December 26., Szent Család vasárnapja (A egyházi év)
Krisztusban kedves testvérek!
Szent Család vasárnapja. Most a mai ember inkább úgy mondaná a családot, hogy közösség.
Szent emberi közösség vasárnapja, alapvető emberi közösség vasárnapja.
Onnan ered a család, arról a pontjáról a dolgoknak, a valóságoknak, amit maga Isten emel ki a Teremtés könyvének az elején, mikor azt mondja, hogy nem jó egyedül lenni az embernek.
Isten így teremtette az embert, ő ezt tudja. Magáról is tudja, hogy nem jó egyedül, meg rólunk is. Mi ugyan, testvéreim, megpróbálunk néha egyedül lenni. Főleg, ha az ember tehetségesebb, akkor valahogy enged a kísértésnek, még ha sokan vannak is körülötte: megpróbál egyedül lenni. Ő elvan, tud ő foglalkozni mindig valamivel, ő elég önmagának. Tévedés. Nem elég! Torz ember lesz abból, aki egyedül akar lenni. Nem jó!
Isten úgy teremtett bennünket, hogy az a jó, ha kapcsolatra lépünk egymással, de arra a kapcsolatra, amit ő akar. Mert testileg is úgy teremtette Isten az embert, hogy ne állhasson meg maga, mert ugye a tüdő oda van kapcsolva a levegőhöz, a környezetünkhöz. Ki kell egészülnünk a földet beborító levegőrétegből állandóan. A vízhez oda vagyunk növesztve, a táplálékokhoz oda vagyunk testileg növesztve. Nem elszigetelt az ember teste, még kevésbé a lelkünk, a személyünk.
Éppen a személyünk sorvad el és lesz torz személy, ha megpróbálunk egyedül lenni. Ha olyan büszkék és gőgösek vagyunk, hogy nem akarjuk túllépni azt a saját határunkat, nem akarunk megnyílni senki felé. Magunkba zárkózva zordan megyünk, megelégszünk teljesítményekkel, sikerekkel. A másik emberig nem lépünk át, nem lépünk ki magunkból, s akkor se kapni nem tudunk, se adni nem tudunk. Mert ahhoz, hogy az ember igazán adjon, ahhoz létre kell hogy jöjjön egy „vezeték” azok felé, akiknek adni akarok. Csak úgy üresen a levegőbe adni csak, az nem igazi adás. Akiknek így adunk, fölülről csak, kegyesen, azok nem köszönik azt meg, sőt érdekes, sokszor még ellenségeivé válnak az adakozó embernek.
És ahhoz, hogy kapni tudjunk, ahhoz is ki kell magunkból lépni és fölfedezni a másikban azt a gyöngyöt, azt a világot, azt a külön értékvilágot, amit Isten benne fejlesztett ki. Nem jó egyedül lenni! Ez a nagy titok vezet végeredményben a családhoz, a közösséghez, amelyben megindul a legkülönbözőbb értékeknek a cirkulációja, áramlása.
A családot Isten ilyennek akarta, és képe a család az ő szentháromsági családjának, ahol az örök élet áramlik.
Az élet áramlásához közösség kell, és ezt a közösséget, ezt az alapvető közösséget, emberi közösséget Isten végtelen gonddal tervezte meg úgy az összetevőiben, szereplőiben.
Manapság a nők emancipációjáról sokat beszélnek. A nők kezdenek úgy ráébredni önmagukra, hogy hát ők is teljes értékű emberek. És könnyen odaférkőzik az a tévedés, hogy hát akkor függetlenülve leszek az, ami vagyok, egyedül. Tévedés!
Olvastam Szent Pálnak az efezusi levelét, most éppen a papi zsolozsmában is ott van, mikor azt mondja, hogy nők, asszonyok rendeljétek magatokat alá a család fejének. Ez a mai asszonyoknak úgy az önérzetükbe vág: még hogy ők alárendeljék magukat? De ott van utána, hogy férfiak, úgy szeressétek feleségeteket, mint Krisztus az egyházat, aki odaadja az életét is érte. Hát olyan nagy rossz valakinek alárendelni magunkat, aki az életét odaadja értünk? Hát mit akarunk akkor az életünkkel, ha attól féltjük, aki ennyire szeret bennünket?
