(Idén egy napra esik Szent István vértanú ünnepe és Szent Család vasárnapja. A liturgia ez utóbbit ünnepli, de a teljesség kedvéért közöljük a vértanú ünnepéhez kapcsolódó prédikációt is – a szerk.)
December 26., Szent István vértanú ünnepe
Igen nagy feszültséget nyit karácsony két napja. Az első nap: a gyönge kisded. Ugyan mi ereje van egy ilyen csöppségnek? Másik nap meg: István vértanú, aki a földühödött tömeggel szemben hallatlan, győztes erőt mutat. Elpusztítani lehet az embert – mondta az öreg halász –, de legyőzni nem. Ez elsősorban Istvánra vonatkozik, hiszen legyőzhetetlen erő van ebben a vértanúban, annak a kisdednek az első vértanújában. Igen, amint ez a kisded megjelenik köztünk, bármennyire erőtlennek mutatkozik, szembeszáll az egész emberiséggel. Legalábbis a régi világgal, azzal az Istentől elszakadó, őrületbe, kárhozatba rohanó, önmagával teli, hamis elképzelésekbe, ábrándokba, gőgbe vesző emberiséggel, amely a gonosz sugallatára hallgat.
Ez a kisded hihetetlen erővel, elszántsággal, tapodtat sem tágító, szívós bizonyossággal szembeszáll velünk, mindnyájunkkal. Mert tudja, hogy az üdvösségünk attól függ, hogy legyőz-e bennünket. Az erő, amivel ő szembeszáll ezzel az emberiséggel és a gonosszal, az Atyától jön a világba a Fiún és a Szentlelken keresztül.
Sok erő küzd ebben a világban. Hihetetlenre növekedett az emberi energia. Az anyagban feszülő energiákat kisajátítjuk, föltárjuk: atom-, hidrogén-, neutronbombák. A rakétákat vivő, hangnál sebesebb repülőgépek energiái. Az emberi szervezettségben, tudományban, technikában, tömegben előbukkanó félelmetes energiák. A szuperhatalmak energiái. Ha valaki a titkosrendőrség kezébe kerül… Az ember mellé odaálltak az utcán ketten, és azt mondták: „Az államvédelem nevében.” Az emberen átfut a gondolat, hogy ennek a hatalomnak a kezébe kerülhet, és eltűnik az élők közül. Hiába jár még az utcán, mégis azt érzi, hogy egy sötét hatalom kezébe került, és ki van szakítva a többi ember közül.
De a kisded hatalma, ereje, amely István vértanúban mutatkozik meg, nem ilyen. Az nem félelmetes. Az szabadító, megmentő, üdvözítő erő. A szeretet ereje. Csodálatos hatalom.
Az édesapák, édesanyák szeretetének a hatalma végtelenre fokozva – Istenben. Igen, onnan induló hatalom ez, amely ott van az Úr Jézus tanítványaiban. Titokzatos módon átszármazik ebből a kisdedből mindazokba, akik hisznek benne. Hogyan? Hitünkön át. Az Úr Jézus ezt hangsúlyozza a legjobban: aki hisz, annak minden lehetséges. Legyőzi a világot: Bízzatok! Én legyőztem a világot.
Ha nem hiszünk ennek a Kisjézusnak, akkor ki vagyunk szolgáltatva a világ erőinek és hatalmasságainak. Ha hiszünk, akkor nekünk is hatalmunk lesz. Ez a hatalom bennünk, a gyöngeségünkben bontakozik ki. Itt van egy sajátos ellentmondás, dialektika a mai napban, hogy együtt tud lenni bennünk a gyöngeség, és a hit erejéből származó hatalom.
Érdekes az Apostolok Cselekedeteinek leírása Istvánról: „István pedig telve kegyelemmel és erővel csodákat és nagy jeleket művelt a nép között. … Nem tudtak ellenállni a bölcsességnek és a Léleknek, amely által szólt.” Igen, ha hiszünk az Úr Jézusban, akkor minden gyöngeségünk ellenére megtelünk ezekkel az erőkkel.
Sok keresztényt ismertem, akik hittek. Az egyszerű falusi emberektől a magasan képzett, művelt városiakig. Annyi csodálatos emberi érték tud összejönni bennünk, keresztényekben! Annyi kincs, annyi erő! Megtelünk mi keresztények ezekkel a kegyelmekkel, erővel, Szentlélekkel, szeretettel. Erre törekednünk is kell!
