December 26., Szent István vértanú ünnepe (B egyházi év)
Krisztusban kedves testvérek!
Tegnap a legdrágább földi születésnapnak örvendeztünk, mert aki született, az végtelenül meggazdagította az embervilágot, az egész teremtést. Értelmet ad az egész életünknek. Ma is egy születésnapot ünneplünk, ahogyan a könyörgésben hallottuk, egy égi születésnapot. Valaki elsőnek, innen, a tegnap született Megváltó munkájának első gyümölcseként átszületett teljesen az örök, isteni életbe.
De milyen áron? Ha ezt nézzük karácsony másnapján, könnyen megdöbbenünk és bizony különös, hogy mindjárt a tegnapi szép nap után változik az ünnepnek a színe a vér színére, pirosra. Az ember azt érzi, hogy valami összefüggés van a tegnapi ártatlan kisded születésnapja és a mai zűrzavaros, kövek hajigálásával, fogcsikorgatással, ordítozással végbemenő születésnap között, a vértanúság között. Erre próbálunk választ kapni Isten Igéjéből, annak kifejtéséből. Mi itt az összefüggés a két születésnap között?
Érezzük, hogy itt is a születés körül van valami válasz, ott rejlik a válasz abban a titokzatos dologban, amit születésnek mondunk. Úgy látszik, hogy a születéshez magához tartoznak hozzá ezek a jelenségek – majd mindjárt meglátjuk közelebbről.
Mit jelent születni? A születés az nem kezdete a létünknek. A születéssel egy időszak záródik le az ember létében. És egy új kezdődik. A születés előtt is egy mozgalmas időszak van, a fejlődésünk során, amit az Isten végtelen bölcsessége elgondolt és beállított és megvalósított, meg a születés után is még több időszak következik a mi fejlődésünkben. És azokhoz az időszakokhoz is tartoznak fájdalmas, keserves dolgok.
Mi tegnap az Úr Jézus születésében az örvendetes dolgokat emeltük ki. De ott is ott van az, hogy „kiüresítette önmagát, szolga alakját vette föl, és engedelmes volt mindhalálig”, ott is ott van a Betlehem szegénysége, a külső körülmények keserves oldala…
Mi azt el se tudjuk gondolni, mit jelent Istennek emberré születni abból a fokozatból, az isteni élet fokozatából, átlépni ebbe a fokozatba. Úgy látszik, hogy az visszalépés, visszaszűkülés.
Mit jelent születni? Hogyha egy magzat csak arra rendeződne be, hogy ott maradjon abban a kényelmes, védett, minden szükségletről gondoskodó kis világban, akkor életképtelen lenne. A születés előtt hallatlan mozgalmas tevékenység időszaka húzódik meg. Fölkészülés arra, hogy abba a másik szakaszba, az életnek abba a másik szakaszába, a nagy világba való belépésre meglegyen minden.
Legyen szem – a szem kibontakozása hallatlan gyorsasággal történik meg a születés előtt még –, hogy majd el tudjon az ember igazodni abban a bántó fényben, amibe belecsöppen a születéssel. Kialakul a hallás, hogy majd a hangok között abból a szép, boldog, ritmikus mozgásokkal, finom hangzásokkal tele világba belépjen az ember, hogy halljon, a hangok, rezgések, sokféleségében eligazodjon. Kialakul a szaglás, a tapintás, kezünk, lábunk fejlődik, hogy majd mozogni is tudjunk, cselekvőleg tudjunk abba a világba bekapcsolódni. Ez történik a születés előtt.
És akkor a születés tulajdonképpen egy igen keserves, fájdalmas, szinte erőszakos valami. Amelyben az ember elhagy egy kényelmes állapotot, belép egy veszedelmekkel teli és minden ismeretlen, sokszor ismeretlen, támadásoknak kitett korszakba, időszakba. És ahogy elkezdek hozzánőni, a születés után még van egy nagyon nagy gondra, védettségre, szeretetre szoruló időszak, amely még egy további fölnövést jelent arra az állapotra, amely a fejlődésünkben következik.
Most visszatérve az Úr Jézus születésére: Ő valóban ide hozott egy hallatlan gazdagságot, elhozta az istengyermeki életet. Isten országát hozta be ide. De ez a világ ez olyan, mint egy másik anyaglét, ez nem a végleges állapotunk. Itt megint csak egy hallatlan tevékenység folyik: a mi fölkészítésünk a következő, majd végleges állapotra, egy másik újjászületésre. (Az Úr Jézus a halált is újjászületésnek nevezte.) Ő behozta ide az életet.
És akik Tőle ezt átveszik, akik Vele szoros érintkezésben vannak, azok hasonlítanak ahhoz a helyzethez, mint mikor például valaki be akar menni a tenger mélyébe, egy másik közegbe. Akkor búvárruhát vesz. Ne gondoljuk, hogy a búvár nem szorong, nem fél, mikor beöltözik abba a búvárruhába és bemegy a tengermélybe! Ott egy kis vigyázatlanság elég, hogy belepusztuljon abba a másik közegbe. Aki űrruhát vesz, az űrbe megy ki, az megint csak ne gondoljuk, hogy nem szorong és nem fél, mert ott nem tud másképpen érvényesülni, mozogni, létezni. Ha a régi berendezkedése, a puszta emberi természete alapján lépne oda be, egy pillanat alatt belepusztulna.
