Április 29., húsvét negyedik vasárnapja (B egyházi év)

Krisztusban kedves testvéreim!

A jó pásztor csak az egyik név és kép, amelyet az Úr Jézus használ magára. De azt a kapcsolatot, amit Ő velünk hordoz, él, olyan gazdagnak éli meg, hogy egy kép nem fejezheti ki.

Azért mondta magát útnak is. Ennek a tartalma, hogy Ő az egyetlen út a teremtés és a teremtetlen isteni ország, isteni világ között.

Ajtónak is nevezte magát. Vagyis az emberhez egyes egyedül csak úgy lehet igazán közeledni, ahogy Ő közeledik, azzal a szeretettel és szolgálattal.

Aztán azt mondta: „Jól mondjátok, én úr és mester vagyok.” Urunk is meg mesterünk is, mert megszerzett, megvett minket. Hozzá tartozunk, övéi vagyunk.

Ő az egyetlen oktatónk is az igazi életre. Sőt, azt mondja: „Én vagyok az élet.” És mint élet azt mondja: „Én vagyok az igazi szőlőtő.” A jeruzsálemi templom elején egy hatalmas arany szőlőtő volt ábrázolva.

De aztán még tovább megy: „Én vagyok az élő kenyér, az igazi manna.” Aztán: Nagyobb van itt Salamonnál, Jónásnál, az igazi Mózesünk.

Vőlegénynek is mondta magát. Papnak kifejezetten nem mondta magát, de bennfoglaltan papnak is mondta magát, amikor azt mondta: „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy Ő szolgáljon és életét adja. Ez a szó a görögben papi áldozatot jelent.

Kimeríthetetlen így azoknak a képeknek a gazdagsága, amikkel ábrázolta magát. Ezek közül kiemelkedik a jó pásztor. Egészen hasonló ez a király elnevezéshez. Mert az ő korában a görög világban a fejedelmek, a királyok neve a pásztor volt.

A király is kész kell hogy legyen az életét is odaadni a népéért a csatában. Meg a király életének is az a tartalma, hogy a népének a jólétével törődjön.

Mégis: az egyház életében ez a jó pásztor kép egészen kiváltságos helyet kapott. És ez a vasárnap ennek van szentelve, mert ebben a képben egyrészt kifejezésre jut az az óriási különbség is, ami Jézus és köztünk van. Mert a pásztor teljes létsíkkal emelkedik a bárányok fölé. Tehát a jó pásztor ezt fejezi ki: fölöttünk van egy világgal. Mert Istenünk is. Örök életünk, örök üdvösségünk.

De ugyanakkor, amikor a jó pásztor ezt a fölöttünk állást fejezi ki, benne van a teljes gondunknak a vállalása. Mert a pásztoré a gond, a nyájjal kapcsolatos minden probléma. Legelőt kell szerezni számukra, aklot kell építeni, ahol biztonságban vannak, a pásztor figyelme éjjel-nappal a bárányokon kell hogy legyen.

Mert az állatok között talán a bárány a leggyámoltalanabbak egyike. Kifejezésre jut bizony ebben a képben a mi gyöngeségünk is. Elképesztően fegyelmezetlenek és gyöngék vagyunk mi, emberek. Egykettőre ott hagyjuk a jó legelőt, beletévedünk valami ostobaságba. Figyelmetlenek vagyunk, mindig ott kell lenni annak a juhászkutyának, terelni az ügyetlen bárányt.

Mi emberek minden tekintetben segítségre szorulók vagyunk. Tessék végignézni a mai emberiségen, hogy hányfelé szakadozik és megy. Micsoda veszedelmes területekre tud tévedni az ember! És mi mindent megeszik, mi mindent legel! És hogy meg lehet téveszteni ezt az emberiséget! Micsoda farkasok dúlnak az emberi nyáj ellen!
Nem részletezem. A jó pásztor az egyetlen, aki minket ismer, és látva ezt a mi tépettségünket, kiszolgáltatottságunkat a bűn miatt, kész az életét is odaadni, mert megszán minket. Szánom a sereget, olyanok, mint a pásztor nélküli nyáj.

