Augusztus 20., Szent István király ünnepe, prédikáció (C egyházi év) (1977)
(A Szent István-napi nagymisén
három gyermek ünnepélyes keresztelője volt,
ezzel kapcsolódott össze a szentbeszéd is.
Hiszen ez a két dolog,
Szent István ünnepe
és az ünnepélyes keresztség kiosztása
szorosan összetartozik. – VJ)
Annak az ünnepén, aki megszilárdította országát a kereszténységben, bevezette mélyebben az evangélium ismeretébe az országot, aki a pogányságból az újjászületett ember kinevelésére rendezte be az országot – az ő tette vitte az országot közelebb ahhoz a titokzatos fürdőhöz, az újjászületés fürdőjéhez –, három kis újszülöttet a keresztségben részesítünk, az újjászületés fürdőjéhez viszünk.
Gondolom, a kedves szülők nagy élménye, mikor ott tartják karjukon azt a csöpp kis emberkét, s érzik, hogy teljesen rájuk van bízva, az a kis gyámoltalan, gondozásra szoruló, tehetetlen kis csöppség. Mélyen átélik ezt a pillanatot, érzik, hogy rájuk szorul valaki. Mit tegyenek ezzel a kis emberkével, hogy formálják ezt a kis csöppet olyan emberré, amilyent Isten akar, mikor a Szentírás elején a szent író kimondja, hogy teremtsünk embert képünkre és hasonlóságunkra.
A szülőknek ez az élménye valamilyen formában ott lehetett Szent Istvánban is, de rá 21-22 éves fiatalságában nem egy gyermek gondja volt bízva, hanem egy fiatal országé, egy gyermek országé, egy induló országé. Talán ő is ismerte Salamon nagy álmát – amit a Szentírás leír –: álmában Isten előtt volt és könyörgött, hogy Uram, Istenem, fiatal vagyok, szinte gyermek még és tapasztalatlan, és egy országot bíztál rám. Adj a te szolgádnak bölcsességet, hogy megkülönböztesse a jót a rossztól.
Szent István is ezt kérte, a szülők is ezt kérik Istentől. A gyermekük ott van rájuk bízva.
Vajon meg tudjuk különböztetni a jót és a rosszat a nevelésében? Az egész emberiség központi kérdése ez.
S az keresztség, ha figyelünk rá, feleletet ad erre. Hiszen visszavezet egy titokra, az első öntudatra ébredt ember életének a titkára, a mi első ősünk életének a titkára, aki homokra épített. Nem Istennek hitt, hanem a kísértőnek és a szabadságával visszaélt, nem arra használta, hogy Istennel együttműködjön, hanem arra, hogy Istentől eltávolodjon. És ez bizony azt jelenti, hogy nem hallotta meg Isten szavát, vagy úgy tett, mint aki nem hallja, hogy mit mond Isten.
De sokan teszünk így mi emberek életünkben! S akkor összeomlik, amit csinálunk; mert Istentől eltávolodva mit találunk? A keresztség teszi ezt jóvá. A keresztség, amit az Úr Jézus visszahozott. Ő az igazi nagy békítő, az igazi ácsmester, aki az engedelmességet, a szeretetet, egész szabadságát arra használta, hogy azt tegye, amit a Mennyei Atya mutat, mond. S ezzel újra szilárd alapokra helyezte az emberiség életképét: jól építette saját házát. És micsoda vihar jött az ő életébe! És nem döntötte össze, hanem még a vihar is arra szolgált, még a kereszt is arra szolgált, hogy hallatlan erős és szép háza legyen, az élete gyönyörű, betetőzött, egységes, csodás. Legyen, amit az egész örökkévalóság magasztaljon.
A keresztségben erre az alapra építünk, hogy mink is a Mennyei Atya engedelmességére alapozott életet éljünk. Meghalljuk azt, hogy gyermekei vagyunk az Atyának. Nem úgy kell élnünk, mint a pogányok, hanem mint a gyermekek.
Azért van a szertartásban: mielőtt a keresztvízben újjászületnének a kicsik, a pap fölteszi a kérdést az anyaszentegyház nevében a szülőknek, hogy ellene mondotok-e a gonosznak és minden kísértésének és minden bűnnek, hazugságnak, amit a világ suttog, és hiszitek-e Istent? Mikor ezt nyíltan az egész egyházközség előtt a kedves szülők, keresztszülők kimondják, akkor érinti Jézus titka, az a Jézus által kiszemelt kis tiszta víz, amit ő is annyit használt mosakodásra, tisztálkodásra, amivel oltotta szomját, amikor munka után ki volt fáradva, az izzadság kiverte, szomjassá tette, akkor vette hasznát és tapasztalta azt a drága elemet, ami tisztít, frissít, fölüdít, az élet titka bennünk. Már akkor tudta, hogy ezen keresztül fogja ő az ő istengyermeki életét továbbadni nekünk. Ez lesz az újjászületés.
Tőle így születünk az ő egyházából, az ő és az anyaszentegyház titokzatos szövetségéből. Családjából így szülessenek újjá Ádám gyermekei. A régi emberből így legyen új ember.
Az első keresztények felnőtt korukban tértek meg, először hallották az Úr Jézus szavait, tanítását, hittek, megtértek és megkeresztelkedtek. Most a csecsemő, kis csöppségeknek kiosztott keresztség esetében fordítva van. Először keresztelkednek meg, és kapják meg az Úr Jézustól az újjászületés ajándékát, az istengyermekség ajándékát, és ehhez kell hozzájönnie majd később az Isten szava meghallásának, hogy fölfogják, hogy Isten gyermekei lettek és megtért igazi új életet éljenek.
