Február 24., nagyböjt második vasárnapja, prédikáció (C egyházi év) (1983)
... az ember új létmódot kap és egyszerre lehullik minden baj, minden akadály, minden kín, minden fenyegetés, félelem, minden lehullik az egészről és kitárul az, ami a vágyainkban végül is ott van. Az eszünk gáncsai, bilincsei lehullnak, az akaratunk, a szívünk minden vágya lehullik, és akadálytalanul repülünk oda, ahol a vágyaink titka van: Isten felé.
Nem az az érdekes, hogy másféle állapotot élek majd meg. Az csak velejár a titok lényegével: Valakivel, az én Teremtőmmel, Atyámmal, Istenemmel, a szeretet végső forrásával, gazdagságával végre akadálytalanul egyesülhetek szeretetben.
Erre irányul, erre tart ez a metamorfózis, az emberi élet átformálódása.
A neheze a dolognak ott van, hogy az átformálódás sokba kerül. Pedig le kell vetni a régit. Itt a neheze a dolognak. Mivel a régi létünk be van szennyezve, ki tudja hány bűnös lépéssel vagy cselekedettel, viselkedéssel, szóval, azért ezt a bűnös létünket nehéz lesz levetni. Halálnak van alávetve. Ítéleten keresztül megy az ember, hogy átalakuljon. Ez lesz a nehéz.
Az Úr Jézus is Mózessel és Illéssel az ő exodusáról beszélt. Amibe majd neki is kerül, hogy ezt az állapotot végleg megkapja, mindnyájunk közül elsőnek. Ez az exodus.
A húsvétot is így nevezték, azt jelenti: „kimenetel". A kimenetel innen, mikor annyira ide vagyunk tapadva, ebbe az egyiptomi világba. A nagyböjt mindig felkészülés erre a kimenetelre. Elszakadás attól, amihez tapadunk. Előkészület arra a metamorfózisra. Legyünk bátrak benne. Ne sajnáljuk az áldozatot, mint ahogy az Úr Jézus se sajnálta értünk a szenvedést.
Krisztusban Kedves Testvérek!
Semmi sem örvendetesebb, vigadásra okot adóbb dolog a világon nincs, mint egy ember megtérése. Hallatlan nagy esemény, olyan mint a világ teremtése – vagy nem is tudom, mihez hasonlítsam.
Azért most, mikor erre fordítjuk a figyelmünket, ne felejtsük el, hogy minden Isten felé fordulásunkban van valami ebből. Minden Isten felé fordulás, ilyen örvendetes valami. Ilyen egyedülálló valami.
Azért most a nagyböjtöt mi is használjuk ki, minden nap lehetőségünk van megtérésre, belső fordulásra. De most már tudjuk, miről van szó. Most már keressük egész nagyböjtünkkel, egész életünkkel keressük ezt a belső fordulatot, ezt a mindenünk, a boldogságunk felé fordulást, hogy Atyánk van! Odatartozunk! Van hova tartoznom, otthonom van.
Nem kötök ki bármi mellett itt a földön, valami kis csalódás, hamis, hazug valami jó látszata alapján nem ítélem a dolgokat, hanem az életem igazi boldogsága felé fordulok és megyek.
Ki gyorsabban, ki lassabban, tudatosabban, mégis csak abba az irányba megyek. Ez a megtérés. Erre szólít fel. E nélkül nem lehet az embernek azzá lenni, amivé Isten szánta. Nem lehet bejutni Isten országába e nélkül a belső, drága fordulat nélkül.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Ter 15,5–12.17–18
Aztán kivezette, és ezt mondta neki: „Nézz föl az égre és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni őket." Majd hozzáfűzte: „Ilyen lesz a nemzetséged."
Hitt az Úrnak, ő pedig beszámította neki megigazulásra.
Ismét szólt hozzá: „Én vagyok Isten, aki kihívtalak a kaldeai Úrból, hogy ezt a földet adjam birtokul."
Ő így válaszolt: „Uram, Istenem, miből tudom meg, hogy birtokolni fogom azt?"
Erre megparancsolta neki: „Hozz egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét, egy hároméves bakot, egy gerlét és egy galambot!"
Amikor odahozta neki ezeket az állatokat, középen átvágta őket és a két felet egymás mellé állította, a madarakat azonban nem vágta szét.
Akkor rablómadarak szálltak a testekre, de Ábrám elűzte őket.
Amikor a nap lenyugodott, Ábrámot mély álom fogta el, s nagy félelem szállta meg.
Mikor a nap lenyugodott és beállt a sűrű sötétség, füstölő kemencéhez és égő fáklyához hasonló valami ment végig ezek között a darabok között.
Azon a napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal és így szólt: „Utódaidnak adom ezt a földet, Egyiptom patakjától egészen a nagy folyamig, az Eufráteszig:
Fil 3,17–4,1
Testvérek, kövessétek a példámat mindnyájan! Nézzétek azokat, akik úgy élnek, ahogy példámon látjátok.
Hiszen - mint már többször mondtam, most meg könnyek közt mondom - sokan úgy élnek, mint Krisztus keresztjének ellenségei.
Végük a pusztulás, istenük a hasuk, azzal dicsekszenek, ami gyalázatukra válik, s eszüket földi dolgokon járatják.
A mi polgárságunk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust.
Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez.
Ezért szeretett testvéreim, akik után vágyódom, örömöm és koronám: így álljatok helyt az Úrban, szeretteim!
Lk 9,28b–36
E beszéde után mintegy nyolc napra történt, hogy kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni.
Míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó.
És íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés.
Megdicsőülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie.
Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és mellette a két férfit.
Ezek már épp menni készültek. Péter így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lenni! Csinálunk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!" Nem tudta, hogy mit beszél.
Miközben ezt mondta, felhő támadt és elborította őket. Féltek, amikor a felhőbe jutottak.
A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!"
Amikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül volt. Hallgattak, és senkinek sem mondtak el semmit abból, amit láttak.
