Augusztus 18., évközi huszadik vasárnap, prédikáció (C egyházi év) (1977)
Krisztusban kedves Testvérek!
Az Úr Jézus úgy látja az ő életét, küldetését, hogy ő azért jött – az egész élete, küzdelme, szenvedése, fáradozása azért van –, hogy tüzet dobjon a földre, vagyis belénk. A föld az ember. Különös így látni a hivatását. Igaz, másképpen is kifejezi ezt: „azért jöttem, hogy szolgáljak, nem hogy engem szolgáljanak". De ez a szolgálat éppen az, hogy tüzet dobjon felénk. „Azért jöttem, hogy életük legyen. Bőségesen." Nem is tudja másképp elképzelni az életet, mint ha valaki abban a tűzben ég, amelyben ő.
Ez a mai vasárnap tehát szorosan folytatása az előbbi vasárnapnak. Az előbbi vasárnapon, a múlt vasárnapon arról volt szó, hogy mi a keresztény lelkület. Hogy az egyes nemzedékek aszerint változnak, ahogyan az a lelkület megvan bennük, amit éppen az ő helyzetük diktál. Hogy más a lelkülete az Úr Jézusra váróknak, más a násznépnek, mikor megérkezik a várva várt vőlegény, és más nekünk, akik a visszajöttét várjuk, hogy virrasszunk éberen. Ehhez tartozik, ennek a másik oldala, amit most kidomborít az anyaszentegyház, ami most nekünk Isten igéje.
Micsoda vőlegény volna az, akinek nem minden szándéka volna az, hogy akit megkér, akit választ, hogy abban fölgyulladjon a tűz. Egy közönyös, hideg menyasszony elképzelhető, akinek minden máson jár az esze, csak a vőlegényén nem? Egy valamire való vőlegény fel akarja gyullasztani a menyasszonyát! Minden gondolata ő legyen!
Hasonlat ez, az isteni vőlegény is ha egyszer megteremti az embert, ha egyszer azt diktálja a szeretete, hogy eljöjjön, Isten létére ember legyen, megkérje azt a menyasszonyt, nevelje, fölvilágosítsa, szenvedjen, meghaljon érte, hogy az a menyasszony tűzben égjen.
Ez a tűz – tudjuk az apostoloktól – a Szentléleknek a tüze, a Szentlélek maga. Már Keresztelő János is így látta az Úr Jézus egész küldetését: ő majd „tűzben keresztel". Baptisein – 'keresztelni', azt jelenti: 'megmeríteni'. Tűzben merít majd meg bennünket.
Drága, jó Testvéreim!
Így már érthető, hogy az Úr Jézus mindjárt hozzáteszi: előbb nekem egy más keresztségben kell megmerülnöm, egy más keresztségben kell részesülnöm. A szenvedésnek a tengerébe belemerülni, a halálba is: csak úgy dobhatom a földbe, az emberbe azt a tüzet, a Szentlelket. A kettő elválaszthatatlan. Isten a maga örök tudásában úgy látja, hogy azt a menyasszonyt, azt az embert igazán tűzre gyújtani, olyan szeretetre, hogy az örökkévaló legyen, hogy együtt élhessen vele örök szövetségben, harmóniában – ezt az embert csak úgy lehet tűzre gyújtani, ha ő maga először tűzben elég, az ember előtt, itt a szemünk láttára. És szenvedésével, szenvedésbe merülve, a halált vállalva mutatja, hogy komolyan szeret, halálosan szeret, véglegesen, visszavonás nélkül. Nem hagy semmiféle kételyt, vagy kiutat a szeretete felől.
Így aztán egy valamire való ember tüzet kell, hogy fogjon. Ilyen szeretetre válaszul. Ezért világos, hogy ha a vőlegény istenszeretetben ég, akkor ezt a szeretetet, a Szentlelket akarja beledobni az ember lelkébe is, az egyházának a lelkébe is.
Az is érthető, hogy ha egyszer maga a vőlegény szorong, amíg be nem teljesedik az a keresztség, akkor a menyasszonyra is szorongás vár abban az időben, ami a vőlegény visszatértéig eltelik. És a menyasszony számára, földi ember számára – ha ilyen tűz van a lelkébe dobva – nincs nyugalom itt a földön mindaddig, ameddig a vőlegény nem jön. Addig ki van téve minden veszedelemnek, minden küzdelemnek. Nem lehet ilyen tűzzel nyugodtan élni egy napot sem.
