November 4., évközi harmincegyedik vasárnap, prédikáció (B egyházi év) (1979)
Krisztusban kedves Testvérek!
Egy alkalommal, amikor a szeretetről beszéltem, valamelyik nővér megállított utána és azt mondta: „Atya, többet ne beszéljen a szeretetről!"
Egész meg voltam döbbenve. Egy pap, akinek hivatása az evangéliumot hirdetni? Hát az evangélium a szeretet evangéliuma! Hogy ne beszéljek a szeretetről? Akkor miről beszéljek? Ránéztem és látta, hogy nem tudok hová lenni a meglepetéstől. Magyarázatul aztán azt mondta, hogy most beszéltem a szeretetről, de utána XY ezt, meg ezt csinálta, és ez borzasztó dolog!
Ez a nővér megélte az ellentétet: vallunk valamit, valljuk a szeretet evangéliumát – és nem tesszük.
A pillanatnyi hatás alatt gondolkodott így. Biztosan mélyebb belátásra jutott aztán.
Mindenesetre itt, az evangéliumnak ezen a helyén vita van. Előzőleg is viták szerepelnek: a föltámadásról, meg hogy szabad-e adót adni a császárnak vagy nem.
Ez a vita a szeretetről, ez meddő.
Ha az Úr Jézus nem tett volna mást, csak eljön, és Isten nevében kihirdeti elméletileg, hogy mi a főparancs, hogy emberek így és így, tudjátok meg, vegyétek tudomásul, hogy az összes berendezkedéseiteken túl és azok előtt ez a legeslegfontosabb: Isten szeretete és egymás szeretete... ezzel nem jutottunk volna előre egy lépésre sem.
Ahhoz, hogy az Úr Jézus joggal, hivatali tekintéllyel valóban üdvösségünkre szólhasson a szeretetről, hosszú út vezetett. Hiába mondja, mondaná az Isten nekünk, hogy szeresd az Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erődből. Hol az a teljes szív, hol az a teljes lélek, az a minden erő, ebben a szétszórt emberiségben? Vagy bennünk?
Egy kicsit olyan komikusnak tűnik az Ószövetségben így kihirdetni, hogy szeresd teljes szívedből, teljes lelkedből az Istent, és felebarátodat, mint önmagadat.
Hát hol vagyunk, Uram, ettől mi emberek?
Az Úr Jézus ennek a jóindulatú farizeusnak azt mondja, hogy nem vagy messze Isten országától. Tökéletes, amit mondott a farizeus, még sincs Isten országában, mégis csak a közelében jár.
A megoldása a dolognak ott van, hogy az Úr Jézus nem elméleti tisztázást hozott.
Az Úr Jézus nem is igen szeretett beszélni a szeretetről. Az elején beszélt, a Hegyi beszédben, hogy az ellenségszeretetre vigyázni kell, ez az új rend, meg a végén, a búcsúzáskor beszélt, hogy az övéi szeressék egymást, lábat mosva szolgái legyenek egymásnak. Különben nem nagyon emlegette a szeretetet, de Ő hozta magában közénk Istentől magát a szeretetet, Ő a Szeretet.
Tegnap hallottam egy kiváló szentírástanár szavát, aki azt mondta, hogy az egész Szentírásnak a középpontjában Isten szíve áll. Meglepett ez a tiszta látású összefoglalása a Szentírásnak. Hát rá köll jönnünk, hogy az Úr Jézus a teljes szív.
Ő pedig itt van: veletek vagyok minden nap; aki titeket hallgat, engem hallgat; ahol összejöttök ketten-hárman, ott vagyok köztetek; ez az én testem, ez az én vérem.
Itt van, Vele teljes a szívünk. Az emberiség az Úr Jézus nélkül egy szétesett hulla. Az egyes emberek szétesve, egymástól függetlenül tehetetlenek. Nincs meg az összeköttetés, nincs meg a kapcsolat. Kapcsolat nélkül szeretni lehetetlenség. Istennel sincs meg a kapcsolat, az Úr Jézus nélkül egymással sincs meg a kapcsolat.
Ha nincs itt ez a másik olvasmány, ez a szentlecke, hogy van nekünk egy főpapunk, egy örök főpapunk, aki önmagában összeköttetés az Isten és a világ, Isten és az ember között, ember és ember között, akkor lehetetlen teljes szívvel, teljes lélekkel szeretni.
Az Úr Jézus szíve teljes szív. Csak Vele lehet igazán szeretni. Az Úr Jézus küldi az Ő Lelkét, az a teljes Lélek, a Szentlélek, akiben lehetségessé válik egyáltalában szeretni: titokzatos erő. Az Úr Jézus ahogyan azt mondja: dianoia; ezt Ő teszi hozzá az ószövetségi parancshoz, hogy 'teljes szellemi erődből, ismeretedből'. Senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú, az ő ismeretével, ez a hitnek az ismerete. Így szeretni csak az Úr Jézusban lehet. Őáltala, Ővele, Őbenne.
