Október 30., évközi harmincegyedik vasárnap (A egyházi év) (1978)
Krisztusban kedves Testvérek!
Talán az emberiség életének egyik legzűrzavarosabb területe a tekintély, a hatalom és a vele összefüggő kérdések. Gondoljunk csak rá, hogy a mi rövid életünk alatt, egy-egy nemzedék alatt micsoda fölfordulásokat éltünk meg ezen a téren, micsoda küzdelmek zajlottak és zajlanak le most is a világon, hogy ki kaparintsa kezébe azt, amit hatalomnak nevezünk a földön, világi hatalomnak.
Mennyire megalázó az emberiség számára, hogy minden téren a tudományával micsoda nagyra jut és ez a kérdés teljesen rendezetlen a földön. Ellenőrizhetetlenül, még olyan helyeken is, ahol valahogy alkotmányos módon rendezettnek látszik, hogy kiknek a kezébe és hogyan kerüljön az a hatalom, még ott is a háttérben ellenőrizhetetlen erők működnek, és kicsúszik az emberek keze alól, az értelmünk irányítása és a jobb belátás irányítása alól az, hogy végül is hogyan gyakorolják azt a hatalmat a földön, amitől az emberek földi jóléte és boldogulása függ. S micsoda küzdelmeket kell még ennek az emberiségnek a jövőben is végigküzdeni ennek a kérdésnek a rendezetlensége miatt, míg talán elérkezhet egyszer az emberiség oda, amit a Szentatya javasolt az Egyesült Nemzetek előtt: létrejöjjön a földkerekségen egy igazi, rendezett, az Egyesült Nemzetek által rendezett hatalom és tekintély, amely aztán bele tudna szólni olyan kérdésekbe, amik most fölháborítóan, a legsötétebb emberi önkénynek szolgáltatják ki az emberek jó részét. Országokat, életeket, értékeket.
A Szentírásba tekintve látjuk, hogy ez a kérdés hova nyúl vissza. A Szentírás mindjárt az első lapokon, a Teremtés könyvében megmutatja, hogy az ember engedetlen a legfőbb tekintéllyel szemben, a Mennyei Atya tekintélyével szemben, és ezért van aztán kiszolgáltatva egy teljesen sötét tekintélynek, a Kísértő tekintélyének, olyan tekintélynek, amit az ember végül is maga csinál, maga választ. És az engedetlenségünk micsoda gyötrelmet hoz a nyakunkba! A Szentírás azonban azt is megmutatja, hogy Isten rendjéhez, teremtett rendjéhez tartozik, hogy legyen törvény, és legyen hatalom, és legyen tekintély a földön. És megnyitja az utat, hogy ennek a tekintélynek engedelmeskedve Neki magának tudjunk engedelmeskedni. És azt is megmutatja a Szentírás, hogy mindenki, aki hatalmat hordoz a földön, csak szolga, és számadással tartozik.
Óriási kísértés embereknek olyan hatalmat hordozni, amilyen szinte megdöbbentő. Minél több eszköz áll egy állami hatalom rendelkezésére, annál hatalmasabb kísértés azt a hatalmat hordozni.
Milyen fölüdítő ebben a borzasztó, válságos, zűrzavaros kérdésben az Úr Jézus megjelenése! Már Mózes is világosságot hozott, mert neki Isten valóban tekintélyt, egyedülálló tekintélyt adott a választott népben, hogy ezt a választott népet Egyiptomnak a szolgaságából, amely lényegében legelviselhetetlenebb, és Isten előtt is teljesen elutasításra méltónak az által bizonyult, hogy nem engedte a választott népet, hogy Istennek áldozatot mutasson be, hogy igazán istentiszteletet gyakoroljon.
Ez adott jogot arra, hogy a választott nép aztán kivonuljon onnan. Ezzel vonta magára Egyiptom azt a tíz csapást.
Később is, ahogy János apostol megjövendöli a földi hatalmaknak a bukását. Ezért következik be a hatalmak a bukása, mert visszaélnek a használattal, a hatalom használatával.
Mózesnél azonban a kétféle hatalom, a földi és a lelki természetű, a politikai és a lelki hatalom még összekeveredik, és rengeteg összeütközésnek a forrása lesz a választott népen belül is, és a környező népekkel szemben is ennek a két hatalomnak a tisztázatlan szerepe.
