Július 14., évközi tizenötödik vasárnap, prédikáció (C egyházi év) (1977)
Krisztusban kedves Testvérek!
A legnagyobb és a legkényesebb kérdések futnak össze a mai evangéliumban. A szentleckében azt olvassuk, hogy a láthatatlan Isten Jézus Krisztusban látható lett, közel jött hozzánk.
Az első kérdés, amit az írástudó kísértve föltesz: hogy lehet üdvözülni, hogy lehet Istenhez közel jutni? Mert ez az üdvösség.
Aztán látjuk az evangéliumban, hogy a kérdés innen indul és hova lyukad ki: hogyan lehet az emberhez közel jutni?
Ez az evangéliumi rész – az az érzésem – a leglényegesebbek egyike az egész evangéliumban. Így összetalálkozva, így összesítve a legnagyobb kérdések sehol se találhatók. Mi áll a törvényben, mi az életünk, üdvösségünk törvénye? Mi az Isten elérésének a törvénye? Hogy juthatok Istenhez közel?
Mindnyájunknak ez a kérdése, testvéreim. Isten azért teremtett minket, hogy közel jussunk hozzá, hogy a legjobb kapcsolatot megtaláljuk, ha már egyszer vagyunk, lettünk. Ő is van, hát az döntő, hogy Ő meg mi hogyan találkozzunk. S itt ez a kérdés van.
A mai emberiségnek is ez a fő kérdése. Istenkérdés van a háttérben minden ügyünk mögött, az egész gondolkodásunkban. Gyakorlatilag pedig a felebarát kérdése van minden egyes dolog mögött, minden politika, kultúra, ipar, kereskedelem és minden mögött. Mert Isten kérdése az embernél bukkant ki a legérzékenyebben. Mindjárt ott van: ki a felebarátunk? Ki van hozzánk legközelebb?
Az egész dolgot, a dolog finomságát irodalmilag úgy lehet megérteni igazán, ha tudjuk, hogy az, amit ma úgy fordítanak, hogy embertárs, azt a görögből a régi magyar úgy fordított, hogy „felem barátom, ki az én felem, barátom?" A görögben az embertárs pleziosz, vagyis 'közel', 'legközelebb'. A latin proximus ugyanezt mondja. Ki van hozzám legközelebb? Hogy juthatok Istenhez közel? A német is: nächste a nähréből – 'közel'.
Ki a legközelebb: a mai emberiség számára a legégetőbb, legdöntőbb, leggyakorlatibb kérdés. Miközben mást sem teszünk, csak falakat építünk ember és ember közé. Ez a tömb, az a tömb, ez a párt, az a párt. Nem lehet közel az ember a másikhoz, mert odaállítunk egy korlátot. Senki sincs közel hozzám!
Sartre azt mondja, ez a pokol. Az Úr Jézus meg azt mondja, hogy őnélküle nem üdvözülhetsz. Ő ment meg a pokoltól, mert az Úr Jézus helyreigazítja ezt a kérdést. Mert ez a mi kérdésünk is, és ez az a kérdés, amit mi is meg akarunk kerülni. Hiszen lehetetlen ember, aki ott van közel hozzám, ott lakik velem egy szobában! Nem bírom!
Hát akkor ki az én felebarátom, ki van hozzám legközelebb? Az Úr Jézus szinte meg akarja kímélni udvariasságból az írástudót... hogy kérdezhet ilyet, hogy ki van hozzád legközelebb, hát ez primitív kérdés, hát nem látsz az orrodon túl? S azzal megfordítja a kérdést: kihez vagy te közel?
S a példabeszéddel válaszol. Ki volt legközelebb ahhoz, aki szükségben volt? A pap először közeledett, de aztán kiderült, hogy nagyon messze volt tőle. A levita is távolodott tőle. Istenhez igyekezett, az embertől meg távolodott. Világos, hogy nem ért semmit az áldozata. Amikor a szamaritánus közeledett, irgalom ébredt a szívében, és az irgalom által valóban közel lett a másikhoz.
