, így valamennyien elálmosodtak és elaludtak.
Éjfélkor kiáltás hallatszott: Itt a vőlegény, menjetek ki elébe! –
Erre a szüzek mind fölkeltek, és rendbe hozták lámpásukat.
A balgák kérték az okosakat: Adjatok egy kis olajat! Lámpásunk kialvóban van. –
Nem adunk – felelték az okosak –, mert akkor nem lesz elég se nekünk, se nektek. Menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.
Míg odavoltak vásárolni, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bevonultak vele a menyegzőre. Ezzel az ajtó bezárult.
Később megérkezett a többi szűz is. Beszóltak: Uram, Uram, nyiss ki nekünk!
De ő így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek benneteket.
Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.
