Január 8., Vízkereszt ünnepe (B egyházi év)
Krisztusban kedves Testvérek!
Tapasztaljuk lépten-nyomon: hiába élünk együtt emberekkel éveken át, ha nem történik valami köztünk, amiből jobban megismerjük, megszeretjük, ha nem látunk valami jelet Tőle, az értékét, jóakaratát mutató jelet, és nem indul felőle, vagy felőlünk valami lépés, valami vonzás, akkor, nem közeledünk egymáshoz, nem találunk egymásra. Átéljük, hogyha vonzás helyett taszítás indul ki valakiből.
A Megváltó Úrral is, a mi Üdvözítőnkkel is valahogy így vagyunk. Hiába volna itt az Örök Ige emberré testesülve az időben, hogy ragadjon minket az örök élet felé, megtöltsön életével, ha nem indulna ki Tőle valami vonzás, és az el nem érne bennünket, s azt be nem fogadnánk értelmesen, kézzel foghatóan, reálisan és el nem indulnánk feléje, egy határozott úton-módon, és meg nem érkeznénk Hozzá egészen addig, míg odaborulunk eléje, míg nem megy át a keresésünk imádásba; egészen addig, ameddig nem jutunk el oda, hogy karunkra vehetjük, magunkhoz szoríthatjuk, megcsókolhatjuk, szeretetben egyesülhetünk Vele.
Ma, vízkereszt ünnepén éppen ezt ragadja ki az Anyaszentegyház az Úr Jézus érkezéséből: nemcsak eljött, hanem gondoskodik arról is, hogy ránk isteni erejével hatást gyakoroljon, megközelítsen bennünket százféleképpen, hívjon, vonzzon, ne csak valamennyire, hanem egészen magához.
Ő a Szűzanyát is erre használja föl. Erre a vonzásra. A Szűzanya sokak számára a legvonzóbb az Úr Jézus mellett. Rajta keresztül ismerjük meg igazán a mi Megváltó Istenünket. Azért választotta ezt az utat a megjelenésére, a megváltásra: Máriát.
Ezt jelenti az epifánia: átragyogás, egészen a megmutatkozásig.
Áldott a mi üdvözítőnk, hogy ezt az utat választotta!
Azon a végtelen távolságon, ami elválasztja Istent az embertől, át tud ragyogni. Azon a vad sötétségen, amit az emberi bűnök bozótja jelent és csinál, át tud ragyogni. Azon a kavargáson, amit a történelem produkál napjainkban is, át tud ragyogni, és vonzani tud.
Bár a szentírási szövegekben az domborodik ki ma, hogy özönlenek hozzá, minden akadályon át jönnek Feléje, a kinyilatkoztatás szálat az üldöző is megkapja, azért az egész ünnep alapjában az rejlik, hogy a mi kimondhatatlanul drága Üdvözítőnk, Megváltónk Édesanyjával együtt, a maga teljes szegénységében, igénytelenségében mégis kimondhatatlanul vonzó jelenség. Végtelen vonzó erőt rejt magában.
Nem az emberek módján, ahogy próbálnak az emberek kifejteni vonzást, hogy fölöltözködnek valami vonzó szép ruhába, ahogy a földi királyok próbáltak tündökölni gazdagsággal, a tett vonzó erejével, a hatalommal. Ebből itt nincs semmi!
Az Úr Jézus vonzó ereje egészen más. A szegénységbe öltözik, istállóba. Ott nincsen parfüm. És teljes tehetetlenséget mutat. A csecsemő tehetetlenségét. És ezt látjuk az Anyaszentegyházon keresztül is. Bár az Anyaszentegyház megpróbált az idők során hatalomban is tündökölni: akkor veszítette el a legtöbbek szívét. Majdnem belepusztult. A középkorban abba, hogy földi hatalomba öltözködött. Csak, mikor Szent Ferenc elment és megfordította ezt az irányt, akkor indult el aztán az a vonzás, amit Szent Erzsébet is átvesz.
Minket se tévesszen meg a világ! Nehogy öntudatlanul is mással akarjunk vonzani! Öltözködjünk a mi Urunk szegénységébe, azzal vonzunk a legtöbbet.
Most szinte nevetségesnek tűnik föl: emlékszem egy esetre, amikor valamelyik főpapunk ragyogó, arany pásztorbottal, meg tündöklő drágaköves mitrával megjelent ragyogva a mai fiatalok között és megütköztek. Nem értik ezt a nyelvet ma már. De a szegény, egyszerű emberség nyelvét megértik.
Még tovább megy a mi Üdvözítőnk vonzó ereje. Ő maga mondta: „ha majd fölmagasztalnak (a keresztre), akkor vonzok mindent magamhoz.” Itt a rejtelmes vonzó ereje az Egyháznak is. „Sanguis martyrum cremen christianorum est!” „A vértanúk vére keresztényeket termő magvetés.”
