Június 26., Úrnapja (A egyházi év)
(1981)
Krisztusban kedves Testvérek!
Egy kisfiú – de nem is egy, mert többen fölteszik ezt a kérdést –, mikor az Oltáriszentség titkát fölfogta, megtanították Neki, azt kérdezte: – Mit csinál az Úr Jézus ott, a kenyér színe alatt egész nap?
Most, Úrnapján próbáljunk mi is az Úr Jézusnak ilyen kérdést föltenni! És próbáljuk megtalálni a feleletet erre a nagy kérdésre. Kérdezzük meg magát az Úr Jézust: – Urunk! 2000 év óta, mióta ezt az egyszerű külsőt magadra öltötted – amely még a megtestesülésnél is továbbment abban, hogy kiüresítetted magadat, nem is szolga alakját vetted föl, hogy halálig engedelmes légy, hanem a kenyér és a bor színét, hogy akár tárgynak kezelhessünk –, mit teszel, mit művelsz, Urunk, itt, hogy lehet ilyesmit egyáltalában kigondolni, mi vitt erre, hogy ezt a minden emberi képzeletet meghaladó lépést megtedd, hogy így viselkedj, ilyent csinálj?
Az Úr Jézus talán nekünk is azt válaszolja, amit egyszer, mikor a vakon születettet meggyógyította szombaton és a zsidók szemrehányást tettek Neki, hogy miért szombaton gyógyít. Akkor azt felelte Nekik: Atyám mindezideig munkálkodik és én is munkálkodom.
Valami ilyesféle feleletet érzek ki ma az Úrnap ünnepén az Úr Jézus szájából, a kenyér és a bor színe alatt.
Teljesen ellenkező a felelet a látszattal. Mert a látszat az pont az ellenkezője a munkálkodásnak. Olyan tehetetlenül, olyan tétlen, szenvedő, szinte halott módon látszik viselkedni itt az Úr, ebben a külsőben, melyet öltött. És mégis, hogyha úgy mélyebbre hatolunk, és keressük a választ, megtaláljuk itt valóban a legnagyobb isteni munkát, működést. Azt mondhatjuk, amit az a nagy görög filozófus Istenre mondott, Arisztotelész: „Mozdulatlan Mozgató”.
Nem csak a vakon születetteket gyógyítja meg, hiszen mi is Isten szempontjából vakon születettek vagyunk.
Nem csak a süketeket gyógyítja meg, érinti meg a fülüket, hogy halljanak, mert mi is mindnyájan süketek voltunk Isten szavára.
Nem csak talpra állítja a bénákat. Mert ki ne lenne béna az örök élet szempontjából?
Nem csak az ördögtől megszállottakat teszi újra Isten megszállottjaivá, templomaivá.
Melyikünk nem lett volna születésétől már ördögtől megszállott? S aztán még próbálkoztunk sokszor helyet adni az ördögnek magunkban, hogy csak szállj meg bennünket a vétkekkel.
Ezt a munkát mind a szentségi Jézus művelte, ezt a sok-sok csodát – mint János apostol is mondta, hogy a Föld nem tudná befogadni a könyveket, ha mind meg akarná írni, amit cselekedett az Úr. A Mozdulatlan, az isteni Mozdulatlan Mozgatót ismerjük föl ezen a mai napon a kenyér színe alatt. És nem csak fölismerjük, hanem csodáljuk, áldjuk, szeretjük, és inkább mi tűnünk föl Vele, a Mozgatóval szemben mozdulatlannak, tétlennek, passzívnak, ha a valóságig hatolunk.
Egyáltalában már azzal cselekszik az Úr Jézus, hogy napról napra létrehozza az Eucharisztiát. Megvalósítja. Mert mikor azt mondta nekünk, hogy „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”, akkor már nagyon jól tudta, hogy mi egyáltalában nem cselekedhetünk semmit, ha Ő nem cselekszik, csakis együtt cselekedhetjük ezt a titkot.
Mikor mi, az Anyaszentegyház nevében megbízottak, ezt mondjuk, hogy „Ez az én testem”, akkor Ő is mondja velünk, rajtunk keresztül. Mi vagyunk a passzív cselekvők, Ő a mozgató. „Ez az én vérem.” Kimondhatatlan, amit itt cselekszik és cselekszünk Vele együtt.
Létrehozta az Oltáriszentséget. Mert ez nem fogalom, nem valami elmélet. Valóság. Itt történik.
Az is itt történik, hogy itt adunk hálát Vele együtt az Atyának és magasztaljuk az Atyát. És fölemeljük a szívünket.
Az is valóság, hogy itt veszi el a világ bűneit az áldozatával, itt vállalja magára minden nap, minden alkalommal ezer és ezer helyen. Elveszi a világ bűneit.
Az is valóság, hogy Vele együtt mondjuk, hogy „Mi Atyánk!” Tanít imádkozni.
Az is valóság, hogy eljön mindegyikünkhöz és táplál. A táplálék csak látszólag passzív, mozdulatlan valami. A legcselekvőbb, amit el tudunk gondolni. A táplálék, mikor magunkhoz vesszük, akkor dolgozni kezd bennünk, és a szervezetünket is munkára készteti, hogy földolgozzuk. Itt meg Ő dolgoz föl bennünket.
Hallatlan tevékenységet fejt ki itt az Úr Jézus. Azt is mondhatná, hogy: – Építem itt az Egyházamat.
Mint ahogy sok-sok lisztszemecskévé őrölt gabonaszemből áll össze a kenyér, úgy itt készíti az Egyházát, ezt a sok-sok emberből összeálló titkot, amikor összegyűjtött bennünket itt, az Isten szétszórt gyermekeit, és gyűjt is össze az egész világon most is embereket ide. Minden embert megragad.