Mikor az Úr Jézus ide beszületik az embervilágba, hozza a maga „isteni búvárruháját”, isteni életét, mindazt a fölszerelést, amellyel az ember majd Isten világában tud mozogni, látni, hallani, szólni, szeretni, örvendeni, boldognak lenni. Hozza ezt az életet és belénk oltja: ez a keresztség, az újjászületés egy csírája az isteni életre, amiből kibontakozhat a látás, a hallás, a tapintás, a boldogság képessége. Az új szín.
Akkor az Úr Jézus egy forradalmat csinál itt az embervilágban. Akkor el kell kezdődnie egy küzdelmes szakasznak, fölnövési szakasznak, mint az anyaméhben a megtermékenyülés pillanatától elindul a fejlődés, a fölkészülés a fölnőtt korba, a világba lépésre.
Az Úr Jézus, ahogy belépett és meghozta ide nekünk az újjászületés titkát, akkor azzal az Anyaszentegyházban történik ez az Anya, Édesanyánk méhében. (Az Anyaszentegyházat is anyaméhhez hasonlítják a szentatyák.)
És itt egy óriási föladat áll minden újjászületett ember előtt. Ha nem nő föl, ha csak az anyaméhre rendezkedik be, akkor még elvetélt lehet. Ha kényelmesen ráhagyatkozik: majd lesz valahogy… Neki köll fölnőni, neki köll alkalmasnak lenni arra, hogy Isten előtt megjelenhessen. Majd megítél bennünket az Úr Jézus, hogy alkalmasok leszünk-e, vagyunk-e rá.
Hát ez történik most. És mikor aztán fölnövekszünk ebben a nagy emberkáosznak látszó forgatagban, felnövünk az Anyaszentegyház erőivel, vezetékeivel, erein át kapott vérrel, táplálékkal és Eucharisztiával, isteni eledellel, akkor szintén egy erőszakosnak látszó valami történik meg.
Az újjászületés nem valami finom, könnyű, kényelmes dolog. Mert ezt mind le kell hagyni, ezt mind föl kell áldozni. Áldozat nélkül újjászületés nincs! Ezt mondja Szent István vértanúnak az ünnepe. Erre figyelmeztetett bennünket mindenféleképpen az Úr Jézus még az életében is. Milyen nehéz volt az apostolokat hozzászoktatni ehhöz a szemlélethez! Pedig ez megkerülhetetlenül így van.
Van csöndes vértanúság és hosszú: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és úgy kövessen minden nap, és úgy kövessen engem, mert különben nem méltó hozzám!” Föl köll ölteni azt a csodálatos búvárruhát. Azért csak az mehet föl az égbe, aki onnan lejött. Ha nem zárkózom szorosan az én Uram, Jézusom életéhöz, nem kapcsolódom hittel, reménnyel, szeretettel Hozzá és mindazokhoz, akiket Ő oda vinni akar, akkor abba bele lehet pusztulni.
Össze kell szedni minden erőnket. Nem valami könnyű dolog az az újjászületés. Az a másik, de az első se. Születéseken át, keserves, nehéz születéseken át juthatunk csak Istenhez. De mindegyik következő világban mérhetetlen meggazdagodást látunk.
Az anyaméhhöz viszonyítva ez a világ ez egy kitágulás, egy hallatlan nagy gazdagodás, de még nagyobb gazdagodás lesz az ebből a világból Isten világába, Isten országába belépés.
Erre bátorít föl bennünket ez a hős, ez a krisztusi életben teljesen kifejlődött István testvérünk: „Gyertek! Ne restelljétek a fáradtságot! Ne legyetek gyávák, pipogyák, lusták a fejlődésben! Használjátok ki az Anyaszentegyházban szépen, az Isten bölcsessége szerint a javatokra beállított erőket, táplálékot, alkalmakat, az erényekben, hitben, reményben, szeretetben kibontakozásra, mert csak akkor léphettek át oda.”
Istenhez föl kell nőni.
Függelék – a szentmise olvasmányai
ApCsel 6,8–10; 7,54–59
István kegyelemmel és erővel eltelve nagy csodákat és jeleket művelt a nép körében.
Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és ázsiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak,
és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak ellenállni.
Amikor ezt hallották, haragra gyulladtak, és fogukat vicsorgatták ellene.
Ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján.
Felkiáltott: „Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján.”
Erre ordítozni kezdtek, befogták fülüket, s egy akarattal rárontottak,
kivonszolták a városból és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruhájukat.
Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”
Mt 10,17–22
Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroztatnak benneteket!
Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tegyetek előttük és a pogányok előtt tanúságot.
Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek.
Mert hisz nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól belőletek.
Halálra adja majd a testvér a testvért, az apa a gyermekét, a gyermekek meg szüleik ellen támadnak és vesztüket okozzák.
Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül.