Nagyon kell bánnunk minden olyan lépésünket, amely gátolja, hogy megteljünk ezekkel az erőkkel! Ujjongva kell áldanunk az Atyát, amikor felfedezzük, hogy tőle jövő erők vannak bennünk! Az élet, az örök élet erői ezek. Isten országának erői, amelyek lassan belénk táplálódnak.
Tudnunk kell nekünk, keresztényeknek, hogy mi növeli bennünk ezeket az erőket, és mi csökkenti. Tudatosan, gonddal kerülni kell mindazt, ami csökkenti keresztény erőnket.
Tudatosan, gonddal kell ápolni az életünkben az imát, a jó cselekedeteket, amik ezt az erőt fokozzák. A Szentírást igazi hittel olvasni. Isten iránti odaadás, egymás iránti szolgálatok, szegények fölkarolása, az Anyaszentegyház életében való részvétel, az isteni jelekből töltekezés kegyelemmel és erővel… legfőképpen az Eucharisztián át. Azon a csodálatos égi kenyéren át, amelyet az Úr Jézus végtelen gonddal és szeretettel készített elő, és adott nekünk át. Cselekedjük ezt, mert együtt cselekszi azt velünk Ő, a föltámadt élő Üdvözítő. Együtt cselekszi velünk, és akkor erőbe öltözünk a magasságból. Öltözzünk azokba az erőkbe, amelyek itt fölszabadulnak, mikor együtt vagyunk az Eucharisztia körül.
Ebben a közösségben is egészen különös erők vannak! Itt töltekezünk ezekkel. Azokat a kegyelmeket, amelyeket egyesek kapnak, Isten a közösség javára adja.
Nekünk, keresztényeknek tudatosan kell az égi, az Istentől jövő erőket fokoznunk magunkban. Anélkül, hogy kifelé fitogtatnánk azokat, gondoskodnunk kell arról, hogy mindig meglegyenek bennünk – a lelkiismeretünk helyreállításával, a bűnbánat szentsége által. A szeretet által, hogy mindig Isten oldalán álljunk.
Mert ezek az erők, amelyeket az Úr Jézus, ez a kisded hozott a világra, mind arra valók, hogy ezt az eszeveszett vakságot, sötétséget, Istentől elrugaszkodott, méltóságunkat megalázó állapotot megfordítsák. Ez a kisded Jézus az egész emberiséget az Atyához akarja fordítani; az Atya engedelmességére, szeretetére, hogy higgyünk, reméljünk az Atyában.
Ezzel az erővel van tele ez a kisded. Így száll szembe mindnyájunkkal – a mi érdekünkben.
Ha engedjük, hogy győzzön – és ezt saját érdekünkben engednünk kell –, akkor lesz igazi karácsony. Akkor ez a kisded uralkodni fog rajtunk – mert azért jött, hogy uralkodjék.
Áldott légy, te Kisded! Minden lélek a világon egyszerre föllélegzik, fölujjong a te látásodra. Arra a tudatra, hogy itt vagy velünk.
Egyszerre eldőlt a sötétség és világosság harca, hiszen karácsony előtt, december 21-én van a téli napforduló, amikor hosszabbodni kezdenek a nappalok, és fogy a sötétség.
Áldott légy, te Kisded, a jobbik énünk. Áldott legyen a te drága ajándékod, akit elküldtél nekünk, akiben megkeresztelsz minket, a Szentlélek. Eltölt minket erőkkel, biztonsággal, boldogsággal – Nálad, benned, veled. Áldott légy! Magasztalunk, örvendünk, ujjongunk, alleluja! Köszönjük mindezt, köszönjük.
Kérünk, a piciny kezeden át áradó végtelen erőddel tarts is meg bennünket! Fordíts az Atyához, tarts meg bennünket az ő szolgálatában örökké! Ámen.
Függelék – a szentmise olvasmányai
ApCsel 6,8–10; 7,54–59
István kegyelemmel és erővel eltelve nagy csodákat és jeleket művelt a nép körében.
Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és ázsiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak,
és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak ellenállni.
Amikor ezt hallották, haragra gyulladtak, és fogukat vicsorgatták ellene.
Ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján.
Felkiáltott: „Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján.”
Erre ordítozni kezdtek, befogták fülüket, s egy akarattal rárontottak,
kivonszolták a városból és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruhájukat.
Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”
Mt 10,17–22
Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroztatnak benneteket!
Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tegyetek előttük és a pogányok előtt tanúságot.
Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek.
Mert hisz nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól belőletek.
Halálra adja majd a testvér a testvért, az apa a gyermekét, a gyermekek meg szüleik ellen támadnak és vesztüket okozzák.
Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül.
