December 9., advent második vasárnapja, prédikáció (C egyházi év)
Krisztusban kedves Testvérek!
A múlt vasárnap azt hallottuk, hogy mit jelent az: legyetek szentek. Az Anyaszentegyház szándékában advent elején ez volt a felszólítás. Most egy egész konkrét, mindenki számára nagyon könnyen megjeleníthető, magunkkal hordozható képet kapunk arról, hogy gyakorlatilag, mit jelent szentnek lenni. Az Anyaszentegyház úgy választotta össze a szentírási részeket, hogy ez a kép a keresztény szentségről felejthetetlenül vetítődik elénk.
Az első olvasmány Báruk próféta könyvéből egy jelenetet elevenít meg, valami csodálatos szépen, még irodalmilag is. A fogságból, a száműzetésből hazatérés jelenete áll a próféta előtt. Látja lélekben azokat, akiket gyalog hajtottak el. Van képünk erről a jelenetről bőségesen. Hajtottak minket is. Akiket gyalogosan hajtottak el fogságba, azok térnek most vissza – mint királyfiak. Szabadon. Rabként mentek el és királyi szabadságba térnek vissza.
Jeruzsálem, szent város, örvendj. Vesd le a gyászodat. Öltözz ünnepibe, dicsőségbe. Jönnek a te fiaid. És hogyan jönnek? Isten hozza őket. Isten vezeti őket. Szól a hegyeknek, hogy térjenek ki előlük. A völgyek simuljanak el. Szól az erdők fáinak, hogy jó hűvöst adjanak. És illatot, ahogy jönnek a királyfiak haza. Páratlan gyönyörű leírás ez.
És átmegy a fogságba vitt nép hazatérésének a leírása, átmegy a végső képbe. Ahogyan Isten népe tér majd haza. Ahogyan az Anyaszentegyház örvend majd, leveti gyászát, elmúlik minden, ami nem méltó az ő gyermekeihez. Leveti gyászát, és végső ünneplőbe öltözik. És odaadja Istennek a gyermekeit.
Szent Pál is átveszi ezt a képet, a végső megérkezés képét. Olyan megérkezését, amit majd nem zavar már semmi itt a földön.
Még azok között is, akik évtizedeket éltek egymással komoly keresztény házastársi szeretetben, még közöttük is mindig akad valami, ami oda ékelődik néha-néha közéjük. Ami miatt egyik talán panaszkodik egy kicsit a másikra. S a másik az egyikre. Nincs meg az a teljes fölszabadultság mindig. Köztünk emberek között is, akik együtt élünk, mennyi apró-cseprő, kisebb-nagyobb akadály tolakszik oda, hogy megrontsa a teljes egységet, harmóniát azon a végső találkozáson, megérkezésen, amikor Urunk Istenünk elé érkezünk, és Ő elénk jön. Már semmi, de semmi nem fogja zavarni a találkozást.
Szent Pál számára a keresztény életszentségnek ez a végső eszménye. Legyünk olyanok, hogy feddhetetlenek legyünk Jézus Krisztus napjára. Vezessen hétköznap is mindig bennünket ez.
Vigyázz! Az Úr Jézus napjára, vagyis a találkozás napjára, a végső megérkezés napjára ez nem lesz jó, ezt kerüld el. Tudd megkülönböztetni, hogy mi a helyes és mi a helytelen. Ezt kerüld el, ezt meg tedd meg. Szent Pál a szentleckében, a Filippiekhez ezt írja. Ő és a filippiek között teljes közösség jött létre. Vállalták a filippiek is az evangélium teljes gondját. És Pál és őközöttük eleven szeretet alakult ki.
Most Pál azt kívánja nekik itt a levél elején, hogy „legyetek feddhetetlenek a mi Urunk, Jézus Krisztus napjára". A szeretetetek még gyarapodjék minden nap. Mert csak a szeretet tudja megítélni, hogy mi lesz arra a napra a helyes és a jó, és mit kell elkerülni. Gyarapodjatok szeretetben arra a napra. És növekedjetek megértésben. Hogy egymás iránt is, meg a dolgok iránt is általában meglegyen bennetek egy benső megértés. Hogy meg tudjátok ítélni – nem egymást! ejnye, hogy lehet ez a másik ilyen meg olyan, kiállhatatlan és így tovább; nem, hanem: meg tudjátok ítélni – magatokat. A saját cselekedeteiteket. Hogy az a feddhetetlenség arra a napra meglegyen.
Az evangéliumban is erről van szó. Keresztelő Szent János ezt hirdeti: térjetek meg és takarítsatok el a megérkezéstek útjából mindent.
