Június 23., évközi tizenkettedik vasárnap, prédikáció (C egyházi év) (1977)
Krisztusban kedves testvérek!
Mintha a mai három olvasmány csökkenteni akarná annak a vallomásnak a súlyát, amit Péter tesz az Úr Jézusnak. Pedig ezek a mondatok az evangéliumok középpontjában állnak.
Az első olvasmányban azt olvassuk, hogy a próféta, Zakariás megjövendöli, hogy mindnyájan Jeruzsálem lakói, Isten fölkentjei lesznek, elküldi Isten nekik az imádság lelkét, Szent Pál pedig a szentleckében ki is mondja, hogy mind Isten fiai vagytok, akik Jézus Krisztusban keresztelkedtetek meg.
Tehát mintha azt mondaná az Írás, nem olyan egyedülálló, amit Péter mond, hogy csak Jézus a fölkent, a Messiás, mert ez a két szó ugyanazt jelenti. Messiás az fölkentet jelent. Nem Jézus egyedül a fölkent, a Messiás, a Krisztus. Isten örök elvében az van, hogy mindenki fölkent legyen. Szentlélekkel fölkent.
Ezt a fölkent Messiás szót az Ószövetségben először a királyokra alkalmazták. Ők voltak a fölkentek, Isten különös megbízottja a földön az ő népe vezetésére. Később aztán a Próféták is fölkent nevet kaptak. Sőt: a főpapra is kiterjesztették ezt a nevet.
Aztán úgy ment át, lassan, a fölkent név arra az eljövendőre, akit Isten küld majd, aki Isten küldöttje lesz, a nép megszabadítására.
S így az apostolok korában a Messiás név már egyértelműen az eljövendő, az Istentől megígért Megváltóra vonatkozott. Az Úr Jézus, mikor föllép, alkalmazza is magára: „az Úr lelke rajtam". Názáretben olvassa, s most beteljesedett: „én vagyok az Úr fölkentje". Kimondta magára, hogy ő a Megváltó, ő a Messiás.
Viszont a másik két írásban az van, hogy egy bizonyos értelemben Isten minden meghívottja fölkent. Isten azt akarja, hogy az ő Lelke legyen rajtunk, akik megkeresztelkedtünk az Úr Jézusban, és mindnyájan megkapjuk a Messiás méltóságát, hivatását.
Ez óriási örömhír ma az evangéliumban. Hozzászoktunk, hogy Péter vallomása valami egyedülálló értelemben az Úr Jézusra vonatkozik – ez meg is van –, de nem szoktunk arra gondolni, hogy ránk is vonatkozik.
Minek tartanak az emberek? Lehet, hogy ennek-annak: tanárnő, betegápoló, vagy valami szakmának az ismerője. Nem: te fölkent vagy. Isten fölkentje Krisztusban. Ez az első nagy mondanivaló ma az írásokból.
Egész héten elmélkedhetünk ezen. Mi magunk se tudjuk, hogy kik vagyunk. Hozzászoktunk, hogy én egy beteg, öreg, halálra szánt, társadalomból kikapcsolt kis valaki vagyok, én már nem számítok. Dehogy, világért se! Te az Úr fölkentje vagy!
De vajon miért tiltja meg mégis az Úr Jézus olyan szigorúan – „a legszigorúbban a lelkükre kötötte" –, hogy ezt valakinek mondják? Miért? Azért, mert az Úr Jézus azt akarta, hogy a Messiás szó, ami őrá vonatkozott, semmi félreértésre alkalmat ne adjon: nehogy ferdén értelmezzék ezt a szót. Mert a szó igazi értelme még nem volt meg akkor, amikor Péter ezt hallotta.
Mert a Messiás egyúttal az Úr szolgája is, Jahve szolgája is. Az a szolga, aki engedelmes, aki magára veszi azt az óriási küldetést, hogy megszabadítsa a népet, az összes terhét, vétkét magára veszi és meghal, halálig engedelmes, és így jut be a dicsőségébe.
