Október 9., évközi huszonnyolcadik vasárnap (A egyházi év) (1978)
Krisztusban kedves Testvérek!
Minden nap fölöltözik az ember, aztán az időjárás szerint még alakít a ruháin; a munka szerint is. Másképp öltözünk hétköznap, másképp ünnepnap, és mindig követjük a magasabb ruhakultúrát – igyekszünk követni mi, emberek.
Nem volt ez a Szentírás tanúsága szerint így az emberrel, amikor Isten megteremtette. Úgy teremtette Isten az embert, hogy nem érezte szükségét a ruhának. Valami varázslatos ajándék volt: nem hiányzott neki semmi. Ez az ajándék az Isten közelsége, az Isten jelenléte, az Istennel való gyermeki kapcsolat meghittsége, amely lekötötte az embert teljesen. Istenre irányult a figyelme, nem önmagára. Önmagából kilépve nézte Isten nagyszerűségét, fényét, élvezte szeretetét és magával nem volt problémája.
Valahogy a Szentírás így mutatja be azt a paradicsomi állapotot.
Mihelyt azonban az ember ebből kiesett, akkor maga Isten öltöztette föl először az embert állatbőrökbe. Óriási különbség. Önmagánál valami alacsonyabb természeti rendből tett rá valamit. És azóta is, az ember próbál ebből a nálánál mégiscsak értékben kisebb, alacsonyabb világból magára aggatni valamit. Megvan az emberben az olthatatlan öltözködési vágy, igény. Nemcsak olyan értelemben, hogy ennek a világnak a lehetőségeit, a világ nyújtotta anyagokat alakítjuk át, és aggatjuk, tesszük magunkra, igazítjuk magunk szerint. Tulajdonképpen még a lakás is kiegészítése a ruhánknak, a társadalom is, a társadalom rendje, berendezkedése is kiegészítése a ruhánknak. Lassan az egész földkerekséget hozzáidomítjuk magunkhoz, mint valami ruhát.
Hanem ezen a külső, technikai átalakításon túl, minden ember igyekszik fölszedni magára valami tudást, ügyességet, valami olyasmit, ami eltér a többitől, ami őt értékben növeli. Hogy egész művészetig tanuljon meg valami zenét, valami tudományágat. Az udvariasság, a finom modor is az embernek az igyekezete, hogy szerezzen valamit, öltözzön valamibe. Megjelenésén túl az ember benső rejtett tulajdonságokat is keres, tulajdonképpen szellemi értelemben is öltözködni akarunk. Sőt, ez se elég nekünk.
A tudósok, akiket Nobel-díjjal tüntetnek ki, azok is mondják, hogy minél jobban haladnak a tudásukban, annál jobban rájönnek, hogy még mennyit nem tudnak. Olthatatlan öltözködési igénye van az embernek.
Így jut kifejezésre az, amit a Szentírásban ott olvasunk az elején, amivel a kísértő igézi és csalogatja az embert, hogy „lesztek, mint az Isten”. Isten oltotta belénk ezt a titokzatos szomjat, ezt a végtelen szomjat, hogy addig nem elégszünk meg semmiféle ránk vett dologgal, amíg nem tudunk Isten tulajdonságaiba öltözködni. A mi öltözködésünk rejtett értelme körülbelül ez lehet.
Különös, hogy a Szentírás Istenről is azt mondja, hogy öltözködik. A zsoltár leírja csodálatos, ünnepi színekkel, hogy Isten magára ölti a fényt, ezt a világot, a szelek szárnyán jár és lába alatt a föld a zsámoly, és így tovább.
De Isten sem elégedett meg ezzel, a legnagyszerűbb pillanata ennek a világtörténelemnek az, mikor Isten a szeretetében a mi emberségünket ölti föl: emberré lett. Itt megállunk az emberi értelmünkkel, csodálatunkkal. Ezt nem értjük, ez titok, hogy Isten ebbe a mi természetünkbe öltözve jelenik meg előttünk, a Boldogságos Szűztől fölvett emberi természetben.
A figyelmünket ezzel egyrészt arra irányítja, hogy a dolgok nyitja, a dolgok titka nem magunkon kívül van, valami ránk aggatott dologban, hanem itt van a titok, a mi lényünkben, a mi emberségünkben. Ennek kell lenni az igazi ruhának, amelyen keresztül olyanok leszünk, mint az Isten.
Másrészt azt is mondja, hogy nem fölemelkedve, nem valami emberen túli pózt vagy magatartást fölvéve, hanem éppen az emberségünknek az alázatos lehetőségeit kihasználva, a szolgálat, a kedvesség, a szelídség, az alázat, az engedelmesség magatartását véve nyílik meg majd Isten és Isten országa előttünk, akkor leszünk olyanok, mint az Isten.
A keresztig megy Isten öltözködése, a keresztre feszített Istenember van úgy öltözve, hogy ott Isten megnyílik az emberi természeten túl és sebezhetetlen lesz halálnak, emberi támadásoknak, emberi megfélemlítéseknek. Ott már Isten a végső tökéletességet ölti föl, a föltétlen szeretetet, a halálos szeretetet. Ott mutatkozik be Isten úgy, hogy szeretet az Isten. A további öltözködése a föltámadásban következik.