Teljes világosságot a hatalom kérdésében az Úr Jézus hoz. Milyen titokzatos, ahogy Ő a világ legtermészetesebb hangján és módján kimondja, hogy minden hatalom nekem adatott, az én kezemben van. Végül is ez lesz a teljes kibontakozás, mikor Ő eljön, akkor minden hatalmat átvesz, minden vezető hatalmat, tanító hatalmat, a főpapi hatalmat, a prófétaságot.
Egy lesz a tanítónk, királyunk, papunk, mesterünk és már most is az, mert már eljött, az első eljövetele itt van.
Ez az első dolog, amit az Úr Jézus tisztán kimond. És képzeljük el magunkat, hogy milyen öntudatot hordozott az Úr Jézus, mikor ott állt Pilátus előtt és a hatalom kérdése fölmerült. Mikor Pilátus maga hozza elő a hatalom kérdését, hogy „nem gondolod, hogy hatalmam van téged elítélni vagy fölmenteni?” Egyszerre milyen érzékenyen megmozdul az Úr Jézusnak az öntudata. Ott áll Ő egy emberi hatalom előtt, Ő, aki tudja, hogy minden hatalom Neki adatott mennyben és a földön. Akkor mondhatja:„nem volna hatalmad, ha nem kaptad volna”.
Ez az egyik, amit az Úr Jézus mutat. A másik az, hogy Ő egyelőre a világi hatalmat nem akarja direkt, közvetlenül kézbe venni: „adjátok meg a császárnak, ami a császáré”. Meghagyja a hatalmakat a maguk helyén továbbra is. Adjanak mind ők is számot majd egyszer Őelőtte, addig, ha helyeset parancsolnak, Istennel megegyezőt, és engedik az alattvalóikat, hogy Istent tiszteljék, akkor engedelmeskedni köll nekik.
Amennyiben ők is elragadtatják magukat, hogy az Isten tiszteletét nem engednék, akkor a keresztény gyakorlat ugye az, hogy ennek nem engedelmeskedik egy keresztény. Mint az apostolok is kimondták: magatok mondjátok, meg döntsétek el, hogy inkább kell engedelmeskedünk Istennek, mint az embereknek. Mert az ilyen jogtalan hatalom csak emberi.
Azután az Úr Jézus azt is megmutatta a földi hatalomra és tekintélyre vonatkozólag, hogy viszont az övéi között, az Ő egyházában – ahol szintén fölállított legfőbb tekintélyt – hogyan köll ezt a tekintélyt hordozni.
És itt érkezünk el a mai vasárnap talán mondjuk a hozzánk legközelebb álló területére: ez érvényes végig minden adottság és ajándék hordozására, mert a hatalom, a tekintély is ajándék, adottság, Istené.
Az Úr Jézus maga megmutatta, hogy köll hordozni ezt a hatalmat és tekintélyt: alázattal, mindig a Mennyei Atya színe előtt, aki a rejtekben lát, és szolgálatra fordítva a hatalmunkat. Mindenki szolga. Mikor Péter kérdezi az Úr Jézust, hogy hányszor köll megbocsátani, akkor hozza a példát a szolgáról, és ezzel tudtára adta Péternek, hogy te is szolga vagy. Használd az irgalomra a hatalmadat, ahogy én bűnbocsánatra használtam, irgalomra, gyógyításra, segítésre, szeretetre.
Az Úr Jézus ezzel nekünk is félreérthetetlen útbaigazítást adott: minden talentumot, minden adottságot, ajándékot, karizmát azért kapunk, hogy szolgáljunk; használjuk egymás és a közösség javára. S az Úr Jézus végtelen finoman és élesen és minden alkalmat fölhasználva megmutatja, hogy az övéi között senki, de senki nem teheti magát a többi fölé, pedig erre legyőzhetetlen hajlamunk lenne mindnyájunknak. Minden kis ajándékunk alapján készek lennénk mindjárt fölfuvalkodni, és magunkat a többi fölé helyezni. Az Úr Jézus megmutatta, hogy szolgák vagyunk. Ha mindent megtettünk, amit parancsolt, akkor is haszontalan szolgáknak kell magunkat érezni, és abban kell versenyeznünk, hogy a legkisebbek legyünk, hogy a legutolsó helyre tegyük magunkat, arra a helyre, ahol mindenkit szolgálhatunk.
Milyen nagyszerű volt megélni most az anyaszentegyházban az Úr Jézus tanításának a kivirágzását ezeken a pápaválasztásokon.