Ezért kérdezzük meg a kedves szülőket, és lényeges, hogy beletettük a keresztségbe, hogy akarják-e, vállalják-e hogy kereszténynek is nevelik őket és a keresztségükben segítenek-e is a szülők? Mert különben hiába volna keresztség, nem tudna kibontakozni a szülők segítsége nélkül. Így épül majd a gyermekek élete, de a felnőtt keresztények élete is így épül a keresztség forrásából, a keresztséggé megnyílt isteni forrásból széppé, nagyszerűvé, mert így van az életünk a szikla alapon, Úr Jézus Krisztuson. Így kapcsolódunk be az ő istengyermeki életébe.
Ezt fejezi ki a keresztelés szertartása után a krizmával való megkenés. Valamikor, mindenestől, a keresztények az újonnan kereszteltek egész testét végig megkenték krizmával, olajjal, hogy tudjanak küzdeni a gonosszal, mert a keresztény élet küzdelmet jelent. A régi ember és az új ember között élet-halál harc megy. A régi meg akarja fojtani, ki akarja vetni az újat. Az új viszont át akarja hatni azt a régi embert, azt az egész emberi természetet. Ezt jelzi a krizmával megkenés: Krisztusba oltódtunk, a krisztusinak kell győzni.
Kereszténynek kell lenni, krisztusinak, „az Úr lelke rajtunk", hogy királlyá legyünk, akik uralkodnak magukon és a kis világukon, akik pappá vannak szentelve a krizmával, hogy ne maradjanak ki soha a közös Istentiszteletből, a szentmiséből, mert jogosítva vannak részt venni a szentmisén.
Prófétává vannak szentelve a keresztények a keresztségben, hogy az evangéliumot ismerjék, vallják és tanúsítsák egész életükben.
Aztán azért kapják majd azt a fehér ruhát, amely Isten gyermekeinek az életét jelenti, hogy annak kell nyilvánosságra, fölszínre jönni bennük, hogy hadd lássuk rajtuk, hogy Isten gyermekei; cselekedeteikben tanúságot tegyenek róla, s az égő gyertyát azért kapják a kezükbe, hogy a hitet tükrözze.
A húsvéti gyertyáról gyullad az a gyertya, ők is az Úr Jézus tüzéből elindult lángot megkapják, hogy szüleiken át a hit kibontakozzék bennük.
Testvéreim!
Ahogy Szent István király az egész nemzetet a keresztvíznek, az újjászületésnek ehhez a fürdőjéhez vitte, hogy új emberek töltsék meg az országát, új emberek lakják a falvakat, városokat, akik egy szívvel, egy lélekkel törekszenek a régi ember megújítására, úgy indul most el három kis kereszténynek az élete, akiket idehoztak a kedves szülők a keresztvíz forrásához, az újjászületés fürdőjéhez, a világ legnagyszerűbb gyógyforrásához az anyaszentegyházban.
Könyörögjünk értük, hogy valóban megújuljon az életük, de ne csak az övék, hanem a mienk is. És csöndes, hétköznapi küzdelemmel ebben az egyházközségben igazi keresztény élet bontakozzék ki és ragyogjon Szent István király közbenjárására és örömére.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Péld 4,10–15.18–27
Hallgasd hát meg, fiam, fogadd el szavaimat, akkor nagy lesz száma élted éveinek.
Megmutatom neked a bölcsesség útját, egyenes lesz az út, amelyen járatlak.
Semmi nem gátolja lépteid, amikor jársz, és ha gyorsan szaladsz, akkor sem botlasz meg.
Tartsd meg intelmemet, ne tágíts tőle! Őrizd meg, hiszen az életed!
Ne lépj a gonoszok ösvényére, és a gonosztevők útján ne járj!
Hagyd el, s ne menj rajta tovább, kanyarodj el tőle, s úgy folytasd utadat!
Az igaz ember útja, mint a hajnal pirkadása, egyre világosabb, míg fényes nap nem lesz.
A gonoszok útja olyan, mint a sötét éjszaka, maguk sem tudják, miben botlanak meg.
Figyelj, fiam, a szavaimra, nyisd ki a füledet a beszédemre!
Ne téveszd el őket soha a szemed elől, és őrizd meg a szíved közepében!
Mert élet annak, aki megleli őket, gyógyulás az egész testének.
Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet.
Tartsd távol magadtól a száj hamisságát, távolítsd el az ajkak álnokságát!
Egyenest előre nézzen a szemed, legyen egyenes a szemed pillantása.
Egyengess sima utat a lábadnak, legyenek biztosak mind az útjaid.
Se jobbra, se balra ne térj le az útról, és a gonosztól tartsd távol a lábad.
Ef 4,17–24
Azt mondom tehát, sőt figyelmeztetlek titeket az Úrban, ne éljetek úgy, mint a pogányok, akik hiúságokon járatják az eszüket.
Sötétség borult elméjükre és elidegenedtek az istenes élettől tudatlanságukban, amely szívük megátalkodottságának következménye.
Lelkileg eltompulva kicsapongásokra adták magukat, és kapzsiságból mindenféle ocsmányságot űznek.
Ti azonban nem ezt tanultátok Krisztustól,
ha valóban őrá hallgattatok és megtanultátok, hogy Jézusban van az igazság.
Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt.
Újuljatok meg gondolkodástok szellemében, s
öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény.
Mt 7,24–29
Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát.
Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja.
Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette.
Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált."
Ezzel Jézus befejezte ezeket a beszédeket. A nép ámult tanításán,
mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.