Ez a szép a családban, ha ez megvalósul. És minden közösségben is az a szép, hogyha mindnyájan berendeljük magunkat a közösségbe azzal a képességgel, azokkal az ajándékokkal, amit Isten bennünk tárol. Mert Istené vagyunk mind, Isten kincsei vannak bennünk. Isten akarja, hogy azokat közreadjuk.
A család forrása tehát ez, hogy nem jó egyedül lenni, viszont jó együtt lenni, ha egymás felé nyitottak vagyunk, hogyha mindnyájan alárendeljük egymásnak magunkat, mindnyájan elfogadjuk egymást.
És úgy megérezzük, ha valaki nem fogad el bennünket! Megbomlik az egész közösség.
A másik dolog, ami a családhoz tartozik, az, hogy a családnak sem jó egyedül lenni.
Megpróbálja a mai modern család, hogy egyszintű legyen, magában legyen, kiépítse a maga életét anyagilag, a környezetét, a lakását, elköltözni a fiataloknak a szülőktől, a régi hagyományokkal szakítani. Kialakítani a magunk kis víkendházát, és akkor senkire nem szorulunk. Ez is nagyon nagy tévedés.
És itt rejlik a gyökere annak, hogy miért nem tud aztán a család így megállni. Mert elszegényedik, egysíkú lesz.
Nézzük meg a Szent Családot, ahogy a Szentírásnak ebben a részében szerepel!
Lényeges kapcsolatok fűzik ezt az Isten-családot fölfelé. Az Atya, az Isten akarata igazítja a családot minden lépésében. Láthatatlan ez a csodálatos fölső akarat, de mégis: az angyal azt jelenti, hogy Isten valahogy tudomására hozza Józsefnek, hogy mit tegyen.
Miért? Mert Istennek érdekei fűződnek a családhoz. Isten tervei, üdvössége, javai vannak letéve a családba. Keresztelő János onnan bukkant föl, Jézus Krisztus, az Isten onnan bukkant föl, a családból. Tehát a család, ha egyedül akar lenni, az azt jelenti, hogy megtagadja az összeköttetését, a beigazodását a világmindenségbe.
Nem lehet a család se egyedül. Minden közösségnek kísértése ez. A miénknek is. Hogy noha hitünk van, és az egyházban vagyunk bent, mégis egy kicsit hajlandók volnánk a magunk világát kiépíteni, szépíteni állandóan, mintha csak mi lennénk a világon. Mintha nem fűződnének az Isten lényeges érdekei hozzánk, a mi közösségünkhöz.
Mint az a gyönyörű Zrínyi ének mondja a kivonulás előtt – a Zrínyiászban találjuk –: mondja Zrínyi a vitézeinek, hogy „mi vitéz kezünkön van minden reménység”.
Az országban mi egyedülálló értéket képviselünk. Isten országának egy kis hordozói vagyunk, és mindig úgy kell élnünk, hogy ennek tudatában legyünk.
Ezért szent egy család, mert Istenhez kötődik, és Isten érdekei és ügyei meg a családhoz kötődnek. Isten becsületét hordozzuk. Azért olyan kényes dolog minden hibánk. Ha kívülálló betekint ide, és észreveszi azokat a kicsinyességeinket, amik föl-fölbukkannak.
Szinte magunk sem vesszük észre, hogy mi van egy-egy szavunk, kifejezésünk, viselkedésünk mögött. De más látja! S akkor aztán megteszi a maga megállapítását.
A saját érdekünk, legszebb, legszentebb érdekünk, hogy szent közösség legyünk. Szent család, Istené, mindig kapcsolatban Istennel, a mi Üdvözítőnkkel, aki itt van köztünk.
