Március 10., nagyböjt negyedik vasárnapja, prédikáció (C egyházi év) (1983)
A kiengesztelődés örömét szeretné az Egyház mindegyikünk szívébe árasztani. Látjuk, hogy a kiengesztelődés mennyire kell a világnak. Hogy milyen baja a mi korunknak a kérlelhetetlenség. Az elkülönültség: házastársak is hosszú esztendők után kiengesztelhetetlenekké válnak. Szülők a gyerekekkel szemben és fiatalok, gyerekek a szülőkkel, öregekkel szemben értetlenek, engesztelhetetlenek. Nemzetek és tömbök egymással engesztelhetetlenek.
Mindez onnan ered, hogy az emberi szívben ott van a bűn, és az keményíti meg az emberi lelket. Az ember, a magánál kevesebbhez fordul: az anyagi világgal töltekezik be, és annak a keménysége költözik a lelkébe, az önzés.
Honnan indul el a kiengesztelődés? A természetben a Naptól indul el a felengedés, a fagy kikergetése, kiűzése a rügyekből és a talajból. De azért a Föld is forog a Nap felé. A Föld is megteszi a magáét. Odatartja magát, egy-egy részét, oldalát a Napnak, hogy befogadja a meleget. Így a kettő együtt működik. A Föld a maga részéről nem volna képes, hogy felengedjen. A végső ajándék mégis a Naptól jön.
Hasonlóképpen van Isten és ember között is a kiengesztelődés: végső soron mindig Isten az első, aki ezt a csodálatos folyamatot elindítja. Már a dolgok rendjébe is beleformálja, beleteremeti azt, hogy az ember, ha kiszakad abból a keretből, melyben Isten felé kell haladnia, és valami úttalan út felé, valami semmi felé fordul, valami olyan felé, ami nem fogja kielégíteni, akkor elkezd az embernek fájni, éhséget érez, nincs jól, nem érzi jól magát, és nyugtalan, és keresi, hogy mi baja van. Az indítja el az emberben ezt a folyamatot, amit a tékozló fiúnál látunk.
A tékozló fiú belátja: itt én elveszek, éhen veszek; ott pedig, Atyámnál, még a béreseknek is van bőven kenyere.
Az első lépés az igazság szerinti látás. Azelőtt egész ferde volt a látásod. Messze az Atyától, a közeléből. Milyen hamis látás volt az! Most az igazság szerint kezdi látni a dolgokat.
A kiengesztelődés folyamatának második lépése akarati: felkelek! Atyámhoz megyek! Az akarat is szerepet játszik. És valóban nemcsak az akarat, hanem a lábam, mindenem megindul. Megteszi a lépéseket.
És közeledik, közeledik mindig jobban, így jön létre ez a csodálatos kép, a világmindenség talán legszebb valósága: a tényleges kiengesztelődés Isten és az ember között. Ebből születik az örök élet, örök boldogság.
Minket ez már valamennyire elért, de érdemes felújítani, hogy ne csak magunk részesedjünk benne, hanem könyörögjünk elemi erővel, odaadással azok számára, akik még nem ismerik ezt az örömet; az evangélium, a kiengesztelődés örömhírét.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Józs 5,9a.10–12
S az Úr így szólt Józsuéhoz: „Ma levettem rólatok Egyiptom gyalázatát."
Izrael fiai Gilgalban táboroztak, s a hónap tizennegyedik napján este ott ülték meg a húsvétot Jerikó síkságán.
Ettek a föld terméséből, a húsvét utáni napon kovásztalan kenyeret és pirított gabonát, ugyanazon a napon.
Attól kezdve megszűnt a manna, hogy a föld terméséből ettek. Izrael fiainak nem volt többé mannájuk, s ettől kezdve Kánaán földjének termékeivel táplálkoztak.
2Kor 5,17–21
Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.
De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott.
Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal, nem tartja számon vétkeinket, sőt ránk bízta a kiengesztelődés igéjét.
Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!
Ő azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné" tette értünk, hogy benne „Isten igazságossága" legyünk.
Lk 15,1–3.11–32
A vámosok és a bűnösök mind jöttek, hogy hallgassák.
A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük" - mondták.
Erre mondott nekik egy példabeszédet:
„Egy embernek volt két fia.
A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát.
Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát.
Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett.
Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni.
Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki.
Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben - mondta -, én meg éhen halok itt.
Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened.
Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be.
Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta.
Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.
Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut.
Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk,
hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot.
Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt.
Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült – felelte.
Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte.
De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal.
Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. –
Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied.
S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült."