A szónak ez az értelme még nem nyílt ki akkor. Még csak a várakozások, kérdések nyüzsögtek az apostolok lelkében is, amikor arra gondoltak, hogy Jézus a Messiás: vajon ki lesz majd a Megváltó, kié lesz az elsőség?
Az Úr Jézus lelkében nem így volt. Az Úr Jézus lelkében ott volt: Isten küldöttje vagyok, fölkenve a Szentlélekkel, én vagyok az, aki az ádámi gőgöt, engedetlenséget, hazugságot helyrebillentem, helyette odateszem az én engedelmességemet. Az utolsó szava az Atyának az emberhez az volt, hogy meghalsz, arcod verítékével eszed a kenyered, én majd vállalom ezt a verítéket, véres verítéket, és hogy meghalsz: vállalom, hogy kereszten haljak meg, engedelmes leszek mindhalálig. Ez az Isten szolgája, ez a fölkent, ez az Isten lelke.
Ha tehát mi szintén megkapjuk Isten lelkét, ha valaki utánam akar jönni, hogy szintén Isten lelke legyen rajta, akkor ő is vállalja ezt a keresztet. A kereszt az az eszköz, amin a halálos ítélet végrehajtódik. Egyiknek a betegápolás, másiknak a tanárság, a nevelés, a munka, vagy maga az öregség.
Fölkent akarsz lenni? Krisztus akarsz lenni? Krisztusban megkeresztelkedett? Akkor vedd föl, olyan alázatosan, mint Jézus, vedd föl vele együtt a keresztedet. Vedd föl az áldozatodat minden nap. És akkor lélekkel leszel fölkenve.
Miért olyan ritka közöttünk, keresztények között az, ami most terjed szerte a keresztény felekezetek hívei között is, hogy megélik az úgynevezett lélekben keresztséget? A Szentlélek adományai eláradnak rajtuk, tapasztalhatóak, mert ez a halálra szánt, teljes odaadás, az önmegtagadásnak a lelkülete ritka. És veszélyes is: akik fölkészületlenül kapják meg a Szentlélek ajándékait, és nem áldozatosan, azoknál egykettőre elenyészik, és nincs hasznukra. De akik igaz lélekkel megkapják ezeket az ajándékokat, azok meg is térnek.
Például a fiatalok között: kábítószer rabja volt, most megtér, otthagy mindent. Lemondanak a szeszes italok élvezetéről, lemondanak a dohányzásról, megértik, hogy mit kíván az, hogy Istentől fölkent vagyok. Ezt látjuk a szentjeink életében is, rendalapítóink életében is: fölkentnek lenni, Isten lelkével elteltnek lenni egyet jelent, összetartozik az önmegtagadó élettel.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Zak 12,10–11
Dávid házára és Jeruzsálem lakóira kiárasztom a jóindulat és az imádság lelkét. Arra emelik majd tekintetüket, akit átszúrtak; gyászolják, mint az egyszülött fiút szokás, megsiratják, mint az elsőszülöttet.
Azon a napon olyan nagy gyász lesz Jeruzsálemben, mint Hadad-Rimmon gyásza Megiddó mezején.
Gal 3,26–29
Hiszen az Isten fiai vagytok a Jézus Krisztusba vetett hitben.
Mert mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra.
Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.
Ha azonban Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is, s az ígéret szerint örökösök.
Lk 9,18–24
Amikor egyszer egyedül imádkozott, csak tanítványai voltak ott vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?"
Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van aki Illésnek, mások szerint a régi próféták közül támadt fel valaki."
Most hozzájuk fordult: „Hát ti?" Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentje vagy."
Rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek.
„Mert – mondta – az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, főpapok és írástudók nem ismerik el, megölik, de harmadnap feltámad."
Amikor az egész néphez szólt, ezt mondta: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen.
Mert aki életét meg akarja menteni, elveszíti. Aki meg elveszíti értem az életét, az megmenti.