A mi életünk is akkor vonzó, ha áldozat van mögötte. Különben minden igyekezet hiába. Szép szavak, tervek: nem vonz. Viszont éppen a kereszten átragyog Isten szeretetének végtelen vonzóereje. Édesanyja is azáltal lett olyan vonzó, hogy a kereszt alatt is ott állt, és ott is vállalta az anyaságot.
Végül fordítsuk most a figyelmünket egy kicsit arra az útra, arra a módra is, ahogyan az Üdvözítő hatása elér bennünket. Gondoljunk az életünkre, amelyben bizonyos változatokkal végbement, amit a három napkeleti bölcsről olvasunk! Elért bennünket – hála Istennek – az Üdvözítő hatása, vonzása. Hittünk. Milyen úton-módon érkezett el a hit hozzánk? Remélünk Benne, szeretjük Őt, elindultunk Feléje, odakötöttük magunkat erre az útra, a szegénység, tisztaság engedelmesség útjára. És köszönjük meg, hogy ezt a csillagot elküldte hozzánk is! Vonzott.
Ellentétnek van ott Heródes viselkedése. Hiába mondták meg Neki világosan a főpapok és tudósok, hogy itt isteni dolgokról van szó, Isten küldöttje érkezik, az évezredek óta megjövendölt Megváltó. Képes lett volna vakon elpusztítani, áthúzni Isten útját. De Isten hatalma és a mosolya, a humora is éppen abban mutatkozik ugye ma, az ünnep titkában, hogy ezt a vak, sötét embert is fölhasználja. Éppen Ő ad útbaigazítást a Jézust kereső bölcseknek.
Azért ne féljünk semmiféle fölfordulástól vagy földi hatalmastól. Tanúskodnak sokan, akik éppen ezekben az időkben a zsarnokok kezébe vagy börtönébe kerültek, hogy az a börtön is segítette Őket közelebb az Úr Jézushoz.
A mi kis Megváltónk mindenható, mindentudó: örök élet van nála. Őbenne élet van és volt és lesz. És itt van már a Megváltónk. Megtalálható. Konkrét útjai vannak. És mindenkit hív. Az egész emberiséget. Egyetemes. Nincs más Megváltó, csak Ő. Azért ezen az ünnepen bátorodjunk nagyon föl!
A segítő eszközök közül mindent, de mindent bevett Isten. Álljunk be mi is, hogy ne csak magunk menjünk Hozzá, hanem minden erőnkkel vonzzunk, segítsünk másokat is, ismeretlenül, imánkkal. Tudjuk, hogy az imának is megvan az az ereje, mint a csillagnak! Ezt is tudtunkra hozta az Úr Jézus.
Tetteinkkel, munkánkkal, viselkedésünkkel vonzhatunk. Főleg, ha valóban föláldozzuk magunkat a hivatásunk értelmében, akkor rejtve is hallatlan nagy vonzó erőt gyakorolhatunk. Keressünk embereket!
Mit vigyünk tehát magunkkal ennek a vízkeresztnek gazdagságából? Legyen előttünk életünk nehézségei között mindig az Úr Jézus kimondhatatlan vonzóereje! Rajta keresztül maga a mennyei Atya vonz. Magával akar ragadni Krisztus!
Függelék – a szentmise olvasmányai
Iz 60,1–6
Kelj föl, ragyogj föl, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted!
Mert még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad.
Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez.
Hordozd körül tekintetedet és lásd: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, s a lányaidat ölükben hozzák.
Ennek láttára földerülsz, szíved dobog az örömtől és kitágul. Mert feléd áramlik a tengerek gazdagsága, és ide özönlik a nemzetek kincse.
Tevék áradata borít majd el, Midián és Efa dromedárjai. Mind Sábából jönnek; aranyat és tömjént hoznak és az Úr dicsőségét zengik.
Ef 3,2–3a.5–6
Bizonyára hallottatok Isten kegyelmi adományáról, amelyben a ti javatokra részesültem.
Kinyilatkoztatásból ismertem meg a titkot,
amelyről korábban nem tudtak az emberek úgy, ahogy most a Lélek a szent apostoloknak és prófétáknak kinyilatkoztatta.
Eszerint Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és részesei az ígéretnek, az evangélium révén.
Mt 2,1–12
Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe
és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.”
Ennek hallatára Heródes király megriadt, s vele egész Jeruzsálem.
Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie.
„Júda Betlehemében – válaszolták –, mert így jövendölt a próféta:
Te, Betlehem, Júda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Júda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz.”
Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét.
Aztán elküldte őket Betlehembe: „Menjetek – mondta –, s szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.”
Azok meghallgatták a királyt és útra keltek. S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt.
A csillagot megpillantva nagyon megörültek.
Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.
Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.
