November 24., Krisztus Király vasárnapja, prédikáció (C egyházi év)
Krisztusban kedves Testvérek!
A szentleckében a sötétség országáról van szó, ahonnan Krisztus kiragad minket. Ez egy roppant valóság az emberiség múltjában, jelenében, jövőjében, egész történelmében. Noha Istentől származik a teremtés, mégis rettentően elsötétült a bűnnel. Ahogy Szent Pál mondja: egy emberen keresztül bejött a világba a bűn, s a bűn által a halál. Ez a legtömörebb kifejezése annak, ami a teremtésben megtörtént, ami valóság. Itt van a földön a bűn hatalma. Döbbenetes hatalom. Nem csak hogy először bejött az első ember szabad akaratán keresztül, hanem azóta is az egész emberi természeten keresztül jön be, árad, minden vonalon – Isten minden törvényét áttörve, félretolva.
Önkényesen próbál az ember úgy boldogulni, hogy azt hiszi, boldogulása az Isten törvényén túl van: ha azt áttöri, ott vár rá a boldogság. Lesztek, mint az Isten...
Azt hiszem, mivel mind emberek vagyunk, valamilyen formában, mind belekóstoltunk a sötétségnek ebbe a titokzatos birodalmába a bűneinkkel. Mindnyájan megkóstoltuk, hogy micsoda szörnyű valami rejtőzködik itten, micsoda keserű. Hogy az élet értelmét mérgezi, ami ott rejlik a bűn mögött. Az értelmetlenség, a sötétség, az elmagányosodás.
Krisztus Király ünnepén azt ünnepeljük, hogy a sötétség országába belépett Krisztus, az Isten Fia. Elküldte az Atya egyszülött Fiát. Aki olyasmit művelt, amit egy király sem. Egyedül, fegyvertelenül behatolt az ellenséges világ közepébe. És ott maga vívja ki a győzelmet, kezdi meghódítani a világot. Ehhez hasonlíthatjuk azt, amit Krisztus Király művelt a teremtésben, amelyet az ember elsötétített a bűneivel.
Leírhatatlan, nagyszerű, amit a mi Urunk, Jézus Krisztus művelt. És tette mindezt csodálatos egyszerűséggel, alázattal, amit ismerünk az evangéliumból. Elment a kereszthalálig, a Golgotáig. A trónját így állította föl, onnan uralkodik.
A teremtésen belül Jézus Krisztusnak prófétai, királyi és főpapi méltósága van. Az ősi, régi, emberi hagyományban mindhárom szerepet a király töltötte be. A király mutatta be a népéért az áldozatot, a király volt, aki megkérdezte Istent az akaratáról: fölment a torony harmadik vagy negyedik szintjére – ott volt a kis szentély –, hogy megtudja Isten akaratát.
Isten háza és a mennyország kapuja: a kapu a torony alján volt, ott hirdette ki a népnek, hogy mit akar az Isten.
Az Úr Jézus királyságában is, hogy a teremtésbe belépett, szerepel mind a három. Szorosan kapcsolódik a királyságához.
A prófétai tisztje szerint hirdeti meg Isten országát és a kibékülést Isten és az emberiség között. Az evangéliumot, az örömhírt meghirdeti.
Főpapként a legnagyobb tiszteletet tanúsítja Isten iránt az egész emberiség nevében; és dicsérő, magasztaló, engesztelő, könyörgő áldozatot mutat be.
Királyként pedig uralkodik mindenen. Legyőzi a bűnt, legyőzi az ellenséget, a sötétséget. Föltámadásával megmutatja, hogy a győzelem mit jelent mindnyájunknak.
Testvéreim!
Még egy valamire szeretném fölhívni a figyelmet: a mi Királyunk, Prófétánk, Főpapunk olyan, hogy nincs nagyobb vágya, mint az, hogy megossza mindegyikünkkel a prófétai, királyi, főpapi tisztjét.
Krizmával kereszteltek meg bennünket. A krizma Krisztus jele: olaj és balzsam. Az olaj a földi világ produktuma; a balzsam az örökkévalóság, a halhatatlanság jele. Krisztus kenetével mindnyájunkat fölkent a pap mindjárt a keresztségkor prófétának, hogy az evangéliumot éljük és hirdessük – ki-ki amennyire tudja. Papnak, hogy jogunk legyen belépni, részt venni Krisztussal a nagyszerű, Istennek bemutatott áldozatban, a liturgiában. És királynak is felkent az egyház, Krisztus nevében, Isten nevében, hogy mi is uralkodjunk saját kis országunkon, meg ezen a világon: hogy ne rabjai, hanem királyai legyünk ennek a földnek Isten törvényei szerint. És legyőzve magunkat, legyőzve a bűnt, Krisztussal együtt részt vegyünk a föltámadással Krisztus Király győzelmében.
Krisztus Urunknak ez az egyetlen, legnagyobb vágya: hogy megossza azt a nagyszerű valamit, amit Ő mint ember birtokol és hősiesen végigcsinál. Hogy igazi emberré formáljon bennünket, mert az igazi ember a királyi, főpapi, prófétai ember, aki tud, lát, uralkodik: ennek a világnak valóban a csúcsán áll.
Testvéreim!
Rajtunk keresztül valósul meg Krisztusnak ez a három tisztsége. Hogyha ez az öntudat meglenne bennünk! Király vagyok, főpap vagyok, próféta vagyok itt a földön. Ha ezt valóban elhinnénk, akkor nem ilyen képet mutatna az Egyház: akkor nem menekülnének sokan, mint egy süllyedő hajóról. Évente nyolc és fél millióval növekszik a magukat ateistának vallók száma.
Talál e még az emberfia hitet itt a földön, mikor újra eljön? Ha tudnánk, hogy mit jelent az Úr Jézus mellett élni, az Úr Jézussal együtt királynak, papnak, prófétának lenni, az evangéliumot élni, hirdetni, akkor özönlenének az Anyaszentegyházba az emberek.
Bizony, itt nagy lelkiismeret-vizsgálat szükséges az összes keresztény számára. Próbáljuk az Úr Jézussal ezt a számadást megtenni. Próbáljuk még az életünkkel a számadásainkat kijavítani. Ámen.
Függelék – a szentmise olvasmányai
2Sám 5,1–3
Izraelnek összes törzse elment Dávidhoz Hebronba, és azt mondták: „Nézd, csontod és húsod vagyunk.
Már tegnap és tegnapelőtt is, amikor még Saul volt a királyunk, te voltál, aki vezetted Izrael hadjáratait. S az Úr is azt mondta neked: Legeltesd népemet, Izraelt, és légy Izrael fejedelme."
Izrael vénei tehát mind elmentek a királyhoz Hebronba, és Dávid király szövetséget kötött velük Hebronban, az Úr előtt. Aztán fölkenték Dávidot Izrael királyává.
Kol 1,12–20
Adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örökségében, a világosságban;
kiragadott minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába.
Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát.
Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte.
Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett.
Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn.
Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben.
Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség,
s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.
Lk 23,35–43
A nép bámészkodott, a főtanács tagjai gúnyolódtak: „Másokat megmentett – mondták –, most mentse meg magát, ha ő a Messiás, az Isten választottja."
Gúnyt űztek belőle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták:
„Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magad!" – mondták.
Feje fölé görög, latin és héber nyelvű feliratot tettek: „Ez a zsidók királya."
Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: „Nem te vagy a Krisztus? Szabadítsd meg hát magad és minket is."
A másik rászólt: „Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded.
Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ő nem csinált semmi rosszat."
Aztán hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam, országodban."
Ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a mennyben."