Már az az előkészítő munka is az Ő munkája, hogy olyan embereket választ ki, a hivatást adja – mit küzd a hivatás ajándékozásával emberekkel, fiatalokkal fölnőttekkel, hogy elfogadják a hivatást!
S aztán a papnevelés munkája is az övé. A papszentelés munkája is. És hogy küldi a misszionáriusokat, hogy vigyék el, építsenek legalább kunyhót, ahol Ő kifejthesse a munkáját, vagy templomot aztán!
Hogy fönntartja, Szentlelkével elárasztja az Egyházat, ez mind az Ő munkája. És az Atya is munkálkodik Vele. Óriási munka. Áldjuk a mi Urunkat ezért a munkáért!
Hogy milyen munkát fejt ki?
Ez még mind csak az előkészítő munka. A tulajdonképpeni munka az Isten-emberi mű, az örök isteni gondolatot itt a kenyér és bor színén keresztül valósítja meg a mi Urunk, mert részeseivé tesz minket az isteni természetnek.
Megelőzte ezt az ünnepet a Pünkösd ünnepe és a Szentháromság ünnepe. Láttuk a Szentháromság titkában, hogy Isten valóságos Isten és „benne élünk, mozgunk és vagyunk” a Szentháromság titkán keresztül. Lejön a Szentháromság titka ide a földre, a mi életünkbe. Itt fakaszt élő vízforrást az Oltáriszentségen keresztül, ahogy ábrázolják is, hogy ott van az Oltáriszentség, és patakok fakadnak a kenyér tövében, a Szentség tövében, a Bárány titkából. Ezek a patakok az isteni ajándékok forrásait jelképezik. Belül munkálkodik a mi Üdvözítőnk, úgy, hogy az isteni természet részeseivé tesz bennünket.
Isten országát építi belőlünk. Az igazság országát, mert itt küzd velünk a mi sötét kis eszünkkel, értelmünkkel, hogy a hit fényét föllobbantja bennünk, hogy Isten szerint gondolkodjunk. Itt küzd, a mi kis reménytelenségre, kétségbeesésre hajló szívünkkel, hogy reményt adjon nekünk a betegség, a halál ellenére, a szétbomlani látszó föld, anyag ellenére: „Ne félj! Örök életre teremtettelek!” „Életet adok.” „Aki eszi ezt a kenyeret, az énbennem marad és én őbenne, és nem hagyom elpusztulni.” Lelkemmel fölviszem, átviszem Istenbe és föltámasztom.
És legfőképpen pedig, a mi hallatlanul önző kis szívünkben, itt, ezen a kenyéren keresztül, ezen áldozat, ezen szeretetcsodán keresztül tartja ébren állandóan az isteni szeretetnek a titkát, erejét, hogy a szeretetével hat át bennünket. Kicsit veszekedő, sértődékeny, kis elmondhatatlanul gyarló jószágokat istenivé formál.
Drága jó testvéreim!
Érezzük a mi Urunknak ide közénk, hozzánk, szívünkbe behatoló hatalmas tevékenységét? Áldjuk azért az Oltáriszentségben jelen levő Urunkat! És ragadjon valami ebből az isteni tevékenységből miránk is, hogy legalább ne akadályozzuk ezt a munkáját – hogy együtt munkálkodjunk Vele! Hagyjuk! Fogjuk föl fülünkkel, szemünkkel, szívünk szemével – szeretetre való képességet adott nekünk – fogjuk föl a szívünkkel a szándékait, mindazt, amit itt elérni akar, hogy egybe akar gyűjteni bennünket. Próbáljunk egymás felé nyitni szívet! A világért se zárkózzunk el egymás elől! Ne hidegedjünk el! Ne tekintsük egymást idegennek, illetéktelennek! Testvérek vagyunk. Csakis egymás szolgálatán keresztül üdvözülhetünk és érheti el velünk a szándékait, mert itt kell begyakorolnunk az isteni, az örök élethez a szeretetet, a látást, a szolgálatot, hogy ahhoz jussunk, aki majd kiszolgál bennünket, mindnyájunkat az asztalánál.
És a Szűzanya Vele együtt munkálkodik. Édesanyai tapintatával, kezével, ajándékaival, kegyelemközvetítésével. Itt van a Szűzanya! Legyünk meggyőződve! A megdicsőült Szűzanya a megdicsőült Úrral együtt munkálkodik az Oltáriszentség titkán keresztül.
Ezt mondja nekünk ma az Úrnapja. Így feleljünk erre a nagy titokra a Hiszekeggyel!
Függelék – a szentmise olvasmányai
MTörv 8,2–3.14b–16a
Gondolj az egész útra, amelyen az Úr, a te Istened negyven éven át vezetett a pusztában, hogy megalázzon, próbára tegyen, megvizsgálja szívedet, vajon megtartod-e majd parancsait vagy sem.
Megalázott és hagyta, hogy éhezz, aztán mannával táplált, amelyet nem ismertél és atyáid sem ismertek, hogy megtudd: nemcsak kenyérrel él az ember, sokkal inkább azzal él az ember, ami az Úr szájából jön.
Ne felejtsd el az Urat, a te Istenedet, aki kihozott Egyiptom földjéről, a szolgaság házából;
átvezetett a mérges kígyók és skorpiók lakta nagy és félelmetes pusztán meg a víztelen sivatagon, aki a kősziklából vizet fakasztott neked,
a pusztában pedig mannával táplált.
1Kor 10,16–17
Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés?
Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk.
Jn 6,51–58
Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.”
Erre vita támadt a zsidók közt: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?”
Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek.
De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon.
A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital.
Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne.
Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik.
Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.”
