Október 14., évközi huszonnyolcadik vasárnap, helyettesítő szöveg (B egyházi év) (1987)
(Erre a vasárnapra nincs az archívumban prédikáció.
Helyette egy 1987-ben, Anthony de Mello könyve alapján tartott,
Ábrahámról szóló lelkigyakorlat tizedik részletét közöljük.
További részek: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 11.)
8.3. Most nézzük meg azt, hogyan győzi le az Úr Jézus a kísértéseket, hogyan reagál a kísértésekre. Nem spekulál, nem bocsátkozik eszmefuttatásokba vagy vitákba. Nem akar okoskodással, teológiai eszmefuttatással belemenni egy kérdezz-felelek játékba. Nem spekulációval, nem elméletileg felel, hanem gyakorlatilag. Nem azt választja, amit a kísértő kínál neki. Megmarad Ő ott a pusztában is éhesnek, megmarad az ő általa meglátott és az Izajás prófétánál olyan élesen megrajzolt út mellett, és nem kell neki az a hatalom, amelyet a sátán kínál. Hiszen az tiszta illúzió, hazugság: a sátán abból indul ki, hogy övé a hatalom. Nem az övé.
A kereszten is, a Getszemáni-kertben is azt mondja Jézus: ne az én akaratom legyen, hanem a Tied. És inkább elszenvedi a testére zúduló szomorúságot, gyötrelmet, vérverítékezést. Ne az én akaratom legyen, hanem a Tied. Túllépek az emberségemen. Nem szállok le, elvállalom a kereszthalált.
Mögötte az is ott van: legyen meg a Te akaratod. Isten így próbálja ki az embert. Ez az igazi próba. Az ember a próbát úgy állja meg, hogy vállalja mindazt, amit Isten rátett. Nem bújunk ki semmiféle ideológia vagy spekuláció címén, hanem fölvesszük a keresztet, követjük Őt, és az Isten útján járunk.
8.4. Vajon milyen istenkép rejlik az Úr Jézus magatartása mögött? Az Atyával szemben ő milyen? Az embert végtelenül fölülmúló istenkép, aki azé az Istené, aki mindent meghalad, minden emberi okoskodást, akié vagyok, akiben föltétlen bízom, még ha megöl is – ahogy mondja Jób: Ha megölsz is, hiszek Benned, bízom Benned.
Mert az Úr Jézusnak egyúttal az a szíve vágya, hogy meg is mutassa ezt az Istent. És Istent Ő ezzel a végső odaadásával mutatja meg igaznak. Mert Isten olyan, hogy a végsőkig szeret. És a végsőkig szerető Istent csak úgy lehet megmutatni, hogy én is a végsőkig kitartok. Az Isten végsőkig menő szeretetére ez az igazi vágy. Az igazi Istent és az igazi embert mutatja meg az Úr Jézus egyszerre, mert Ő Istenember.
Az Úr Jézus ezt az utat választja: engedelmes lett mindhalálig, a keresztről nem száll le, megbocsát a latornak is, fölajánlja neki az irgalmát, szeretetét. Ez az igazi. Ezen keresztül mutatkozik meg az igazi Isten. Az ember számára teljességében fölfoghatatlan, számomra mégis elegendő, hogy amennyit az Úr Jézus mutat, annyit fölfogok Istenből.
8.5. Arról elmélkedünk, hogy az Úr Jézus hogyan győzi le a világot, hogyan győzi le a kísértéseket, a diabolost, a sátánt, hogyan nyilvánítja ki, hogy Ő végtelenül más, mint a kis emberi gondolatok vagy a sátán szándéka, a hazugság, amelyet az ember elé akar állítani. Az Úr Jézus végtelenül más.
Mindezzel óriási segítséget ad nekünk is a kísértéseinkben: a biztos, szilárd, győzhetetlen magatartásával adja nekünk a legtöbbet, amit csak adhat.
Elgondolom, hogy a két évezred alatt azok, akik az Úr Jézust követték, mennyire ezt az utat járták és mennyire ebből merítettek. Ők a vértanúk. Az ember azt gondolja, hogy én nem tudnék vértanú lenni; nem bírnám ki azokat a kínzásokat; nem tudnék áldozat maradni: az emberi gyöngeségem valamilyen formában fölbukkanna. Persze nem tudjuk. Isten, aki az Úr Jézus emberségét ilyenné tette, őt képessé tette, minket is az Úr Jézushoz kapcsolt. Isten csodálatos módon is segítségére tud jönni az embernek.
Egy japán fiatalembert úgy próbáltak eltéríteni a hitétől, hogy éjjel-nappal meztelenül a befagyott tó jegén tartották. A keresztények lopva mentek hozzá: jöttünk segíteni, mit hozzunk? A válasz: Ó, egy csodálatos hölgy egész éjszaka velem van; beszél velem és vigasztal, nem is érzek semmit ebből a gyötrelemből. Isten olykor bámulatos módon segít. Nem tudjuk, melyik vértanút hogyan segítette meg a küzdelmében, de tény, hogy a próbákat megállták.
Bízzunk Istenben! Életünk minden próbájában! Azt mondja a Szentírás, hogy nem engedi az övéit erőn felül kísérteni. Csak azt a mértéket engedi, amiről tudja, hogy az Ő segítségével képesek vagyunk elviselni.
Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik. Ha az ember gyöngének mutatkozik, Isten akkor is tud győzelmet adni a kezébe, mert hatalmában van engedni, hogy jóvátegye, amit elhibázott. Hogy fölkeljen és újrakezdje.
Az életünkben nem egy lapra kell mindent föltennünk. Isten ad időt az embernek, hogy megmutatkozzék a hűsége, szeretete, igyekezete. A mi életünk kísértései – mint az Úr Jézus kísértései – el vannak osztva az életünk egészére. Talán ez az igazi kísértés, ez az igazi próba: az egész élet a halállal együtt. Ott köll megállni. És ahhoz ad erőt. Mert az ő dolga, az ő gondját alkotja mindegyik. Ha szabad azt mondani, az Ő „érdeke", hogy minket átsegítsen a kísértésen. Én ezt gondolnám, hogy hasonlóan próbáljuk ezt az Úr Jézus életének a próbáit átelmélkedve Ábrahám próbái után és nagyon reálisan vigyük a Jóisten elé a próbánkat, próbáinkat, és kérjük azt, hogy az Úr Jézus próbálja meg és megállhassuk ezeket a próbákat az Ő becsületére és dicsőségére.
(További részek: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 11.)