Legyünk büszkék, drága jó testvéreim, arra, hogy az Úr Jézus ajándékaként az anyaszentegyházban annyi küzdelem során végre rendeződött a hatalom átruházásának a módja! Milyen kínos nagyszerű pontossággal van ez meghatározva a pápák által az egyház alkotmányában, és milyen tisztán, egy-két nap alatt elintézték az ilyen súlyos kérdést, mint a pápaválasztást, a legfőbb hatalomnak az átruházását, és milyen tisztán, alázattal veszik és hordozzák, akiknek jut, ezt a hatalmat.
Most, mikor az Úr Jézus elé térdelünk, köszönjük meg Neki ezt a külön drága nagy ajándékot! És köszönjük meg Neki, hogy példájával, tanításával tisztázta ezt a nagyon kényes kérdést a földön. A hatalomnak, az ajándékoknak a hordozását, hogy hogyan kell azokkal bánni. És kérjük, hogy simítsa el a földön ezeket az ügyeket, olyan helyeken, ahol még ezek a kérdések egészen pogány módra mennek, és harcokban, háborúban törnek ki a hatalomért való tusakodás erői – miközben kimondhatatlan kín és szenvedés származik a szegényekre és az elnyomottakra ezekből a rendezetlen dolgokból!
Kérjük meg az Úr Jézust, hogy könyörüljön ezeken a népeken, könyörüljön az emberiségen, vezesse igazságosságra, szeretetre ezt a szerencsétlen emberi családot, hogy alávessük magunkat a Mennyei Atya tekintélyének, az Úr Jézus hatalmának, hogy eljöjjön közénk Isten országa a maga igazságával, kegyelmével, szentségével, békéjével, szeretetével és igazságosságával!
Függelék – a szentmise olvasmányai
Mal 1,14b–2,2b.8–10
Mert én vagyok a Nagy Király – mondja a Seregek Ura, és nevem félelmetes a népek között.
Most ezt az intelmet intézem hozzátok, papok!
Ha nem hallgatjátok meg, és nem szívlelitek meg, s nem dicsőítitek meg nevemet – mondja a Seregek Ura –, akkor átkot küldök rátok, és átokká változtatom áldásaitokat. Sőt már átokká is változtattam, mert senki sincs köztetek, aki ezeket szívére venné.
Ti azonban letértetek az útról, sőt sokakat félrevezettetek a tanítással. Ti bontottátok fel Lévi szövetségét – mondja a Seregek Ura.
Én ezért megvetetté és alávalóvá tettelek benneteket az egész nép előtt, mert nem jártatok útjaimon, hanem a tanításban tekintettel voltatok az emberek személyére.
Vajon nem egy atyánk van-e mindannyiunknak? Vajon nem ugyanaz az Isten teremtett-e minket? Miért viselkedünk akkor egymással szemben áruló módon, megsértve atyáink szövetségét?
1Tessz 2,7b–9.13
Olyan szelíden viselkedtünk körötökben, mint a gyermekeit dajkáló anya.
Annyira közel álltatok szívünkhöz, hogy nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is nektek akartuk adni. Ennyire megszerettünk benneteket!
Emlékezhettek, testvérek, fáradozásunkra és kemény munkánkra. Éjjel-nappal dolgoztunk, hogy senkinek se legyünk terhére. Így hirdettük nektek az Isten evangéliumát.
Szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor az Isten szavát hallottátok tőlünk, nem úgy fogtátok fel, mint emberi tanítást, hanem mint az Isten szavát, ahogy valóban az is. Bennetek is hatékonynak bizonyul, akik hittetek.
Mt 23,1–12
Jézus ekkor a néphez és a tanítványokhoz fordult,
ezekkel a szavakkal: „Az írástudók és a farizeusok Mózes tanítói székében ülnek.
Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert bár tanítják, de tetté nem váltják.
Elviselhetetlenül nehéz terheket hordanak össze és raknak az emberek vállára, de maguk ujjal sem hajlandók mozdítani rajta.
Minden tettükben az vezeti őket, hogy az emberek előtt feltűnjenek. Szélesre szabják imaszíjukat és megnagyobbítják köntösükön a bojtokat.
Szívesen elfoglalják a lakomákon a főhelyeket és a zsinagógában az első székeket,
szeretik, ha a tereken köszöntik s rabbinak szólítják őket az emberek.
Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.
Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei.
Tanítónak se hívassátok magatokat, mert egy a ti tanítótok, Krisztus.
Aki nagyobb közületek, az a szolgátok lesz.
Aki felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják.”
