Január 9., Urunk megkeresztelkedése (A egyházi év)
Krisztusban kedves testvérek!
Ez a vasárnap még lényegesen hozzátartozik a megtestesülés titkának ünnepléséhez. Az Úr Jézusban az örök Ige a teljes emberi természetet vette fel; ezt a különös valóságot, amelyet mi valóban úgy hívunk, hogy emberi természet. Ez óriási terület, óriási valóság.
Most azt emeli ki a Szentírás, hogy az Úr Jézus egész sajátos módon megkeresztelkedik, éspedig úgy, hogy odalép a többi bűnös közé. Máté kiemeli, hogy miután mindenünnen jött a nép Jeruzsálemből, a Jordánon túlról is, és megkeresztelkedtek, vagyis belemerültek a Jordán vizébe annak a jeléül, hogy bánják bűneiket, utána Jézus is belemerült abba a szennyes vízbe. És Keresztelő Szent János azt mondja róla, hogy Ő az Isten báránya, aki magára veszi a világ bűneit. Ez azt jelenti, hogy az Úr Jézus úgy magára vette az emberi természetet, hogy mindazzal a teherrel, ezzel a szörnyűséggel, ami erre a mi emberi természetünkre kifogyhatatlanul ránehezedik, ezzel minddel vállalja a szolidaritást: Ő, aki ebbe az emberi világba belépett most, az Isten előtt vállalja ennek az egész következményét és súlyát. Megmerül ebben.
Ezt emeli ki a mai ünnep, és egy másik dolgot is: azt, hogy Jézus betelik Szentlélekkel. Itt nem arról van szó, hogy a harmadik isteni személy egy lenne az örök Igével. A Szentírás itt azt a szót használja, hogy pneuma. A Szentírásban ez néha a harmadik isteni személyre vonatkozik – de itt nem! Itt arra az ajándékra vonatkozik, amely Jézus emberi létét eltölti. A Szentlélek ajándéka ez, az ő lelkisége.
Erre nekünk, magyaroknak, nincs külön szavunk. Mi nem különböztetjük meg annyira a közbeszédben a lelket a szellemiségünktől, a lelkünket eltöltő gondolatvilágtól, szellemi világtól, értelmi, akarati, érzelmi ajándékoktól, amelyeket Isten ad az újjászületett embernek. Az, hogy az Úr Jézus betelik a Szentlélekkel, az Ő sajátos karizmáját jelenti.
Ezt modern korunkban főleg a Szentlélek-mozgalmakkal kapcsolatban vesszük újra észre: hogy minden embernek megvan a saját „adományösszege”, amelyet Isten az ő újjászületett lelkében eláraszt. Mindegyikünknek megvan a maga sajátos ajándékkötege.
Ez domborodik ki a Szentírásban: az Úr Jézus emberi lelkének karizmája. Az ajándék, amelyet az első olvasmány ír le (szolgám nem kiabál, vitatkozik, kötekedik, a megtört nádat nem tapossa le, a parázsló mécsbelet sem oltja ki…), az Úr Jézus karizmáját mutatja: azt a kimondhatatlan gyöngédséget, tapintatot, szeretetet, amit Jézus az emberi nemmel, mindnyájunkkal szemben tanúsít.
Ami ebben az ember-világban, amelyet Ő az emberi természettel magáénak vall, sajátos területet jelent. Ahogy a Szentatya mondja: dimenziót. Mert nem elég az, hogy az Úr Jézus a megtestesüléssel második isteni személyébe emelte örökre ezt a mi emberi természetünket, és ezzel kimondhatatlanul megtisztelt bennünket. Örökre Övé az emberi természet, és le nem teszi soha. Sem szenvedésében, sem halálában nem tette le. A feltámadásában aztán megmutatta, hogy örökre egyesítette magával azt, amit teremtett.
Ez nem elég. Az Úr Jézus emberi lelke olyan ajándékokat kapott, amelyekkel meggazdagította ezt az egész emberi világot. Mindegyikünk meggazdagítja valamivel, de az Úr Jézus olyan ajándékokkal van kitüntetve, elárasztva a Szentlélek által, hogy az ősszentségben, ezekben az ajándékokban kidomborodik valami. Kidomborodik az irántunk való figyelme, gyöngéd tapintata, szolidaritása, a velünk való együttérzése, egységvállalása, közösségvállalása.
Ez az Úr Jézusban a sajátosan Krisztusi: semmi agresszió nincs benne, nem ítél el, nem erőszakoskodik senkivel, sem akar senkinek a fejére nőni, nem hatalmaskodik. Lemond minden hatalmi eszközről és fölényről velünk szemben. És ezzel az emberi természetben is megnyitja, felerősíti ezt a dimenziót. Behozza az emberi történelembe az egyházon keresztül ezt a teret. Most, a mi korunkban különösen a szemünk előtt van ennek az óriási jelentősége. Mert az Úr Jézus mint ember emberi lelkével is a szeretet, béke, igazságosság, tapintat, emberi jogok oldalán áll. Mint ahogy az most mindinkább kidomborodik, hogy az Anyaszentegyház is mindinkább tudatosan a szegények mellé áll. Dél-Amerikában, a szegények földrészén látszik ez a legjobban.
