Április 21., nagycsütörtök (A egyházi év)
(…)
A harmadik lényeges mozzanat ezekben az olvasmányokban az, hogy Jézus a hatalmának is a tudatában volt; annak, hogy mindent átadott neki az Atya. Hatalmat adott neki minden test fölött.
És ekkora hatalom birtokában, milyen kicsinek látszó, jelentéktelen dolgokat cselekszik Jézus: kendőt köt, aztán mosdótálat vesz, vizet bele, letérdel, megmossa a lábukat. Ehhez kellett az a nagy hatalom?
Bizony, mert ez egy mérhetetlen nagy ember-mosdatást jelent. Megmosni az annyira beszennyezett emberi természetet csak Jézus tudta, teljes hatalmával, fölhatalmazásával, az Atyától kapott óriási megbízatásával, áldozatával. És ugyanakkor példát is ad Jézus, hogy egymással szemben részint talán az is benne van, hogy ne egymás piszkolására, kárára legyünk, hanem szolgálatára, egymás tisztulására – szeretetszolgálatok útján. Az a nagyobb, aki kisebb.
Nekünk is hatalmat ad, adott, hogy így legyünk isten gyermekei. Különös, ahogy végighúzódnak az Egyház életében a kis dolgokon való viták, tusakodások, hogy szét tudták szabdalni az Egyház testét, a közösséget a viták, a doktrinális, elméleti megállapítások. Szakadásokat idéztek elő. De ha a szeretetszolgálatban követjük az Úr Jézus meghagyását, és egymás lábát mossuk, az egyesít.
Most legújabban a latin-amerikai egyház életében figyeltek föl erre a pueblai (Mexikó) konferencián is, hogy igen, kell a tanításbeli egység, de ez úgy van leginkább biztosítva, ha ugyanakkor a szegények szolgálatára szenteljük magunkat.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Kiv 12,1–8.11–14
Az Úr így szólt Mózeshez és Áronhoz Egyiptomban:
„Ez a hónap legyen számotokra a kezdő hónap: ez legyen az év első hónapja.
Hirdesd ki Izrael egész közösségének: a hónap tizedik napján mindenki szerezzen egy bárányt családonként, egy bárányt házanként.
De ha a család kicsi egy bárányhoz, akkor a személyek számának megfelelően a szomszédos családdal együtt vegyen egyet. Aszerint számoljátok a meghívottakat, hogy ki-ki mennyit eszik.
Az állat legyen hibátlan, hím és egyéves. Vehettek bárányt vagy kecskét.
Tartsátok a hónap tizennegyedik napjáig. Akkor Izrael közösségének egész gyülekezete a két este között vágja le.
Vegyenek a véréből és kenjenek belőle annak a háznak a két ajtófélfájára és szemöldökfájára, amelyben elköltik.
A húsát - tűzön megsütve - még akkor éjszaka egyék meg. Kovásztalan kenyérrel és keserű salátával fogyasszák el.
Így fogyasszátok: a derekatok felövezve, saru a lábatokon, bot a kezetekben. Sietve egyétek, mert ez az Úr átvonulása.
Én végigvonulok azon az éjszakán Egyiptomon, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptomban: embert és állatot, s ítéletet tartok, Egyiptom minden istene fölött, én, az Úr.
A vért használjátok annak a háznak a megjelölésére, amelyben laktok. Ha látom a vért, kihagylak benneteket. Titeket nem ér a megsemmisítő csapás, amellyel Egyiptomot megverem.
Ez a nap legyen számotokra emléknap, és üljétek meg úgy, mint az Úr ünnepét. Nemzedékről nemzedékre tegyétek meg ünnepnapnak mindörökre.”
1Kor 11,23–26
Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret,
hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.”
Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.”
Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.
Jn 13,1–15
Húsvét ünnepe előtt történt: Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette.
Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette az áruló Júdásnak, Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el.
Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza.
Mégis fölkelt a vacsora mellől, levetette felsőruháját, fogott egy vászonkendőt, és maga elé kötötte.
Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát.
Amikor Simon Péterhez ért, az tiltakozott: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?!”
Jézus így válaszolt: „Most még nem érted, amit teszek, de később majd megérted.”
Péter tovább tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” „Ha nem moslak meg – felelte Jézus –, nem lehetsz közösségben velem.”
Akkor, Uram, ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” – mondta Simon Péter.
De Jézus ezt felelte: „Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.”
Tudta, hogy ki árulja el, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.”
Amikor megmosta lábukat, fölvette felsőruháját, újra asztalhoz ült és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, mit tettem veletek?
Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok.
Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.
Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.