Ez az Isten öltözködési rendje: először megalázza magát és akkorra lesz fölmagasztalva, valóban akkor veszi át az isteni tulajdonságokat az Úr Jézusnak az embersége, a mi emberi természetünk. Először megalázza magát, először mintegy leveti az isteni tulajdonságait mind.
Minekünk is először le kell vetni a hibáinkat, a gőgünket, a hazugságainkat, pózainkat, fölényeskedéseinket, minden cicománkat, mert minél messzebb van valaki Istentől, annál többet akar magára aggatni.
Tessék, nézzük meg a világnak az embereit! Minél elvetemültebb, Istentől elfordultabb egy ember, annál jobban igyekszik a legkülönbözőbb dolgokat... micsoda palotákat ezek az arab sejkek, ezek a gazdagok... miket aggatnak magukra, és mégse lesznek semmik. Vigyázzunk az Úr Jézus tanítására, aki azt mondta, hogy boldogok a szegények, azok látják meg Istent. Le kell vetnünk ezeket a dolgokat, szegénységbe öltözni, engedelmességbe öltözni, a keresztig elmenni, levetni még ezt az emberi testünket is a halálban, és a halálon keresztül öltözünk föl a megdicsőült testen keresztül olyan ruhába, kegyelmi ruhába, az igazságnak, az alázatnak, a tisztaságnak, a szeretetnek kegyelmi ruhájába, amelyen át majd megnyílik az Isten előttünk, emberek előtt és leszünk mink is, mint az Isten.
Nem olyan egyszerű átöltözni az embernek isteni tulajdonságokba. Nem olyan egyszerű Isten gyermekévé válni, és hogy átörökítse belénk az isteni természetét, olyanok legyünk, mint Ő. A Szentléleknek nagyon nagy munkája van velünk.
Drága jó testvéreim!
Nekünk is Jézus Krisztusba kell öltözni. A menyegzős ruha Ő, ahogy Szent Pál is mondja: majd gazdagon megjutalmaz titeket mindennel Jézus Krisztus által mennyei dicsőségében. Ez a titka a mai példabeszéd menyegzős ruhájának. Az menyegzős ruha lesz, azon keresztül menyegzőre kel az ember és az Isten, és tökéletes egységre tud lépni, akkor nem lesz már semmi akadálya annak, hogy teljes szeretetben, minden félelemtől, minden könnytől és szenvedéstől mentesen, tényleges, igazi boldogságban legyünk egyek Istennel szeretetben.
Ugye fölébredt bennünk az olthatatlan vágy?
Öltöztess át engem, Istenem, a Te szíved szerint, a Te ízlésed szerint itt a földön szelídségbe, alázatba, engedelmességbe, szenvedésbe, halálba, és aztán a Te dicsőségedbe Jézus Krisztus által, hogy Téged méltó legyek meglátni, a Te színed elé kerülni. Amen.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Iz 25, 6–10a
A Seregek Ura minden nemzetnek bőséges lakomát rendez e hegyen. Lakomát, ahol lesz finom bor, zsíros, legjava falat, és erős színbor.
És leveszi e hegyről a leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított.
Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön. Ő, az Úr mondta ezt.
Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk, hogy megszabadít minket. Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk segítségén!
Mert az Úr keze megpihen e hegyen
Fil 4,12–14
Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Mindig mindenhez hozzászoktam: ahhoz, hogy jóllakjam és éhezzem, hogy bővelkedjem és nélkülözzem.
Mindent elviselek abban, aki erőt ad.
Mégis jól tettétek, hogy szükségemben segítségemre voltatok.
Mt 22,1–14
Jézus ismét példabeszédben szólt hozzájuk:
„A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki menyegzőt rendezett a fiának.
Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre! Azok nem akartak jönni.
Erre más szolgákat küldött: Mondjátok meg a meghívottaknak, hogy a lakomát előkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat leölettem, minden készen van, gyertek a menyegzőre!
Azok nem törődtek vele, az egyik a földjére ment, a másik meg az üzlete után nézett.
A többiek a szolgáknak estek, összeverték, sőt meg is ölték őket.
A király ennek hallatára haragra lobbant. Elküldte csapatait, a gyilkosokat felkoncoltatta, városaikat pedig fölégette.
Aztán így szólt szolgáihoz: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók.
Menjetek ezért ki az útkereszteződésekre, s akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre!
A szolgák ki is mentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, jókat, gonoszokat egyaránt. A menyegzős terem megtelt vendégekkel.
Amikor a király bejött, hogy lássa a vendégeket, észrevett egy embert, aki nem volt menyegzőre öltözve.
Megszólította: Barátom, hogy kerültél ide, amikor nem vagy menyegzőre öltözve? Az elnémult,
a király pedig megparancsolta a szolgáknak: Kötözzétek meg kezét-lábát, s dobjátok ki a külső sötétségre. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.
Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”