Itt Európában eljátszották a keresztények azt az alkalmas történelmi pillanatot, amikor a munkásság mint tömeg szinte az iparosodással egyszer csak itt volt Európában, és az egyház nem mutatta ki elég erősen, tudatosan, világosan, hogy ott áll mellettük, és velük vállal szolidaritást. A szakszervezetek meg a pártok mindent támadtak, és végül azok vállaltak szolidaritást, aztán vitték is a munkásságot a szakadékokba.
Ezt a dimenziót jelenti most itt, hogy az Úr Jézus Szentlélekkel betelik. Azt is látjuk a mi korunkban, hogy emberi természetünkben nemcsak ez a szent pneuma szellemiség lehetséges, hanem igenis itt van mindenféle más szellemiség is. Szörnyű szellemiségek. Az erőszak, a hatalmaskodás, a kizsákmányolás, az önzés. Egy ember vagy osztály felülkerekedése. Egy nemzet vagy tömb felülkerekedése.
Ez a kíméletlen harc az a szörnyű kegyetlen pokoli vonás az emberi természetben, amelytől visszariadunk. Pedig hallunk róla, hogy emberek ezt engedték elhatalmasodni magukban. Ezt jelenti az Úr Jézus keresztsége. És mi, a mi keresztségünkben, ebben merülünk meg: az Úr Jézus lelkében, életében, halálában és feltámadásában. Részesei leszünk Jézus lelkiségének, szellemiségének.
Az a kérdés, hogy mennyire tudatosan van ez bennünk. Mert a keresztségünk régen volt, és akkor még nem voltunk öntudatosak. A bérmálás idején még csak olyan kamaszodók voltunk. Ezt egész életünkben egyre tudatosabban és tudatosabban magunkévá kell tenni, hogy látszódjék, érződjék rajtunk!
És itt van a mai napnak a feladata, kedves nővérek! (Valószínűleg a püspökszentlászlói szerzetes nővérek szentmiséjén hangzott el a prédikáció. – A szerk.) Ne értsenek engem a kedves nővérek félre soha, amikor a Jóisten igéjét akarom mondani. Most is. Amikor érzékeltetni akarom, hogy azok a más szellemiségek, azok a sötét szellemi hatalmak, pneumák itt vannak közöttünk is, és bennünk is. Ezt nekünk közös erővel kell az Úr Jézus szellemiségével legyőzni, átitatni, hogy semmi agresszió, semmi háborúskodás köztünk ne legyen, mert az öli a szeretetet, az ellentétben áll az Úr Jézus szeretetével!
Mi megkeresztelkedtünk már. Igen, persze, minden nap hibázunk, vétünk! Jaj, Istenem, milyen könnyű véteni az Úr Jézus lelke, szelleme ellen! De Ő megbocsát, és egymásnak is bocsássunk meg az Úr Jézus lelkének erejében, irgalmában. És akkor fogjuk majd megérteni, megízlelni, hogy mit jelent az Úr Jézus lelkében megkeresztelve lenni.
Mint most szerte a fiatalság körében haljuk, és tapasztaljuk, és magam is tudomást szereztem róla, hogy ők amikor tudatosan keresztelkednek meg és vállalják az Úr Jézust, megtelnek az Ő lelkével. Karizmatikusok: érzik, tapasztalják, hogy mit jelent megmerülni az Úr Jézus lelkiségében.
Ezt az ajándékot adja meg nekünk, mindnyájunknak. A mai szentmisével is segítsen megmerülni az Ő drága, végtelenül szeretetreméltó emberi lelkiségében, mert Jézusban nincs hiba, nincs bűn, és ez végtelen kedvessé és szeretetreméltóvá, egyedülállóvá teszi köztünk.
Belőle árad, rajta keresztül árad minden emberre ez a lelki keresztség, a lélekben való keresztség ajándéka. Áradjon ránk is! Ámen.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Iz 42,1–4.6–7
Nézzétek, a szolgám, akit támogatok, a választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek.
Nem kiált majd, s nem emeli föl a hangját, szava se hallatszik az utcákon.
A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen elviszi az igazságot,
nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására várnak a szigetek.
Én, az Úr, hívtalak meg az igazságban, én fogtam meg a kezed, és én formáltalak. Megtettelek a népnek szövetségül, és a nemzeteknek világosságul,
hogy nyisd meg a vakok szemét, és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat és a tömlöcből azokat, akik a sötétségben ülnek.
ApCsel 10,34–38
Péter így kezdte beszédét: „Valóban el kell ismernem, hogy az Isten nem személyválogató,
mindenki kedves előtte, aki féli és az igazságosságot cselekszi, bármely nép fia is.
A tanítást ugyan Izrael fiainak adta, amikor békét hirdetett Jézus Krisztus által. Ő mindenki Ura.
Ti tudjátok, mik történtek a Jánostól hirdetett keresztség után Galileától kezdve egész Júdeában.
Miképp kente fel az Isten a názáreti Jézust Szentlélekkel és hatalommal. S ő ahol csak járt, jót tett, meggyógyította az összes ördögtől megszállottat, mert vele volt az Isten.”
Mt 3,13–17
Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék.
János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem a te keresztségedre – mondta –, s te jössz hozzám?”
Jézus ezt mondta: „Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.” Erre engedett neki.
Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett.
Az égből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.”