A Szent Pál-i írás még hozzáteszi azt is vigasztalásunkra, hogy nem is teljesen mi fogunk fölkészülni arra a nagy napra. Hanem aki elkezdte bennünk a munkát, az fogja majd befejezni is. Az dolgozik rajtunk. Hogy az Ő választottjai, akiket az Anyaszentegyházban jegyesének választott, azok készek legyenek, amikor jön. Ő fogja befejezni, amit kezdett.
Az evangéliumban az van, hogy metanoeite. Térjetek meg. Térjetek jobb belátásra. A megtérés az evangéliumban az, hogy a régi ember, az ádámi, függetlenülni akaró, gőgös, önkényes, önző, engedetlen ember útját hagyjuk ott. Az elavult, járhatatlan, idejét múlt út. Ne járjuk azt többé.
Mi, mostani keresztények valahogy nem jártuk végig ezt az utat úgy, hogy a keresztséggel egybe esett volna ez a megtérésünk, ez az áttérésünk az Úr Jézus új útjára, Isten gyermekeinek útjára. Megkereszteltek bennünket és életünkben lassan-lassan kell pótolni a megtérést. Sokáig aludtunk. Sokáig szunnyadtunk.
Most itt az idő, hogy fölkeljünk az álomból és pótoljuk, ami hátra van a megtérésünkből, hogy feddhetetlenek legyünk arra a napra.
Hát ebben a megtérésben segít az Anyaszentegyház adventben bennünket. Ennek a követelményei legyenek előttünk. Gyakorlatilag akkor az Úr is dolgozik, meg mi is dolgozunk. Hogy az a nagy nap, a találkozásnak, a hazatalálásnak, hazatérésnek a nagy napja, az Istennel való találkozásnak a nagy napja teljesen zavartalan legyen.
Annak a találkozásnak elővételezése minden egyes szentáldozás. Azok is találkozások. Ha ott nincs köztünk és az Úr Jézus között semmi, ami zavaró; ha ott bűnbánattal elintézzük, hogy ezek a zavaró dolgok rendeződjenek, akkor minden nap készülünk a szentáldozással a végső találkozásra. És akkor nem lesz semmi félnivalónk. Amen.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Bár 5,1–9
Jeruzsálem, vesd le a gyász s az ínség ruháját, s öltsd magadra mindörökre Isten dicsőségének szépségét!
Öltsd fel Isten igazságának köntösét, s tedd fejedre az örök dicsőség koronáját,
mert az Isten ismertté teszi fényességedet mindenütt az ég alatt.
Isten ezt a nevet adja neked örökre: „Igazságosság békéje" és „Jámborság dicsősége".
Kelj föl, Jeruzsálem, állj a magaslatra, és tekints keletre! Nézd, mint gyűlnek egybe fiaid, napkelettől napnyugatig a Szentnek szavára, és ujjonganak, mert Isten megemlékezett róluk.
Gyalog távoztak, ellenség hajtotta őket, de Isten vezeti vissza, s úgy hozza őket, mint királyi sarjakat.
Isten parancsot adott, hogy hordják el mind a magas hegyeket s az örök halmokat, a völgyeket meg töltsék fel, hogy sík legyen a föld, és Izrael biztosan haladhasson Isten dicsősége alatt.
Az erdők és az illatos fák Isten parancsára mind árnyékot nyújtanak Izraelnek.
Isten vezeti majd Izraelt örömben, dicsőségének fényében, s kíséretül adja nekik irgalmát és igazságosságát.
Fil 1,4–6.8–11
Mindig, minden imádságomban örömmel emlékezem meg rólatok mindnyájatokról,
mert az első naptól mindmáig részt vállaltatok (Krisztus) evangéliumának hirdetésében.
Bízom is benne, hogy aki megkezdte bennetek a jót, Krisztus Jézus napjára be is fejezi.
Isten a tanúm, mennyire vágyakozom mindnyájatok után Krisztus Jézus szeretetében.
Könyörgök is azért, hogy szeretetetek egyre jobban gyarapodjon a helyes ismeretekben és a teljes tapasztalatban,
hogy el tudjátok dönteni, mi a helyes. Akkor tiszták és feddhetetlenek lesztek Krisztus napjára,
s bővelkedni fogtok az igaz élet gyümölcsében, amelyet Jézus Krisztus szerzett, Isten dicsőségére és tiszteletére.
Lk 3,1–6
Tiberius császár uralkodásának 15. esztendejében, amikor Poncius Pilátus volt Júdea helytartója, s Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme, testvére, Fülöp meg Itureának és Trachonitisz tartományának, Lizániás pedig Abilinának volt a negyedes fejedelme,
Annás és Kaifás főpapok idején az Úr szózatot intézett Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában.
S ő bejárta a Jordán egész környékét, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára,
ahogy meg van írva Izajás próféta beszédeinek könyvében: „A pusztába kiáltónak a szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!
A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el, ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá,
és minden test meglátja az Isten üdvösségét."