Ez a pásztorság, vagyis a nyáj gondjának a magunkra vétele: külön kegyelem az egyházban. Külön karizma, ahogy most mondják. Óriási ajándék, ha már egy fiatal szívében is éledezik az a törődés, az a gond másokkal, akiknek az élete olyan, hogy nem fér bele a körültekintés. Meg vannak kötve. Nem tudnak törődni még magukkal se, a saját lelki ügyeikkel sem, a saját hitükkel sem.

Tehát én magamra veszem ezt: adom nekik a legelőt, az ételt, a jó füvet. A fű az életet rejti. Itatóhoz viszem őket. Inni adok nekik. Védem őket a tévedésektől, a hamis prófétáktól, a farkasoktól. A báránybőrbe bújtaktól. Nagyon nagy kegyelem.
A mai vasárnap a hivatások vasárnapja. Ezért a drága ajándékért könyörögjünk, hogy legyenek valóban mindig és minél többen, mert sok kellene. Hiszen ha végignézünk a falvainkon, már egy egész sereg falu van lelkipásztor nélkül. Mert az ágyazat, a talaj, ahonnan az önzetlen, mások gondját vállalni kész fiatalok kikerülnének, ez a talaj romlik már meg: a család.

A családban a világiak is hordozhatják a jó pásztor küldetését. Egy édesapa, egy édesanya valóban ilyen gondviselő, jó pásztora lehet a családnak. Megoszthatja ezt a drága küldetést, átveheti az Úr Jézustól ezt a jó pásztori szívet. És valóban: az igazi édesanyák, édesapák át is veszik. Fáj a szívük a családhoz tartozó családtagok minden baján, problémáján, vakságán, tévedésén, mikor mennek vakon azok a kis tapasztalatlan családtagok. Fiatalon, talán vakon, bele egy rossz házasságba, vagy egy hamis környezetbe vagy közösségbe.

Kérjük tehát ezt a jó pásztori ajándékot az anyaszentegyháznak. Hogy a már pásztori küldetést vállalt papjaink is, meg szerzeteseink is ráébredjenek, hogy ezt kapták Istentől, a többiek gondját. Tehát, hogy a meglévő pásztorok, akiket már Magyarországon pappá szenteltek, ne másfelé csatangoljanak, vagy más szenvedélyekbe gabalyodjanak bele. Nekik kellene a nyájra gondot viselni, de olykor ők lesznek olyanok, akikre másoknak kell gondot viselni: „Jaj, hova tévedt ez a lelkipásztor!”

Tehát számukra könyörögjünk a jó pásztori kegyelemért. Aztán a hivatásokért könyörögjünk, a missziós világban ébredező sok-sok hivatásért. És minden keresztény számára, minden olyan keresztény számára, akire a vezetés hárul, könyörögjünk jó pásztori szívért. Ez a mai vasárnap értelme, hogy az Úr Jézus közelében bennünk is, mindnyájunkban fölébredjen ez a drága kegyelem, ez a pásztori szív.

Függelék – a szentmise olvasmányai

ApCsel 4,8–12
Péter a Szentlélektől eltelve így válaszolt: „Népünk elöljárói és ti vének!
Ha azért vallattok ma minket, amiért egy nyomorékkal jót tettünk, hogy vajon hogyan is gyógyult meg,
hát tudjátok meg mindannyian, ti és Izrael egész népe, hogy annak a názáreti Jézus Krisztusnak a nevében, akit ti keresztre feszítettetek, és akit az Isten feltámasztott a halálból. Az ő nevében áll itt előttetek egészségesen.
Ő az a kő, amelyet ti, az építők elvetettetek, mégis szegletkővé lett.
Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.”

1Jn 3,1–2
Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri.
Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van.

Jn 10,11–18
Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért.
A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem sajátjai, otthagyja a juhokat és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket.
A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal.
Én vagyok a jó pásztor, ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem,
mint ahogy az Atya ismer engem és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért.
De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra, s egy nyáj lesz és egy pásztor.
Azért szeret az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd újra visszavegyem.
Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam az Atyától.”