Így érthetjük csak meg, hogy merte Isten ezt a parancsot így adni nekünk. Hogy merte így egybefoglalni ezt a kettőt: Isten szeretetét, meg az egymás közti szeretetet.
Úgy merte, hogy megadta nekünk ezt a főpapot, megadta nekünk, az egész emberiséget konglutinálta, ahogy a latin mondja, 'egybeszerkesztette'. Megadta az összes ajándékok között a legnagyobb ajándékot, és így egybeállva az emberiség most már teljes. Teljes a szívünk, teljes a lelkünk, teljes az erőnk, most már így szerethetünk.
Drága jó nővérek!
Most, mikor a nap megszentelődik az Úr Jézus szinte látható köztünk létével, most próbáljuk Vele ezt a problémánkat, a szeretet problémáját megbeszélni. És lássuk be, hogy lehetetlen minden próbálkozásunk az igazi felebaráti szeretet megvalósítására. Mint az a kedves nővér érezte az ellentétet a beszéd és a valóság között.
Lehetetlen megvalósítanunk egy csöppnyit is, egy csipetnyit is a szeretetből a magunk erejéből, mert nem teljes a szívünk. Nagyon gyönge, beteg, gyarló, megosztott a mi szívünk, még a szerzetesi ember szíve is, mert még csak törekszünk a tökéletességre.
Beszéljük meg az Úr Jézussal, hogy sikerül hitben ezt a titkot az életünkben látni; ezt az egységet, hogy egy test vagyunk, egy lélek.
Beszéljük meg az újszövetséget: az Úr Jézus tulajdonképpen szövetség és házasság és jegyesség egyszerre. Ez a három ugyanaz a szó a szentírás nyelvén.
Beszéljük meg, hogy ebben az új szövetségben mi Vele hogy vagyunk? Hogy lép be a mi belső, legbensőbb várkastélyunkba, és hogy néz ki onnan Ő velünk együtt a testvérünkre, a nővérünkre, a leggyöngébbekre, a legrászorulóbbakra. És akkor lehetséges lesz, amit Szent Pál a himnuszban mond, hogy a szeretet türelmes, a szeretet nem vág oda a másiknak a nyelvével, a szeretetnek nincsen fullánkos nyelve, a szeretet tapintatos, udvarias, önzetlen, nem keresi a magáét. Akkor ezt mind el lehet mondani nemcsak egy-együnkről, hanem az egész kis egyházunkról, egyházközösségünkről.
Akkor énekel itt az Úr Jézus, aki az egyházban az Atyának a zsolozsmát mondja, a szentmise áldozatot bemutatja, a hálát, értünk, kicsikért, akik közé Ő a szívet, lelket hozza, a szeretet ajándékát hozza, hogy ez a szeretet aztán meg is maradjon örökre, mert ennek kell aztán már megmaradnia véglegesnek. Amen.
Függelék – a szentmise olvasmányai
MTörv 6,2–6
Féld ezért Uradat, Istenedet egész életedben és tartsd meg parancsait és törvényeit, amelyeket ma szabok - te és fiad meg unokáid is -, hogy sokáig élj.
Halld hát, Izrael, s vigyázz, szabd hozzá tetteidet, hogy jól menjen a sorod és elszaporodj a tejjel-mézzel folyó országban, amelyet az Úr, atyáid Istene ígért neked!
Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr!
Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel!
Ezeket a parancsokat, amelyeket ma szabok neked, őrizd meg szívedben.
Zsid 7,23–28
Azonkívül ők nagy számban voltak papok, mivel a halál következtében nem maradhattak meg.
Ő viszont örökre megmarad, s így papsága örökké tart.
Ezért mindörökre üdvözítheti is azokat, akik általa járulnak az Isten elé, hiszen örökké él, hogy közbenjárjon értünk.
Ilyen főpap kellett nekünk: szent, ártatlan, feddhetetlen, a bűnösöktől elkülönített, aki fölségesebb az egeknél.
Ő nem szorul rá, mint a többi főpap, hogy naponként először a saját vétkeiért mutasson be áldozatot, s csak azután a nép bűneiért. Egyszer s mindenkorra megtette ezt, amikor magát feláldozta.
A törvény tehát gyarló embereket rendelt főpappá, az eskü szava azonban, amely a törvényt követte, magát az örökre tökéletes Fiút.
Mk 12,28b–34
Egy írástudó megkérdezte tőle: „Melyik az első a parancsok közül?"
Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael: Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr.
Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!
A második így szól: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat! Ezeknél nincs nagyobb parancs."
Az írástudó helyeselte: „Valóban jól mondtad, Mester, hogy Ő az egyetlen (Isten), és hogy rajta kívül nincs más.
Meg hogy Őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, felebarátunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy bármi más áldozatnál."
Jézus az okos beszéd hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze az Isten országától" - mondta neki. Több kérdést már nem mertek neki föltenni.