Ki van hozzád legközelebb, ki a te legközelebbid? Kihez vagy te, leszel te legközelebb? Az, aki iránt irgalom kell hogy ébredjen benned, akinek a baját észre kell venned. Aki felé meg kell nyílnod. Itt a válasz a kérdésre: hogyan üdvözülhetsz, hogyan lehetsz Istenhez legközelebb. Ha közel tudsz jutni ahhoz, aki bajban van. Akinek valami szüksége van rád. Ezen múlik az üdvösségünk. Ezért ez a legdöntőbb rész az evangéliumban. Ilyen világosan az Úr Jézus sehol sem beszél. Ilyen gyakorlatiasan, ilyen közelien, ilyen foghatóan, a húsunkba vágóan.
Hála Istennek, hogy Isten ilyen közel van hozzánk, s az üdvösség ilyen közel van hozzám. Ilyen gyakorlatiasan közel.
Ezt cselekedni kell. Mit cselekedjek, hogy üdvözüljek? Ezt az egyszerű dolgot kell cselekedni. Ezt mondja az Úr Jézus. És ő nemcsak szóban mondta ezt, hanem egész életével. Jött, észrevette, tudta, azért is jött, hogy közel legyen hozzánk.
Mi mentünk Jeruzsálemtől Jerikóba: a 27 kilométeres útszakasz 1000 m-t süllyed. Lefele zuhant, amikor ment az ember. S ő utánunk jött, közel hozzánk, észrevette, hogy rablók kezébe kerültünk, megsebesülve, levetkőztetve az isteni kegyelem ruhájából, az eredeti bűn sebével vonult az ember, s ő közel jött, és nem olajat és bort, hanem a saját életét adta szeretetből. Értünk, nekünk, hogy kimossa, bekösse sebünket, szállásra vitt, anyaszentegyházba, az Úr Jézus tudott egészen közel jönni hozzánk.
Mienk tud lenni, egy tud lenni velünk, így ott az üdvösség, ahol mi is tudunk hozzá, egymásban közel lenni. Ámen.
Függelék – a szentmise olvasmányai
MTörv 30,10–14
... ha engedelmeskedsz az Úr, a te Istened szavának, és megtartod az ebben a törvénykönyvben foglalt parancsokat és törvényeket, ha szíved, lelked mélyéből megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez.
Ezek a törvények, amelyeket ma szabok neked, nem túlságosan nehezek és nem elérhetetlenek számodra.
Nem az égben vannak, hogy azt kellene mondanod: Ki hatol fel értük az égbe, ki hozza le és hirdeti őket, hogy hozzájuk szabhassuk tetteinket.
De a tengeren túl sincs, hogy azt kellene mondanod: Ki kel át értük a tengeren, ki hozza és hirdeti őket, hogy hozzájuk szabhassuk tetteinket?
Egészen közel van hozzád a törvény, a szádban és a szívedben, így hozzá szabhatod tetteidet.
Kol 1,15–20
Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte.
Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett.
Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn.
Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben.
Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség,
s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.
Lk 10,25–37
Egy törvénytudó felállt, hogy próbára tegye. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?"
Megkérdezte tőle: „Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?"
Így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat."
„Helyesen feleltél. Tégy így, és élni fogsz" – válaszolta neki.
De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „Kit tekintsek felebarátomnak?"
Erre Jézus átvette a szót: „Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták.
Történetesen egy pap tartott lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette.
Ugyanígy közeledett egy levita is. Látta, de továbbment.
Végül egy szamariainak is arra vitt az útja. Amikor meglátta, megesett rajta a szíve.
Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire és bekötözte, magát az embert pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta.
Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél, visszatérve megadom neked. -
Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?"
„Aki irgalmas szívű volt iránta" – felelte. Jézus így folytatta: „Menj és tégy te is hasonlóképpen."