Az ő szemével kell naponta végignézni magunkon, életünkön mindegyikünknek önmagán is önkontrollal élni, vagyis az Úr Jézus szeme előtt élni. Akkor kóstoljuk meg, hogy mit jelent a szent családnak lenni. Hogy milyen csodálatos dolgot alkotott meg a közösségben, az emberi közösségben Isten.
Mikor VI. Pál pápa ellátogatott a Szentföldre, egy csodálatos szép imát mondott ott, a názáreti házban. Mert Jézust Názáretinek hívják, és akarta Isten, hogy az legyen. Külön úgy intézte, hogy ne Betlehembe menjenek, József hazájába, és ne betleheminek hívják, hanem Mária hazájába. Ahol Mária lakott, odavalósi legyen Jézus, Názáretinek hívják.
Itt a pápa úgy megérezte ezt a názáreti légkört, hogy fölsóhajtott, Istenem, azt mondja, mennyire szeretnék újra gyermek lenni és alárendelni magamat Mária vezetésének, hogy azzá fejlődjek, amivé fejlődnöm kell!
Valahogy mi is így helyezkedjünk vissza a názáreti légkörbe, annak a csendjébe. Nem árt ám, ha néha csönd van a házban.
Azt mondja a pápa, hogy ez jellemzi a Szentcsaládot, Názáretet: ez a csönd. És jellemzi a szeretetnek sokféle köteléke. És jellemzi a munka, ahogyan az a maga helyén van Názáretben. Nem öncél, nem fizetett valami, még ha megfizetik is. És így lesz a közösség, a názáreti család valóban Isten terveiben az, aminek ő akarta, hogy az ő mása legyen. Ne csak az egyes ember legyen képmása Istennek, hanem az emberi közösségek is a Szentháromság mására formálódjanak.
Szent sem lehet az ember egyedül.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Sir 3,2–6. 12–14
Az Úr az apát többre nézi gyermekeinél, s az anyának jogot ad fiai fölött.
Aki tiszteli apját, levezekli bűneit,
s aki becsüli anyját, az kincset gyűjt magának.
Aki tiszteli apját, az majd örülhet fiainak, s meghallgatást nyer, hogyha imádkozik.
Aki becsüli apját, hosszú életű lesz, s az Úrnak szolgál, aki anyját felüdíti.
Fiam, legyen gondod elaggott apádra, és ne szomorítsd meg életed egy napján se!
Nézd el neki, ha értelme csökken, ne vesd meg, ha virágjában van is életed.
Nem felejtik el, ha szánod apádat, elszámolják neked majd a bűneidért.
Kol 3,12–21
Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet.
Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak.
Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke.
S Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben.
Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Az Istennek énekeljetek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket.
Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának.
Asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogy illik az Úrban.
Férfiak, szeressétek feleségeteket, s ne bánjatok durván velük.
Gyermekek, fogadjatok szót szüleiteknek mindenben, mert ez kedves az Úr szemében.
Apák, ne keserítsétek gyermekeiteket, nehogy kedvüket veszítsék.
Mt 2,13–15. 19–23
Azután, hogy elmentek, megjelent Józsefnek álmában az Úr angyala, s ezt mondta neki: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresi a gyermeket, meg akarja ölni.”
Fölkelt, s még akkor éjszaka fogta a gyermeket és anyját, és elmenekült Egyiptomba.
Ott maradt Heródes haláláig. Így beteljesedett, amit a próféta szavával mondott az Úr: „Egyiptomból hívtam az én fiamat.”
Amikor Heródes meghalt, megjelent Egyiptomban álmában Józsefnek az Úr angyala,
és így szólt hozzá: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját és menj Izrael földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek!”
Erre fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és Izrael földjére ment.
De amikor meghallotta, hogy Archelausz uralkodik Júdeában apja, Heródes után, félt odamenni, ezért egy álmában kapott utasításra Galilea tartományba költözött.
Odaérve Názáret városában telepedett le. Így teljesedett a próféták jövendölése: „Názáretinek fogják hívni.”