A menyasszony részéről ez a tűz azt is jelenti, hogy a halálra is készen kell lennie a vőlegényéért. Elszánni magát egy embernek arra, hogy ezt a tüzet befogadja, hogy döntsön a vőlegénye mellett – egy menyasszonynak nem könnyű dolog. Egy embernek óriási terhet jelent ennek a viselése: ő Isten gyermeke, Isten szeretettje, Isten kiválasztottja, őt Isten szereti, mindennél jobban szereti. Be akarja vonni a szeretetébe.
Egy földi életet élő embernek ez óriási teher. Iga: a szeretet igája.
De különös az Úr Jézus: érzi, hogy a valóság nem egyszerű. Akkor, amikor azt mondja, hogy nem békét jött hozni, hanem harcot, kardot, nagyon jól tudja azt is, hogy ő a béke fejedelme is. Amikor már túl lesz a szenvedésen és a halálon, úgy köszön az apostolainak, hogy „béke veletek".
És azt is tudja, hogy ha mink azt a tüzet már befogadtuk, akkor azzal nemcsak harc jár, hanem béke is. Hogyne lenne annak a menyasszonynak a szívében végeredményben már béke, aki meg van kérve, el van döntve, hogy az örök vőlegényé lesz! Örökre szövetségben, új szövetségben, fölbonthatatlan szövetségben.
Tehát megfér bennünk, a lelkünkben, a földi életben a béke és a harc, a nyugtalanság és a nyugalom. Ez jellemzi a keresztény lelkületet, drága, jó testvérek – ugye érezzük mindnyájan?
S hogyne kérnénk az Úr Jézustól magát a Szentlelket, hogy azt a tüzet dobja be a lelkünkbe, forgasson föl minden kényelmet, minden megállapodást, minden közönyt bennünk; mindenféle más világi érdeklődést égessen el bennünk.
Csak ő, a vőlegényünk legyen az egyetlen vágyunk. Mindent őbenne lássunk, érezzünk, cselekedjünk. Kérjük ezt a tüzet. Akkor leszünk boldogok, és akkor lesz békénk. Ámen.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Jer 38,4–6.8–10
Ezek a vezető emberek így szóltak a királyhoz: „Ölesd meg, kérünk, ezt az embert, mert szánt szándékkal megbénítja a városban maradt harcosok kezét, sőt, az egész nép kezét is, ha ilyesmit beszél nekik. Ez az ember ugyanis a népnek nem a javát keresi, hanem inkább a romlását."
Erre Cidkija király így válaszolt: „Hiszen a kezetekben van; a király semmit nem tehet ellenetek."
Erre megfogták Jeremiást és Malkija királyfi ciszternájába vetették, amely az őrség udvarán van; kötélen engedték le bele. Víz nem volt a ciszternában, csak sár; így Jeremiás belesüppedt a sárba.
Akkor Ebed-Melech kijött a palotából, és így szólt a királyhoz:
„Uram, királyom! Ezek az emberek igen gonosz dolgot vittek végbe Jeremiás próféta ellen, amikor a ciszternába dobták, hogy ott meghaljon."
Erre a király ezt a parancsot adta a kusita Ebed-Melechnek: „Végy magad mellé három embert innen, és húzd ki Jeremiás prófétát a ciszternából, mielőtt meghalna!"
Zsid 12,1–4
Ezért mi, akiket a tanúknak ilyen felhője övez, váljunk szabaddá minden tehertől, különösen a bűntől, amely behálóz minket, és fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát.
Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet, nem törődött a gyalázattal, és most az Isten trónjának jobbján ül.
Igen, gondoljatok őrá, aki a bűnösök részéről ekkora ellentmondást viselt el, hogy ne lankadjatok, és bensőleg el ne csüggedjetek.
A bűn elleni küzdelemben még nem álltatok ellen a véretek ontásáig.
Lk 12,49–53
„Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!
Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Annyira szorongok, míg be nem teljesedik.
Azt hiszitek, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Nem azt, hanem – mondom nektek – meghasonlást.
Ezentúl ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás közt: három kettő ellen, és kettő három ellen.
Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával, az anya a lányával és a lány az anyjával, az anyós a menyével és a meny az anyósával."
